A gyógyszerész társadalom és szűkebb pátriája pótolhatatlan, karizmatikus személyiségként emlékezik rá, és iskolateremtő munkásságára. Gyógyszerészet-történeti kutatásaival, a Kőszegi Patikamúzeum megalapításával a múlt értékeinek szakszerű megőrzését tartotta küldetésének. Az érdeklődő közönség neki köszönheti, hogy bepillanthat régmúlt idők gyógyításának titokzatos világába.

Szigetváry Ferenc 1926-ban született Szombathelyen, és ott is élt 1998-ban bekövetkezett haláláig. Édesapja a megyeszékhelyi Megváltó Gyógyszertár tulajdonosa volt, édesanyja a híres polgármester, Brenner Tóbiás lánya, szenvedélyes amatőr fotós. Legidősebb fiúktól remélték, hogy továbbviszi majd a családi gyógyszertárat. A sorsfordító történelem azonban közbeszólt. A gyógyszertárak államosítása miatt a család korábbi tervei nem valósulhattak meg.

A háború közbeszólt

A 2. világháború kirobbanásakor Ferenc a Premontrei Gimnáziumba járt, 1944-ben bevonult katonának. Talán az életét köszönheti annak, hogy hamar fogságba esett, majd tífuszos lett. Hazajövetelét követően magánúton készült fel az érettségire, és jelentkezett a Pázmány Péter Tudományegyetem orvostudományi karára. A gyógyszerész diploma megszerzése után Szombathelyen gyógyszertárvezetőként dolgozott. 1961-ben került a Vas Megyei Gyógyszertári Vállalat központjába, gyógyszer-gazdálkodási szakelőadóként. Részt vett a gyógyszertári hálózat fejlesztésében, patikák felújításában, tervezésében is.

Tudományos ereklyék

Gyógyszerészi munkája mellett kezdett foglalkozni a dr. Küttel Dezső javaslatára összegyűjtött régi gyógyszertári eszközökkel. Később maga is folytatta a gyűjtést, tudományos alapossággal végezte a leírásokat, rendszerezett, restaurált. Tapasztalatait közzétette a Gyógyszerészettörténeti Diáriumban, és örömmel üdvözölte a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum továbbképzéseit, amelyeken restaurálást, tudományos kutatási módszereket tanult, később előadóként is közreműködött. Beszámolt arról, hogy milyen kitartó munkát igényel a régi gyógyszertárak eszközeinek, bútorainak felkutatása, nemegyszer a turkálva-keresés, ami "kincsekhez" is elvezethetett. A mindent gyűjtést ajánlotta: edények, eszközök, alapanyagok, csomagoló- és reklámanyagok, analitikai kémiai eljáráshoz használt tárgyak, pecsétnyomók, üvegtáblák, ajtók, bútorok vagy darabjai, számlák, receptek, laboratóriumi naplók, szakkönyvek, leltárak. A tárgyi emlékek felkutatása mellet az írott levéltári és korábban publikált források megismerését is ajánlotta. (Pl. gyógyszertári alapítási kérelmek, engedélyek, pályázók, alkalmazotti nevek, képzési bizonyítványok, vándorlevelek, örökösödési iratok.) Hangsúlyozta a személyes emlékek begyűjtését is régi és jelenlegi kollégáktól, esetleg letét formájában.

Tevékenységét dr. Antall József is elismerte, támogatta. 1968-ban a soproni patikamúzeum megnyitóján ismerkedtek meg, és ettől kezdve szoros kapcsolatot ápoltak. Találkozásuk sorszerű volt. Szigetváry vonzódott a helytörténeti forráskutatáshoz, amit Antall szorgalmazott, mert azt vallotta, csak a helyi kutatásokkal lehet teljes az országos gyógyszerészet-történet. 1972-ben a Magyar Gyógyszerészti Társaság Vas megyei szervezete által rendezett második megyei gyógyszerész napon az 1860-as évek gyógyszerésztársadalmáról előadást tartott Antall József, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár megbízott igazgatójaként. Ugyanitt Szigetváry Ferenc az 1796-os gyógyszertári vizsgálatokról értekezett levéltári kutatások alapján. Antall segített abban, hogy az 1910-ben Budapestre, az Iparművészeti Múzeumnak eladott egykori jezsuita patikabútor visszakerüljön Kőszegre. A későbbi miniszterelnök a Kőszegi Patikamúzeum mindkét részlegének megnyitóján jelen volt, de nem szólalt fel.

Varázslatos históriák

A kőszegi patikák történetét 1972-ben kezdte kutatni Szigetváry. A kisvárosi egykori jezsuita patika és a híres Küttel gyógyszerészdinasztia históriája annyira elvarázsolta, hogy többek között ezekről írta meg egyetemi doktori disszertációját 1978-79-ben "Gyógyszertártípusok vizsgálata a XVI-XVIII. századi Vas vármegyében" címmel. A megszerzett ismereteket használta fel a két kőszegi patikamúzeum kialakításához is. 1979-től a Vas Megyei Múzeumok munkatársaként végezte a múzeummá szervezés teendőit, és 1992-ig a patikamúzeum igazgatójaként dolgozott. 1994-ig nyugdíjasként szolgált tovább, mivel nem sikerült az álláshelyre alkalmas jelöltet találni. Énje egyik felével kőszegivé lett, és nem volt könnyű a patikamúzeumtól elszakadnia. Megkönnyítette ezt, hogy gyógyszerészként újra számítottak rá. 1994-1997 között a Pharmaco Rt. főgyógyszerész helyettesi munkakörét látta el. Gyógyszerészi pályafutása, tudományos tevékenysége haláláig folytatódott.

