Barkóc a történelmi Magyarországon Vas vármegye legdélibb települése volt. A Mura folyó mentén, a volt járási székhelytől, Muraszombattól délre, öt-hat kilométernyire található. A síkvidékre jellemző halmazjellegű településként írják le a lexikonjaink.¹ Első írásos említése 1428-ban Balkoch. A 15. századi levéltári dokumentumok még több változatban rögzítik a nevét: Barkoch (1436), Barkocz (1438), Barkolcz (1453), Barkowcz (1489) stb.² A 19. század végéig a település két részből állt, Kis- és Nagybarkóc, ezek e század végén egyesültek. 1919-ig és 1941-44 között Magyarországhoz tartozott, jelenleg Szlovénia nagyközsége. A falu szlovén neve Bakovci, s a szóvég utal a valamikori két különálló részre.
A község neve szláv eredetű, a "brekitza" szóból ered, amelyet a magyarok barkolca~barkóca~barkócafa alakban használtak. Jelentése: berkenye, másképpen süvöltin(körte)³. Szamota oklevélszótára szerint magának a köznévnek az első említése 1257-ből való⁴. A falu nevének a jelentéséről a Földrajzi nevek etimológiai szótárában is hasonlókat olvashatunk⁵.

Lakóiról írja Borovszky "egykor nemesektől lakott vend község a stájer határon 21 házzal és 831 római katolikus lakossal."⁶ Mondata több magyarázatra is szorul. Csupán nyomdahiba lehet a 21 ház (121 vagy 221?). Az egykori nemesekről nem tesz említést semmilyen más irodalom, nem úgy, mint egyéb, nemesek által lakott településekről (amelyeknek legtöbbször a Nemes- az előtagja). Kutatásaink szerint a 19. század közepén tizennégy nemesi család nevével találkoztunk. A matrikulákban nemesként jelölt családok betűrendben a következők: Augusztich, Doupona/Dopona, Gombótz, Horváth, Keresztury, Koltay, Kovács, Lancsák, Lovenyák, Marits, Pecsics, Szeredy, Szmodics, Vörös (a nevek írásalakja változó). Közülük hét olvasható Nagy Iván összefoglaló művében is. A vend (németül: wendisch) népmegjelölés helyett pedig a továbbiakban mindig a szlovént használjuk, ahogy az adott nép nevezi önmagát. Az említett időpontban, azaz a 19. században a falu lakói nem mind szlovénok voltak, találunk köztük szép számmal magyar családokat, sőt néhány német nyelvűt is. 1865-ben Kis- és Nagybarkóc lakossága 83 és 341 (összesen 424 fő), 1899-ben 813 római katolikus és 7 evangélikus vallású.⁷ 1900-ban lakóinak száma már 987; 1910-ben 1007; 1921-ben 1075; 1961-ben 1286; 1991-ben pedig 1610 volt, eddig tehát folyamatosan emelkedett;⁸ 2000-ben 1586, tehát némi csökkenés tapasztalható.
Egyházi szempontból korábban Muraszombat filiája volt, azaz nem rendelkezett önálló plébániával. (Csak 1981. március 19-én alapították a falu plébániáját.) Az anyakönyvezés is itt történt (keresztelés 1733-tól, házasság és halálozás 1736-tól), adataikat a város plébániájának matrikukáiban olvashatjuk. Muraszombatot már száz évvel korábban is nagyközségként írják le, mégpedig városias jelleggel, s két nevezetességét említik: a Szapáry-kastélyt, valamint a gót stílusú, 14. századi templomát. Ez utóbbit 1676-ban állították helyre, majd 1734-ben renoválták. A templom alatti sírboltokban nyugszanak a Szapáry és a Keresztury család tagjai. A később (1905) átépített, illetve megnagyobbított templom valójában két részre oszlik, mivel megtartották az eredeti, műemléki részt a szentély mögött. Barkóc lakosai a korábbi századokban ez ősi templomba jártak istentiszteletre.
