Ismertetésem elsősorban két fő forrásból táplálkozik: a címben említett kataszteri felmérésből¹, illetve a 2000-ben megjelent Sárvár története² című, kiváló monográfiából. Természetesen a földolgozáshoz egyéb szakirodalmakat is igénybe vettem, amelyekre a későbbiekben hivatkozni fogok.

A kataszteri térképen a mai városból a következő települések találhatók: Sárvár város a várral, Vármellék Sári, Tizenháromváros, Péntekfalu és a mai Hegyközség. Ez utóbbi nem ezen a néven, hanem németül: Sárvár 2ter Theil.

A sárvári olvasók tudják, hogy a mai város több részből áll, a városrészek nevének a legtöbbje mind a mai napig használatos a mindennapi életben. (Ezek közül talán csak a Vármellék megkülönböztetése halványult el, mivel az olvadt be legjobban a valamikori városba.) Magához Sárvár városához az előbb említett Vármellék és Tizenháromváros állt térben legközelebb, teljesen összeépült azzal, ezért is történt az, hogy ezeket csatolták elsőként, 1903-tól a településhez. Mindhárom kezdetektől fogva földterületi hiánnyal küzdött. Ezért nem tudták megtermeszteni a vár lakóinak, a katonaságnak és a lakosságnak az élelmezéséhez szükséges elegendő gabonaféléket, kerti növényeket, gyümölcsöket. Egyes várostörténeti feljegyzésekben még arról is olvashatunk, hogy valószínűleg emiatt néptelenedett el 1639 után Tizenháromváros, hisz a Gyöngyös miatt délre nem tudott terjeszkedni, s nem volt elegendő földje. A feltételezések szerint ez volt az oka annak, hogy Nádasdy Ferenc az újratelepítéskor³ nem földműveseket, hanem a várat szolgáló idegen katonákat, muskétásokat hozott ide, akiknek nem volt szükségük nagyobb földterületre, csak házra és udvarra. Az itt leírt hiányt ellensúlyozta az, hogy Sárvár városban feltűnően sok iparos működött, akik természetesen fölösleget is termeltek. Ezért alakult ki az élénk kereskedelem. A kész árucikkeket a helybéli vásárokon kívül a környező, de néha egész távoli (sőt, külföldi) városokban értékesítették, amelyeknek az árából vették meg maguknak a mindennapi élelmezéshez szükséges terményeket. A lakosság ezen gondjain valamelyest segített a két közeli jobbágytelepülés, Sár és Péntekfalu. Bár az utóbbi is földbirtoklási gondokkal küzdött, hisz a két sárvári folyóvíz teljesen lezárta a határait. (Ezt a problémát még később érinteni fogjuk.) A város történetét földolgozók közül többen is inkább zsellérfaluként említik mindkettőt, azonban - mint ahogy az itt elemzett térképről is majd kiderül, - ez a megállapítás nem teljesen helytálló.

A várostól nyugatra fekvő Sár (nevezzük inkább a mai nevén: Sári), jóval előnyösebb helyzetben volt keletre található társánál, Péntekfalunál. Sári, az egyutcás település házai mögött volt a nem kicsi területű, úgynevezett Felső, illetve Alsó Kertek alla ⁴, amelyek ellátták a családokat zöldségfélékkel, bizonyára voltak itt gyümölcsfák is e területeken. A község szántói nyugat és észak felé terültek el, délről már itt is a Gyöngyös volt a megművelhető földek határa. Azon túl a Rábáig már csak rétek, kaszálók voltak, amelyeket gyakran elöntött a folyók áradása. Sári nagy múltú falu volt, amint a monográfiában olvashatjuk, korábbi magánál Sárvár városánál. Első írásos említése 1266-ból való⁵ , míg a vár (tehát nem Sárvár!) csak 1288-tól datálható. A falunak volt temploma, amely hosszabb ideig Sárvár város egyházaként is működött⁶. A ma műemlék templom valamikor kicsike lehetett, később bővítették, átépítették, tornyát megemelték. De alapjaiban a régi, a torony alsó szintjei a gótika jegyeit hordozzák. Körülötte terült el az első temető, amelynek körvonalairól a mai utcakép is árulkodik. A falunak mindig volt saját bírája, amely épp az önállóságára, rangjára és múltjára utaló jelenség. Ezzel szemben Péntekfalunak nem volt temploma (még kápolnája sem), bírója, a határa szűk volt. Megközelítése is korlátozott volt: nyugatról a város valamikori keleti kapujánál az egyetlen Gyöngyös-hídon volt elérhető a városból. Ma is ez a legfontosabb híd, amely a régi faluba vezet. (Bizonyára a településen élők gondozták valamikor, s természetesen azóta többször átépíthették.) És ha végigmentek a község lakói az egyetlen utcán, akkor a végén kicsit délre-délkeletre kanyarodva, a Rába hídjához, a már akkor is nagy forgalmú átkelőhöz érkeztek. A falu alapítási évéről nem maradt fönn pontos adat. Történészeink szerint a neve Tizenháromvárossal együtt a 16. században jelenik meg először⁷. Még az elnevezésének indítéka is bizonytalan. Ha a falu "birtokosáról" vagy valamely első lakójáról kapta volna a nevét, akkor a névtani szabályok szerint Péntekfalva vagy a lerövidült Péntekfa alak maradt volna ránk, jelölve a birtokos szerkezetet⁸. Azonban ezeket a névformákat sohasem használták sem szóban, sem írásban. Tehát a névadás oka máig ismeretlen számunkra.