Nehéz megítélni, hogy életművében a Vas megyei gyógyszerészet történetének tudományos feltárása és publikálása, vagy a patikamúzeumok megalapítása a jelentősebb. A Kőszegi Patikamúzeum "Arany Egyszarvú" patikaháza az 1743-ban alapított jezsuita gyógyszertár magánkézbe kerülése utáni patikaépületben (Jurisics tér 11.) 1980-ban nyílt meg, és a 17-19. századi szerzetesi, majd polgári patikát mutatja be. Másik részlege a "Fekete Szerecseny" 1988-tól látogatható. A Rákóczi u. 3. számú épület múltja kész regény. A fellelhető források szerint Kőszeg első patikáját 1645-ben alapította Herpius János Kristóf, a mai Strucc Szálló helyén. A második patikus, Herpius Máté 1665-ben vette meg és fejlesztette patikává azt az épületet, amelyben a "Fekete Szerecseny" 318 éven át szolgálta a betegeket. Ezt az épületet birtokolta 1716-tól a Küttel család több generációja, az 1950-es államosításig. Egészen 1983-ig működött itt gyógyszertár, majd múzeummá alakították, amelyben patikatörténeti kiállítás, orvostörténeti könyvtár kapott helyet, és a ház bejárásával a látogatók megismerhették a gyógyszertár működését is.

Nagy mesélő

Közéleti tevékenységével is hivatását pártfogolta. 1968-ban, a megalakuláskor lett tagja a Magyar Gyógyszerészeti Társaság Gyógyszerészettörténeti Szakosztályának, melyben aktívan tevékenykedett, 1974-től 1992-ig elnökként. Posztjáról nyugdíjazásakor mondott le.

Pályatársai elismerték sokoldalú műveltségét, emberi és hivatásbeli kvalitásait. Példamutató volt emberségben és tisztességben, mások támogatásában. Itthon és külföldön nem csupán tudományos teljesítményét, de jó kedélyét, anekdotázó kedvét is méltatták. Akart és tudott időt szánni baráti kapcsolatokra. Komótosan pipázott és szenvedelmes fényképész volt. Tagja volt az 1958-ban alapított Savaria Filmklubnak. Fotóit rendszeresen közölte a megyei napilap, kiállításokon szerepelt. A fotózást is dokumentáltan végezte, a kép hátuljára feljegyezte a készítés körülményeit, a használt nyersanyagot, a gép beállításait.

Levéltári kutatásaiban hosszú időn át volt segítőtársa dr. Bariska István. Ő számolt be visszaemlékezésében Szigetváry szokásáról, ahogy baráti körben szertartásosan megtisztította pipáját, akkurátusan megtömte, nem sietett rágyújtani miközben mesélt. Megadta a módját az együttlétnek. "Egyike volt a nagy mesélőknek. Az ő előadásában minden színes lett. Más szavakkal: szakmáját, a gyógyszerészetet és a gyógyszerészet-történetet emberközelbe hozni, a laikusok számára is könnyen érthetővé tenni, senki nem tudta olyan mesteri fokon, mint ő."

Az örökség

Kőszeg hálás volt életművéért. 1994-ben először adták át az akkor alapított "Kőszeg városáért díjat". Szigetváry a Jurisics Vár Lovagtermében vehette át az elismerést a közönség lelkes tetszésnyilvánításától kísérve. 1979-ben gyógyszerészet-történeti munkásságát Ernyei József- éremmel, 1988-ban múzeumi teljesítményét Móra Ferenc-díjjal ismerték el. 1998-ban, a halálát követő őszön tiszteletére Kőszegen rendezték meg a VIII. Magyar Gyógyszerésztörténeti Konferenciát, a népes szakembergárda megkoszorúzta szombathelyi sírját. A társaság 30 éves történetét bemutató dr. Grabarits István hosszan beszélt Szigetváry Ferenc elévülhetetlen érdemeiről. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság emlékérmet alapított tiszteletére. A Patikamúzeum Jurisics téri épületén márványtábla hirdeti emlékét.

Méltatói egyetértően érdemének tekintik, hogy a tárgyi gyűjtés mellett az írott forrásokat is feltárta, publikálta. Múzeumalapító szakmuzeológusként mentorálta más városokban a múzeumok létrehozását, például Szegeden, Pécsett, Székesfehérváron, Zalaegerszegen. Publikációs életművének értéke vetekszik azzal a pótolhatatlan örökséggel, amelyet a magyar gyógyszerészettörténeti képzésben, muzeológiában és közéletben, a szakma hazai és nemzetközi tekintélyének kivívásában teljesített.

Dr. Toldi Márta
szociológus, könyvtáros

Forrás:

VIII. Gyógyszerésztörténeti Konferencia, Kőszeg, 1998. szept. 25-26. /Szmodits László. In: Gyógyszerészet, 1998. 12. sz. 689-690.

Egy pótolhatatlan személyiség /Bariska István. In: Vasi Honismerete és Helytörténeti Közlemények, 1998. 3. sz. 73-79.

"Múltamban nagyon sok öröm volt..." Söptei Imre beszélgetése Szigetváry Ferenccel. In: Vasi Honismerete és Helytörténeti Közlemények, 1995. 2. sz. 27-32.

Nekrológok. Írták: Pelle Pál, Grabarits István. In: Gyógyszerészet, 1998. 5. sz. 293-294.