(Kézirat)

Írták:
Kissné Bai Éva
dr. Köbölkuti Katalin
Nagyváradi Nóra
Székelyné Török Tünde
Zsámpárné Szalay Mária

Szombathely 1998.

Lektorálta: Pethő Gyula

Készült a Magyarország megyei kézikönyvei. Vas megye kézikönyve című kiadvány számára.

ABÁDI BENEDEK - az első magyar nyomdász, protestáns prédikátor (XVI.sz.)
1534-ben kezdte meg tanulmányait a krakkói egyetemen. Itt Vietor Jeromos nyomdájában tanulta meg a nyomdászat mesterségét. Valószínüleg ő rendezte sajtó alá Dévai Bíró Mátyás Ortographica Ungarica c. kötetének második kiadását. 1540-ben Nádasdy Tamás meghívta sárvár-újszigeti nyomdájába. 1541-ben nyomtatta ki Sylvester János Új Testamentum fordítását. A nyomdának csak ez az egy kiadványa maradt fenn. 1543-ban Wittenbergbe került. Beiratkozott az egyetemre, s a következő évben pappá szentelték. 1552-ig előbb Eperjesen, majd Szegeden lelkészkedett.

ID. ÁCS MIHÁLY - evangélikus lelkész Névváltozatai: Aáchs, Aács, Áts
(Kemenesszentmárton, 1646.jú1.9. vagy Csepreg,1647. -Nemescsó, 1708. dec. 23.) Középiskoláit Győrben, akadémiai tanulmányait Wittenbergben és Tübingben végezte. 1665 vagy 1669-ben Győrbe került a latin iskola élére rektornak. 1673-ban avatták pappá és meghívták a farádi gyülekezet élére. 1683-ban Thököly seregében volt tábori lelkész. 1683-1700 között Nemescsón, 1701-1706 között Devecserben töltött be egy-házi szolgálatot. 1706-tól a Kemenesaljai egyházmegye esperesévé választották és Simonyiba (ma: Nagysimonyi) került papnak. 1690-től kezdte írni imádságos könyvét, amely Arany lánc címen jelent meg (16 kiadást ért meg).
Munkáiból: Zöngedező Mennyei Kar (Lőcse, 1696.); Arany lánc (Lőcse, 1696:), Boldog Halál Szekere (Strassburg, 1702.)

ADELFFY ANTAL - a kőszegi kerületi tábla elnöke
(Kőszeg, 1716. - Kőszeg, 1771.jan.8.)
Az eredeti neve Fleischmann volt. 1736-ban kapott nemességet. 1748-ban pedig engedélyt arra, hogy Adelffy János fiává fogadhassa és nemességét ráruházhassa. 1743-tól a kerületi táblánál a szegények ügyvédje volt. Később Sopron vármegye alispánjává nevezték ki. 1761-ben megvált az alispánságtól, s a kőszegí kerületi tábla elnöke, s egyúttal királyi tanácsos lett.
1860-ban került kapcsolatba a Kelcz Imre által - már 1841-ben - létrehozott árvaházzal. Végrendeletében minden vagyonát rá hagyta egy alapítvány keretében. 1780-ban a konvertita árvaháznak Adelffyanum lett a neve. Az intézmény 1892-től 1930-ig a Kelcz-Adelffy nevet viselte.

ADORJÁN ANDOR - újságíró műfordító
(Szombathely, 1883. máj. 27. - Eaubonne, 1966.)
Középiskoláit, jogi és filozófiai tanulmányait, Budapesten és Párizsban végezte. Hallgatója volt a párizsi Écola des Hautes Études Socialesnek, s elvégezte az ottani újságíró-iskolát is. 1905-ben tért vissza, s a Pesti Napló munkatársa lett, amelynek már Párizsból is levelezője volt. 1909-ben a török forradalmi mozgalmak idején a helyszínre utazott, s onnan küldött tudósításokat a lapjának. 1910-től az Est munkatársa lett. 1919-ben Párizsba költözött, ahol sajtótudósító ügynökséget tartott fenn. Magyar, német, svájci lapokat tudósított és a francia sajtóban is publikált.
Magyar irodalmi muveket franciára, franciákat magyarra fordított. Lefordí- totta Lengyel Menyhért Tájfun, valamint Molnár Ferenc: Az ördög és A hattyú színmuvét. Regényeket, elbeszéléseket, ismeretterjesztő munkákat írt. 1901 és 1917 között hét könyve jelent meg Magyarországon.
Munkáiból: A szeszélyes lány hangulatai (Bp., 1901.) ; A rokokó lázad (Bp., 1911.) ; Sorsok és pályák (Bp., 1912.) ; La Finnlande, rempart de 1'Europe (Párizs, 1940.).

ADORJÁN JÁNOS - gépészmérnök, a hazai repülés egyik úttörője
(Sorkifalud, 1882. január 1. - Bp., 1964. jú1. 2.)
1903-ban szerezte oklevelét Stuttgartban, ahol G.Daimler tanítványa és pártfogoltja volt. 1906-1909 között Párizsban az autóiparban muködött, s ekkor kezdett el foglalkozni a repüléssel. Hazatérve - Magyarországon elsőként - megtervezte és hazai cégekkel elkeszittette repülőgépét és annak motorját. 1909. decemberében Rákoson több sikeres felszállást végzett. 1910 őszén a Helios garázs által alapított Bleriot-pilótaiskola vezetését vette át. 1912-töl újra visszatért az autókhoz, több évtizeden át a budapesti Mercedes-képviselet üzemvezetője volt. A II. világháború után az Ikarus Autógyár mérnökeként dolgozott, számos újítását hasznosították a gyártás folyamán.

AUGUSTICH IMRE - országgyűlési gyorsíró, hírlapíró
Névváltozata: Agostich
(Vas megye, vend/szlovén vidék, 1837. - BP.,1879. jú1. 17.)
Gazdasági témájú cikkeket írt a Gazdasági Lapokba(1866.) és a kolozsvári Naptárba(1857.). Társadalmi riportokat rendezett sajtó alá, amelyekből részleteket közölt a Fővárosi Lapokban (1867.). Publikált még különböző ismeretterjesztő cikkeket Vas Borona álnéven. Munkatársa volt a Szegedi Híradónak, a Vasárnapi Újságnak, az Életképeknek és az aradi Alföldnek is.
Balogh Gyulával és Pauer Antallal szerkesztette az 1865. évre vonatkozó Vasmegyei Naptárt. 1875 és 1879 között szerkesztette Budapesten a Prijatel c. vend újságot. Számos regényt és elbeszélést fordított magyarról vendre és vendről magyarra. Vend nyelven írt még nyelvkönyvet és természetrajzot is.
Munkáiból: A polgári házasság. Népszerű jog- és társadalmi tudomány... (Pest, 1868.); Navuk vogerszkaja jezika za zacsetnike(Bp.,1876.)

AKACS MIHÁLY - megyei tisztviselő, az Akacs-alapítvány létrehozója
(Nagyunyom, 1799. máj. 29. - Balogfa, 1874. máj. 8.)
Középkori erdetű - vele férfiágon kihalt - nemesi családból származott. Fiatalabb korában pazarló életet é1t. 1823-tól változtatott életmódján, takarékoskodásának köszönhetően számos birtokot szerzett. Vas vármegye esküdtje, majd táblabírája volt. 1871-ben kelt végrendeletében vagyonának javadalmaiból (20000 forintot érő balogfai birtoka) alapítványt hozott létre, amely az akkori Hosszú utcában (ma: Thököly I. utca) lévő betegápoló intézetnek (jogutódja a Szombathelyi Emberbaráti Egylet Kórháza) haszonélvezeti jogot adott.

ALMÁSY GYÖRGY - Ázsia-kutató, természettudományi és néprajzi gyűjtő
(Felsőlendva, 1867. aug. 11. - Graz, 1933. szept. 23.)
Felsőfokú tanulmányait a grazi egyetemen végezte, és ott szerzett jogi doktorátust. 1897-ben bejárta Dobrudzsát és a Duna deltavidékét. 1900-ban utazott először Ázsiába Stummer Traumfelsszel, a grazi egyetem zoológus tanárával. Felderítették az Ili folyó környékét, az Isszik-kul keleti vidékét, a Tien San addig ismeretlen harmadik, déli hegyláncát. Kiterjedt zoológiai kutatásokat végzett Kazahsztán pusztáin, Kirgizia hegyvidékein. Több mint 20.000 állatot, s emellett néprajzi tárgyakat is gyűjtött. Kitűnő beszámolót adott a nomád pásztornépek életviszonyairól. Legértékesebb a gleccserek és glaciális formák leírása, a növény- és állatvilág beható ismertetése.
1906-i második ázsiai útján Kína északi részének földrajzi, földtani, meteorológiai, néprajzi és gazdasági viszonyait tanulmányozta.
Munkáiból: Madártani betekintés a román Dobrudzsába (Bp., 1898.) ; Utazásom orosz Turkesztánba (Bp., 1901.); Vándorutam Ázsia szívébe (Bp., 1903.).

ALMÁSY LÁSZLÓ EDE - Afrika-kutató
(Borostyánkő, 1895. aug. 22. - Salzburg, 1951. márc. 22.)
Apja Almásy György Ázsia-kutató. A kőszegi középiskola elvégzése után Londonban a Műszaki Egyetem repülőmérnöki szakán tanult. Az első világháborúban pilótaként vett részt. A Steyr autógyár alkalmazottjaként került 1926-ban Afrikába. 1929-ben repülőiskolát szervezett Kairóban ezzel megteremtette Egyiptomban a sportrepülés alapjait. 1931-ben az Egyiptomi Térképészeti Intézethez került. 1932-től több alkalommal kutatta autóval és repülőgéppel a Líbiai-sivatag addig feltáratlan fennsíkját, a Gilf el Kebirt. 1933-ban fedezte fel a Zarzura oázist. 1935-ben az egyiptomi-szudáni határ közelében rátalált arra a Nílus-szigeti törzsre, amely magyarab-oknak nevezi magát. 1941-ben behívták katonának. Sivatagi tapasztalatait figyelembe véve a németek kikérték szaktanácsadónak Rommel hadseregébe. 1945-ben Budapesten perbe fogták, de a népbíróság felmentette. 1947-ben visszatért Egyiptomba, s tovább folytatta sivatagkutató munkáját.
Munkáiból: Autóval Szudánba (Bp., 193?)

