A holokausztirodalom fogalma

"Adorno egyszer azt a dogmatikus kifejezést tette, miszerint a holocaust után nem lehet többé verset írni. Később aztán elismerte, hogy elsietett volt ez az ítélete. Akit kínoznak, annak "joga van sikoltozni", a mártíriumot szenvedett millióknak pedig joguk van a költészet révén való önkifejezéshez. Adorno megmásított véleménye azonban felvet egy újabb kérdést: lehet-e verset írni Auschwitzról?... Auschwitzról nem lehet a szemlélő álláspontjából írni... a holocaust áldozatait nem egyénekként kezelték, hanem csak mint fajtájuk puszta mintapéldányait... kiemelték a történelemből: a világ órája állt, miközben nekik elfogyott az idejük. Ha a holocaustról egyáltalán lehet valamit írni, az csak költemény lehet... A túlélő önkifejezése nem helyettesítheti azoknak az önkifejezését, akik meghaltak a csöndben. A gázkamrákban nem írnak verseket. Úgy tűnik, a holocaustról semmit, egyáltalán semmit nem lehet írni, csak némán hallgatni.
De meg lehet-e írni a csöndet?
Négyféle csönd veszi körül a holocaustot: az értetlenség csöndje, az iszonyat némasága, a szégyen hallgatása és a bűntudat csöndje...
A versek az elhitetésnek egy különleges fajtájába tartoznak. Olyan szavakat szolgáltatnak, amelyek képessé tesznek rá minket, hogy kifejezzük és manifesztáljuk bánatunkat és örömeinket, szorongásainkat és végig nem gondolt gondolatainkat. Ha nem találunk érzelmeink kifejezésére saját szavakat, a költészet megtalálja őket számunkra...
gyanúsan vagy talán elkerülhetetlenül dialektikus a válasz. Nem, Auschwitzról semmit sem lehet írni. Igen: írhatunk az Auschwitzot környező sokféle csöndről. Négyféle csönd veszi körül a holocaustot: az értelmetlenség csöndje, az iszonyat némasága, a szégyen hallgatása és a bűntudat csöndje. Először jön a bűntudat csöndje. A holocaust áldozatai csöndben haltak meg, mert a világ bűnösen néma maradt.... Megtörhetjük ezeket a csendeket. Nem csak írhatunk, írnunk is kell Auschwitzról, a holocaustról...Az Auschwitzot övező csöndet állandóan meg kell törni. Filozófiával, történelemmel - és költészettel is..."

Heller Ágnes

Sidra DeKoven Ezrahi ( lengyel és orosz zsidó bevándorlók gyermekeként született Washingtonban) irodalomtörténész A soá az amerikai irodalomban című doktori értekezése kapcsán - a soá-irodalom ( ő így nevezi) nyelvi jellegzetességeiről beszél: "... Elkezdtem kutatni a témát. Rögtön feltűnt, hogy rengeteg az anyag, de nem írtak róla. Sok amerikai író művében szerepet játszott a soá. Saul Below-nál, Arthur Millernél, Denise Levertovnál... létezik egy mindenféle nyelven írt, s igen szerteágazó irodalom a soáról. Jiddisül, héberül, franciául, angolul, s természetesen lengyelül, s más nyelveken... Ezek az írók nem gyökeresedtek meg a saját kultúrájukban és nyelvükben, sem abban, amelyen írtak vagy éltek. Nem kerültek be a hazájuk irodalmi diskurzusába, Primo Levit leszámítva. A soá írói azért nem az anyanyelvükön írnak, mert kiforgatták belőlük - ezért lehetett megrajzolni közös tipológiájukat. Közös szókészletük is van: a táborok nyelve. Szavak, mint "muzulmán", "Sonderkommandó", "haeftling", "kanadás" - csak számukra bírnak jelentéssel."

Ajánlott irodalom:

Bodó Kinga: Auschwitz a túlélők irodalmi műveiben. In: Tanulmányok a holokausztról. Szerk. Randolph L. Braham. Bp. Balassi Kiadó, 3. köt. 2004. 50-102. p.

Dosztál Diána Edit: A magyar holokauszt a túlélők visszaemlékezéseinek tükrében.

In:Tanulmányok a holokausztról. Szerk. Randolph L. Braham. Bp. Balassi Kiadó, 5. köt. 2011. 373-404. p.

Földes Anna: A holokauszt a magyar (próza)irodalom tükrében. In: Tanulmányok a holokausztról. szerk. Randolph L. Braham. Bp. Balassi Kiadó, 1. köt.2001.73-122.p.

Az eltűnt hiány nyomában. az emlékezés formái. Szerk. Gantner B. Eszter - Réti Péter. Bp. Nyitott Könyvműhely. 2009.187 p.

Heller Ágnes: Auschwitz és Gulág. Bp. Múlt és Jövő Kiadó, 2002. 117 p.

Kertész Imre: A holokauszt mint kultúra. Bp. Századvég K.iadó, 1993. 46 p.

Kisantal Tamás: Túlélő történetek. Ábrázolásmód és történetiség a holokauszt művészetében. Bp. Kijárat Kiadó, 2009. 340 p.

Kőbányai János: A holokauszt mint elbeszélés. a hazugság helye. Bp. Múlt és Jövő Kiadó, 2005. 249 p.

Kőbányai János: A magyar-zsidó irodalom története. kivirágzás és kiszántás. Bp. Múlt és Jövő Kiadó, 2012. 644 p., 104 t.

Menyhért Anna: Elmondani az elmondhatatlant. Trauma és irodalom. Bp. Anonymus Kiadó, 2008. 237 [2] p.

Alvin H. Rosenfeld: Kettős halál. elmélkedések a holokausztirodalomról. Bp. Gondolat Kiadó, 2010. 323 p.

Alvin H. Rosenfeld: A holokauszt vége. Bp. Gondolat Kiadó, 2013. 345 p.

Szűcs Teri: A felejtés története. A Holokauszt tanúsága irodalmi művekben. Pozsony. Kalligram Kiadó, 2011. 221 p.

Vásárhelyi Mária: A holokauszt a családtörténetekben. In: Tanulmányok a holokausztról. Szerk. Randolph L. Braham. Bp. Balassi Kiadó, 4. köt. 2006. 269-288. p.