Mielőtt részletesebben ismertetnénk Péntekfalu 19. századi térképét, feltétlenül szólni kell egy kicsit távolabbi, de már akkor is meglévő településrészről, a Hegyközségről. A kataszteri térképen nagyon pontosan jelölték a "Hegy" egyes részeit (Farkas hegyi, Pintek hegyi, Uj hegyi, Kutszeri, Ur hegyi, Fenyös hegyi), a földutakat, a telkek határait, a Herpenyőt/Hőrpenyőt, a Kásás-malmot, a Herpenyő Korcsmát és a Szt. Calvarya kápolnát⁹. Sőt még a házakat is. Azonban egyetlen telekhez sem írták be a tulajdonosa nevét. Ha összeszámoljuk, akkor feltűnően sok, körülbelül 85-90 kisebb-nagyobb épületet rajzoltak be a fölmérők a ma is meglévő utakon. Feltehetően ezek közül csak néhány lehetett állandó lakóház, a legtöbbje pince, présház, gyümölcstároló volt, amelyeknek a felső szintjén bizonyára volt olyan helyiség, ahol a tulajdonos és családtagjai nagyobb munkák (kapálás, permetezés, szüret stb.) idején kinn is tölthettek egy-egy éjszakát vagy pár napot. A Hegyközség korábbi, 1647-72. évi protokollumából¹⁰ ismert, hogy a telkek tulajdonosai Sárvár és mai részeinek a lakói voltak. Ezeken a külterületi földeken elsősorban szőlőtermesztés folyt (persze a gyümölcsfákról sem szabad megfeledkeznünk). Azonban több helyütt olvashatjuk, hogy az itt termett szőlő, s a belőle készült - viszonylag nem jó minőségű bor - közel sem elégítette ki a város és környéke szükségleteit.

E kis kitérő után vizsgáljuk meg alaposabban magát Péntekfalut, annak határait az 1857-es kataszteri felmérés alapján: mit tudunk leolvasni egy térképlapról, s milyen következtetéseket lehet abból levonni.