(Muraszombat első írásos említése 1265-ben Belmura (Belsőmura) néven, 1348-ban már Murazombata alakban olvasható.⁹ Későbbi adatait Csánki Dezső művében találjuk, amely szerint "Szent Miklós tiszteletére szentelt egyházát 1436-ban említik".¹⁰ Ennek ellentmond az akkori püspöki székhely, Szombathely 1914-es latin nyelvű sematizmusa, mely 1252-ben jelöli meg az alapítás évét, sőt egyes források már 1247-ben említik a templomot. Valószínűleg jelen esetben el kell különítenünk a plébánia fundálásának évszámát - miszerint Vas megyében ez a legrégibb plébániák egyike-, valamint a gót stílusú templom építésének idejét. A 20. század elején a plébániához tíz filia tartozott, a máterrel együtt majdnem ötezer hívővel. A templom kegyura ekkor gróf Szapáry László volt. A szertartások nyelvét szlovén és magyarként jelöli meg a névtár. ¹¹ Muraszombat 2006 júniusa óta pedig püspöki székhely lett, ősi temploma székesegyházi rangra emelkedett.)
A korabeli leírások szerint a 18. században nem volt a faluban misézőhely. ¹² (Feltétlenül meg kell említenünk azonban, hogy Barkóc faluban lehetett egy régi kápolna, amelynek alapítási évét pontosan nem ismerjük.) Gáspár Ferenc plébános 1890. február 22-én kérelmezi kápolna építését a szombathelyi püspöknél. Az engedélyezés után ez hamarosan elkészült, és 1891. július 26-án Szent Anna tiszteletére szentelték föl. Szóbeli közlés alapján írhatjuk le, hogy a feltételezett régi kápolnában semmilyen értékes berendezési tárgy nem volt, csupán egy kisebb Szűz Mária-szobrot mentettek át, amelyet a jelenlegi szentély oldalára helyeztek el. A leírtakból következik, hogy Barkóc lakossága a muraszombati templomon kívül ezt is használta, de bizonyára nem minden nap, csak nagyobb ünnepeken és kiemelkedő események alkalmával volt itt szertartás. (Bár az 1756-os muraszombati katolikus plébánia vizitációs jegyzőkönyve szerint minden nap tartottak egy szentmisét Adelffy Antal kastélybeli magánkápolnájában.¹³ Arról azonban nincs tudomásunk, hogy a köznép ezt rendszeresen használhatta volna.)

A falu volt birtokosai közül két család vette föl a település nevét: a szalai és tavarnai Barkóczy és a barkóci Rosty nemzedék (az első családnévként, a másik nemesi előnévként).
A Barkóczy család előnevét Zala vármegyéről, illetve a későbbi lakhelyéről, a Zemplén megyei Tavarna helységről vette. Barkóc a 14-15. században még Zala megyéhez tartozott ( a megye neve preszláv ősiségű, de a szláv Sala - annyi mint patak, folyóvíz- szó átvétele.) ¹⁴ A régi Vas megyei család a nevét pedig a faluról örökölte, amelyben hajdan birtokosok voltak. A genealógiák szerint a család első ismert tagja Tamás, akit 1547-ben Martinuzzi Fráter György a csanádi vár megsegítésére küldött. ¹⁵ Csánki jóval korábbi adatokat közöl a családról, mint Vas megyei birtokosokról: Barko(l)czi 1436 és 1483. ¹⁶ A régi magyar családnevek szótárában is 1496-ban olvasható már a Barkolchy név Zala megyénél. (Későbbi alakjai: Barkolczy 1578, Barkoczj 1599, Barkóczi 1585, Barkoczy 16. század.) ¹⁷
Jožef Smej Bakovciról írt könyvében említést tesz egy Georg Barkoci nevű grófról, akinek tábornoki (generális) katonai rangja volt. Ezt a törökök elleni harcok során szerezte. A könyv nem utal arra, hogy honnan került Barkócra, s miért itt telepedett le. Két ízben is leírják még a faluban a Barkóczyakat a 16. században: 1549-ben kilenc családot említenek mint közös tulajdonost; 1598-ban pedig három családnak (Zobotti, Gosthoni és Barkoczi) volt két feles és egy negyedes birtokuk a községben. ¹⁸ (Megjegyezzük, hogy a Barkóczy családfán ilyen keresztnevű személy a 16. század közepén nem szerepel.)
