Héléne Berr: Héléne Berr naplója 1942-1944. Bp. Magvető Kiadó, 2009. 310 p., [8] t.

Héléne Berr naplója közel ötven évig feküdt érintetlenül, míg a Francia Holokauszt Múzeum levéltárosai felfedezték. A művelt, gazdag családból származó Héléne jártas volt az angol és az orosz irodalomban, a Sorbonne-ra járt, hegedű-szakra. Naplóját 1942 áprilisában kezdi írni, utolsó bejegyzése 1944. február 15-i keltezésű. Utána tartóztatták le, és deportálták családjával együtt Bergen-Belsenbe. Ott halt meg, néhány nappal a láger felszabadítása előtt. Héléne-t a "francia Anne Franknak" is nevezik, hasonló sorsuk miatt. A fiatal lány szinte az első perctől fogva tisztában van vele, hogy történelmi idők tanúja - így naplójába mindent pontosan lejegyez. Írásában kezdetben még az öröm is jelen van - családi kirándulásokon szeretteivel együtt gyönyörködik a természet szépségében. Találkozik a szerelemmel, eljegyzi egy fiatalember, s naplóját az ő számára kezdi írni, hogy odaadhassák majd neki, ha nem találkoznának. A különleges irodalmi mű és történelmi forrás a művelt és érzékeny lány szemén keresztül mutatja be a megszállt Párizst és az ott élő zsidók mindennapjait. 1942 nyarán azonban a németek először hurcolják el a családfőt, akit ugyan ekkor még elengednek, de véglegesen elkezdődik a család üldöztetése. Héléne Berr tudatában van, hogy valami borzalom készülődik, és egy hosszabb szünet után 1943 októberében azért kezdi újra az írást, hogy az utókor számára megőrizze és átadja emlékeit. Az irodalmi értelemben is igényes, megrázó művet Závada Pál író előszava, utószó és egy fényképmelléklet egészíti ki.

Galló Olga: Tíz hónap Babilon. Bp. [Szerzői magánkiadás]. 1978. 161 [3] p.

Gárdos Miklós (1920-1998) több, a fasizmust, a zsidóság sorsát bemutató szakkönyv írója a következőképpen méltatja Galló Olga naplóját, a kötet fülszövegében: "Háborús élménynapló ez, s ha harminchárom esztendővel a háború utolsó napja után jelenik is meg, valóban új. Új és más hangú, mint a hasonló naplók legtöbbje; születése, sorsa is különös. Súlyos betegen, élete kockáztatásával írta és mentette át Galló Olga a naplót, amely saját sorsát és a körülötte szenvedők gyötrelmes napjait a keserves élmény friss, lélekrendítő erejével vetíti elénk. A lágerélet hétköznapja, a kis kegyetlenkedések, egymásra halmozódó kis szenvedések végtelen sora rajzolódik ki ebből a nemesen egyszerű, túlzásoktól és hangosságtól mindig mentes stílusban megírt egykorú naplóban."
A fiatal lány naplója 1944 októbere és 1945 májusa között íródott. Auschwitzban kezdődik, de megjárja Breslaut is, és annak ostromáról is ír. Később sikerül megszöknie a lágerből, és néhány hónapnyi európai kényszermunkatábor után hazatérhet Magyarországra. A láger előtt Galló Olga újságíróként 1941-től 1944. március 19-ig a Népszava külső munkatársa volt, de novellái is jelentek meg. Hazatérése után a Világosságnál dolgozott, a szépíró elhallgatott.
Naplóját olvasva - a kiszolgáltatottság, a szenvedés, saját betegségei leírása mellett - egy fiatal, bizakodó hang szólal meg, az írás nagy örömöt (az egyetlent) jelenti számára, bár az is igaz, hogy sok-sok erőt (akárcsak sorstársai) csak a boldog múltból tud meríteni.

Hoffmann János: Ködkárpit. egy zsidó polgár feljegyzései 1940-1944. Szombathely, Szombathely M. Jogú Város, 2001. 140 p.

