Appelfeld, Aharon: Holt vágányok. Bp. Ulpius-ház Kiadó, 2003. 187 p.

Aharon Appelfeld (született Csernovicban /Bukovina/, 1932-ben) Izraelben élő író, számos rangos irodalmi díj tulajdonosa. Egy élet története című megrendítő memoárjában elmeséli, ahogy 8 éves korában szemtanúja volt édesanyja meggyilkolásának. Édesapjával gettóba kerül, majd, mikor az ukrán sztyeppéken átvezető halálmenet végén megérkeznek a lágerbe, apjától is elszakítják. A kisfiúnak sikerül megszöknie, és a háború 5 esztendejét erdőkben, állatok között, némaságban - néha emberek között - bujkálva tölti. A gyermekkorát ilyen korán elvesztett kisfiúra, háború utáni helykeresésére emlékezik csendes elfogadással, belenyugvással. Ugyanilyen költői szépségű, halk, puritán, mégis szívbe markoló regénye a Holt vágányok. A történet hőse Ervin Siegelbaum, aki megjárta és túlélte a lágereket, és azóta keresi azt a náci tisztet, aki szeme láttára lőtte agyon szeretett szüleit. Táskájában pisztolyt rejtegetve, évről-évre megszállottan járja végig vonaton azt az ausztriai utat, melyet egykor gyalogosan megtettek. Vajon, ha megtalálja a gyilkost, lesz-e ereje bosszút állni, és hozhat-e számára megnyugvást ez a bosszú?" - teszi fel a kérdést a kötet fülszövege - az olvasónak is.

Begley, Louis: Hazudni az életért. Bp. Helikon Kiadó, 1995. 210 p.

Begley, Louis (született Ludwik Begleiter, 1933-ban, Lengyelországban) Amerikában élő lengyel zsidó író. Ez az első regénye, mely szerzőjének azonnal sikert hozott. A holokauszt már sokszor feldolgozott-megírt témáját egy egészen új oldalról közelíti meg. A történet helyszíne egy lengyel kisváros, hőse egy tíz éves kisfiú, Maciek. Az ő kálváriáját beszéli el 1939-től a háború végéig, a felszabadulásig, amikor végleg tudatára ébred annak, hogy új hazában, új életet kell kezdenie. Egyes szám első személyben meséli életét, a regény stílusa dokumentumszerű, épp ez az objektivitás adja drámaiságát. A kötetből nem derül ki, hogy írója a kisfiú történetében saját emlékeit írta-e meg, de Bevezetőjében egyes szám harmadik személyben fájdalommal emlékezik a lágerek testi-lelki megkínzottjaira. Párhuzamot von története és a menekülő Aeneas között, Catullus betegségével, melyből ő szeretne, de nem tud meggyógyulni.
Annak a gyermeknek a történetére gondol, akiből ilyen ember lett. Egy régi dal kedvéért Macieknek nevezi a gyermeket: az aranyos kis Maciek, aki fáradhatatlanul ropja a táncot, amíg csak szól a muzsika.

Doerry, Martin: "Megsebzett szívem". Lilli Jahn élete 1900-1944. Bp. Európa Kiadó, 2004. 398 p.