AMBRÓCZY- MIGAZZI ISTVÁN - botanikus
( Nizza, 1869. márc. 5. - Tana (ma: Tanakajd), 1933. aug. 31.)
1880-ban kezdte meg középiskolai tanulmányait a bécsiTheresianumban Bécsben, Lőwenben, majd Budapesten jogi tanulmányokat folytatott. Ezekben az években bejárta Európát. A mediterrán flórát- elsősorban kertészeti szempontból - tanulmányozta. Családjával Malonyára költözött, ahol a kastély 800 holdas parkjában elültette a magával hozott délszaki növények magvait. Az első világháború után elveszítette malonyai birtokát. 1916-ban Tanára költözött és élete végéig ott maradt. 1922-ben kezdte meg a telepítő munkát a vasvári járásban fekvő 600 holdas Jelihálás-pusztán. Itt amerikai méretű természeti parkot hozott létre. Az ország egyik legérdekesebb gyűjteményét létesítette örökzöld fás növényekből. A munkánál a változatos domborzatot, a talajt és a mikroklímát is figyelembe vette az odatelepíthető növényközösségek megtervezésekor. Faiskolát és szaporítótelepet is létesített. A fenyők, a tuják, tiszafák, kecskerágók, buxusok tömegeit ültette el. Jeli nevét a rododendronok(havasszépe) tették ismertté. Közel 300 fajtája él ott, a háború után a kert az erdőgazdaság tulajdonába került. 1953-ban védetté

ANREITH JÁNOS GYÖRGY - építész
(Riegel, 1751. máj. 28. - Szombathely, 1823. jún. 7.)
Először az asztalosmesterséget, majd a kőművességet tanulta ki. A pozsonyi prímási palota építésekor Hefele Menyhért másodpalléra, 1793-tól főpalléra volt. 1794-ben - Hefele halála után - átvette a szombathelyi Székesegyház építésének vezetését. Az építkezés sikeres befejezése alapos szaktudásának volt köszönhető. Még ebben az évben családjával együtt letelepedett Szombathelyen. Hefelétől maradt tervek alapján építette fel Eölbey János kanonok házát (Szily J. u. 2.). 1796 novemberében készült el első önálló szombathelyi műve, az egykori bölcseleti líceum épülete (Szily J.u.4.). 1809-ben épült tervei alapján - a feliratáról elnevezett - Dimicante-ház (Szily J. u. 25.) Czuppon György kanonok számára. Szintén a tervei alapján készült 1815-ben a nyugdíjas papok háza (Vár köz 1.).
Munkái még: az őriszentmártoni templom, a káldi templom kórusa, a püspöki sörház épülete Szombathelyen,

AQUILA JÁNOS - freskófestő
(Radkersburg, 1340 körül - ? )
Faliképei a Nyugat-magyarországi templomokban maradtak fenn. Magyarországi működése 1378 és 1392 közé tehető. A veleméri templom - töredékesen megmaradt - bibliai témájú freskósorozatát 1378-ban készítette. Megörökítette Jézus életének mozzanatait (a napkeleti bölcsek látogatása, az utolsó vacsora, a Golgota-jelenetek...). A képeket az mentette meg a teljes pusztulástól, hogy a XVI. században - a kálvini tanoknak megfelelően - a templom falait fehérre festették, s ez a mészréteg megóvta a freskók nagy részét. A nevét onnan ismerjük, hogy önarcképét ráfestette az apszis északi oldalára - magyaros ruhában, karddal, a következő szalagfelirattal: Omnes sancti, orate pro me, Johanne Aquila pictore (=Szentek mindnyájan imádkozzatok Aquila János festőért). 1383-ban a bántornyai templom László-legenda sorozatát, majd 1392-ben Mártonhelyen Szent Márton halálát festette meg. Munkái megmaradtak még Nagytótlakon és Muraszombaton is. Olaszos stílusa és erős színhasználata a dél-tiroli festészettel is mutat hasonlóságot.

ÁR JÁNOS - fafaragó
(Pinkamindszent, 1896. - ?)
Édesapjától-aki az egervári Solymosi bárónál szolgált - tanulta a fafaragást. Egerváron végezte a hat elemit. 1916-ban behívták katonának, Bécsbe került. 1917-ben megjárta Galíciát, Oroszországot, Piavét. 26 hónapig volt a harctéren egyhuzamban. 1921-ig mezőgazdasági gyalogmunkásként dolgozott. 1922-tól kezdett el rendszeresen faragni. A pásztorélet hagyományos tárgyait - botot, csanakot, tükröst, dobozt -faragott. Az 1931-es zalaegerszegi népművészeti kiállításon szerepeltek először a munkái (kampósbotok, zsebtükrök).
1945 után a földosztáskor Győrvárott kapott földet, a családjával együtt ott telepedett le.

ARADI PÉTER - tanár
(Szombathely, 1927. ápr. 26. - Szombathely, 1995. dec. 19.)
Szombathelyen, a premontrei gimnáziumban érettségizett 1945-ben. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett történelem-latin szakos tanári diplomát. 1950-1952 között a celldömölki gimnáziumban tanított. 1952-ben a sárvári Tinódi Gimnáziumba került, s ott dolgozott még az 1989-es nyugdíjaztatása után is. Egyik kutatási területe az 1848-49-es szabadságharc volt, e témakörben írt doktori disszertációt 1966-ban. Nyelvészeti adatokkal bizonyította, hogy Tinódi a jelenlegi Sári templom környékén van eltemetve, ahol már az 1260-as években is templom állt. Tagja volt az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny latin nyelvi bírálóbizottságának. A szombathelyi Tanárképző Főiskolán az egyházi karnagy szakosoknak is tanított latint.
Munkáiból: A Dráva-vidék védelmének szervezése 1848 nyarán (Kaposvár, 1972.); Az egyházi latinság története(Szombathely,1094.)

ARATÓ ISTVÁN - tanár
(Szeged, 1886. aug. 20. - Bp., 1973.)
1909-ben szerzett tanári oklevelet. 1909-ben a kőszegi evangélikus felsőbb leányiskolának lett az igazgatója. Tevékenységének jelentős állomása volt a leányiskolának léánygimnáziummá (Gyurátz Ferenc Leánynevelőintézet és Leánygimnázium) történő átszervezése. Az iskolában az általános tárgyak mellett a testi nevelés is hangsúlyt kapott. Az 1934-35. tanévben kísérletképpen - hazánkban elsőként - megkezdte a szaktantermi rendszeru oktatást, az internátusban pedig a napközis jellegu nevelést. 1941-ben jelent meg a Természettan c. tankönyve. Az internátus mellé gazdaságot telepített, s megszervezte az ott folyó munkát. Előterjesztésére a felsőbb hatóságok 1945-ben az intézetet új tagozattal, mezőgazdasági leányközépiskolává bővítették.
Fő munkája: Természettan gimnáziumok és leánygimnáziumok felső osztályai számára (Kőszeg, 1941.)

ARTNER FERENC - grafikus, festőművész, tanár
(Doba, 1904. - Szombathely, 1981. márc. l7.)
Iskoláit Pápán végezte. Anyagi nehézségek miatt nem tudta befejezni tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. Festői képzettségét autodidakta módon szerezte meg. 1935-ben került Szombathelyre. 1938-ban nyerte el a Szent Márton Céh bronzérmét. 1945 után a körmendi képzőművészeti kör vezetője lett. Szombathelyen tanított az Úttörő, a Dózsa, valamint a Tolbuhin utcai általános iskolákban. 1961-ben ment nyugdíjba, ezután csak az alkotásain dolgozott. Olaj- és akvarell képei, rézkarcai jelentősek, ezen kívül grafikával, diófapáccal és tussal is foglalkozott. Első önálló gyűjteményes kiállítása 1954-ben nyílt meg Szombathelyen. 1958-ban, 1955-ben, 1976-ban és 1994-ben volt önálló, 1967-ben Radnóti Kovács Árpáddal pedig közös kiállítása. 1962-től tagja volt a Képzőművészeti Alapnak, amely több munkáját megvásárolta (pl. Dunai halászok, Faluvég, Alkonyat).

ÁRVA LÁSZLÓ - katolikus pap, költő (Családi neve: HEGEDÜS VINCE )
(Szentléránt, 1907. - Szombathely, 1984. nov. 12.)
1933. június 12-én szentelték pappá Szombathelyen. Az egyházmegyének szinte minden részén tevékenykedett: Felsőszemenyén, Rábagyarmaton, Bérbaltavárott és Kemenesmihályfán volt káplán; önálló lelkipásztorként pedig Kálócfán, Nicken - itt közel 20 évig működött - és Szentkirályon volt plébános, közben 1959 72 között a Sárvári Felső Esperesi Kerület esperesi tisztségét töltötte be. 1976-tól - nyugállományba kerülésétől a szombathelyi Szent Erzsébet plébánian segített ki.
Árva László költői néven sok írása jelent meg katolikus újságokban, verseit a 40-es években körlevelekben is publikálta. Lírájában Szent Ferenc-i lelkület inspirálta, a virágok és madarak iránti szeretet nyilvánult meg benne.
Munkája: Ember, csak menj az utadon (Szombathely, 1936.)

ASBÓTH JÁNOS - mezőgazdász, tanár
(Nemescsó, 1768. dec. 13. - Zombor, 1822. jan. 22.)
Elemi iskoláit Nemescsón, középiskoláit Sopronban végezte. A göttingai egyetemen természettudományokat, filozófiát és mezőgazdaságot tanult. Lőcsén, majd Késmárkon tanított.
1801-ben Festetics György Keszthelyre hívta a gazdászat tanárának és a Georgikon igazgatójának. Mint jószágkormányzó-helyettes és instruktor igen sokat tett az oktatás színvonalának emeléséért. Gyümölcstermesztési könyvet írt, s tanulmányt készített a gazdasági technológiák tanításáról. Kidolgozta az alpraktikánsok (földműves iskola) tantervét. Megbízást kapott a Georgikon fő célját képező 3 éve Tudományos Gazdasági Iskola tananyagának összeállítására. 1813-ban szorgalmazta a Georgikon Múzeum létrejöttét. A magyar nyelv és irodalom fejlesztésére megszervezte 1816-ban a Helikon ünnepségeket. 1818-ban a Ferenc-csatorna Társaság első elnöke lett. 1820-ban az udvari kamara a Bács megyei koronauradalmak kormányzójának nevezte ki.
Munkáiból: Oratio in auspiciis scholastici 1801-2 in Georgico Keszthelyiensi (Sopron, é. n.) ; Oratio qua novum cursum oeconomicum theoretico practicum in Georgico Keszthelyiensi (Sopron, 1802.).

ASBÓTH JÓZSEF - teniszező
(Szombathely, 1917. szept. 18. - München, 1986. szept. 11.)
Tanulmányait Szombathelyen kezdte. Tehetségére felfigyeltek, s 1937-ben Budapestre került a BBTE-be (Budapesti [Budai] Torna Egylet). Az érettségit már itt tette le. 1939-ben nyerte első magyar bajnoki címét. Első nemzetközi sikerét meg ebben az évben a jugoszlávok elleni Davis Kupa mérkőzésen aratta - az akkor világhírű Puncsec legyőzésével. Igazi nagy versenyzővé érett. 1943-ban az év sportolójává választották. 1947-ben érte el a legnagyobb sikerét, Párizsban a Roland Garosson megnyerte a nemhivatalos salakpályás világbajnokságot. 1948-ban elődőntőt játszott Wimbledonban. A negyvenes évek végen a világ első tíz játékosa közé tartozott. Egyesben 13, párosban 15 magyar bajnoki címet nyert. A magyar színeket 16 Davis Kupa találkozón képviselte.
1958 óta külföldön edzősködött, előbb Belgiumban, majd haláláig Münchenben.

ÁVÁR ISTVÁN - munkásmozgalmi vezető
(Táplánfa, 1892. dec. 7. - Szombathely, 1944. okt. 7.)
Családja 1902-ben költözött Szombathelyre, majd 1907 körül Budapestre. Az első világháborúban az olasz fronton harcolt, leszerelése után bekapcsolódott a munkásmozgalomba. A Tanácsköztársaság idején a Vörös hadseregben harcolt.
A Tanácsköztársaság leverése után kitiltották Budapestról. Visszatért Szombathelyre, de csak az 1920-as évek végén tudott elhelyezkedni a Motorgyárban, mint géplakatos. 1921-ben részt vett a munkások bérharcaiban, ezért elbocsátották. Ezután már nem vették fel sehova, alkalmi munkákból élt.
A húszas évek elején társadalmi munkában szervezte a Szociáldemokrata Pártot. 1926-ban megválasztották a szombathelyi Szociáldemokrata Párt függetlenített titkárává, majd pedig a Szakszervezeti Bizottság vezetőjévé. Közel húsz évig a párt élén tevékenykedett. Az 1938-as Szombathelyi Országos Dalostalálkozó főszervezője volt.
A 40-es évek elején többnyire rendőri megfigyelés alatt volt, és többször le is tartóztatták. 1944-ben bombatámadás következtében halt meg.

