5

Szombathely helyén már az újabb kőkorban és bronzkorban élt az ember. A történelmi kor elején itt kelta törzsű népfaj, valószinűleg a bójok törzse lakott. A római császárok idején itt Savaria állomáshely keletkezett; Tiberius Cluadius (Kr. u. 41- 54) alatt Colonia Claudia Savaria néven coloniává (gyarmattá) emeltetett és Felső Pannonia fővárosává lett. Septimius Severust 193. itt kiáltották ki császárnak. Diocletianus (284-305) alatt Savaria a keresztények ellen felállított bíróságok egyikének székhelye lett, ahol Szt Quirinus sisciai (sziszeki) püspök a 4. szd elején vértanuhalált szenvedett. Nagy Constantinus császár (324-337) alatt Savaria Pannonia prima tartománynak fővárosa lett s ez idő alatt született itt (316 körül) Szent Márton, a későbbi toursi püspök.

445. Attila hadai elfoglalták Savariát. 455 a város Theodomir keleti gót fejedelem kezébe került, kinek pusztításaival egyidőben, 458. szept. havában borzalmas földrengés is megsemmisítette a klasszikus idők még megmaradt emlékeit. Fia, a nagy Theodorik király halála (526) után Savariát a longobárdok, majd az avarok foglalták el.Nagy Károly az elpusztult Savarián keresztül (mely ekkor nyerhette német Stein am Anger nevét) vonult bajorországi téli szállására.

Nagy Károly avarokat telepített e vidékre s mivel ezek már keresztények voltak, Savariában püspökséget állított fel. Arnulf király Savariát Ditmar salzburgi érseknek adományozta (875.) s ezen érsekek joghatósága alatt állott a város még a magyarok bejövetelének idejében is, egészen 1009-ig, amikor Szt István Szombathely városát a győri püspökség joghatósága alá rendelte.

1241. a tatárok a várost teljesen elpusztították és lakói az erdőben földalatti vermekben ("Vermes erdő" neve ma is megmaradt) kerestek menedéket. Szombathely városa és vára (melynek némi nyoma a püspökségi székház mögött volt látható) a győri püspökök birtoka volt. 1490. Frigyes császár fia Miksa, Tamás győri püs-pök várőrségének hősi védelme dacára elfoglalta a várost; az 1491. évi pozsonyi szerződés azonban a várost visszaadta II. Ulászlónak. Az 1578. évi pozsonyi országgyűlés a vasvári káptalant levéltárával együtt a törököktől szorongatott Vasvárró1 Szombathelyre helyeztette át. s ez azóta vasvár-szombathelyi társas káptalan nevet nyert. Ekkor lett a város a vármegye székhelye.

1605. Némethy Gergely, Bocskay egyik vezére seregével megrohanta Szombathelyt s azt feldúlta. Bethlen Gábor dunántúli hadjárata alatt is sokat szenvedett a város, nemkülönben Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt, amikor majd a kurucok, majd a labancok tartották megszállva. 1710 - 11. a pestis 2000 lakót pusztított el. Az elnéptelenedett városba Kőszeg és Pinkafő vidékéről németajkú iparosok telepedtek be, kik nemsokára beleolvadtak a város régi magyar lakosságába.

A békésebb idő beálltával 1777. Mária Terézia a várost az új szombathelyi egyházmegye székhelyévé tette s püspökséget alapított itt, felsőszopori Szily Jánost nevezvén ki első püspöknek, aki a romokban heverő régi vár bástyáit lerontotta és felépitette a nagyszerű székesegyházat, a püspöki palotát és a papnevelő intézetet. 1809. máj. 31-től okt. 14-ig a franciák tartották a várost megszállva; 1817. ápr. 27. nagy tűzvész pusztította el kétharmad részben (137 ház, 60 pajta). Az 1848-49. szabadságharc és a Bach-korszak a várost fejlődésében megakasztotta, az alkotmány visszaállítása óta azonban, amidőn Szombathely nagy vasutihálózat középpontjává lett, a város fejlődése rohamossá vált. 1885. egyesítették vele Óperint és Szentmárton községeket s a város minden irányban hatalmasan fejlődött. Kedvező fekvésénél fogva ipara és kereskedelme nagy mértékben fellendült, s kulturális intézményei hazánk első városai közé emelték. A trianoni békediktátum a város nyugati környékét Ausztriának itélte oda, amit a város közgazdasága súlyosan megérzett.