Berzsenyi Könyvtár 2017.10.07.
Tisztelt Közönség!

A médiából talán sokan tudják, hogy a reformáció 500. évfordulójára emlékezik a protestáns világ. A reformáció fogalmához az átlagember számára sokféle kép társul - például eretnekség, képrombolás, egyházszakadás, gályarabság, visszatérés az ősforráshoz. Luther és Kálvin neve, zsoltárok - attól függ, ki melyikkel találkozik és milyen összefüggésben.

Tény, hogy Luther doktor 95 tétele, amelyet 1517. október 31-én kiszegezett a Wittenbergi vártemplom kapujára, óriási változást indított el, amely megváltoztatta a középkori Európát. A reformáció elsősorban teológiai kérdés volt, s nem vallási köntösbe bújtatott társadalmi mozgalom, amint azt a marxista történetírás állította az egykori tankönyveinkben. Luther Márton az egyházi visszaéléseket - búcsúcédulák, a pápai udvar fényűzése stb. - tette szóvá, s arra kívánt összpontosítani, hogy mit mond a Biblia a hitről, üdvösségről vagy a halálról és az isteni kegyelemről. A Római levelet tanulmányozva gyötrődött ezeken a kérdéseken, s arra a következtetésre jutott, hogy egyedül hit által - "sala fide"- nyerhető el az üdvösség. Nem akart ő egyházszakadást, mégis a tételei nyomán hosszú küzdelem, vallásháború, ellenreformáció támadt, új egyházak, új műveltség és új Európa született. (De ez még keresztyén Európa volt!) A hitújítás, mint az egész európai szellemre kiható mozgalom Magyarországon is megjelent kb. 1520 körül. Hazánkba Németországból Rotterdami Erasmus és Philipp Melanchton tanítványaival, a humanizmussal összefonódva jött át, akik mint vándorprédikátorok terjesztik és magyarázzák az új hitet, de jelentős szerepük van még a felvidéki bányavárosok (Bártfa, Eperjes, Lőcse stb.) kereskedőinek is, akik hozták-vitték a híreket, röplapokat, hiszen a német városok piacain közbeszéd tárgya volt Lutherék fellépése és tanítása. A reformáció természetesen nem egyszerre zajlott le, hanem hosszabb folyamat volt, amely kb. két generáción keresztül teljesedett ki, s az ország egész lakosságát megérintette és gondolati állásfoglalásra kényszerítette. A XVI. század végére az ország népességének közel 90% volt protestáns. A reformáció gondolatainak befogadását nagymértékben elősegítette az ország elesett állapota - a részekre szakadás, a pártoskodás, a török pusztítás -, ami az állam megszűnésével volt egyenlő. Egyedül Erdély tudott korlátozott függetlenséget felmutatni. A reformáció szelleme mégis dolgozott! Az emberek választ vártak a szenvedéseikre, a romlást Isten büntetéseként élték meg. (Lásd Magyari István Az országokban való sok romlásoknak okairól című vitairatát.) Reményt és vigasztalást egyedül Isten igéjétől reméltek, amit a vándorprédikátorok önfeláldozó, határokon átívelő munkája közvetített is számukra. Joggal írta évszázadokkal később a költő Csanádi Imre Egy hajdani templomra című versében:

"Mégis megtartódat benne becsüld magyarság
Ország lappangott itt, mikor nem vala ország."