AVAS KÁLMÁNNÉ - honismereti kutató
(Pankasz, 1909. - Pankasz, 1987.)
Hat elemit végzett. 1971 óta vett részt a honismereti kutatásban. Hatvankét évesen jelentkezett először a néprajzi és nyelvjárási gyújtőpályázatokon. Tizenöt évig volt Pankaszon könyvtáros.
Kutatási területe az Őrség, főleg Pankasz története volt. Feldolgozta a hallott népmeséket, a jeles napokhoz fuződő szokásokat, leírta a növények neveit és felhasználásukat. Névtani kutatásait az MTA jelentette meg. A Savaria Múzeum Néprajzi Osztálya 123 kéziratát őrzi. Az élet minden területére kiterjedő érdeklődése, gyűjtőmunkája miatt nevezték az Őrség krónikásának. Munkáiból: Nagyrákos és Őriszentpéter keresztnevei 1895-1969 (8p., 1983.); Pankasz és Nagyrákos ragadványnevei (Bp., 1983.).

BABOS LAJOS - körjegyző
(Nemeskolta, 1895. jún. 29. - Sárvár, 1967. okt. 7.)
Jegyzői munkáját 1913-ban kezdte Sorkifaludon. 1915-ben behívták katonának, több fronton is harcolt. A sárvárvidéki körjegyzőségre 1928-ban került, s 1946-ig dolgozott ott. Később földrendezőként helyezkedett el.
Barátja, Pável Ágoston segítségével jelent meg nagy munkája A sárvárvidéki körjegyzőség története. Több, mint 8 évi gyűjtőmunka eredménye lett ez a kötet. A Rába és a Kemenesalja vidékének 4 faluját (Csénye, Kissitke, Nagysitke, Rábasömjén), annak történetét mutatja be.
Műve: A sárvárvidéki körjegyzőség története (Szombathely, 1943.)

BABOS SÁNDOR - népművelő
(Vasszilvágy, 1939. - Szombathely, 1992. jún. 23.)
Már a katonasága idején elkezdte a népművelő tevékenységet. Leszerelése után a Derkovits Művelődési Otthonban volt klubvezető. Másfél évig tanított a királyréti KISZ vezetőképző iskolában. Onnan hívták vissza a szombathelyi Ifjuság háza élére. 1968-ban a Vasi Műhely egyik létrehozója volt. Később a Családi és Társadalmi Ünnepségeket Szervező Iroda vezetője lett. A főiskolát Szombathelyen végezte, népművelés-könyvtár szakon szerzett diplomát.
Szakdolgozatának címe: Őrségi lakodalmi népszokások és dalok (1975). 1975. október 1-től haláláig a Művelődési és Sportház igazgatója volt. 1973-tól szervezte a Savaria Nemzetközi Táncversenyt, amelynek 1976-tól főrendezője volt. Megalapította 1989ben a Vásárcentrum KFT-t, melynek első ügyvezető igazgatója lett.

BAICH MIHÁLY - dendrológus, parképítő
Satu Mice, 1889. okt. 27. - Szeleste, 1955. márc. 17.)
1910-ben vásárolta meg Festetics Andortól az alsószelestei kastélyt és a birtokot, amely Alsószeleste, Ölbő és Pósfa községek területére terjedt ki. 1913-ban költözött oda, s folytatta az előző tulajdonos által már elkezdett - a kastélyt övező park fejlesztését. Új fajokkal bővítette a kertet, majd 1914-ben üvegházat és melléképületeket építtetett. A háború a növények telepítését is hátráltatta. 1925-ben készült el a kastélyhoz vezető szerpentinút. 1927-re alakult ki a park két fő része: a felső dendrológiai és az alsó évelőskert. Szoros barátság fűzte Gáyer Gyulához, Saághy Istvánhoz és Ambrózy-Migazzi Istvánhoz is. Az arborétum területét 1928-ban bővítette, ekkor növekedett a 13,5 ha-ra. Kertépítő munkáját 1945 után már nem folytathatta, a földosztáskor a parkot elvették tőle.
1952-ben nyilvánították természetvédelmi területté az arborétumot.

BAKÓ JÓZSEF - költő, író
Nemescsó, 1896. aug. 4. - Bp., 1962. ápr. 7.)
Zsellércsaládból származott. 1909-ben cipészinasnak állt. 15 évet töltött ebben a szakmában, Szombathelyen is dolgozott. 1923-ban végezte el a polgári iskolát Budapesten, majd 1927-től a soproni evangélikus tanítóképzőben tanult tovább. Barátainak - dr. Várady Imrének és Ősz Ivánnak - köszönhetően első kötete a Szombathelyi Kultúregyesület támogatásával jelent meg.(Az elsö két verseskötetének anyagi sikere biztosította a tanulási lehetőségét.) Megismerkedett Babits Mihállyal, aki segítette a Nyugatban való megjelenését. Több helyen tanított (Tap, Orosháza, Békéscsaba), nyaranta bebarangolta egész Európát. 1945 után a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, a Köznevelés szerkesztőségében, s több könyvtárban is dolgozott. 1953-tól nyugdíjazásáig az Országgyűlési Könyvtárban a tájékoztatási osztályt vezette.
1927-től haláláig tizenegy műve jelent meg: hét kötet versgyűjtemény, három regény és egy dráma.
Munkáiból: Árva kalászok (Szombathely, 1927.); Földem (Sopron, 1930.); Mélybe - mégis fölfelé (Bp., 1940.); Feljebb a kaptafánál (Bp., 1964.)

BALÁZS SÁNDOR - író, tanár
(Nagyegresd, 1883. szept. 17. - Bp., 1982. ápr. 25.)
Az egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, s magyar-latin szakos tanári diplomát szerzett. Ekkor ismerkedett meg Babits Mihállyal, aki később a Nyugatnál munkatársa lett. 1905 és 1907 között Szentgotthárdon, 1907 és 1916 között Székelyudvarhelyen tanított. Budapestre költözése után 1917-től 1940-ig a Werbőczy Gimnáziumban dolgozott. A magántanulóként itt vizsgázó József Attilát ő érettségiztette magyarból.
14 éves korában jelent meg az első novellája a Képes Családi Lapokban. Írásait a Hét, az Új Idők és a Nyugat közöle. Elbeszéléseiben, regényeiben a kisvárosi élet mozzanatai jelentek meg. Drámáival háromszor nyert akadémiai pályadíjat, színpadi művei közül többet bemutatott a Nemzeti Színház. 1945 után főleg ifjúsági regényeket írt.
Munkáiból: Kisváros(Bp.,1920.), Reng a föld Itáliában (Bp.,1964.), Pozsonyi diákok (Bp., 1968.)

BALOGH GYULA - történetíró, költő, újságalapító levéltáros
(Ihászi, 1837. máj. 28. - Szombathely, 1921. szept. 20.)
Középiskoláit a pápai, a kőszegi és a szombathelyi gimnáziumban végezte. 1857-ben a pesti egyetem jogi karára iratkozott be, de már 1858-tól 1859 novemberéig törvényszéki díjnokként Vas vármegye alkalmazásában állt. Ismét Pestre került, ahol korrektorként dolgozott Vas Gereben Képes Újság c. lapjánál. 1863 és 1867 között vármegyei harmad, illetve másod aljegyző volt. 1865-ben a Vasmegyei naptár az ő irányításával jelent meg. 1867. október 1-én indult meg az általa szerkesztett Vasmegyei Lapok c. újság. Ezzel megteremtette a rendszeresen megjelenő vasi sajtó alapjait. A lapot 1884 február 14-ig szerkesztette. Számtalan cikket írt gazdasági, történelmi és kulturális témában. 1884-ben megválasztották a megye allevéltárnokának, 1890-től főlevéltáros lett.
A szombathelyi gimnázium Bimbófüzér c. lapját is szerkesztette, ekkor jelentkezett első verseivel. Költészetére Heine volt nagy hatással. Önálló verseskötetei is jelentek meg (1870, 1879.). Tevékenyen részt vett a Berzsenyi-centenárium előkészítésében. Nagyon fontosak a genealógiai kutatásai.
Munkáiból: Az 1809 évi insurrectio és franczia megszállás vasmegyében (Szombathely, 1885.); Vasmegye nemes családjai (Szombathely, 1894.); Vasvármegye honvédsége 1848-1849-ben (Szombathely, 1895.)

BALOGH JÁNOS népköltő Senyefa ? - ? 1860 körül)
Papírszeletekre nyomtatta verseit, amelyekkel gyakran megfordult Szombathely és környékének birtokosainál. Politikai költemények mellett irt filozófiai értekezeseket is. Az 1848-as események hatására írta a Három (Zalaegerszeg, 1848.) c, munkáját (Részei: Forradalom, Lélek szabadsága, Lélek halhatatlansága).

BÁNDI GÁBOR - régész (Bp., 1939. - Veszprém. 1988. jú1. 26.)
A középiskolát Kalocsán végezte. 1962-ben az ELTE régészet-történelem szakán szerzett diplomát. Pécsett kezdett múzeológus gyakornokként, majd 1964-ben a Janus Pannonius Múzeum régészeti osztályának a vezetője lett. Doktori disszertációját 1964-ben védte meg. 1973-ban nevezték ki Vas megyei múzeumi szervezet igazgatójának. 12 évig irányította a megye múzeumi életét. 1985-tő1 Budapesten a Központi Múzeumi Igazgatóságon dolgozott igazgató-helyettesként, majd 1988-tól a Művelődési Minisztérium Múzeumi Osztályának vezetője lett.
Igazgatása alatt nyitotta meg kapuit a látogatók előtt: a Vasi Múzeumfalu, a fazekasház Magyarszombatfán, a cáki pincesor és a Pityerszer Szalafőn. Ekkor újították fel a Savaria Múzeumot és a Smidt Múzeumot is. 1974-ben újra megindította Velemszentviden az ásatást. Nevéhez fűződik a Textilművészeti Alkotóműhely létrehozása 1975-ben Velemben és a textilbiennálé elindítása. 1984-ben alakult meg - segítségével - a Savaria Múzeum Régizene Baráti Köre. Elindította a Vas Megyei Múzeumok Katalógusai c. sorozatot, újjászervezte és szerkesztette Savariát, a Vas megyei Múzeumok Értesítőjét. Közel 50 publikációja jelent meg. Szakterülete a dunántúli bronzkori történelem kutatása volt.

BÁNÓ ZSUZSANNA - könyvtáros
(Szombathely, 1940. márc. 24. - Szombathely, 1979. jan. 18.)
Pályáját a veszprémi megyei könyvtárban kezdte, majd 1963-tól a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár munkatársa lett. Előbb olvasószolgálati, majd a feldolgozó osztályon dolgozott. Közben az ELTE magyar-könyvtár szakán diplomát szerzett.
Országosan elismert tevékenységet végzett a helyismereti feltáró munka terén, ő dolgozta ki a fénylyukkártyás feltárás tárgyszórendszerét. Tudását elsősorban a bibliográfiai munka területén kamatoztatta. Nevéhez fűződik az első, megyei szintű szakfolyóirat lelőhelykatalógus elkészítése.Takács Miklóssal szerkesztője volt - 1965 és 1979 között - a Vas megye irodalma c. kurrens helyismereti bibliográfiának.
Munkáiból: Kurrens szakfolyóiratok Vas megye üzemi, műszaki és intézményi könyvtáraiban (Szombathely, 1965.); Vas megye a Tanácsköztársaság idején a korabeli sajtó tükrében (Szombathely, 1969.); Celldömölk irodalma (Celldömölk, 1976.)