Később a család valamilyen oknál fogva elvesztette Vas megyei birtokait - az ezzel kapcsolatos leírások ellentmondásosak és hiányosak - s ekkor Zemplén megyébe költözött. A család vagyonát az ezidőben élt László növelte, aki hűségéért Miksa császártól 1569-ben három falut kapott adományul. Mindhárom település Zemplén megyében volt: Káros~Karos, Csörgő (Čerhov) és Kisújlak (ma: Nová Vieska pri Bodrogou) - ez utóbbi kettő jelenleg Kelet-Szlovákia tőketerebesi járásához tartozik. Felemelkedésük tehát már ehhez a vármegyéhez kapcsolódik. I. László (*1505 körül - +1577) benősült a gazdag és nevezetes Ráskay családba, ezáltal birtokait jelentősen gyarapította. 1582-ben a vármegye alispánjává választották. Utódai több ágra szakadtak (ezek közül volt, amelyik fiúágon kihalt), s határozottan elkülöníthető a grófi és a bárói ág (1631). Mind megyei tisztségeket viseltek Északkelet-Magyarországon, és magas katonai rangot értek el. Közülük csupán kettő a kivétel, ők papi pályára léptek. Leghíresebb Ferenc (*1710 - +1577) egri püspök, később pedig esztergomi érsek. Ő készíttette az egri székesegyház, az érseki palota és kanonokházak terveit. ¹⁹
A már leírt Tamás (1547) előtt a családi genealógia természetesen említ korábbi Barkóczy ősöket, azonban ezek az adatok szórványosak. Így például Mária (1390 körül), László (1436), János (1469 - Lovászit birtokolta), László (ez utóbbi fia - 1496) stb. ²⁰
A Barkócról elment család leszármazottai később már nem tértek vissza a településre.
A faluhoz kapcsolódó másik híres nemes família a fent említett barkóczi Rosty család. Oklevelekben és történeti adataik alapján a genus Rosd vagy Rusd nemzetségből származtatják magukat. 1221-től vannak róluk írásos adatok, de családfájukat folyamatosan csak 1610-ig tudják levezetni. A Vas megyei Barkóc faluhoz a 17. század végétől kötődnek. A genealógiák szerint regényes a birtokhoz jutásuk. Rosty István második felesége, Jobbágyi Regina volt. Hosszú ideig ápolta egy gazdag, beteg, magvaszakadt rokonát, Saukovics Ádámot, s ezért ajándékul nyerte annak részjószágait tíz faluban, így Kis- és Nagybarkócon, Muraszombatban, Korongon (Krog) stb. 1695-ben iktatta be a vasvári káptalan ezen adományokba, s ekkor vette fel mind ő, mind pedig tíz gyermeke a barkóci nemesi előnevet. ²¹ Más vármegyékben is voltak a Rosty családnak birtokai, több ágra is szakadtak, azonban sehol sem találunk arra utalást, hogy bármelyiküknek lett volna Barkócon kúriája, s akár rövid ideig is ott laktak volna.
A feldolgozott oklevelekben, a közreadott családfákon kívül a helytörténeti kutatás egyik legfontosabb forrásai mindig is az egyházi anyakönyvek voltak, mint hivatalos okmányok. Mit feljebb említettük, Barkóc Muraszombat leányegyháza volt, ezért a római katolikus vallású falu lakosságát itt anyakönyvezték. Bár az egyházi matrikulák vezetésének kezdete 1733, sajnos ezekhez a legelső anyakönyvekhez nem jutottunk hozzá. Ezért kénytelenek voltunk lemondani azok tanulmányozásáról, illetve a belőlük történő adatgyűjtésről. Azonban 1828-tól a plébániák anyakönyveik egy másolati példányát kötelesek voltak beküldeni a püspökségre, és ezekről mikrofilm másolat készült 1896-ig, az állami anyakönyvezés bevezetéséig. Muraszombat matrikuláiról sajnálatos módon csak az 1828 - 1867 közötti évekről készült kópia (az okát nem tudtuk kideríteni). Ezeket bocsátotta rendelkezésünkre az Országos Széchényi Könyvtár Mikrofilmtára, tehát ezekből sikerült közel fél évszázadot kijegyzetelni, s ezáltal betekintést nyerni a falu akkor lakosságára. ²² Ebben az idöben Nagy- és Kisbarkóc lélekszáma 800 körül lehetett.