A "Megsebzett szívem" címet viselő levélregény a holokausztirodalom egyik legmegrendítőbb darabja, címadása is erre utal. Lilli Jahn (Köln, 1900. március - Auschwitz, 1944. június) német zsidó orvosnő életét követi végig levelezésén keresztül (legfőképpen 5 gyermekével, de barátaival, barátnőivel váltott levelek is maradtak fenn) haláláig. Az orvos végzettségű, de irodalom, zene, színház iránt rajongó Lilli 1926-ban, a szülők tiltakozása ellenére férjhez ment fiatal árja orvos kollégájához, a protestáns Ernst Jahnhoz. Férjével közös rendelőt nyitottak, közben sorra születtek gyermekeik, egy fiú és négy lány. A család élete 1933 után azonban gyökeresen megváltozott: a zsidó Lillit eltiltották hivatása gyakorlásától, a kis faluban, ahol laktak, teljesen elszigetelődött, gyermekeik pedig tanúi voltak anyjuk fokozódó megkülönböztetésének, megalázásának. Közben házasságuk megromlott, férje fiatal orvos kolléganőjében barátnőt talált magának, Lilli pedig a gyerekekkel Kasselbe költözött. 1942-ben férje kezdeményezésére elváltak, pedig a házasság fennmaradása megvédhette volna a deportálástól. Lillit 1943 augusztusában letartóztatta a Gestapo. A fiatalasszony előbb egy átnevelő munkatáborba került, onnan pedig Auschwitzba, ahol élete 2 hónapon belül véget ért. A gyerekek nem tudták elhinni és elfogadni, hogy édesanyjukat elvitték, hogy fogoly lett belőle, mindvégig hittek az ő szabadulásában. Levelezni kezdtek, és bár Lilli csak havonta egyszer írhatott a munkatáborból, mindenféle úton-módon próbáltak leveleket váltani. Szívbemarkolóak ezek a levelek: a gyerekek és anyjuk szeretete, ragaszkodása, féltése és reményeik a viszontlátásról. Ezek a régi, a vészkorszakról tanúskodó levelek sokáig a legidősebb gyermek, Gerhard íróasztalában pihentek, csak halála után, 1998-ban kerültek a nővérek kezébe, akik 2002-ben kötetté szerkesztve, sok korabeli fotóval megjelentették. Mintegy 250 levél maradt fenn a gyerekek és anyjuk 1943-1944 közötti levelezéséből, és újabb kutatásokkal még további 300 levél került elő, legtöbbet Lilli írta 1918-1944 között.

Ember Mária: Hajtűkanyar. Bp. Szépirodalmi Kiadó, [1974.]. 383, [3] p.

Ember Mária (született: Elsner Mária, Abádszalók, 1931. - Budapest, 2001.) magyar író, újságíró, műkritikus, műfordító, történész és kutató volt.
A magyarországi holokausztirodalom első képviselőjeként 1974-ben jelent meg Hajtűkanyar című regénye, mely debreceni zsidó családok kitaszíttatását, lágerekbe hurcolását és kevesek megmenekülését írja le.
Kötete szokatlanul nagy visszhangot váltott ki az olvasó közönségből, ez talán annak is tulajdonítható, hogy új műfajt teremtett: a szépirodalomba történeti dokumentumokat helyezett el. A regény a magyar vidék zsidóságának 1944-es tragédiáját írja le, pontos és mégis költői eszközökkel. Hőse a gyerek, aki így, névtelenül elhurcolt ezreket és tízezreket képvisel. Éppoly értetlenül áll a vele történtekkel, sorsával szemben, mint a felnőttek. A könyv nem a halálgyárakról ír, hanem a strasshof-i hadimunka-üzemről, ahol a deportáltakat nem ölik meg azonnal, de megalázzák, kínozzák, éheztetik, hajtják őket a munkában végkimerülésig.

Keilson, Hans: Az ellenség halála. Bp. Partvonal Kiadó, 2011. 302 p.

Hans Keilson (1909, Bad Freienwalde, Németország - 2011, Hollandia) különleges kötetének a története sem mindennapi. Szerzője 1936-ban a zsidótörvények, a növekvő agresszió elől Hollandiába emigrált, ott is élt 101. életévében bekövetkezett haláláig.
Az ellenség halála című regényét 1942-ben kezdte írni, hollandiai búvóhelyén, de csak 1959-ben jelenhetett meg németül, Németországban.
Az egész történetet egyes szám első személyben meséli el egy zsidó (szülei Auschwitzban haltak meg, neki magának menekülnie kellett) fiatalember, aki a nácizmus hatalomra törése idején Németországban él. De sem a náci, sem a zsidó kifejezés, sem Hitler neve nem hangzik el a regényben, Hitler nála: ellenség, akit ő B-nek nevez. A fiatalember, Hans Keilson visszaemlékezései egy eddig ismeretlen szemszögből mutatják meg a 20. század egyik legnagyobb tragédiáját. Nem az eseményeket láttatja olvasóival, hanem egy ember gondolatait, aki zsidóként keresi a magyarázatot arra, hogy miért történt/történhetett meg az, ami megtörtént. Ő maga hogyan élte meg a fasizmus hatalomra jutását, melynek akarva-akaratlanul a részese lett, hogyan dolgozta fel mindezt?
A könyv fülszövegét idézve: "Az izgalmas és finom emberséggel átszőtt regény középpontjában két ember áll. Egy fiatal, saját útját kereső zsidó férfi, és a politikai életben mind magasabbra és magasabbra emelkedő ellenség. Tettes és áldozat szimbiotikus, sőt sorsszerű kapcsolatát a szerző pontos megfigyelések révén boncolgatja, s írói tehetségének köszönhetően általános érvényű emberi parabolává emeli."