BARABÁS GYÖRGY - tanító
(Fertőszéplak, 1848. aug. 30. - Sárvár, 1924. jan. 14.)
A Soproni Tanítóképző Intézetben tanult, 1866-ban szerezte meg a magyar-német szakos oklevelet. 1868-ban Bő községbe, fél év múlva Ivánba került tanítónak. Később gróf Széchenyi Béla gyermekeinek nevelője lett. 1869-ben Sárváron osztálytanító, majd 1872-től főtanító és kántor volt. 1884-ben a Vasvár-Szombathelyi Egyházmegye Római Katholikus Tanítóegyesületének elnöke lett. 1884 és 1910 között az alapfokú ipariskola igazgatója volt. Tagja volt a sárvár képviselőtestületének, elnöke a Dalosegyesületnek, része volt a vasútvonal, a szíkvíz-, a cukor- és a selyemgyár létesítésében. 1909-ben a sárvári ipartestület dísztagjává választotta. 1868-től publikált. Írásai jelentek meg - többek között - a Néptanítók Lapjában, a Szombathelyi Újság- ban és a Zalai Közlönyben. 1880-ban önálló lapot indított Szomhathelyen Tanügyi Közlöny címen. A Vas vármegyei Tanügyi Értesítőt 1883. és 1886. között szerkesztette.
Munkáiból: Földrajz. A didactica elvei szerint 2. kiad. (Szombathely, 1873.); Vas vármegye rövid földrajza (Sárvár, 1883.); Magyar vecsernyék (Sárvár, 1883.)

BARABÁS ISTVÁN - tanító, tűzvédelmi szakember
(Fertőszéplak, 1855. aug. 18. - Szombathely, 1936. jú1. 17.)
A középiskolát Sopronban, a tanítóképzőt Csurgón végezte. Grazban tűzoltói és tűzrendészeti ismereteket szerzett. A bécsi zeneakadémián egyházzenét, Veszprémben közgazdaságtant tanult. Tanítói pályáját 1874-ben kezdte meg Somogykivadon. 1876-ban került Vasvárra, ahol a gazdasági és iparostanuló iskola igazgatója lett. A városban fogyasztási és értékesítési szövetkezetet és 1883-ban tüzoltóegyesületet alapított. Az Országos Tűzoltó Szövetség elnökségi tagja lett. A taktikai tűzvédelem szakembere, Vasváron kívül több falut mentett meg a teljes pusztulástól. Rábeszélésére Festetics Tasziló herceg birtokaiból 1912-ben 19 község lakosainak juttatott olcsón földet.
A Soproni Újságnak, a Vasmegyei Lapoknak a munkatársa, a Vasvármegyei Tűzrendészeti Közlönynek és a Kántorok Lapjának szerkesztője volt. Megírta A tűzoltás taktikája c. tankönyvet. Híres volt művészi orgonajátékáról, a pécsi Angster cég számára több manuális orgonát tervezett.
Fő munkája: A tűzoltás taktikájának rövid foglalata, főtekintettel a vidéki viszonyokra (Vasvár, 1916.)

BÁRDOS ALICE - hegedűművész, zenepedagógus
(Bp., 1900. febr. 3. vagy 1899. - Auschwitz, 1944 nyara)
A budapesti Zeneművészeti Főiskolán Hubay Jenő tanítványa volt. 17 éves korától rendszeresen koncertezett. 1920-ban ment férjhez a szombathelyi építészmérnökhöz, Szende Lászlóhoz. 1927-ben Csikor Elemér, a Zeneiskola igazgatója hívta meg Szombathelyre a hegedű-tanszak vezetőjének. Hangversenyezett és kamarazenét is játszott. 1934-ben Bartók Béla szombathelyi koncertjén a zeneszerző partnere volt. 1936-tól több ízben hangversenykörúton volt Ausztriában, Németországban és Olaszországban (pl. Firenze, Róma). Állandóan szerepelt a magyar és a külföldi rádiókban (az 1936-os zágrábi koncertjét egyenesben közvetítették).A zsidótörvények megjelenése után már nem koncertezett. 1944-ben haláltáborban halt meg.
Más forrás szerint (Magyar életrajzi lexikon 4. köt. Bp. 1994. 60. p.):a 40-es évek elején előbb Franciaországba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Amerikában zenekarok koncertmestere volt, később tanított. New Yorkban halt meg 1965. ápr. 15.-én.

BÁRDOSI JÁNOS - néprajkutató, múzeológus
(Herény, 1933. máj. 10. - Szombathely, 1983. aug. 17.)
1957-ben az ELTÉ-n múzeológia-néprajz szakon szerzett diplomát. Kezdetben a budapesti Néprajzi Múzeum és a győri Xantus János Múzeumban dolgozott. Ezután 1958-tól haláláig a szombathelyi Savaria Múzeum munkatársa, illetve osztályvezetője volt.
Főként tárgyi néprajzzal, település- és építkezéskultúrával foglalkozott. Irányítása alatt épült a Múzeumfalu, amely 1973-ban nyílt meg. 13 év alatt megduplázta a néprajzi tárgyi anyagot, a fényképek száma a hétszeresére nőtt. 1965-ben felhívást tett közzé a Vasi Szemlében a megye földrajzi neveinek összegyűjtésére. Eredménye az 1982-ben megjelent, s az általa is gondozott Vas megye földrajzi nevei c. kötet volt. Tanulmányai jelentek meg a Vasi Szemle, az Ethnographia és a Soproni Szemle c. folyóiratokban, valamint a Vas Megyei Múzeumi Értesítőben és a múzeum évkönyveiben. Munkáiból: Pajtáskertek Gencsapátiban (Szombathely, 1958.); A magyarszombatfai fazekasház (Szombathely, 1975.); A Vasi Múzeumfalu-Das Museumsdorf Vas (Szombathely, 1975.)

BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS - költő, irodalomszervező
(Szombathely, 1902. márc. 8. - Bp., 1981. márc. 3.)
Alsó- és középfokú iskoláit Szombathelyen végezte. 1922-től - közel 21 évig -városi tisztviselőként dolgozott Szombathelyen. 1926-ban jelent meg első verseskötete. 1932-ben a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság elnökévé választotta. 11 évig elnöke, illetve főtitkára volt a társaságnak. 1936-ban jelent meg szerkesztésében az Irott Kő c. irodalmi, művészeti folyóirat, amely 2 évig élt. 1927-től neves írókat, költőket (Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Dsida Jenő stb.) hívott meg a Kultúrpalotába. 1943-ban Pécsre költözött. A hivatali munkától ott sem tudta függetleníteni magát. 1945-től a városi számvevőségen, 1950-től 1967-ig - nyugdíjba vonulásáig - a városi tanács pénzügyi osztályán dolgozott. Pécsen is folytatta irodalomszervező munkáját. 1943-1948 között Csorba Győzővel a Sorsunk c. folyóirat szerkesztője, később a Dunántúl és a Jelenkor munkatársa volt. 1946-ban a pécsi Batsányi János Irodalmi Társaság elnökévé választotta.
Munkáiból: Öreg szilfa árnyéka (Szombathely, 1926.); Vacsoracsillag (Pécs, 1966.); Utak és utitársak (Szombathely, 1975.)

BÁRDOSSY LÁSZLÓ - politikus
(Szombathely, 1890. dec. 10. - Bp., 1946. jan. 10.) Jogi tanulmányainak elvégzése után 1913-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban kezdte pályafutását. 1924-tól a Külügyminisztérium Sajtóosztályának vezetője volt. 1931-töl a londoni követség tanácsosa, 1934-tól bukaresti követ. Horthy Miklós 1941. febr. 4-én külügyminiszterré, Teleki Pál halála után - ápr. 3-án - miniszterelnökké nevezte ki.
Szerepe volt a Jugoszlávia elleni támadás előkészítésében és végrehajtásban. A parlament hozzájárulása nélkül hadat üzent a Szovjetuniónak, majd az USÁ-nak is. Ribbentroppal és Keitellel folytatott tárgyalásain hozzájárult a II. magyar hadsereg frontra küldéséhez.
1942. márc. 7-én Horthyval támadt ellentéte miatt kénytelen volt lemondani, de távozása után is aktív németbarát politikát folytatott. 1944 őszén Sopronban vezető tagja volt a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének. A Népbíróság mint háborús bűnőst halálra ítélte, kivégezték.

BARLA MIHÁLY - vend író, evangélikus lelkész
(Muraszombat, 1778. - Kővágóörs, 1824. febr. 4.)
Tanulmányalt Sopronban kezdte, majd 1803-tól a jénai egyetemen folytatta. 1807-tól a sárszentlőrinci evangélikus latin-magyar iskola igazgatója, 1808-tól a győri evangélikus iskola tanára volt. 1810-től haláláig evangélikus lelkészként működött Kővágóörsön.
Átdolgozta Bakos Mihály evangélikus vend énekeskönyvét, és Krszcsánszke Növe Peszmene Knige (Új keresztény énekeskönyv) címen adta ki 1823-ban Sopronban.
Munkáiból: Köszöntő versek (Sopron, 1901.); Ditomszke, versuske i molitvene knizicze (Sopron, 1820.); Az isteni kötél emberek kezében (Győr, év n.).

BÁTHORY ERZSÉBET (Nádasdy Ferencné)
(Nyírbátor, 1560. - Csejte, 1614. aug. 21.) Apja ecsedi Báthory György - több megye főispánja -, anyja somlyói Báthory Anna. Nagybátyja volt Báthory István erdélyi fejedelem, majd lengyel király. 1575-ben kötött házasságot törökverő Nádasdy Ferenccel. Öt gyermekük közül két lány és egy fiú érte meg a felnőtt kort. Személyét az a per tette híressé, melyet 1611-ben - az akkori nádor - Thurzó György indított ellene. Azzal vádolták, hogy a sárvári várban és Csejtén hajadonokat kínzott halálra és vérükben fürdött. A kihallgatások és a per lefolytatásának különös körülményei miatt a történészek még ma sincsenek egységes véleményen arról, hogy bunös volt-e Báthory Erzsébet, vagy koncepciós per áldozata lett. (Politikai szövetségre lépett Báthory Gábor erdélyi fejedelemmel; s a közvetlen rokonai a felségárulást így akarták leplezni, hogy a vagyont ne kobozzák el.) Komornyikját és két komornáját bűnrésszesség vádjával kivégezték, őt - tárgyalás és kihallgatás nélkül - a esejtei várban való életfogytiglani fogságra ítélték.

BATTHYÁNY -család
A családtörteneti munkák egy része a XII. sz. második felére, Renold vitézig vezeti vissza a család történetét. Aki magát de Eörsnek (Örs vezér nemzetségéből valónak) nevezte. Más forrás szerint Szőke Miklós deák az ős, aki a Rátót nemzetségbeli Katalint vette feleségül, s 1362-ben Simontornya várnagya lett. Utódaik Kővágó-Eörsyknek nevezték magukat.
1398-ban kapta adományként György mester Battyány-t, igy a XIV-XV. század fordulóján Batthyány-aknak kezdték nevezni őket. Batthyány Boldizsár jajcai és boszniai bán és Benedek nevű öccse kapta 1500-ban II. Ulaszló királytól a családi címert.
A család tagjai fontos tisztségeket viseltek a XV-XIX. század folyamán.
A XVIII. század első felében bomlott három részre a Batthyányak grófi ága: Ádám alkancellár és főtárnokmester leszármazói képezték az éleskői(1831-ben Jánossal halt ki); Zsigmond császári és királyi tanácsosé a zsigmondi; Imre főasztalnoké a pinkafői ágat. A zsigmondi ág legismertebb tagja a miniszterelnök Batthyány Lajos gróf, a pinkafőié Batthyány-Strattmann László szemorvos volt.