Először fogjuk vallatóra a családneveket, amelyeket mindvégig a halálozási anyakönyvekből gyűjtöttünk ki korra és nemre való tekintet nélkül. Azért ebből, mert így biztosan csak egy alkalommal kötődik a személyhez egy név. A vezetéknevek bemutatásakor tényszerű adatokat közlünk, az ebből levont következtetéseket a későbbiekben magyarázzuk is.
A vizsgált időszakban 228 különböző családnevet jegyeztek le az anyakönyvekben. Közülük jó párnak több írásvátozatát olvashatjuk, például Tütán, Tüten, Tüttan. Azonban nem jelentettek ezek külön-külön családnevet, csupán az anyakönyvező plébánosok írásgyakorlatát, a szóban közölt bediktálást, a nem szabályozott névleírást tükrözik. Írásmódjukban kimutatható mind az akkori ingadozó magyar helyesírási gyakorlat (Benkits~Benkics, Merlitz~Merlicz), mind a német hatás (Flejgár~Flejger, Jancsár~Jancser, Rajnár~Rajner, Stiblár~Stibler). Ezt a 228 különböző nevet 746 fő viselte, tehát az egy családnévre jutó megterhelés (személyek száma) csupán 3,27. Ez az arány jóval kedvezőbb más, 19. századi Vas megyei falvakénál, amelyekben négy-öt családnéven osztozott a falu lakosságának nagyobbik része. A nevek eredetüket nézve három nagy csoportra oszthatók. A legtöbbje szlovén vagy más délszláv (157 név), 37 a magyar és 34 a német etimológiájú, azaz 16,22 %, illetve 14,91 %-ban részesedik e két utóbbi csoport.
Teljesen más arányokat mutat egy-egy név megterhelése az előfordulás alapján. A leggyakoribb vezetéknevek csökkenő sorrendben:
szlovén (szláv): 15 Hajdinyák, Jancsár, Zima; 14 Lovenyák; 13 Krányetz; 12 Cselák, Szmodics, Tütan; 11 Bebek, Szeretz, Terenta; 10 Novák;
magyar: 49 Horváth; 14 Bogári (Bogár), Gombótz; 13 Keresztury; 12 Vörös; 10 Fábri (Egyszer olvasható az a különleges megkülönböztetés a sok Horváth vezetéknevűek egyikénél, amikor az anyakönyvet vezető plébános feltehetően egy ragadványnevet rövidített csupán betűjellel: B. Horváth.);
német: 12 Flejger; 10 Temli.
(A neveknél a leggyakrabban előforduló írásos alakokat közöltük.)
Megállapítható, hogy a német eredetű nevek a továbbiakban csupán egy-két személynél lejegyzettek. Tehát előfordulásuk szórványos, bizonyára beházasodás, odaköltözés révén kerültek a faluba, s nem volt helyben német rokonságuk. Ugyanakkor nem mondható ez az itt előforduló magyar vezetéknevűek családjairól, mivel az összesen 746 főből 198 személy neve magyar eredetű, s az akkori lakosokra kivetítve ez magas arány: 26,54%.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Barkóc lakosságának egynegyede magyar volt. Hisz nem tudhatjuk, mikor kerültek oda, milyen nyelven beszéltek, melyik volt az anyanyelvük, egyáltalán milyen nemzetiségűnek vallották magukat. Azt sem, hogy mennyire elkülönülten éltek, hogyan őrizték meg szokásaikat, vagy milyen volt akkor a beházasodások köre és szokásrendje.
Néhány egyéb megfigyelés a családnevek matrikulákban írott alakjáról:
- az ar~er szlovén, illetve német szóvégződés keveredik: (Flejgár~Flejger, Pergár~Perger, Stiblár~Stibler);
- - az ö és ü -bár nem jellemző a szlovén hangrendszerre, - viszonylag gyakran előfordul: Hütter, Küher, Küzmics, Öttl, Rüsics, Serüga, Tütán, Zsöks;
- nőre utaló képző csupán egy német (Temli~Temlin) és egy magyar eredetű névnél olvasható több ízben is 1854-től az anyakönyvekben (Vörös~Vörösa).
