Bárdos Pál: Emlékkönyv. Bp. Aura Kiadó, 2004. 204 p.

Bárdos Pál (született Makón, 1936-ban) 1944 júniusában - egy szerencsés véletlennek köszönhetően - nem Auschwitzba jutott el a marhavagonban, hanem az ausztriai Traiskirchen-Möllersdorf munkatáborba. (Füzesabonynál nem fért el a vonat a kitérőben, így a szerelvény hátsó felét nem Auschwitz felé irányították. A 8 éves kisfiú és családja ebben a nem a célállomás felé haladó vagonban voltak).
Bárdos Pálnak eddig tizenhat (a Berzsenyi Könyvtárban nagy része megtalálható) kötete jelent meg, regények és elbeszélések. Írt drámát, hangjátékot, operaszövegkönyvet és sok száz tanulmányt, kritikát, recenziót.
Újra meg újra nekifutott, hogy megírja két alapvető témáját, a vidéki zsidók deportálását és a túlélők elveszett ténfergését a lágerektől elfertőzött világban. Az Emlékkönyv regényszerű elbeszélésfüzér, melyben meleg hangú emlékezéssel szól az egész család sorsáról, rengeteg családi fotóval, a korabeli Makóról is, és arról is, amerre a deportáltak útja vezetett.
Bárdos Pál 2004-es kiadású Emlékkönyve elejére - más kötetekben is található hasonló gondolat - a következőket írta, nagy betűkkel:
"Ezért aztán kétféle ember van. Aki ott volt, az el tudja képzelni. Aki nem volt ott, az nem tudja elképzelni. Egyféle ember, aki megélte, másféle, aki nem."
Az író későbbi felesége, Fenákel Judit írónő is megjárta gyermekként a lágereket.

Könyvtárunkban az író munkái közül a munkaszolgálattal, lágerekkel és a túlélők emlékeivel az alábbi kötetek foglalkoznak legerőteljesebben:

Bárdos Pál: Különös ismertetőjele a félelem. (Kisregény). Bp. Szépirodalmi Kiadó, 1967. 274 p.
Bárdos Pál: Az első évtized. (Regény). Bp. Szépirodalmi Kiadó, [1975.]. 326 p.
Bárdos Pál: A második évtized. (Regény). Bp. Szépirodalmi Kiadó, 1981. 604, [2] p.
Bárdos Pál: Dögcédulák. (Memoár). Bp. Aura Kiadó, 2006. 175 p 175 p.
Bárdos Pál: Keresztül-kasul az életen. (Memoár). [Bp.]. Novella Kiadó, 2008. 431 p.
Bárdos Pál: Pótkötet a Keresztül-kasul az életen című kötethez. (Memoár). [Bp.]. Novella Kiadó, 2009. 167 p.

Bognár Irma: "Adjanak hálát a sorsnak..." deportálásunk története. Bp. Sík Kiadó, 2004. 129, [2] p.

Bognár Irma megrázó memoárja 1944-1945 közötti időkről mesél, egy fiatal szegedi házaspárról és családjáról, akiknek kislánya 8 hónapos, mikor a németek megszállják Magyarországot. Remény és kétség között vergődnek, miközben egyre több zsidóellenes törvény lép életbe, bekerülnek a gettóba is. Ám a gettóból hamarosan utaznak tovább, munkatáborokba: téglagyárban, később üveggyárban dolgoznak (az író édesanyja is velük van), és ezek minden nehézségei, rettenete ellenére - szinte csodával határos módon - emberséggel találkoznak, máskülönben nem is élhette volna túl mindezeket kislányuk. Bár később ez a kis család is átkerült Auschwitzba - a családapa kivételével- túlélték.

Dénes Magda: Égő kastélyok. Egy gyermek élete a háború alatt.[Bp.] Minerva Kiadó, [2011.] 365 p.