Hans Keilson másik, magyarul kiadott kötete is a holokauszt témáját dolgozza fel. Ez már 1947-ben megjelent Amszterdamban, amerikai kiadása - az előbbi regénnyel egybekötve - szerzője nevét világszerte ismertté tette.

Keilson, Hans: Keserédes komédia. Bp. Partvonal Kiadó, 2011. 125 p.

Kertész Imre. Sorstalanság. Bp. Magvető Kiadó, [2002.]. 333 p.

Kertész Imre (Budapest, 1929. november 9. -) Nobel-díjas és Kossuth-díjas magyar író, műfordító. Önéletrajzi ihletésű, a holokausztról és az önkényuralomról szóló műveiért - kiemelve a Sorstalanság című regényét - Irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták 2002-ben. Nevét ez tette ismertté világszerte és szülőhazájában, Magyarországon is.
A szerző 14 éves korában, 1944-ben megjárta Auschwitzot és Buchenwaldot, 1945-ben tért haza, leérettségizett, majd többféle munkakör betöltése után 1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító. A Sorstalanság gondolati alapanyaga már korán megszületett az íróban, de 13 éven keresztül formálta regénnyé. Könyve kéziratát a Kádár-korabeli esztétika nevében a Magvető Kiadó visszautasította, végül 1975-ben megjelent a Szépirodalmi Kiadó gondozásában. Kertész Imre ezen kívül még számos jelentős regényt, novellát és esszét is írt, melyekben gyakorta visszatér a holokauszthoz, és az ember szabadságának gondolatával foglalkozik.
Kertész Imre Sorstalansága azok közé a holokauszt-irodalmak közé tartozik, melyek egy fiatal szemével láttatják a megpróbáltatások idejét, a borzalmakat. Stílusa tárgyilagos, visszafogott, csak sorolja az eseményeket, melyekbe főhőse belekerül.

Konrád György: Elutazás és hazatérés. Önéletrajzi regény. Bp. Noran Kiadó, 2001. 161 p.

Konrád György (Debrecen, 1933. április 2. -) magyar író, esszéíró, szociológus. Munkái többek közt angol, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, német, norvég, olasz, orosz, spanyol és szerb nyelven jelentek meg. A kortárs magyar próza világszerte egyik legismertebb alakja.
Bár Debrecenben született, élete első 11 évét Berettyóújfaluban töltötte. Édesanyja nagyváradi születésű zsidó polgárlány volt, édesapja jómódú vaskereskedő, a gyerekek, György és Éva zsidó elemi iskolába jártak az ország német megszállásáig, 1944 tavaszáig. Az Elutazás és hazatérés önéletrajzi regény. A kötet fülszövegében így ír erről:
"Az életben-maradás gyerekkori kalandjáról szól ez a könyv. Miután a Gestapo 1944 májusában, tizenegy éves koromban a szüleimet letartóztatta, sikerült megvesztegetnem a helyi hatalmat, hogy a csendőrök negyedmagammal, egy nappal a gettóba zárás és az Auschwitzba szállítás előtt fölengedjenek Berettyóújfaluból a rokonainkhoz, Budapestre, ahol még adódott némi haladék. Elutaztunk, életben maradtunk, és hazatértünk a faluba. A többi zsidógyereket addigra elnyelték a hamvasztó kemencék. Egy év, a felnőtté válás története. Az író regénye érdekes, olvasmányos, ahogyan egy gyerek szemével írja a történelmet.

Nyíri János: Madárország. Bp. Makkábi Kiadó, Téka Kiadó, 1990. 411 p.