Barkóc családnevei után az anyakönyvi bejegyzések alapján a keresztneveket vizsgáltuk meg. Adatainkat természetesen most a keresztelési matrikulákból vettük, amelyekben egy személy szintén csak egyszer fordulhat elő. A fél évszázad alatt 866 újszülöttet regisztráltak a muraszombati plébánián, azaz évente 21-22 gyermek született átlagosan Barkócon. Közülük 468 a fiú és 398 a leány. Ez az arány hasonló más dunántúli, illetve nyugat-magyarországi falvakéhoz, mivel általános jelenség volt a 19. században, hogy a fiúk száma mindenütt valamennyivel magasabb. A szülők a fiúk esetében 31 különböző nevet választottak, a leányoknál pedig 33-at a gyermekeiknek. Természetesen e gazdagnak tűnő névállomány nagyon egyenetlenül oszlik meg. A fiúk körülbelül 75 %-a mindössze hat néven osztozott, a többi előfordulása csupán 1 és 18 között mozog. A lányoknál is hasonló arányt figyelhetünk meg. Általában elmondható, hogy egy-egy településre jellemző nevek azok, amelyek számukban kiugróan eltérnek más falvakétól. Ilyen jelenséggel nem találkozunk Barkócon, a legmegterheltebb nevek megegyeznek más korabeli községekével, azaz a kordivatot követik. A hat leggyakoribb keresztnév a fiúknál: János (123), József (95), István (57), Ferenc (30), Mátyás és Mihály (25-25); a lányoknál: Anna (84), Katalin (55), Julianna (43), Mária (40), Terézia (25), és Franciska (21). Ez utóbbiaknál mégis meg kell említenünk két apró megjegyzést: az Anna név első helye valószínűleg a templom védőszentjének köszönhető; a Franciska pedig német hatásra kerülhetett hatodikként a sorba.
A kevesebbszer előforduló férfinevek közül az Adalbert, Alajos és Leopold jelzi a közeli német ajkú nyelvterület hatását, a szlávét pedig az Iván. A 19. század derekán lényegesen megváltozott a magyarországi névállomány, régies, felújított és magyarosított neveket ajánlanak a szülőknek a romantika költői - írói. Ennek hatása azonnal érződik Barkócon is, kis számban ugyan, de megjelenik a: Dénes, Dezső, Elek, Gyula, Kálmán név is. A ritkábbak közül a Benedek és Vince (12 fő) említendő. A lányoknál német mintára főként egyes férfinevek női párjának megjelenésében észlelhető a változás, ezek: Alojzia, Franciska (lásd feljebb), Johanna, Jozefa, Karolina, Paulina és Viktória. A kevésszer előfordulók esetében olvashatók: Cecília, Izabella, Matild, Róza. A magyar családnevű szülőknél fordul elő leggyakrabban a Borbála, Erzsébet és az Orsolya.
A névtani szakirodalom szerint a több keresztnév adása a 18. századtól főleg a nemesek körében terjedt el. Majd ez megjelent a városi polgárságnál, iparosoknál is. Barkóc lakóinak körében ez a szokás nem feltűnő, hisz az említett 866 megkeresztelt közül mindössze 13 kapott két keresztnevet. Azt gondolnánk, hogy e harmadik névelemen valamilyen ritka, szokatlan választás. Azonban kettő kivételével (Imre, Ida) mind szerepelnek az első keresztnevek közt is. Semmilyen különleges névadási lehetőséget nem tapasztaltunk az ikrek nevének megválasztása esetében sem. A megkereszteltek számához képest az ikreké Barkócon is magas. Minden 51. szülés volt kettős (17 ikerpár), hármas ikrekkel nem találkoztunk. (Az Európában elfogadott formula szerint minden 80. szülés kettő iker!) A számukra választott nevek általában megegyeznek a faluban kedveltekkel, ez alól kivétel az: Elek, Gyula és a Cecília.
A keresztnevek azonosítását segítette, hogy 1831-51 között az egyházi anyakönyveket magyarul vezették. Csupán két név besorolása bizonytalan, ez a Teréz - Terézia, mivel a latinos formájú neveket szívesen rövidítették, s néha indokolatlanul tettek utánuk pontot (Teres.).