A kötet szerzője Dénes Magda (1934-1996) a vészkorszak túlélője. A háború után Amerikába költözött, pszichoanalitikusként dolgozott haláláig. Az ő életén és memoárján keresztül is érzékelhető válasza az adornói kérdésre: Szabad-e - lehet-e verset írni a holokauszt után? Morálisan megengedhető-e a borzalmak művészi megörökítése - és valóban képes-e rá a művészet, hogy bemutassa a megjeleníthetetlent, az elmondhatatlant. Dénes Magda a kilencvenes évek végén megrázó őszinteséggel, intelligenciával és humorral mesélte el gyermekkorát, s irodalom, regény került ki a keze közül. A könyv története, mondhatnánk, szokványos, ha nem élet-halál helyzetek lennének lapjain. A könyv narratívája döbbenetes erővel hat, s akárcsak Kertész Imre kisfiúja, a már kérdezni tudó kiskamasz szemszögéből kiáltja világgá minden háború, minden fajüldözés és minden terror rettenetét. A regény főhőse, a kilenc éves pesti kislány apja 1939-ben New York-ba megy a családi vagyonnal, egy fillér nélkül Pesten hagyja feleségét két gyerekkel, akik átköltöznek a Teleki térre, a nagypapa kétszobás lakásába. 1944-ben otthonukból zsidó ház lesz, odakerül az unokatestvér is a nagynénivel. A nyilas hatalomátvétel napján kezdődik a kislány pokoljárása. Nagy szerencsével elkerülte a deportálást, Pesten bujkált keresztény barátoknál, védett gyerekházban és a híres Vadász utcai üvegházban.

Domán Ernő:"... már nincs többé szükség a kakasra a népek között, és így levágják őket bűnbaknak". Buchenwaldi héber (nyelv)emlék. Ráv Élijáhu Domán élete. [Bp.] Múlt és Jövő Kiadó, 2004. 198 p., [20] t.

Ez a különleges kötet két részből áll: az első részben: Ráv Élijáhu Domán (Domán Ernő) visszaemlékezése elhurcolására és a buchenwaldi koncentrációs tábori szenvedéseire, amelyet héber nyelven írt le. Az eredeti kézirat a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben található. Fordította és jegyzetekkel ellátta fia, Dr. Domán István főrabbi.
A kötet második részében: Ráv Élijáhu Domán élete - írta a fia, Domán István.
Ráv Élijáhu 11 évvel a lágerből való szabadulása után, 1956-ban határozta el, hogy "közöl és leír történeteket a buchenwaldi-niederorscheli tábori emlékeiből", 1944-1945-ből. Erre még ott, a lágerben tett ígéretet zsidó testvéreinek, de korábban nem érzett magában testi-lelki erőt ehhez a számadáshoz.
Domán Ernő visszaemlékezései naplószerűek. Írása 1944. október 20-án kezdődik, és 1945. április 11-én, a gettóból való szabadulásukkal zárul. Gyakran idéz a Tórából, ünnepeikről, szokásaikról, időnként pedig csupa nagybetűvel nyomatékosít. Kőbányai János írja a kötet zárásaként: "Domán Élijáhu-Ernő szövege ritka, vagy éppen egyedi nyelvemlék, amelynek értékét... éppen a közelisége adja... Az igazi revelációt azonban nemcsak az ismeret- és műveltséganyag nyújtja, hanem az anyanyelvi eredethez történő visszatérés... eggyé lényegül a Biblia íróinak stiláris és gondolati emelkedettségével. S ami megrázóbb: olyan aktualitással szólal meg, ami belülről, a nyelv- és képhasználat révén egyetlen folyamatos történetté forrasztja össze a két apokalipszis történetét - a közöttük lezajlott kétezer éves távolság ellenére."

Erős Blanka - Erős László: Soha nem engedem el a kezed. Nagyvárad. Literátor Kiadó, [1994.]. 143 p., [8] t.

Az Erős-házaspár, Blanka és László története ez a vékonyka, 143 oldalas füzet. Blanka 1917-ben született Marosvásárhelyen, László 1913-ban Kolozsváron. Mindketten újságírók voltak.
Szavakból font koszorú címmel ismerősük-barátjuk Kányádi Sándor írt rövid bevezetőt.
"Többlete e visszaemlékezéseknek a visszafogottságuk. Dávid király gyönyörű költői igazsága, hogy a szerelem erősebb a halálnál, kétszeresen diadalmaskodik történetükben. Először, amikor kimenti őket a halálból, s másodszor - ez már a magam baráti tanúságtétele - amikor a síron túl sem engedhetik el egymás kezét. Utalnak ezek az emlékezések a versek megtartó erejében vetett hitükre is. Ezt a hitüket a fiaikba is átörökítették. Minden emlékezés szubjektív, de tíz igaz szubjektív emlékezésből az utókor majd egy objektív képet alkothat, de hazugból százból se - szokta volt mondani Kós Károly. Az Erős házaspár emlékezései csöndes őszinteségükkel tarthatnak igényt családi körön kívüli figyelemre." A kötet első része Bélyegesen alcímmel, azokról a lágerektől szól, ahova deportálták őket: Oswiecim, Szászrégen, Auschwitz, Plaszów, Auschwitz másodszor, Wiesau, Langenbielau, végül Krakkó. Utána 1945. március 31-től június 25-ig kísérhetjük végig életüket.