BATTHYÁNY ÁDÁM - országbíró, horvát bán
(? 1662. szept. l3. - ? 1703. aug. 26.)
Előbb ezredesi rangban, majd később tábornokként részt vett a törökök kiűzésében, s különösen kitűntette magát Buda visszafoglalásánál (1686.). 1688 tavaszán Székesfehérvárt, 1690 tavaszán Kanizsát szabadította fel. 1685-től Dunán inneni főkapitány, majd országbíró lett. 1693-tól Horvátország, Szlavónia, és Dalmácia bánja, 1701-tól Vas vármegye főispánja lett. 1692-ben feleségül vette Strattmann Eleonóra grófnőt, a Strattmann-hitbizomány örökösét. Ezutan elsőszülött utódaikat a Batthyány-Strattmann kettős név illette.

BATTHYÁNY BOLDIZSÁR - könyvgyűjtő, hadvezér, mecénás
(? 1513. - Rohonc, 1590. febr. l1.)
1547 és 1560 között Zágrábban, Bécsben, Grazban és Vinicén végezte tanulmányait. 1560-ban II. Ferenc francia király környezetében Orleans-ban tartózkodott. Párizsban is tanult, majd beutazta Európa nagy részét. Valószínüleg németalföldi utazása során ismerkedett meg id. Pieter Brueghellel, akinek Keresztelő János prédikációja c. képe 1919-ig a Batthyány család tulajdonában volt. Fényes katonai pályája 1578-ban kezdődött, Kanizsánál győzelmet aratott a törökök felett. 1580-ban a gobornoki várnál, 1587-ben Zrínyi Györggyel és Nádasdy Ferenccel ismét győzött Kanizsánál.
Humanista műveltségű főúr volt. A németújvári könyvtára számára rendszeresen meghozatta az új könyveket. Udvarában neves protestáns prédikátorok látták el az egyházi szolgálatot. 1570-től kapcsolatot tartott fenn a bécsi humanistákkal is. Az 1580-as években segítette a németalföldi botanikus Clusius értékes gyűjtőmunkáját. Gyűjtőútjaira - segítőül - mellé adta udvari papját, Beythe Istvánt, aki maga is foglalkozott botanikával. Legfontosabb közös munkájuk a - 1583-ban Németújváron kiadott - Stirpium Nomenclator Pannonicus. Az ebben szereplő magyar népies növényneveket Beythe István készítette.

BATTHYÁNY ERVIN - az anarchizmus tanainak hirdetője, iskolaalapító
(Bp., 1877. okt. 17. - Anglia, 1934.)
A gimnáziumot Budapesten, az egyetemi tanulmányait Angliában (London, Cambridge) végezte. Ott ismerkedett meg a különböző szellemi irányzatokkal. Nagy hatással voltak rá Edward Carpenter, William Morris, Lev Tolsztoj és Pjotr Kropotkin munkái. Anarchista elveit különböző folyóiratokban publikálta 1904 és 1908 között (Huszadik Század, Világszabadság...). 1906-ban az ő pénzén és szellemi irányításával alapították meg a szombathelyi Szociáldemokrata Párt lapját, a Testvériséget. A lap szerkesztősége Bögötén, kiadóhivatala Szombathelyen volt.
1905. őszén birtokán, Bögötén szociális jellegű szabadiskolát létesített. Október 29-én nyílt meg, s a megnyitóbeszédet - a Társadalomtudományi Társaság nevében - Szabó Ervin tartotta. Az iskolában ingyenes volt az oktatás, a tankönyvek, és a ruházat is. Az elméleti tárgyak mellett bevezették a tanulmányi kirándulásokat. Az iskola építése és működése világnézeti harccá fajult. Sok támadás érte Batthyányt és az iskola vezetőjét is. 1916-ban állami iskola lett.
Batthyány Ervin 1919-ben Angliába költözött, s ott élt haláláig.
Munkáiból: Az anarkizmus (Bp., 1904.); A nép joga (Bp., 1905.); Szocializmus és anarkizmus (Nagyvárad, 1906.).

BATTHYÁNY FERENC - királyi kamarás, horvát bán
(? 1497. okt. 28. - ? 1566. nov. 28.)
1514-ben királyi kamarásként részt vett a parasztháború leverésében. 1521-től Vas megye főispánja, 1522-tól horvát bán. Ez idő tájt nagy birtokadományokat kapott (többek között 1524-ben a németújvári uradalmat ). 1526-ban a mohácsi csatában a jobbszárny vezére volt. Mohács után előbb János király pártján részt vett a fehérvári koronázáson. Amikor ellenfele Frangepán Kristóf átállt János király oldalára, végleg Ferdinánd hívéül szegődőtt. Ezért a tettéért újabb birtokadományokban részesült. Az 1547-i országgyűlésen része volt az 5. törvénycikk törvénybe iktatásában, amelyben a rendek elismerték a Habsburgok trónöröklési jogát.

BATTHYÁNY FÜLÖP - főispán , műgyűjtő
(? 1781. - ? 1870.)
A győri csatában (1809.) ezredesként vett részt. Saját költségén 300 fős sereget állított ki. Vas megye örökös főispánja volt. Körmenden az 1810-es években kezdte városrendező tevékenységét. Az 1816-os tűzvész után elrendelte az utcák szélesítését, a házak meghatározott rend szerinti újraépítését. 50 ezer forintot ajánlott fel az MTA alapítására (ez a második legnagyobb összeg volt Széchenyi Istváné után). Gyűjtötte a római kori régészeti leleteket.
Felvásárolta Farkas László és Petrédy Antal gyűjteményét (amelyek nagyrészt a 1819-20-as szombathelyi ásatások anyagát tartalmazták), majd a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. 1830-ban elrendelte az uradalmi számítások magyar nyelven való vezetését. 1831-ben magyar-német gazdasági szótárt adott ki.

BATTHYÁNY IGNÁC - püspök, könyvtáralapító, egyháztörténész
(Németújvár, 1741. jan. 30. - Kolozsvár, 1798. nov. 17.)
Nagyszombatban, Grazban és Rómában tanult.
A római Collegium Germanico-Hungaricum tagjaként kezdett könyvet gyűjteni, 500 kötettel tért haza. 1760-ban jáki apát, 1767-ben egri kanonok lett. Dobai Székely Sámuel műgyűjtőtől vásárolt könyveket, kéziratokat. Megszervezte a lőcsei plébánia nagymúltú könyvtárát. 1777-ben egri nagypréposttá nevezték ki. 1780-tól erdélyi püspökként hozzájutott a plébániák kallódó anyagához és a felosztott jezsuita rend könyveihez. Megvásárolta Migazzi Kristóf váci püspök - kéziratokban gazdag - 8.000 kötetnyi gyűjteményét. 18.000 kötetes könyvtárával 1792-ben megalapította a gyulafehérvári Batthyany-könyvtárat, a Batthyaneumot. Ugyanitt csillagvizsgálót is létesített. Egyháztörténeti munkássága során számos történeti forrást tett közzé.
Fő munkája: Leges ecclesiasticae regni hungariae (Claudipoli, 1785-1787.).

BATTHYÁNY JÓZSEF - esztergomi érsek, hercegprímás
(Bécs, 1727. jan. 30. - Pozsony, 1799. okt. 23.)
Tanulmányait Nagyszombatban végezte. 1752-től esztergomi kanonok, szombathelyi, majd 1755-től pozsonyi prépost, 1759-től erdélyi püspök, 1760-tól kalocsai, 1776-tól esztergomi érsek, hercegprímás, 1778-tól bíbornok volt. Támogatta Mária Terézia intézkedéseit. Később a klérus antijozefinista nézeteit - különösen a vallásügyekben - több nyelven kiadott Feleletében foglalta össze. Pártfogolta a művészeteket. Átalakította a pozsonyi püspöki palotát, kertjét a barokk kertművészet ízlése szerint átrendeztette. A pozsonyi prímási palotát Hefele Menyhért tervei alapján építtette meg 1777-1781. között. Belső barokk díszítését pl. A. F. Maulbertsch készítette.
Bibliofil érdeklődése a Magyarországot illető kéziratok és könyvek felé irányult. 1769-ben megvásárolta Bél Mátyás kézirati hagyatékát. Gyűjteménye az Esztergomi Főszekesegyházi könyvtárba került.

BATTHYÁNY KÁZMÉR - politikus, külügyminiszter
(Pozsony, 1807. jún. 4. - Párizs, 1854. jú1. 12.)
Európai utazásai során ismerkedett meg a XIX. sz-i liberális eszmékkel. Csak a hazatérése után tanult meg magyarul. Az 1839-40-es országgyűlésen a főrendi táblai ellenzék egyik vezére volt. 1845-ben a Kossuth kezdeményezte Védegylet vezetője lett. Birtokain óvodákat, iskolákat alapított. Nagyapja, Batthyány Tódor által gyűjtött rohonci könyvtárát az MTA-nak adományozta. Vörösmarty Mihálynak évdíjat juttatott. Kormánybiztosként jelentős szerepet játszott a szabadságharcban. 1849-ben a Szemere-kormány külügyminisztere, s ideiglenesen az ipar-, kereskedelem- és földművelődésügyi tárca vezetője lett. A szabadságharc bukása után Kossuthot követte az emigrációba, végül 1850-től Párizsban élt.
Beszédei a korabeli lapokban jelentek meg. Az emigrációban írott angol nyelvű emlékiratai - amelyek értékes kortörténeti dokumentumok - nagyrészt kiadatlanok. Részletek jelentek meg belőle a Budapesti Szemle 1893. és 1932. évfolyamában.

BATTHYÁNY KÁROLY JÓZSEF - hadseregfőparancsnok
(Rohonc, 1698. ápr. 28. - Bécs, l772. ápr. 13.)
Katonai pályáját Savoyai Jenő parancsnoksága alatt kezdte. 1745-ben tábornagy lett. Zala vármegye valóságos, Vasvármegye örökös főispánja volt. 1717-18-ban 1734-ben és 1737-38-ban részt vett a török elleni háborúkban. 1739-ben a birodalom berlini követe lett. Az osztrák örökösödési háború idején a bajorországi, a belgiumi, majd a csehországi császári seregek parancsnoka volt. 1742-tól Horvátország, Szlavónia és Dalmácia bonja, 1745-től hadseregfőparancsnok lett. 1746-tól Mária Terézia megbízta a trónörökös nevelésével. 1763-ban korára való hivatkozással minden tisztségtől visszavonult. 1764-ben nyerte el a német-római szent birodalmi hercegi rangot. Pénzverési joggal is rendelkezett. Ismeretesek 1764, 1765, 1768, 1770. évben vert különböző pénzfajtái.

BATTHYÁNY LAJOS - az első független magyar minisztérium elnöke, vértanú
(Poszony, 1806. febr. 14. - Pest, 1849. okt. 6.)
Jogi tanulmányokat folytatott, majd vizsgát tett a zágrábi akadémián. Birtokai korszerű gazdálkodást folytatott. A reformgyűlések egyik vezető tagja volt. Közreműködött a Vas Vármegyei Gazdasági Egylet és az Iparegyesület megalapításában. 1845-ben elnökletével alakult meg az ellenzék központi választmánya, 1847-ben az ellenzéki párt elnöke lett. 1848 március 15.-én tagja volt annak a küldöttségnek, amely az országgyűlés reformköveteléseit tartalmazó feliratot Bécsbe vitte. Március 17-én V. Ferdinánd miniszterelnökké nevezte ki. Az első népképviseleti országgyűlésen a sárvári kerületet képviselte. Miniszterelnöksége alatt történt - a király jóváhagyásával - a nemzetőrség és az első tíz honvédzászlóalj felállítása és a Kossuth bankjegy kibocsátása. 1848 szeptemberében lemondott. Vas vármegyei birtokaira vonult vissza, ahol Vidos József seregében vállalt feladatot. Október végén visszatért Pestre, hogy részt vegyen az országgyűlés munkájában. 1849. január 8-án Windischgratz herceg Pesten elfogatta. Először Budán, Pozsonyban, Laibachban, majd Olmützben raboskodott. Az ellene indított felségárulási perben bűnösnek találták és halálra ítélték. Az ítélet világszerte részvétet és felzúdulást keltett. A kiegyezés után, 1870. június 9-én országos gyász közepette szállították át a Kerepesi úti temetőben emelt mauzóleumba. 1913-ban Ikerváron szobrot emeltek emlékére.