Minden 18-19. századi egyházi anyakönyv a regisztrált személyek adatain kívül tartalmaz egyéb. A település életére vonatkozó érdekességeket is. Így a muraszombati matrikulákban Nagy- és Kisbarkóc nevénél 1852-től megjelennek a házszámok. Feltűnő, hogy utcanévvel viszont egy ízben sem találkoztunk. Cikkünk elején említettük, hogy a falut halmazjellegű településként mutatják be a leírások. Kialakulásáról egy 1921-es szóbeli közlés alapján írták le, hogy a 16. század közepén ezen a területen több, szám szerint nyolc kisebb település létezett. Érdekes módon ezek neve mind családnév, közülük öt család leszármazottai még éltek a 19, század derekán is. Feltevésünk szerint hasonlóan a Vas és Zala megyei déli településekhez itt is úgynevezett szegek lehettek. A szeg egy-egy nagycsalád vagy nemzetség házcsoportja, amelynek lakói általában rokonok. S az itt élő családok háznevet viseltek, amely arról a személyről (családról) kapta a nevét, akinek több háza volt az adott területen. Tehát elképzelhető, hogy Barkóc is eredetileg ilyen szegekből állt, s a lakosság szaporodásával ezek összeépültek, s így alakult ki a mai faluszerkezet, ahol a vizsgálódásunk idején még nem is lehettek utcák, csak az említett beszámozott házak, házcsoportok. Természetesen az utcák hiányát befolyásolhatták egyéb viszonyok is, mint a domborzat, egy ott folyó patak stb.
Érdemes és érdekes feladat lenne a korábbi anyakönyvek adatait is földolgozni ahhoz, hogy Barkócról és annak 18. századi lakóiról is mind többet megismerhessünk.
Tanulmányunk végén mondunk köszönetet dr. Kiss Máriának a szombathelyi Püspöki Levéltár vezetőjének és Papp Józsefnek, a muraszombati könyvtár szakreferensének, akik sok adattal és készséggel segítették cikkünk megírását.

¹ Magyar nagylexikon. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1993. p. 267.
² Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. MTA Budapest. 1894. p. 735.
³ A Pallas nagy lexikona. Arcanum. CD-ROM. é.n.
⁴ Szamota István: Magyar oklevél-szótár. Budapest, 1902. p. 51.
⁵ Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I. Akadémiai Kiadó, Budapest. p. 169.
⁶ Borovszky Samu dr.: Magyarország vármegyéi és városai. Vas vármegye. Budapest. 1898. p. 22.
⁷ Schematismus Cleri Dioecesis Sabariensis. 1860. p. 35.
- Schematismus Cleri Dioecesis Sabareinsis. 1865. p. 30.
- A szombathelyi püspöki megye papságának névtára. 1899. p. 103.
- A szombathelyi püspöki megye papságának névtára. 1906. p. 110.
⁸ Magyar nagylexikon: i.m. p. 267.
- Prekmurje-sreza Murska Sobota in Dolnja Lendava v. Sloveniji. s. Gašpar Lipovšek. Murska Sobota. 1927. p. 28.
⁹ Földrajzi nevek... II.: i.m. p. 166.
¹⁰Csánki: i.m. p. 726.
¹¹ Schematismus Cleri Dioecesis Sabariensis. 1914. p. 96.
¹² Smej, Jožef: Bakovci in njihova zgodovina. Murska Sobota. Založba Stopinje. 2001. p. 52.
¹³ Smej, Jožef: i. m. p. 30. és 51.
¹⁴ Földrajzi nevek...: i.m. p. 794.
¹⁵ Révai nagy lexikona II. Budapest. 1911. p. 617.
¹⁶ Csánki: i.m. p. 821.
¹⁷ Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára XIV?XVII. század. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest. 1993. p. 96.
¹⁸ Smej, Jožef: i.m. p. 2. 14. és 15.
¹⁹Magyar nagylexikon: i.m. p. 268.
²⁰ Barkóczy László: A Barkóczy család genealógiája és névadási szokásai. Kaposvár. Szakdolgozat. 1997. p. 28.
²¹ Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. IX. Pest. p. 771?772.
²² Muraszombat A 5503
- A 5504
- Taufregister 1828?1867 és
- Sterberegister 1828-1866(a másolat készült 1972. 07. 19.)
²³ Smej, Jožef: i.m. p. 2.