A községet három oldalról körülölelte Sárvár város bel- és külterületeivel. A természetes határ nyugatról azonban maga a Gyöngyös patak volt. Északon a három malom (Trombitás-, Közép- és Végh-malom), délen pedig a Vármellék volt a szomszédja. Keleten és délkeleten pedig a Szatmár erdő után a kanyargós Rába zárta le a falu területét. A túlparton lévő Bajtiszeg már nem tartozott hozzá. Péntekfalu egyetlen utcából állt, ez körülbelül megfelel a mai Fekete-híd utcának, egyik kis része a mai Madách utca eleje felé tartott. Nyugati felében egy kis térfélén külön állt két ház, ezeket számozták be utoljára, talán az építésük ideje is későbbi. Ez az egy utca délkeletre, a Rába felé kanyarodott. Itt volt a falutól szinte elkülönülten a második része, az úgynevezett Gudina ¹¹ , amely mindössze tíz házból állt 42-51. házszámmal. A mostani Szatmár utca kis beágazásánál terült el, míg a házait a cukorgyár terjeszkedése miatt le nem bontották. Ez utóbbi kis falurész elnevezéséről eléggé eltérőek a vélemények. A véleményem szerint valamilyen délszláv eredetet feltételezhetünk, amelyet egyes katonai térképeken a német mérnökök "Kutina" névre torzítottak a német nyelv zöngétlenítő hatása miatt. Mint később olvasni fogjuk, a község lakóinak egy kisebb hányada horvát családnevet viselt, legtöbbjük utódai ma is élnek a városban.Az 1857. évi összeírás alapján a következő adatokat tudjuk meg a községről: 54 házában 95 család élt, összlakossága 424 fő volt¹². (Az általam vizsgált térképen csak 53 ház van berajzolva!) Ezen adatok alapján házanként átlagosan nyolc fő lakott, az egyes családok pedig 4-5 fősek voltak. Mindebből következik, hogy bizonyos házakban több család, esetleg nagycsalád (két-három nemzedék is élt). Ha hihetünk a térképrajzolóknak, akkor valóban voltak a faluban kimondottan nagy házak (például az 1, 4, 8, 15, 16 stb.). A belterületen fekvő házak közül csak 12-nél található az udvar mögött nagyobb, négynél kisebb kert, amelyeken gyümölcsfákat jelölnek a zöld területen. A többinél a házak mögött azonnal a szántók kezdődnek a maguk keskeny, valóban nadrágszíj szélességű és hosszúságú alakjukkal. Sajnos a község megszámozott házaihoz nem írták be a tulajdonosuk vagy lakóik nevét, pedig elfért volna, ez nagy hiányossága a térképkészítőknek. Az egyes földrészeket - mint minden más település esetében megfigyelhető, - a lakók a jobb tájékozódás végett elnevezték. Péntekfalu esetében mindet -i képzővel ellátva, a dűlő szó elhagyásával jegyezték le. Ezek a következők: Temetei (a temető¹³ alatt volt), Hosszáki, Osztályi, Mókai, Szatmári (végül a 436. és 438-as helyrajzi számú Nagy rét, amely nem szántó volt). Szintén a monográfiában olvashatjuk Péntekfalu kiterjedését használati, művelési megosztásban is, pontos adatokkal¹⁴. 1857-ben a falu területe 720 hold volt. Ebből szántó 155, rét 214, legelő 30, erdő 264, egyéb (földút, árokpart stb.) 57 hold volt. A külterületen a szőlő és a kert pedig "nulla". Ha végignézzük a számokat, azonnal föltűnik, hogy a szántóterületük valóban kevés volt. Feltétlenül meg kell jegyeznünk emellett azt is, hogy a péntekfalui lakosokon kívül még mások is bírtak itt földekkel, így: Ferenc Ferdinánd este-modenai herceg, a vár ura, s többen Sárvárról, a Vármellékről, de még Sáriból, Rábasömjénből, Megyehídról is volt földtulajdonos. A legtöbb nem itt lakó nevét a Mókai és a Szatmári dűlőben találjuk bejegyezve. Köztük talán a legérdekesebb az egyik telek tulajdonosának, a Zúgó-malom¹⁵ molnárjának rögzítése: "Gál István müller in Zugó". Ő élt legmesszebb Péntekfalutól. Ugyanitt találunk helyrajzi számmal beírt, de név nélküli, szinte lehetetlen alakú, üres telkeket is. Zöld színükből ítélve talán rétek vagy mocsaras részek lehettek. Voltak a falunak közös tulajdonban lévő területei is, ezek feltehetően szarvasmarháik és disznaik legelői voltak. Földjeik gyarapítására Péntekfalu lakói a Szatmár erdőből hódítottak el területeket, úgynevezett irtásföldeket, másképp irtványokat. Ezek az erdőszélen kívül néha szigetszerűen magában az erdőben helyezkedtek el. Ismereteink szerint az irtványföldeket évekig csak kaszálóként tudták hasznosítani, csupán később, a fagyökerek teljes elrothadása után lehetett szántóként megművelni.