BATTHYÁNY-STRATTMANN LAJOS - kancellár, nádor
(? 1696. márc. 7. - ? 1765. okt. 26.)
A Strattmann hitbizomany örököse, családi birtokainak jelentős részét is hitbizománnyá alakította. A német-római birodalmi grófságot is megszerezte. Főpohárnokmester, Zala vármegye főispán-helyettese, a hétszemélyes tábla elnöke volt. 1732-1746 között kancellárként tevékenykedett, az 1741-i Országgyűlésen nagy szerepe volt Mária Terézia politikájának támogatásában. 1751-tól kinevezték az utolsó nemzeti - nádorrá. Élete végén szembe került az uralkodónővel az adóemelés és a jobbágyok helyzetének rendezése kérdésében. Birtokain több alkalommal voltak jobbágyzavargások.

BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ - szemorvos
(Dunakiliti, 1870. okt. 28. - Bécs, 1931. jan. 22.)
1879-ben a karlsburgi, 1885-ben a kalocsai jezsuita intézetbe került. 1890-1900 között a bécsi egyetem mezőgazdasági, kémiai, filozófiai, majd orvosi fakultásának hallgatója volt. 1900-ban avatták orvosdoktorrá. 1902-ben - sebészi gyakorlata után - harmincágyas modern kórházat rendezett be köpcsényi birtokán, ahol a hozzá forduló szegény betegeket ingyenes kezelésben és ellátásban részesítette. Ekkor kezdett el a szemsebészetre specializálódni. Az első világháború idején kórházát hetvenágyas hadikórházzá szervezte át. A trianoni békeszerződés után áttelepült Körmendre, ahol újabb kórházat alapított. 1915-ben örökölte hercegi rangját. 1899-től főrendházi, 1927-től felsőházi tag volt.
Évente 3-4000 beteget látott el. Betegeitől sem a gyógyításért, sem az ellátásért nem fogadott el fizetséget. A szegények orvosának nevezték, és az ország távoli településeiről is felkeresték. A boldoggá avatási eljárása - amelyet már 1944-ben elindítottak - még folyamatban van. 1997-ben létrehozták a Batthyány-Strattmann László-díjat.

BECHTOLD ISTVÁN - ornitológus
(Kőszeg, 1927. szept. 25. - Kőszeg, 1991. máj. 9.)
A gimnázium elvégzése után a budapesti Műszaki Hadapródiskolában folytatta tanulmányait. 1945 és 1951 között a kőszegi Elektromos Műveknél segédként, 1951-től a Latex Kőszegi Posztó és Nemezgyárában anyagbeszerzőként dolgozott 1987-ig.
A Környezet- és Természetvédelmi Bizottságnak megalakulásától az elnöke volt. 1974 tavaszán egyik alapítója - az újra létrehozott - Magyar Madártani Egyesületnek. Évtizedek óta dolgozott Kőszeg és környéke élővilágának feltérképezésén, kutatásán és megfigyelésén. Mentőtelepet hozott létre a sérült és beteg - főleg ragadozó - madarak részére. Mintegy 300 különböző fajú madár preparálását végezte. Meteorológiai megfigyeléseket is végzett. A Szőlőjövések Könyvének közel 20 évig bejegyzője volt. Publikációi, előadásai a természet alaposabb megismerésének igényét adta át. Akvarell és tusrajzaiból, karikatúráiból önálló kiállításai voltak. 1993-ban Kőszeg városa posztumusz-díszpolgárává választotta.

BÉKÁSSY FERENC - költő, műfordító
(Zsenye, 1893. ápr. 7. - Dobronoutz, 1915. jún. 25.)
Apja Békássy István főispán, anyja Bezerédy Emma. Középiskolai tanulmányait Angliában végezte. 1905 és 1911 között a Bedales Schoolban tanult. 1911-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait történettudományi szakon Cambridge-ben a King's Collegeben. Itt barátkozott össze John Maynard Keynesszel, a későbbi világhírű közgazdász-politikussal. Neki köszönhette, hogy felvették az Apostolok tagjai közé (Tennyson által alapított irodalmi klub volt). Ekkor születtek angol nyelvű írásai - pl. a Magyar költészet 1906-óta, amely Ady, Babits és Kosztolányi költészetét értékelte -, és versei is. A háború kitörésekor - barátja anyagi segítségével -hazajött, s 1915-ben Bukovinában hősi halált halt. Angol barátai - annak ellenére, hogy az osztrák-magyar hadseregben harcolt - neki is emléktáblát állítottak a cambridgei kollégium kápolnájában. Életében csak Angliában jelentek meg írásai. Hagyatékát három kötetben adták ki Budapesten 1915 és 1917 között. Leonard és Virginia Woolf 1925-ben Londonban jelentette meg angol nyelven írt verseit.

BEKE ÖDÖN - nyelvész
(Komárom, 1883. máj. 20. - Bp., 1964. ápr. 10.)
A budapesti egyetem bölcsészettudományi karán szerzett magyar-latin szakos tanári, 1906-ban bölcsészetdoktori oklevelet. 1909-ben Nagyszebenben, 1910-től Budapesten tanított. A Tanácsköztársaság idején a finnugor nyelvészet megbízott tanára lett. 1920-ban elbocsátották, Bécsbe távozott. 1926-tól ismét Budapesten dolgozott, középiskolai tanárként. 1948-ban az egyetem magántanára, 1949-tól címzetes rektor lett. 1953-1962 között a finnugor tanszék tanszékvezető tanára, 1946-1953 között a Magyar Nyelvőr szerkesztője volt.
Vas megyéhez nyelvjárás-kutatásai és számos publikációja köti. Veszprém, Vas és Zala megyében kb. 80 falut járt be. A Pápa-vidék és Kemenesalja nyelvéről irt monográfiája úttörő kezdeményezés volt. A szavakat nem ABC-rendben, hanem fogalmi körök szerint csoportosítva tette közzé. Érdeklődése kiterjedt a finnugor nyelvekre is. Legjelentősebb a cseremisz (mari) nyelv kutatásában elért eredménye. Foglalkozott még etimológiával és nyelvműveléssel is.
Munkáiból: Kemenesalja nyelve (Bp.,1906.); Cseremiszek népköltészete és szokásai(Bp., 1951.)

BÉKEFI ANTAL - zeneszerző, pedagógus, népdalkutató
(Bakonyoszlop, 1926. máj. l9. - Szombathely, 1982. szept. 27.)
1946 és 1949 között a budapesti Zeneakadémián középiskolai énektanári és egyházkarnagyi oklevelet szerzett. Ezzel egy időben - 1950-ig kántortanítóként működött. 1950-től 1959-ig Zircen általános iskolai ének-zenetanár és karnagy volt. Itt is folytatta a Bakonyoszlopon megkezdett népzenei gyűjtőmunkát. Népművészeti, néprajzi és helytörténeti gyűjteményt hozott létre. ( Erre az anyagra alapozva létesítették és nyitották meg 1957-ben a Zirci Reguly Antal Tájmúzeumot.) 1959-től a Szombathelyi Tanítóképző Intézet Gyakorló Általános Iskolájában dolgozott. 1960-ban intézeti tanárrá nevezték ki, 1973-ban főiskolai docens, 1977-től az Ének-zene Tanszék vezetője lett.
A tanítás és a tanszékvezetői feladat mellett folytatta kórusvezetői, népzenegyűjtő és zeneszerzői munkáját. Megszervezte és irányította a Savaria Gimnázium leánykórusát, a cipőgyár munkáskórusát és a tanítóképző főiskola vegyeskarát is. Kórusműveket, hangszeres kamaraműveket és színpadi zenéket (pl. Csodafű, A tábori kukta) is komponált.

BELICZAY /BELLICZ/ JÓNÁS - evangélikus prédikátor
Kocs (ma:Nemeskocs), 1764. nov. 10. - Kemeneshőgyész, 1845. dec. 19.)
1780-tól Sárszentlőrincen volt segédtanító. 1786-tól Szentandráson lett tanító, még ebben az évben visszakerült Sárszentlőrincre orgonista tanítónak. Oktatott még Nagygeresden, Szentantalfán és Vanyolán. 1809-től haláláig lelkészként dolgozott Kemeneshőgyészen.
A 40-es években vette fel a Beliczay nemesi nevet. Hírlapokban több alkalmi verse jelent meg. Erkölcsi meséket írt a Koszorúba. A győri énekes könyvben vannak tőle énekek.
Munkáiból: Örvendező versek... (Sopron, 1796.) ; A deák nyelv kifejtegetése... (Sopron, 1798.) ; Keresztyéni halottas énekeskönyv 2. kiad. (Kőszeg, 1839.).

BENCZE JÓZSEF - orvos, orvostörténész
Uraiújfalu, 1893. jú1. 26. - Bp., 1970. okt. 23.)
Egyetemi tanulmányait frontszolgálata miatt meg kellett szakítania, oklevelét 1922-ben szerezte meg a Budapesti Tudományegyetem orvosi karán. Visszatért szülőfalujába, ahol közel 20 évig volt körorvos. 1944-ben deportálták. 1945-ben tért vissza Szombathelyre, ahol városi, ill. körzeti orvosként dolgozott. Ő volt Vas megye első kandidátusa. 1959-ben védte meg disszertációját. 1958-ban lett az Orvosegészségügyi Szervezet Orvostörténeti Szakcsoportjának első főtitkára, 1966-tól a Magyar Orvostörténeti Társaság elnöke, az MTA Orvostörténeti Bizottságának tagja volt. Többek között részt vett a Vasi Szemle, az Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményeinek szerkesztőbizottsági munkájában. Az Orvostörténeti Múzeum főmunkatársa volt.
Érdekelte az empirikus gyógyászat és a megye egészségügyének története. Gyógyító tevékenysége mellett összegyujtötte és feldolgozta muködése területén még élő népi hiedelmeket, gyógyító hagyományokat. Gyógyítástörténeti gyujteményében a Kisfaludy, a Bezerédj, a Szelestey család kézírásos gyógyászati könyvein kívül más dokumentumokat és tárgyi emlékeket is őrzött .
Munkáiból: Vas megye egészségügyének története (Vas megye egészségügye, Szombathely, 1955.); A majorok és puszták, mint az empirikus orvoslás és a babonás hiedelmek megőrzői (Kandidátusi disszertáció. Bp., 1960.)

BENDEFY (BENDA) LÁSZLÓ - mérnök, geológus történész
(Vasvár, 1904. aug. 17. - Bp., 1977. aug. 13.)
1928-ban a budapesti Műegyetemen általános mérnöki, 1929-ben a budapesti Tudományegyetemen geológus diplomát szerzett. 1924-1929 között a vas megyei múzeum ásvány- kőzet- és őslénytárának anyagát rendezte, és folytatta a korábban megszakadt baltavári (Bérbaltavár) őslénytani ásatást. 1928-tól a Pestmegyei Dunavölgyi Lecsapoló és öntöző Társulat mérnökeként dolgozott. 1931-ben a Háromszögelő Hivatal mérnöke lett. 1934-ben vette fel a Bendefy nevet. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetnek tudományos főmunkatársa volt. 1958-ban megkapta a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot. A Magyarhoni Földtani Társulat szakosztályi alelnöke, s a Geodéziai Bibliográfia főszerkesztője volt.
Már 1924-től jelentek meg publikációi. Foglalkozott földtannal, technikatörténettel, a hazai folyószabályozások történetével. Római tanulmányútja során a Vatikán levéltárában a kelet magyarjaira vonatkozó adatok után kutatott. Vizsgálódásának eredményeit több könyvben is publikálta (pl. Az ismeretlen Julianus, Magna Hungaria, Liber Censuum, Kunmagyaria).
Munkáiból: A baltavári ásatások 70 éves története (Szombathely, 1927.); Az ismeretlen Julianus (Bp., 1936.); A magyar földmérés (Bp., 1970.)