Kelemen Gábor, L.: Gól a halál kapujában. Bp. LKG Média Kiadó, 2007. 177 p.

Az újságíró szerző az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor futballcsapatának egyetlen túlélőjét, Schwarcz Sándort (1911-2007) mutatja be a 2. bővített kiadásban megjelent kötetben. (Az első, 1981-es kiadás is megdöbbenést keltett az olvasók körében; Schwarcz Sándorral riport hangzott el a televízióban, neve világszerte ismertté vált.) A kötet röviden ír a főszereplő, Sándor életútjáról, 1944. júniussal kezdi, mikor a debreceni téglagyárból deportálták a legkegyetlenebb táborba: Auschwitz-Birkenauba.
Közben szakszerűen, tudományosan bemutatja a lágerek életét, szokásait, Mengelét. Sándor már az első napon - egy SS-tiszt kérdésére, hogy tud-e focizni valaki közülük - válaszolva jelentkezik negyedmagával futballozni. Gondolták, ez talán előnyükre válik a táborban. A könyv leírja, hogyan készültek a mérkőzésekre, hogyan játszottak a krematóriumok szomszédságában, a gomolygó füsttől, gáztól néha rosszulléttel küzdve. Ami régen sport és játék volt számukra, az itt az életükért folytatott küzdelemmé vált: a halál torkában nem volt könnyű focizni. Ők sosem lehettek fáradtak, sérülten is játszaniuk kellett, nem hibázhattak, nekik győzni kellett, mert a mérkőzés elvesztéséért az életükkel fizettek. A könyv bemutatja az akkor 33 éves főhős négy birkenaui lágermeccsét, és egy korábban soha nem dokumentált auschwitzi válogatott mérkőzést is, ahol SS-tisztekkel mérkőztek, s 8:0-ra kikaptak, mert a foglyok nem merték legyőzni hóhéraikat. A könyvet korabeli fotók és "Az A-17854-es fogoly utolsó interjúja" teszi még megrázóbbá. Schwarcz Sándor 96 éves korában hunyt el. Egyedül, az emlékeit ápolva, de békességben, teljes szellemi frissességben élt haláláig. Steve Spielberg, a Survivor of the SHOAH alapító elnöke 10 órás dokumentumfilmet készített vele, ebből később könyv is készült A halál árnyékának völgyében címmel.

Sós kávé. elmeséletlen női történetek. [gyűjt. és szerk.] Pécsi Katalin. [Bp.]. Novella Kiadó, 2007. 185 p.

Pécsi Katalin a Holokauszt Emlékközpont munkatársaként dolgozik, igazi női író, szerkesztő. A Sós kávé című női-memoár kötetének előszavában írja, hogy milyen úttörő munkát végez a nők 20. századi életének bemutatásában:
"A nők huszadik században megélt élményeiről, rendkívül változatos élethelyzeteiről szinte semmi nincs még megörökítve. A zsidó származású írónők műveikben ráadásul többnyire elrejtették a zsidóságukat. Miért hiányzik a nő a magyar zsidó irodalomból? És miért hiányoznak a magyar nők írásai, néhány kivételes memoártól eltekintve, a holokausztról? A holokauszt "oral history" kutatói fedezték fel elsőként, hogy a nők visszaemlékezéseiben másféle nézőpont és másféle hang érvényesül, mint a férfiakéban, ezért a női perspektíva és narráció gazdagabbá, teljesebbé teszi a holokausztról való, teljesnek soha nem tekinthető tudásunkat.
Mégis, fájdalmasan hiányoznak a kollektív emlékezetből nálunk az anyák és nagyanyák történetei; a tábori barátságok - a "lagersister" kapcsolatok - felidézései, a túlélők útkereséseiről és identitásválságairól szóló művek, valamint a holokauszt "második generációjának", vagyis az áldozatok és túlélők gyerekeinek az írásai.
Az Esztertáska Zsidó Női Szellemi Műhely 2002-ben vágott bele a feladatba, hogy összegyűjtsön, és az érdeklődőkkel megosszon minél több, eddig még elmeséletlen női történetet. Személyes élményeken alapuló, szubjektív, a részleteket érzékletesen kidomborító történeteket kértünk, a zsidó élet legkülönbözőbb aspektusairól. (Gyerekkor, iskola, szerelem, házasság, emigráció, alija, ellenállás, rejtőzés, asszimiláció, zsidó újjáéledés a rendszerváltás után stb.)... áradni, ömleni kezdtek a történetek. A felidézett élmények döbbenetes hatást gyakoroltak nemcsak ránk, de felolvasóestjeink közönségére, és weboldalunk olvasóira egyaránt. Ezek a történetek ugyanis nem véletlenül maradtak eddig elmeséletlenül. Nehéz a traumákról beszélni, tudjuk jól."
A kötet mesélői közt vannak a vészkorszak túlélői és vannak másodgenerációs zsidó nőírók is. Ismeretlen és ismert nevek, mint: Lángh Júlia, Valachi Anna, Szász Anna, Fenákel Judit.