"Hoffmann János öt füzete, amely a Szombathelyi memoárok sorozat első köteteként jelent meg, több szempontból is megérdemli figyelmünket. A szerző szombathelyi származású zsidó polgár. A premontrei gimnázium növendéke, aki a tanulmányait Bécsben, majd Budapesten folytatta, és apja nyomdokaiba lépve kereskedő lett. A családban nagy becsülete volt a könyvnek, az irodalomnak, de ez mindig a befogadásra, nem az alkotásra vonatkozott.
Hoffmann Jánosnak nem voltak szépírói álmai. Füzeteit nem a nyilvánosságnak szánta. Zord idők tanújaként 1940 októberében, 45 évesen kezdte írni feljegyzéseit, és nem volt még 50, amikor röviddel halála előtt 1944 januárjában befejezte. A füzetek tiszta terjedelme alig haladja meg a száz oldalt, de töredékességük, olykor esetlegességük ellenére is a teljesség érzetét keltik. Plasztikusan elevenítik meg egy felemelkedő és válságokkal is küzdő zsidó polgári család néhány jellemző alakját, bemutatnak egy veszélyeztetett közösséget, amely nap mint nap fogyatkozó reménnyel várja a holnapot." Ezekkel a szavakkal ajánlja olvasásra a kötetet Lőcsei Péter szombathelyi irodalomtörténész-tanár.
Hoffmann János a család régi életét, hagyományait - mely egyben jelentős kultúrtörténeti dokumentum is a korabeli Szombathelyről - meleg hangon, szeretettel mutatja be. A napló füzeteiben az idő múlásával egyre több a reménytelenség, ahogy sorsuk, jövőjük nyilvánvalóvá válik. "A jövőt sötét ködkárpit fedi, reményeink csak jámbor óhajtás, vágyálom." írja a szerző a napló kezdetén. Innen kapta a kötet - melyet a családból az egyetlen deportálást túlélő, Hoffmann János lánya, Judit tett közzé - címét.
A könyvben fényképek, jegyzetek is találhatók, és Judit megrázó utószava családjuk sorsáról.

Rózsa Ágnes: Jövőlesők. Nürnbergi lágernapló 1944-45. Bukarest, Kriterion Kiadó, 1971. 262 [2] p.

Rózsa Ágnes lágernaplója azért különleges, mert a felnőttek naplói között kevesebb a nőtől származó. Bajor Andor Egy napló hitelessége címmel méltatja a kötetet, kétszer is kiemelve a hitelesség gondolatát: "Nem én teszem hitelessé a naplót, hanem a napló hitelesíti szándékaimat. Olvasása közelebb segít az emberséghez és a történelemhez. A naplót egy asszony írta, asszonyi gyöngédséggel és aggodalommal. Ezért rejlik benne annyi együttérzés és szeretet. A naplóírótól elvehették a várost, semmisnek tekinthették a műveltségét, tanári diplomáját. De a szeretettől és a női gyengédségtől a pusztító óriás gépezet sem tudta megfosztani" A napló íróját, Rózsa Ágnest, szüleivel együtt 1944 májusában deportálták Auschwitzba, majd öt hónap múlva Nürnbergbe, kényszermunkára. Itt, Nürnbergben, írta titokban leveleit (ezekből állt össze a napló később, a kiadó segítségével) férjéhez, Shapira Gyulához, akitől elszakították. Mindenféle papírra, papírfecnikre írta, és egy saját készítésű kis zacskóban hordta a nyakában, egészen a lágerből való kiszabadulásáig. Férjével mindketten megérték a háború végét. Ágnes a kiadott napló bevezetőjében, melyet ő Barátkoztatónak nevez, leírja, mekkora erőt adott neki ez az írás: "Aki napló-leveleimet elolvassa, ne várjon szép stílusban megírt összefüggő történetet tőlem. Ezeken a lapokon egy asszony beszélget naponta a férjével. Mindnyájan - több-kevesebb sikerrel - védekezni próbáltunk a bennünket fojtogató rémségek ellen. Az én módszerem ez a napi kapcsolat volt a férjemmel, kinek, amikor elváltunk, megígértem: mindent elkövetek azért, hogy újból találkozhassunk."