Nyíri János kötetéből - a holokauszt 70. évfordulójára - új kiadás jelent meg. Egy nálunk eléggé elfeledett, tehetséges szerzőre és munkáira irányulhat a figyelem.
Nyíri János (született Budapesten, 1932-ben) író, rendező szülei válása miatt kisgyermekként vidékre került, de a háború idején anyjával visszatértek Budapestre. A német megszállás kezdetétől fogva bujkáltak a külső kerületekben, hamis papírokkal. Így tudták túlélni a holokausztot, ellentétben a vidéken maradt rokonsággal. 1945 után a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán végzett, dolgozott Kecskeméten, Szegeden, majd 1956-ban kénytelen volt elhagyni az országot, Párizsban telepedett le. Innen tíz év után Angliába költözött.
A rendezői munka mellett több színdarabot is írt, első regénye, Az utca pedig már az angol regényirodalom nagyjai közé sorolta. A Madárország című regénye is megjelent angolul, számos kritikus szerint korunk egyik legkiemelkedőbb regénye. A könyv fülszövege a londoni méltatást idézi: "A könyv a megpróbáltatás és a helytállás csodálatos, humorral és derűvel fűszerezett története a nem természetes, öldöklő vésszel szembeni ellenszegülésről. Madárország - az emberi túlélni akarás e testamentuma az európai irodalom kiváló műve és a Holocaust történetének egyik kivételes tanúságtétele." Az írónak tíz évre volt szüksége, hogy megírja-kiírja magából háborús élményeit. Egy riportban így beszél erről: "Nagyon sokáig nem tudtam, hogy meg fogom-e írni ezt a regényt.
Komoly fenntartásaim vannak a holokauszt-irodalommal kapcsolatban, ki nem állhatom ezeknek a könyveknek a művészetét, vagy azokat a holokauszt-filmeket, amelyekben jól táplált hollywoodi színésznők úgy csinálnak, mintha auschwitzi foglyok lennének. Sosem voltam Auschwitzban. Mit tudhatnék erről? A küszöbön álltam, jó sokáig, és nagyon sok embert láttam, akik átlépték a küszöböt. Aztán rájöttem, hogy az az idő, amit a küszöbön állva töltöttem, sokkal pusztítóbb és sokkal fontosabb volt számomra, mint bármi más, ami velem történt. Úgy döntöttem, hogy megírom a könyvet. Megpróbálom olyan hitelesen rekonstruálni az eseményeket, amennyire lehet. Nem vetem meg a fantáziát, tehát regény lesz, de nem lesznek benne erkölcsi prédikációk."

Rawicz, Piotr: Az ég vére. Bp. Gondolat Kiadó, 2010. 21 p.

Piotr Rawicz, mint a holokausztot túlélő néhány más író is egykönyves író. (Bár franciául még jelent meg munkája: Egy ellenforradalmár jegyzetei, avagy a másnaposság címen, Párizsban, az 1968-as események hatására írta). Egyetlen regénye Az ég vére, amit 1956-1957-ben Párizsban írt, ahol a háború után letelepedett. A Gallimard Kiadó jelentette meg 1961-ben, óriási feltűnést és sikert aratott, a következő években 16 nyelvre fordították le. Magyarul 2010-ben látott napvilágot, a Gondolat Kiadónál. Terepe a megszállt Ukrajna, ahol a helyi, a pogrom-hagyományokban mélyen járatos lakosság maga is kiveszi a részét a tömeggyilkosságokból, a menekülés pillanatai hol elborzasztóak, hol groteszkek. Ezért is fontos a mű, mert a köztudat a holokauszt=koncentrációs tábor képletben gondolkodik.
Piotr Rawicz (1920. július 12. Nyugat-Ukrajna - 1982. Párizs) lengyel-ukrán zsidó származású író, gazdag, nagy műveltségű bárói családban született. Szülővárosa a Lviv (oroszul Lvov, németül Lemberg) és Csernovic közti tiltott város, melyet a nácik később teljes kiirtásra ítéltek. Piotr egyetemet végzett, több nyelven beszélt, többek közt németül is. A szanszkrit nyelvet 17 évesen kezdte el tanulni. Fiatal felnőttként már jól ismerte nemcsak a Talmudot, hanem az Upanisadok-ot is, regényében mindkettőből idéz. Gondolkodásában együtt élt az ótestamentumi és a keleti bölcsesség, ez a megélt szörnyűségek és a 63 éves korában elkövetett öngyilkossága ellenére is egy hívő ember gondolkodása volt.
Az ég vére meneküléstörténet. Az író ekkor 21-22 éves lehet, barátnőjével, Noémivel menekül gyalogosan és vonaton, de mindig úton vannak. Az időpont: 1941-1942, az író a pontos dátumot nem közli, a legsötétebb európai vérengzések ideje. A regény cselekménye jórészt a haláltáborok felállítása előtt játszódik, a háború kegyetlenségét ezzel egy új nézőpontból - melynek kevés túlélője akadt - mutatja be. Ukrajnában már a 19. század végén egymást követték a pogromok, az 1930-as évek végétől pedig számos tömeggyilkosság történt. A regény keretbe foglalt történet: Párizsban beszéli el a narrátor a pogromok felerősödésétől a fiatalok menekülésén át. Végül mindkettőjüket elfogják (1942), Piotr 3 évet tölt Auschwitzban. Regényében mégis pogromokat, kivégzéseket, kínzásokat, öngyilkosságokat ír le harag, lázongás nélkül, a hóhérok elítélése nélkül. A kötet egyszerre megrázó és gyönyörű olvasmány is. Rawicz az elmondhatatlan tapasztalatának olyan, költői kifejezését találta meg, amelyben együtt van a fekete humor, a szürrealista barokk, az abszurd, a tárgy nélküli lázadás és bizony a szentségtörés is. A regényben kesernyés humorú anekdoták, ironikus történelmi betétek, legendák, versek találhatók, kritikusa, Radics Viktória szerint bizarr stílus és hiperintelligens nyelv jellemzi.