Nyilván a beáramló gondolatoknak és eszméknek, a prédikátorok tanításainak meg lett a hatása a szorosan vett hitújításon túl - ami a teológiai kérdéseket vizsgálta - elsődlegesen a művelődésre. Ezen belül a nemzeti nyelvre gyakorolt hatást kell kiemelniük. Lutherék meghirdették a nemzeti nyelven szóló prédikációt, hiszen csak így juthat el az emberekhez az Isteni üzenet és tanítás. A nemzeti nyelv használatát már a humanisták is szorgalmazták, kiemelten Rotterdami Erasmus, aki maga is lefordította görögből az Újszövetséget 1516-ban. S mivel a reformáció egyik tétele így szólt: Sola scriptuma - Egyedül az írás - azaz egyedül a Biblia, a Szentírás tartalmazza hitelesen Isten üzenetét, - kézenfekvő volt a feladat, hogy le kell fordítani a Bibliát "minden népnek az ű nyelvén" és az emberek kezébe adni. Ezt megtette Luther, mikor Wartburg várában 1522-ben lefordította az Újtestamentumot, megteremtve ezzel a német irodalmi nyelv alapjait, vagy John Knox skót reformátor, aki az angol fordítást végezte el. A folyamat természetesen Magyarországon is megindult. Az első próbálkozások csak részfordítások voltak, például Komjáthy Benedeké, aki Szent Pál leveleit fordította le, s jelentette meg Krakkóban 1533-ban. Ez egyben az első nyomtatott magyar nyelvű könyv volt. Őt követte Pesti Mizsér Gábor, aki már a négy evangéliumot ültette át magyar nyelvre, és Bécsben adta ki 1536-ban. Még ebben az évben Aesopus fabuláit is lefordította, amelynek előszavában az olvasásra buzdít, annak gyönyörűségét emlegetve. Nem sokkal utána lép színre Sylvester János, aki Sárvár-Újszigeten, Nádasdy Tamás udvarában már a teljes Újszövetséget adja ki magyarul 1541-ben.

E három említett fordító elsősorban nyelvészeti kérdésnek fogta fel a feladatot, nem voltak még kimondottan reformátorok. Erazmisták voltak, akik tőle a görög és héber szöveg, tehát eredetinek szövegkritikai vizsgálatát mint módszert vették át. Sylvester ezt az elvet követve egy grammatikácskát is írt 1539-ben, majd az Újszövetség fordítása közben rájött, hogy a magyar nyelv mennyire alkalmas a képes beszédre és az időmértékes verselésre.

"Az ki zsidóul és görögül és végre deákul
Szól vala rígen, szól néked az itt magyarul..." (Részlet a diszticonban írt ajánlásból)

Azt is meg kell említenünk,hogy munkáját 115 fametszet illusztrálta. Végül a legjelentősebb bibliafordítás Károli Gáspár gönci esperes nevéhez fűződik, aki a Szentírást hosszas munkával 1590-ben Vizsolyban jelentette meg. Ez az első teljes, magyar nyelvű Biblia, amely kb. 700-800 példányban (2500 oldal) jelent meg. Károli nem egyedül dolgozott, voltak társai, de nevüket nem ismerjük, a vezető persze Károli volt. Annyit tudunk, hogy Szenczi Molnár Albert mint inas hozta-vitte a fóliánsokat Göncről a vizsolyi kézisajtóhoz. Később Szenczi igazított a fordításon, és 1608-ban Hannauban, 1612-ben Oppenheimben is megjelentette.

A Károli-féle fordítást szakemberek a XVI. század legnagyobb magyar teljesítményének tartják. Voltaképpen az egész XVI. századon keresztül húzódik a magyar nyelvű bibliáért folytatott küzdelem.

Hatása, hibái mellett is óriási a hatása a nyelvünkre és a magyar irodalomra, nem egy író vagy költő mondta: ha nincs Károli, nincs magyar irodalom. Elég végigtekinteni Balassi, Szenczi Molnár Albert, Pápai Páriz Ferenc, Kazinczy, Kölcsey, Arany János, Jókai vagy Ady írásait, lépten-nyomon találunk rá emlékeztető szófordulatokat írásaikban. Ady éjjeliszekrényén mindig ott volt a Bibliája még párizsi szállodájában is. De a XX. század költőire is hatott, gondoljunk József Attila verseire, Illyés Gyulára (A reformáció genfi emlékműve előtt c. műve).