Szatyn, Bronislaw: Árja papírokkal. Bp. Európa Kiadó, 1989. 347 p.

Bronislaw Szatyn memoárja az 1939-1945 közötti idők Lengyelországában játszódik. A szerző 32 év után vetette papírra emlékeit, addig feledni próbált, hogy ne mérgezze vele az életét.
A kötet fülszövegében ez olvasható: "Számos döbbenetes dokumentumot olvashattunk eddig a lengyel zsidók pokoljárásáról és pusztulásáról. Ez a memoár azonban a maga nemében páratlan. Itt ugyanis egyetlen ember veszi fel a kilátástalannak látszó harcot, s végül mégis ő győz. Győzelme annál hitelesebb, mert nemcsak a saját családját sikerül megmentenie. Millió eset közül egyszer adódik ilyen szerencse, írta a Kaliforniában elhunyt lengyel származású zsidó ügyvéd. De nemcsak szerencse kellett hozzá, kivételes intelligencia, villámgyors helyzetfelismerés, látnoki megérzés, nagy bátorság. Az emberfölötti küzdelem 1939 szeptemberétől 1945 februárjáig tartott. A szerző Potocki gróf intézőjeként merész akciókat szervezett. Mellesleg, a helyszín jóvoltából bepillantást nyerhetünk a lengyel arisztokrácia életébe is."

Tsur, Reuven [Steiner Róbert]: Menekülés a gettóból. egy nagyváradi zsidó család története. Bp. Noran Kiadó, 2005. 183 p.

Ez a holokauszt-történet azért is különösen érdekes, mivel csak keveseknek sikerült megszökniük a gettóból és a koncentrációs táborból, és a túlélők közül is kevesen vetették papírra ezen élményeiket. Reuven Tsurt (született: Steiner Róbert, 1932-ben Nagyváradon) 1944 tavaszán családostul a váradi gettóba hurcolták, innen rövid időn belül sikerült megszökniük Romániába. Később, Nagyvárad felszabadulása után hazatértek szülővárosába, utána rövid ideig Budapesten éltek, majd emigráltak Izraelbe. Könyve előszavában részletesen is leírja, hogy egyetemi tanulmányai elvégzése után tanított középiskolákban, majd angol irodalomból doktorált, és jelenleg is a Tel-Aviv-i Egyetem professzora. Kivándorlása előtt - mint írja - a műfordítás és a versmondás volt a szenvedélye. Azóta számos jelentős irodalomelméleti és -történeti munkája (16 könyv, 71 tanulmány) jelent meg héberül és angolul. Sokat fordít: magyar, angol, francia, spanyol költőket héberre.
A kötet érdekessége, hogy több, a gettóból való szökésről, szökési kísérletről is beszámol. A szerző és családjának szerencsésen végződött szökése pedig - mint a memoárból kiderül - nem volt véletlen. Az akkor 12 éves fiú édesapja körültekintő, bátor, elszánt és karakán férfi volt.

Wiesel, Elie: Az éjszaka. [Bp.] Láng Kiadó, [1990.] 127 p.