BÉRI BALOGH ÁDÁM - kuruc brigadéros
(Vas megye, 1665/1669 - Buda, 1711. febr. 6.)
Középbirtokos dunántúli nemesi családból származott. Fiatalon részt vett a törököt kiuző háborúkban. 1695-ben megválasztották Sopron vármegye rábaközi járásának főszolgabírájává, de már a következő évben lemondott. 1696-ban Rábakovácsiba, 1698-ban Tolna vármegyei faddi birtokára költözött. 1700-tól már Vas vármegye rábamelléki, 1703-tól a kemenesaljai járás főszolgabírája lett. 1704 decemberében csatakozott Rákóczihoz, aki ezereskapitánnyá nevezte ki. Első tette Kőszeg városának meghódítása volt, majd Rohonc és Körmend következett. Végig a Dunántúlon harcolt. 1706-ban a győrvári győztes ütközetben ő vezette a lovasrohamot, amelyben megsebesült. 1708-ban Kölesdnél megverte a császári sereggel egyesülni készülö szerb határőrcsapatokat. 1709-ben brigadérossá nevezték ki. 1710 október 28-án Szekszárd határában a császáriak fogságába esett. 1711. február 6-án Rákóczihoz való hűségéért a császári csapatok főparancsnoka Budán lefejeztette.

BERNSTEIN BÉLA - főrabbi, történetíró
Várpalota, 1868. jan. 7. - Auschwitz, 1944.) Elemi tanulmányait Várpalotán végezte, majd 1882-től a budapesti Rabbiképző Iskola növendéke volt. 1890-ben - egy évig - a breslaui Jüdisch-theologisches Seminarban tanult. Bölcsészdoktori oklevelét Lipcsében, a rabbi diplomáját 1892-ben Budapesten szerezte. Először Szombathelyen, majd 1909-től Nyíregyházán volt főrabbi.
Széles körű irodalmi, történetírói tevékenységet fejtett ki. A Magyar Zsidó Szemlében folytatásokban jelent meg a Vas megyei zsidók történetéről szóló monográfiája. Több mint 100 tudomanyos cikke, dolgozata és alkalmi beszéde jelent meg nyomtatásban. Nagy munkája a zsidó honvédek a szabadságharcban, amelyhez Jókai Mór írt előszót.
A bibliafordító tevékenysége is jelentős volt, magyarra fordította Mózes öt könyvét.
Munkáiból: A szombathelyi izraelita elemi népiskola története (Bp., 1896.); Templomszentelő... (Szombathely, 1904.); Zsidó honvédek a szabadságharcban (Bp., 1925.).

BERSEK JÓZSEF - honvéd ezredes
(Kőszeg, 1808. dec. 20. - Rév, 1865. jan. 17.)
Tanulmányait Kőszegen, majd Szombathelyen a líceumban végezte. 1825-ben katona lett, a testőrséghez osztották be. A Koburg-huszárok alhadnagya volt, s 1848-ban már a 8. huszárezredben főszázados. 1848 októberében ezrede tartalékszázadával csatlakozott a honvédsereghez. Novembertől őrnagy, a Galiciából hazatérő 8. huszárezred parancsnoka és ujjászervezője. 1849. áprilisától ezredes volt. Sok ütközetben kitüntette magát. Világos után Aradon 10 év várfogságra ítélték. 1852-ben kegyelmet kapott. 1853-tól magánuradalmi tiszttartó volt. Az egyre élenkülő zaklatások miatt 1865-ben öngyilkos lett.

BERTALANFFY JÓZSEF - nyomdász
(Szombathely, 1846, okt. 31. - Szombathely, 1917. okt. vége)
Bertalanffy Imre - a Bertalanffy-nyomda megalapítójának - fia. 1874-ben vette át apjától - az 1846-óta működő - nyomda vezetését. Többször is korszerűsítette: új felszerelést vásárolt és az Óvoda utcában(ma: a Rákóczi Ferenc u. - Batthyány tér - Thököly I. u. közötti szakasz) nagyobb helyiségben rendezkedett be. Ő indította az első szombathelyi újságot, a Vasmegyei Lapokat, amelynek először jelentős írója, majd 1884-től szerkesztője volt (Balogh Gyula kiválása után). Írói és közéleti tevékenysége is jelentős volt. Nyomdája 1846-tól 1908-ig működött. 1873-ban megírta a könyvnyomtatás kézikönyvét - de mivel csak 90 előrendelés érkezett a munkája kéziratban maradt.
Jelentősebb kiadványai: Balogh Gyula: Emlékkönyv Berzsenyi Dániel születésnapjának százados évfordulóján (Szombathely, 1876.); Balogh Gyula: Vasvármegye nemes családjai (Szombathely, 1876.); Kunc Adolf - Kárpáti Kelemen: Szombathely-savaria rendezett tanácsú város Monographiaja (Szombathely, 1881-1894.)

BERZSENYI DÁNIEL - költő
(Egyházashetye, 1776. máj. 7. - Nikla, 1836. febr. 24.)
1788-tól a soproni evangélikus liceumban tanult, tanulmányait nem fejezte be. Rövid ideig Keszthelyen önkéntes katona, majd Niklán élt anyai nagybátyjánál. 1799-ben vette feleségül másod-unokatestvérét Dukai Takách Zsuzsannát. Előbb Sömjénbe, majd Niklára költözött, s ott élt haláláig. 1808-ban 77 verset tartalmazó kézirata Kis János közvetítésével Kazinczyhoz került, aki felajánlotta segítségét a szerkesztésben és a hibák kijavításában. 1810-ben Pesten megismerkedett - többek között - Szemere Pállal, Horváth Mihállyal és Kölcsey Ferenccel is. Vidékiessége miatt nem tett rájuk jó benyomást, ő is idegennek érezte magát közöttük. 1817-ben Kölcsey méltatlanul szigorú kritikában részesítette költészetét. A megbántott költő ezután gyakorlatilag felhagyott az írással.
Berzsenyi honosította meg a magyar költészetben a klasszikus versmértéket és témákat. A latin költészet - különösen Horatius - hatása érezhető versformáin, szókészletén. Hazafias ódái a legismertebbek, a legnagyobb magyar ódaköltőnek tartják. Fő munkája: Berzseny Dániel versei (Pest, 1813.)

BERZSENYI LÉNÁRD
(Kemenesmagasi, 1805. nov. 6. - Kemenesmagasi, 1886. szept. l7.)
1815-1823 között a soproni evangélikus líceumban tanult. Apja halála miatt jogi tanulmányokat már nem folytathatott, 1825-ben beállt katonának a 9. sz. huszárezredbe. 1848-ban magyar oldalon harcolja végig a szabadságharcot. Vidos Márton huszár főhadnaggyal szervezte Sárváron a Radetzky-huszárezredet. 1849. január 8.tól a Koburg-huszárezred ezredese, majd Pöltenberg Ernő tábornok seregében lovas-hadosztály parancsnok lett.
Világos után halálra ítélték, majd azt 18 évi várfogságra módosították. 1850. február 24-én kezdte meg büntetését Olmützben. A fogság ideje alatt 132 fogolytársáról készített rajzai tettek híressé a nevét. Berzsenyi csak szignójával és dátummal látta el az egyes portrékat, viszont felkérte modelljeit, hogy kritikai észrevételeikkel és rövid életrajzzal egészítsék ki a képeket. A rajzok közül jelenleg 122-t a Savaria Múzeum őriz. 1856-ban szabadult. A kiegyezés után visszakapta tiszti rangját és birtoka örökrészét. Haláláig ott élt visszavonultan.

BEYTHE ANDRÁS - botanikus, református prédikátor
(Sárvár, 1564. okt. 18. - Németújvár, 1599.)
Beythe István fia. Kezdetben Vassurányban volt lelkész, majd Németújvárra került. Itt Batthyány Ferenc nevelője, majd a Batthyány grófok udvari lelkésze lett.
Családi vonásként őt is érdekelte a botanika. 1595. márc. 16-án Manlius János nyomtatta ki orvosoknak szánt könyvét, valamint Melius Herbáriumának javított változata volt. A könyv a gyógynövények neveit, leírásukat, gyógyítási célra való felhasználásukat tartalmazza.
Fő munkája: Fives könyv. Fiveknek es faknac nevökröl, termezetökröl es hasznokrul (Németújvár, 1595.)

BEYTHE ISTVÁN - természettudós és egyházi író
(Németújvár v. Kő, 1532. - Németújvar, 1612. máj. 3.)
1554-től Bécsben tanult. 1564-tól Sárváron Nádasdy Ferenc nevelője volt. 1565-tól a Bánffyak udvari papja Alsólendván, 1574-tól prédikátor Sopronban. 1576-tól Batthyány Boldizsár udvari lelkésze lett, ahol rábízták Batthyány Ferenc nevelését is. Ott ismerte meg a természettudós Clusiust, aki az ország nyugati vidékein növénytani kutatásokat végzett. Közös gyűjtésük eredménye a Stirpium nomenclator Pannonicus c. könyv, amely az első magyar flóraleírásnak tekinthető. 1585-ben a Fertő és a Balaton közötti terület szuperintendense lett. Az 1587-i csepregi zsinaton kánonokat bocsátott ki, amelyekkel szemben az ortodox lutheránus esperesek ellenállást szítottak. Az 1591-i csepregi kollokviumon nyílt szakításra került sor, Beythe és a lutheránusok között. 1595-ben lemondott püspöki tisztéről. Gazdag irodalmi munkásságot fejtett ki.
Munkáiból: Az evangeliumok magyarázatii (Németújvár, 1584.); Eztendö altal valo vasarnapi epistolak (Németújvár, 1584.); Confessio (Németújvár, 1597.)

BEZERÉDJ AMÁLIA - a kisdedóvás, a magyar gyermekirodalom úttörője
Névváltozatai: Bezerédi, Bezerédy
(Szentivánfa, 1804. ápr. 15. - Máriavölgye, 1837. szept. 21.)
Előkelő birtokos családból származott. Apja Bezerédj György országos hírű jogász. Anyja Szegedy Antónia, Kisfaludy Sándor feleségének a húga.
Gondos nevelést kapott, beszélt és irt németül és franciául, de tudott angolul is. Jól zongorázott, hárfázott és énekelt, s kisebb művek komponálására is vállalkozott. 1821-ben kötött házasságot távoli rokonával Bezerédj Istvánnal, a Tolna megyei politikai ellenzék vezéralakjával. 1834-ben született meg kislányuk, Floriana.
Férjével együtt élénken érdeklődött a külföldi és a hazai pedagógiai törekvések iránt. Kapcsolatban álltak Brunszvik Terézzel és mozgalmával. Birtokukon, Hidján óvodaiskolát alapítottak a falusi szegények számára. Írói munkássága évekig tartó hosszú betegségével kezdődött. Írásai közül életében csak egy elbeszélés jelent meg nyomtatásban. A Flóri könyve (Pest, 1840.) - melyet kislányának irt -, az első magyar kottás-verses óvodai könyv, a XIX. sz. legnépszerűbb ifjúsági könyve volt.
Munkáiból: Földesi estvék (Buda, 1840.); Novellen und Erzählungen (Pest, 1840.)