Nyilván a bibliák csak úgy jelenhettek meg, ha voltak nyomdák a reformáció szolgálatában. Gutenberg 1455-ben megjelent találmánya óta egyre nőtt a nyomtatott kiadványok száma, s ez a reformáció hatásaként magasra emelkedett Magyarországon is. A bibliákon kívül számos más típusú kiadvány is megjelent magyar nyelven. Új műfajok láttak napvilágot - káték, vitairatok, grammatikák, vitézi énekek, széphistóriák, röplapok stb. Érdemes megemlíteni, hogy a XVI. század végén Magyarországon 29 nyomdahely volt, amelyekből egy volt katolikus, a nagyszombati, a többi protestáns. (Kb. 900 művet adtak ki.) Voltak persze olyanok, amelyek csak rövid ideig működtek, és több vándornyomdász is akadt. Mindezek csak úgy jöhettek létre, hogy protestáns főurak - I. Rákóczi György (Sárospatak), a Perényiek, Nádasdyak (Sárvár), Batthyányak (Németújvár), Bethlen Gábor (Gyulafehérvár), Bánffyak (Alsó-Lendva), Magócsy Gáspár (Vizsoly) - támogatták ezeket. A XVII. században már 48 nyomdahelyről tudunk, s kb. 5000 mű jelent meg. Bethlen Gábor támogatta a román nyelvű Biblia kiadását, valamint Káldi György 1626-os római katolikus bibliafordítását is. Ezek a főurak nemcsak támogatták, hanem olvasták is a Bibliát. I. Rákóczi György az Ótestamentumot tizenháromszor, az Újtestamentumot harminckettőnél többször olvasta végig, Bethlen Gábor huszonhatszor olvasta végig a Bibliát, sőt csatába is magával vitte könyveit, egy társzekéren. Voltak könyvügynökeik Németországban, Hollandiában, akik beszerezték a könyveket. A könyv terjedt, de drága volt, a pórnép nem tudta megvenni. 1600 körül 5-6 aranyba került, talán túlzás nélkül mondható, hogy a könyv a reformáció kiteljesedésével közügy lett. A Vizsolyi Bibliával pedig az első világirodalmi műalkotás vonult be magyarul az országba és a köztudatba.

Szólni kell még az énekeskönyvekről, az énekkultúráról. A magyar nyelvű templomi énekléseknek legalább akkora szerepe volt a nyelv és a zenekultúra fejlődésében, mint a bibliáknak. Gönczy György az 1590-ben Debrecenben kiadott énekeskönyv bevezetőjében így ír: "az Isteni dicséreteknek közönséges (azaz magyar nyelven az egész gyülekezet által való) éneklése által kezdett a mi országunkban először is a tanítással együtt az evangélium tiszta tudománya az Istennek igaz ismeretével együtt beszállani." Különösen a zsoltáréneklés terjedt el, aminek nagy lendületet adott, amikor Szenczi Molnár Albert franciából lefordította 1607-ben a genfi zsoltárokat, amelyeket mind a mai napig énekelnek a protestáns, de főleg a református templomokban. Ezeket az írni-olvasni nem tudó emberek is értették és szerették. A párizsi egyetem történetírója szerint a protestánsok a zsoltárénekeikkel vetették meg vallásuk alapját, Florimond de Raymond szerint a zsoltárok megjelenésétől lehet számítani Kálvin egyházának - a zsoltárok egyházának - eredetét. Másutt olyat olvashatunk "...a nép beleénekelte magát Luther vallásába...". A 150 zsoltáron kívül voltak szép számmal más énekek, olyan énekszerzőktől mint Tinódi, Balassi Bálint, Bornemissza Péter vagy Sztárai Mihály, aki a déli országrészen 120 gyülekezetet alapított.

Németh László olyan fontosnak és jelentősnek tartotta a zsoltárok szerepét a magyar nyelv és verselés szempontjából, hogy külön tanulmányt írt a témáról 1940-ben. Néhány énekeskönyv itt is bemutatásra kerül, például az "Őrségi daloskönyv", mely néhány éve került a könyvtár tulajdonába egy őrségi család ajándékaként.

Végezetül szeretném megköszönni a Berzsenyi Könyvtárnak és Kupi Ildikónak, hogy megrendezték ezt a kiállítást, bemutatva azokat a szellemi és tárgyi alkotásokat, amelyek a reformáció nyomán születtek, és örökösei lehetünk ezeknek. Különösen stílszerű, hogy egy könyvtárban emlékezünk, mert a reformáció éppen a nyelv, a könyv és a könyvtár ügyében alkotott nagyot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket és türelmüket.

Balogh Péter építész, egyházmegyei gondnok beszéde elhangzott a Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2017. okt. 7-én 17 órakor a "...szól néked az itt magyarul" Válogatás a Berzsenyi Dániel Könyvtár reformációhoz kapcsolódó könyvkincseiből c. kiállítás megnyitóján.