Elie Wiesel erdélyi származású, jiddis anyanyelvű, Amerikában élő, francia és angol nyelven is publikáló, magát magyar zsidónak valló író. Nobel-békedíjas politikai aktivista, egyetemi tanár, holokauszt-túlélő. 57 könyvet írt. Legismertebb kötete az 1958-ban francia nyelven, Francois Mauriac előszavával kiadott emlékirata: Az éjszaka.
Elie (született: Eliézer) Wiesel 1928 szeptemberében látta meg a napvilágot Máramarosszigeten. Ortodox zsidó családban született, anyanyelve a jiddis volt, de kitűnően megtanult magyarul, gyermekként kifejezetten rajongott a magyar kultúráért. Édesapja a modern héber nyelv és irodalom, édesanyja pedig a Tóra és a Kabbala tanulására buzdította. Wiesel szerint édesapja közvetítette számára az intellektualitást, édesanyja pedig a hitet. Ezen kívül a helyi haszid közösségben is folytatott vallási tanulmányokat.
Elie és családja 1944-ben kerültek a városka gettójába, majd onnan deportálták őket Auschwitzba. Édesanyja és kishúga valószínűleg azonnal gázkamrába került, ő és két nővére túlélte a háborút. A 15 éves Elie édesapjával megjárta az auschwitzi, monowitzi és buchenwaldi koncentrációs táborokat. A fiú 11 hónapot töltött el lágerekben, édesapja 1945 januárjában halt meg vérhasban és teljes kimerültségben.
Az éjszaka címmel született könyv 127 oldalon az általuk átélteknek állít emléket.

További ajánlott olvasmányok

Appelfeld, Aharon: Egy élet története. Bp. Park Kiadó, 2005. 186 p.

Donáth Blanka, G.: "Fiadra hagyd örökül..." XX. századi memoár. [Bp.]. Papirusz Book, 2008. 119 p.

Durlacher, Gerhard L.: Fuldokló. gyermekévek a Harmadik Birodalomban. Bp. Széphalom Könyvműhely, 2001. 110 p.

Frankel Dávid: Erre emlékszem. Bp. Pont Kiadó, 2004. 67 p.

Gosztonyi János: Zsákpapírok. [Bp.] Argumentum K. 2009. 269 p.

Görög Sándor: Repkényszaggatás. önéletrajz, családtörténet, korrajz a 20. századból. Bp. Akadémiai Kiadó, 2011. 239 p., [16] t.

Graber Slomó: Slajme. emlékirat. egy zsidó család története, 1859-2001. Bp. Makkabi Kiadó, 2005. 180 p.

Jacobs, Gerald: Szentjátékok. Bp. Bastei Budapest. 2002. 262 p.

Kádár Pál: Az a megtagadott csók. egy kispolgár a vészkorszakban. Bp. Orpheusz Kiadó, 2006. 153, [2] p.

Az út szélén. Holokauszt-életek. Összeáll. Kőbányai János. [Bp.] Múlt és jövő Kiadó, 2004. 192 p., [14] t.

(Kádár Pál, Terner Kornélia és Fodor-Wieg Júlia írásai)

Kelemen Gábor, L.: Gól a halál kapujában. Bp. LKG Média Kiadó, 2007. 177 p. (Schwarz Sándorról, aki Auschwitzban focizott...)

László Károly: Az út Auschwitz felé. Tóparti nyaralás. emlékezések és interjúk. Bp. Mundus Kiadó, 2004. 360 p.

Siegal, Aranka: Bűnbakok. egy gyermekkor története az 1939-44 közötti Magyarországon. Bp. Novella Kiadó, 2010. 176 p.

Spitzer, Juraj: Nem akartam zsidó lenni. Bp. Bábel Kiadó, 2007. 309 p.

Szász Anna: Aki zsidónak vallotta magát. [Bp.]. Argumentum Kiadó, 2005. 201 p.

Székács-Schőnberger István: Egy zsidó polgár gyermekkora. Analitikus háttérrel. Bp. Múlt és Jövő Kiadó, [2008.] 231 p., [8] t.

Szilágyi Ernő: Ismeretlen memoár a magyar vészkorszakról. Bp. Akadémiai Kiadó, 2005. 236, [2] p.(Kasztner Rezsőről is)

Zsolt Béla: Kilenc koffer. Bp. Magvető Kiadó, 1980. 404 p.