Mesterembert minden időszakban csak nagyon keveset írtak össze Péntekfaluban. Az elmaradhatatlan iparos a kovács volt, rajta kívül egy-két szűcs, takács, varga és szabó fordul elő a 18. és a 19. században. Termékeiket a falu mindennapi élete igényelte. Kereskedő egy sem volt. A falu lakói mezőgazdaságból, napszámból, és fuvarozásból éltek. Mint korábban említettük, Sárvár városban kiemelkedően magas volt az iparosok, a mesterek száma, akik fölösleget termeltek. Péntekfalu lakói közül sokan fuvarozásból éltek meg, a sárvári kézművesek áruit, portékáit szállították távoli városokba a vásárokra. Tehát e két szomszédos település lakói kölcsönösen egymásra voltak utalva.

Sárvár város terjeszkedésével már csupán az egy híd választotta el egymástól az itt élőket. (Sárvártól nyugatra pedig a Sörös beépültével Sári is összenőtt a korábbi várossal.) 1910 ¹⁶-ben már 100 házat és 1007 fő lakost számláltak össze. Mindezek miatt aztán később, 1913. január elsejével megtörtént Sárvár, Sár és Péntekfalu egyesítése.

A kataszteri térképen a külterületen lévő szántókon, réteken föltüntették a tulajdonosuk nevét. A térkép hosszabb időn át készülhetett. Ezt onnan gondoljuk, hogy több területen utólag piros színnel felülírták eredeti tulajdonosának a nevét, tehát közben adásvétel történt. Más területeken a férj neve után odaírták a -nő, néha -né asszonynévképzőt. Ez arra utal, hogy a férj közben elhalálozhatott, s az özvegye lett az új tulajdonos. Néhány helyen a kicsi telekre úgy írták föl a gazdája nevét, hogy az, vagy a név egy része olvashatatlan, vagy bizonytalan az olvasata. A térképre utólag fölraktak egy címkét, hogy "Péntekfalu 1857", ez a fölirat is sajnos takar néhány nevet. Ezen hiányosságok mellett sikerült 62 földdel bíró családfő nevét lemásolni a térképről. Természetesen a nem pétekfalui lakosok nevét az alábbiakban kihagytuk, hisz az nem felelne meg a címben mondottaknak. A név utáni szám azt jelenti, hogy az illetőnek hány kisebb-nagyobb földterülete volt a faluban. Az olvasónak bizonyára föltűnik majd, hogy néhol egyező férfi és asszonynevet talál. Ezek lehettek esetlegesen férj-feleség, fiú-meny vagy egyéb rokoni kapcsolatok, amelyeket egy ilyen névsorból nem lehet kiszűrni. Sőt, a gyakori családneveknél még az is előfordulhat, hogy két nem rokon családfőnek csupán véletlenül egyezett a teljes személyneve (például: Horváth István).

Lássuk ezek után a földtulajdonnal rendelkezők névsorát:

... Ferenc,
(olvashatatlan);
Bányai (Bannyai) János 3, Bányai Ferenc 2, Binder Ferenc 2, Binder József 1, Binder Mihály 5, Bors(a) József 6 (lehet, hogy két külön nevű család), Czente (?) György, Csercsits István 2, Csercsits Istvánnő 3, Csontos Sándor, Dávid Sándor 2, Galavics Ferencnő, Galavics Imre 3, Galavics Imrenő 3, Galavics Jánosnő 2, Gerse József 2, Gerse Józsefné, Gerse Károly 3, Góczán József 9, Ható Imre 4, Horváth Antal, Horváth Ferenc 2, Horváth György 4, Horváth Imre, Horváth István 8, Horváth Istvánnő, Horváth János 3, Horváth Vendel 4, Horváth Vendelnő 4, Illés Imre, Illies Imrenő 3 (a két név lehet csupán írásváltozat is), Jansó József, Kajtár József 2, Kálmán Imre 2, Kaszás Ferencné, Kaszás János 3, Kaszás Jánosné, Klendorfer György 2, Kosár (?) J..., Kovács Józsefnő 3, Kozonics József 2, Kozonics Józsefnő 3, Lelovits János 3, Makatics György 2, Mészáros János 2, Nagy Antal 5, Nagy Ferenc 3, Németh Antal 2, Németh Ignác 3, Németh János, Németh Mihálynő 3, Oláh József, Pap Ferenc 3, Pap Imre 4, Saly (Sali) István 2, Saly (Saly) József 4, Sebesi János (?), Udvardi Lajos, Udvardi Sándor 2, Varga János.