Semprún, Jorge: A nagy utazás. Bp. Európa Kiadó, 2006. 232 p.

Jorge Semprún (Madrid, 1923. - Párizs, 2011.) spanyol író, politikus volt. A nagy utazás című regénye példaértékű a holokausztirodalomban, erről a megrázó témáról korábban sosem írtak ilyen modern, fegyelmezett művet. Alapmű lett belőle.
Négy napig utazik Jorge Semprún, a politikai fogoly, a buchenwaldi koncentrációs tábor felé. Ennek a négy napnak a története A nagy utazás. De csak szerkezetileg négy nap a regény időtartama: Semprún mesterien szerkeszti egybe a négy nap történetével az "utazás" előtti és utáni emlékeit, tulajdonképpen mindazt, amit lényegesnek, közölnivalónak érez." A cselekmény négy fő idősíkon bontakozik ki. A középpont, az előtér, a compiégne-i gyűjtőből Buchenwaldba induló, jelenként átélt, négy napig tartó vonatút utolsó huszonnégy órájának története a leendő holttestekkel zsúfolt marhavagonban (adott a végállomás, az alagút vége: a megérkezés). Ebben a keretben a főhős korábbi élete is felidéződik: felvillan néhány jelenetben a hágai gyerekkor, a spanyol polgárháború, Gérard-Manuel menekülése Franciaországba, (filozófiai) tanulmányai - ez a második idősík igazolja, hogy a mindenkori jelen a múlt szükségszerű következménye; feledni nem, megérteni viszont csak a múlt helyes értékelésével lehet. A harmadik szint az utazáshoz képest későbbi események előrevetítése a (váratlanul, kivételesen) egészségesen átvészelt két év után: a tábor kívülről, a francia misszió lányainak látogatása, megütközés bujkáló SS-ekkel, a hazatelepítési központ Eisenachban, pihenés az asconai tó partján. Erről (az utazáshoz képest) relatív jövő-szintről is előre- és hátramozgások történnek, csakúgy, mint a többi síkról. A negyedik szint, vagyis a megírás ideje pedig a főcselekmény jelenéhez képest jövőbeli, harmadik idősíkot is emlékként írhatja le - a múlt így mindig beépül a relatív jelenbe -; minden egységes múltként jelenhet meg a főcselekmény perspektivikus képeiben (út és visszaút, előzmények, felszabadulás, későbbi tapasztalatok), többszörös áttételekkel, szimultán technikával.

Szpilman, Wladyslaw: A zongorista. Bp. Európa Kiadó, 2002. 196, [3] p., [8] t.