Az itt olvasható családnevek legtöbbje magyar eredetű¹⁷ . A szláv (horvát), -ics végű vezetéknevek száma hat, német mindössze kettő található köztük: Binder és Klendorfer. Néhánynak az olvasata bizonytalan, mint például a Czente. A nevek helyesírásánál lehetőleg a mai alakot vettük figyelembe, nem követtük a kor írási gyakorlatát a cz-c, ts-cs, t-th, a-á, o-a lejegyzésénél, például: Galovits, Horvat stb. Kivételt csupán a bizonytalan olvasatúaknál tettünk, illetve a nagyon régi formájú Saly családnév esetében. A keresztneveknél a kor szokásának megfelelő, gyakori neveket választották a falu lakói, különleges, ritka egy sem fordul elő köztük.

Mint korábban idéztük, Péntekfaluban 1857-ben 95 családot írtak össze. Ezek közül maximum 52-62 személy rendelkezett valamekkora földtulajdonnal, tehát körülbelül a település családjainak a fele. Sárvár monográfiájában szinte felváltva olvashatjuk, hogy Péntekfalu egyszer zsellér-, máskor jobbágyfaluként szerepel. Ha végigolvassuk az itt leírtakat, akkor inkább a zsellér jelzőt találjuk a jellemzőnek rá: hisz sokaknak nem volt saját földje, sőt, még házatlan lakókkal, úgynevezett házatlan zsellérekkel is találkozunk a bemutatott számadatok alapján.

Befejezésül Sinkovics István¹⁸ gondolaiból kivonatosan szeretnénk idézni néhány, nagyon találó, tömör megállapítást Sárvárral, Péntekfaluval és a környezetével kapcsolatosan:

"A vár [és a város] mellett amely az uradalom központja volt, több település alakult ki. Vármelléke, Tizenháromváros, Péntekfalu, Sár társadalmilag tarka színfoltot jelentettek, más és más volt a lakosság megélhetésének a forrása. [...]¹⁹. A helységeket, amelyek közül egyesek szinte közvetlenül a mezőváros szomszédságában voltak, sokféle szál fűzte össze, de különállásukat a feudalizmus végéig megtartották."

Ezen ismertetésben leírtak alapján mindez igaz az itt bemutatott Péntekfalura és lakóira is.

Lábjegyzetek:

1. http://mapire.eu/hu/map/cadastral/?layers=osm%2C43% 2C44bbox=1878853.9248166196%2C5980633.135773107%2C1891905.5473963134%2C5986623.8878649585
2. Sárvár története. Szerk.: Söptei István. 2000.
3. Sárvár története. i. m. p. 173.
4. Vas megye földrajzi nevei. Szerk.: Balogh Lajos és Végh József. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága. Szombathely. 1982. p. 239-245.
5. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára II. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1988. p. 456.
6. A templom első írásos említése: 1454. https://hu.wikipedia.org/wiki/Sárvár
7. Sárvár története. i. m. p. 107.
8. Kálmán Béla: A nevek világa. Csokonai Kiadó. Debrecen. 1989. p.157.
9. A földrajzi neveknél, ahol lehetséges volt, megtartottuk a térkép akkori helyesírását.
10. Fülöp László: Nevek a sárvári hegyközség 17. századbeli protokollumából. Vasi Honismereti Közlemények. Szombathely. 1994. 2 sz. p. 65-67.
11. A horvát nyelvben a godina szó évet jelent.
12. Sárvár története. i. m. p. 285.
13. A falu kis temetője akkor is a mai helyén volt (515. helyrajzi szám). Földút vezetett hozzá. Értelemszerűen ma Temető utca az elnevezése.
14. Sárvár története. i. m. p. 298.
15. A térképen Zuggo. Malom a Gyöngyösön Megyehídnál. A mellette lévő telken tulajdonosként Zuggó Ignátz neve szerepel.
16. Sárvár története. i. m. p. 295.
17. Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest. 1993.
19. Sárvár története. i. m. p. 248.
19. [...] A szerző betoldásai.

Dr. Fülöp László CSc
ny. tanár
Kaposvári Egyetem