A zongorista az egyik legismertebb holokauszt regény, Szpilman önéletrajzi regénye. Sikerét valószínűleg az azonos címen, 2002-ben forgatott filmnek is köszönheti, mely szakmai körökben is számos elismerést, díjat kapott. Rendezője Roman Polanski, aki maga is raboskodott a varsói gettóban, édesanyja pedig Auschwitzban halt meg.
Wladislaw Szpilman (Sosnowiecz, Lengyelország, 1911. december 5. - Varsó, 2000. július 6.) világszerte ismert, zsidó származású lengyel zongoraművész, zeneszerző volt. A szórakoztató muzsika mestere, a háború után számos népszerű dal szerzője, a lengyel zenei élet egyik szervező egyénisége, a sopoti dalfesztivál alapítója és hosszú időn át igazgatója volt.
Wladislaw Szpilman asszimilálódott varsói zsidó polgárcsalád gyermekeként a húszas években Berlinben tanult, ott kezdte zenei pályafutását is. Hazatérve Varsóba a Lengyel Rádió zongoristájaként dolgozott. Itt érte őt és családját a háború kitörésének híre, ekkor Varsó, a varsói emberek élete egy csapásra megváltozott, sokan elmenekültek a városból. Ő szüleivel, bátyjával és két lánytestvérével úgy döntött, hogy nem hagyják el a várost.
Szpilman egyszerű, hétköznapi nyelven mutatja be Varsó s az ottani gettó életét. Az elbeszélés hangja fokozatosan lesz egyre drámaibb, ahogy mindannyiuk sorsa egyre kilátástalanabbá válik. A rabság mellé éhezés és éhhalál, fagy és fagyhalál, járványok társulnak, temetetlen, utcán heverő, újságpapírral letakart halottakkal. És egyre gyakoribbak a zsidók elleni atrocitások, gyilkosságok, végül megkezdődik a gettó teljes felszámolása: a lakosság deportálása. Szpilman csodával határos módon élte túl a háborút, szüleivel és testvéreivel már az Umschlagplatzon álltak, bevagonírozásra várva, mikor egy lengyel zsidó rendőr felismerte a zongoristát, kirántotta a tömegből, visszalökte az életbe. Ekkor a fiatalember életében egy újfajta kálvária kezdődött: folyamatos küzdelem a túlélésért:
bujkálás, éhezés, menekülés. Előbb befogadta egy rokona, kapott némi munkát, részt vállalt a gettólázadást előkészítő fegyvercsempészetben is. Életét végül egy végtelenül kulturált, hívő keresztény német tiszt mentette meg, aki rátalált a gettólázadás után a kiégett Varsó egyik romos házának padlásán.

További ajánlott olvasmányok

Fahidi Éva: Anima Rerum. A Dolgok Lelke. Bp. Tudomány Kiadó, 2005. 288 p. [1] t. fol.

Ják Sándor: Emberek a máglyán. [Dokumentum-regény]. Bp. 1959. Táncsics Kiadó, 239 p.

Johanides, Ján: Mauthauseni elefántok. Bp. Európa Kiadó, Bratislava. Madách Kiadó, 1988. 181 p.

Kambanelisz, Jakovosz: Mauthausen. Bp. Európa Kiadó, 1969. 317 p.

Koren, Yehuda: Lélekben óriások voltunk. a Liliputi Társulat különös története. Bp. Európa Kiadó, 2006. 285 p., [16] t.

Kosinski, Jerzy: A festett madár. Bp. Európa Kiadó, 2007. 251 p.

Kroó László: Bölcsőm, koporsóm, Buchenwald. [Bp.]. 1981. Kossuth Kiadó, 229 p.

Primo Levi: Ember ez? Fegyvernyugvás. Bp. Európa Kiadó, 1994. 476 p.

Lusseyran, Jacques: És lőn újra világosság. Szeged. Szép Nap Könyvkiadó, 2005. 263 p.

Molnár Zsuzsanna, T.: A berekből a csillagerődbe. Szombathely. B.K.L. Kiadó, 2014.128 p.

Orlev, Uri: Sziget a romok között. Bp. Animus Kiadó, 2003. 143 p.

Posmysz, Zofia: Egy nő a hajón. [Bp.]. Európa Kiadó, [1963.]. 185 p.

Potok, Chaim: Az ács. P., C.: Óvilági emberek. Bp. Ulpius-ház Kiadó, 2002. 13-81. p.

Sásdi Sándor: Fehér kenyér. Bp. Szépirodalmi Kiadó, 1967. 377 p.

Schwarz-Bart, André: Igazak ivadéka. Bp. Dunakönyv Kiadó, 1994. 389 p.

Somlyó György: Rámpa. Árnyjáték. [két regény]. Bp. Helikon Kiadó, 2005. 413, [2] p.

Spiegelman, Art: Maus. egy túlélő története. [képregény]. Bp. Ulpius-ház Kiadó, 2005. 296 p.

Szücs, Ladislaus: Létszámellenőrzés. haláltábor orvosa voltam. [Bp.]. Palatinus Kiadó, 1998. 234 p.

Vajda Zoltán József: A lapátos hadsereg. In: Magyar Golgota. Bp. Müller K. Könyvkiadó, [1945.].

[Magyar Golgota regénysorozat; egybekötve 8 regény - utolsó darabja: regény a munkaszolgálatról]