BEZERÉDJ IMRE - kuruc brigadéros
Névváltozatai: Bezerédy, Bezerédi
(1679. - Sárospatak, 1708. dec. 17.)
Tolna vármegyei birtokos nemes volt. 1705-ben ezeres kapitány, 1706-ban brigadéros lett. Főleg a Dunántúlon harcolt (Szombathely, Kőszeg, Rum), bátorságával ismertté tette nevét. 1707 őszén titkos tárgyalást kezdett - Pálffy János császári tábornagy révén - a bécsi udvarral. 1708. augusztusában szánta rá magát az átállásra. Tervét azonban felfedték, s 1708. szeptember 5-én Kőszegen négy tiszttársával együtt letartóztatták. A foglyokat Egerbe, majd onnan Sárospatakra vitték. A kuruc hadi bíróság halálra ítélte, s kivégezték.

BITNICZ LAJOS - tanár, nyelvész
(Ják, 1790. jú1. 17. - Nagykanizsa, 1871. jún. 28.)
A szombathelyi szemináriumban tanult teológiát. Szabad idejében sokat nyelvészkedett. Jól beszélt latinul, ezenkívül görögül, héberül, angolul, németül is megértette magát.
1812-től a szombathelyi líceum tanára lett. (Kresznerics Ferenctől a matematika tanítását vette át.) 1815-ben szerzett bölcsészettudományi oklevelet. 1819-től magyar nyelvet is oktatott. 1839-ben a líceum igazgatója lett. 1847-ben a székesegyház kanonokjává, 1868-ban pozsonyi címzetes püspökké nevezték ki.
Már 1819-ben jelent meg tanulmánya a Tudományos Gyűjteményben. Részt vett az MTA alapításának előkészítésében. Legnagyobb sikerét az 1827-ben megjelent munkája a Magyar nyelvbeli előadás tudománya aratta. A Közhasznú Esméretek Tára c. népszerű kézikönyv több szócikkét is ő írta. 1830-ban a Tudós Társaság - matematikai osztályában - tagjai közé választotta.
Munkáiból: Tentamen publicum e mathesi adplicata (Szombathely, 1820.); Magyar nyelvtudomány (Pest, 1837.).

BODÁNYI ÖDÖN - Szombathely város főmérnöke
(?, 1856. - Szombathely, 1921. jan. 9.)
Az arad-csanádi vasútnál működött, mint főmérnök. Több vasúti és más nagyobb építkezéseket vezetett. 1899-ben Éhen Gyula ajánlatára Szombathely város a főmérnökévé választotta. Nagy része volt a város gyors fellendülését szolgáló városrendezési munkálatokban. Az ő irányításával létesült Szombathely víz- és csatornahálózatának jelentős része, valamint az aszfaltozott közutak.
Képzett muzsikus volt. A bayreuthi mintára ünnepi (nyári) színházat akart létrehozni Szombathelyen. Mint a művészeti bizottság elnöke, tevékenyen részt vett az országos dalosversenyek rendezésében. Az ő személyéhez kapcsolódik a szentmártoni templom Pacsirta énekkarának megszervezese.
Munkáiból: Adatok Zichy Mihály életéről és művészetéről (Bp., 1907.); Szombathely város fejlődése 1895-1910-ig és műszaki létesítményei (Bp., 1910.).

BÓDÁS JÁNOS - református lelkész, költő
(Tác, 1905. febr. 7. - Bp., 1987. máj. 1.)
Középiskoláit Pápán, a Református Főgimnáziumban végezte, a pápai Theológiai Akadémián szerzett oklevelet. Rövid segéd- és helyettes lelkészi szolgálat után (Vörösberény, Enying), 1929-ben Szombathelyre került vallásoktató lelkésznek. Szombathelyen megszervezte a református egyházközösséget, amelynek első lelkipásztora 1ett. 1934. december 10-én iktatták be tisztségébe, amelyet 1939-ig látott el. 1939-től 1973-ig - nyugállományba vonulásáig - a székesfehérvári eklézsia lelkipásztora volt.
Költészetére Petőfi és Erdélyi József volt nagy hatással. Jellemző rá a népdalszeru egyszeruség és a természeti képek alkalmazása. Első verseskötete 1926-ban jelent meg. Lírai munkássága székesfehérvári működése alatt teljesedett ki. 1945. után főleg egyházi lapokban publikált.
Munkáiból: Új titkok előtt (Pápa, 1926.); Útifűu (Szombathely, 1935.); Számadás (Bp., 1983.)

BOGNÁR IGNÁC - énekes, zeneszerző
(Csepreg, 1810. márc. l8. - Bp., 1883. nov. l.)
Kőszegen és Sopronban tanult zenét. 1833-tól a bécsi udvari színház tagja, 1835-ben a coburg-gothai hercegi udvari színház első tenoristája volt. 1841-től a kolozsvári színház operarendezője lett. 1847-ben végleg Pesten telepedett le, ahol hangja gyöngülése miatt kartanító volt a Nemzeti Színháznál. 1862-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott ott.
Operákat, színpadi kisérőzenét, népszínműveket, dalokat komponált. Fontos szerepe volt a XIX. sz. közepén kialakuló új színpadi műfaj, a népszínmű népszerűvé válásában. (32 népszínműhöz írt kisérőzenét.) Operái: Tudor Mária (1856.); Fogadott leány (1862.). Két kötet dalgyűjteménye látott napvilágot (1856, 1859.). Füredi Mihály: Száz magyar népdal c. gyűjteménye is az ő zongorakíséretével jelent meg (1851.).

BORBÁS VINCE - botanikus
(Ipolylitke, 1844. jú1. 29.- Kolozsvár, 1905. jú1. 7.)
A pesti egyetemen szerzett oklevelet. 1872-1902 között budapesti főreáliskolai tanár, 1874-ben bölcsészdoktor, 1880-tól egyetemi magántanár volt. 1902-ben a kolozsvári egyetemen a növényrendszertan tanára, majd a botanikus kert igazgatója lett. Számos kutatóutat tett az országban és a határain kívül is. Mintegy 200 új növényalakot írt le és nevezett meg (ezek jelentős része ma is érvényes). Tisztelői számos növényfajt neveztek el róla, valamint a Borbasia c. folyóiratot. Feltérképezte Vas vármegye növényföldrajzi viszonyait A tanulmány az előzetes kutatásokat és az 1882. évi megfigyeléseit foglalta össze. 1625 edényes növényfajt sorolt fel. Munkájában megjelent az új növényföldrajzi szemlélet.
Munkából: Pestmegye flórája...(Pest, 1872.); Vasvármegye növényföldrajza és flórája (Szombathely, 1888.): Vasvármegye növényföldrajzi viszonyai (Szombathely, 1897.)

BORNEMISSZA PÉTER - evangélikus prédikátor, író
(Pest, 1535. febr. 22. - Rarbok, 1584. tavasza)
1548-1553 között Kassán tanult, s ott kötött barátságot Tinódi Sebestyénnel. Harcos református magatartásáért börtönbüntetésre ítélték de 1553 végén megszökött. Feltehetőleg 1554 és 1557 között Sárváron Nádasdy Ferenc udvarában tartózkodott. Itt ismerkedett meg Sennyei Ferenccel (Nádasdy tiszttartója), Perneszith Györgygyel (Nádasdy tanácsosa), akinek 80 kötetes könyvtárát valószínűleg Bornemissza használta és Szegedi Kőrösi Gáspárral (aki a XVI. sz-i Magyarország legnevesebb orvosdoktora volt). Róluk leveleiben, ill. munkáiban (Főleg az Ördögi Kísértetek-ben) emlékezett meg. 1558-tól a bécsi egyetem hallgatója lett, itt adta ki Sophokles Élektrájának iskoladrámává törtent átdolgozását. 1564-tól Zólyomban Balassi János udvar papja és fiának, Bálintnak nevelője volt. 1570-tól Galgócon, 1572-től Semptén lelkész, ahol nyomdát is felállított. Még ebben az évben szuperintendenssé nevezték ki A számos főurat személyesen is kipellengérező Rudolf császárt is Ördögi kisértetek c. könyve miatt egyházi bíróság elé került. Balassi Bálint oltalmában Detrekő vára mellett Rarbokon élt haláláig.
Munkáiból: Tragédia magyar nyelven... (Bécs, 1558.); Ördögi Kisértetek (Sempte, 1578.); Praedicatioc...(Detrekő és Rarbok, 1584.).

BOZI LÁSZLÓ - a francia ellenállás hősi halottja
(Sárvár, 1923. aug. 28. - Pusignan, 1944. aug. 30.)
Apja a munkanélküliség elől Franciaországba menekült. Bozi László Lyon külvárosában, Vaulx-en-Velinben nőtt fel. Fiatalon bekapcsolódott a kommunista ifjúsági mozgalomba. Tagja lett a Francia Kommunista Pártnak. Az ellenállási mozgalom tagjaként több akcióban vett részt. 1944-ben egy ellenőrző razzián letartóztatták, börtönbe került, de augusztus utolsó napjaiban a lyoni munkások kiszabadították.
A franciákból, spanyol és magyar menekültekből álló csapat Pusignan mellett a délről kivonuló német csapatokat akarta feltartóztatni. A páncélosokból álló német egység a 22 ellenállóból 21-et megölt. A harc színhelyén ma emléktábla őrzi a hősi halottak, így az ő nevét is.

BOZZAY DEZSŐ - iparművész, ipari formatervező
(Répceszentgyörgy, 1912. máj. 23. - Bp., 1974. nov. 21.)
Bozzay Margit írónő fia. 1937-ben a budapesti Iparművészeti Iskolában építő-iparművész oklevelet szerzett. Még főiskolás korában készítette első rádióterveit. 1937-től a Philips Művek tervezőjeként dolgozott. Tervezett rádiókat, zeneszekrényeket, gramofonokat, plakátokat és bélyegeket is. 1949-től a Magyar Adócsőgyárban, majd 1952-től az Ipari Épülettervező Vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Részt vett az Iparművészeti Tanács munkájában, 1955-től az Ipari-forma Szakbizottság elnöke volt. A brüsszeli világkiállításon több díjnyertes terméknek volt a tervezője.
Jelentősebb műszaki alkotásai: körtelefon(1957.), a MÁV négytengelyes étkezőkocsijának (1957-58.) és a Ganz-MÁVAG kétcsuklós villamosának (1965.) egyik tervezője volt.

BOZZAY MARGIT - írónő
(Bozzay Boldizsárné Horváth Margit)
(Kemenesszentpéter, 1894. jan. 3. - Bp., 1942. márc. 17.)
Iskoláit Szombathelyen végezte. 1924-ben költözött fel Budapestre. 1931-ben jelent meg szerkesztésében a Magyar asszonyok lexikona. 1939-ig a Pesti Napló asszonyrovatát vezette, majd a Kincses Újság főmunkatársa lett. Később a Reggeli Magyarország munkatársaként dolgozott. Tagja volt a Sajtókamarának is.
Versei, kissé erotikus színezetű regényei a harmincas években igen népszerűek voltak. A Tavaszi könyv c. antológiában (Szombathely, 1920.) is jelentek meg költeményei.
Munkáiból: Tizenöt éves feleség (Bp., 1936.); Az árnyék (Bp., 1937.); Kenyér és szerelem (Bp., 1937.); A sorsom mása (Bp., 1942.); Egy pár selyemharisnya (Bp., 1944.)

BRENNER JÁNOS építész
(Ezen a néven a 6. a családban.)
(Szombathely, 1927. márc. 20. - Szombathely, 1997. márc. 12.)
A Püspöki Elemi Iskola után a Faludi Gimnáziumban tanult. 1945-1949 között a budapesti Műszaki Egyetemet végezte el. 1950-ben a Budapesti Városrendezési Intézethez került. 1953-ban egyedül dolgozta ki a Kerepesi uti lakótelep városrendezési tervét. 1967-1976 között a Drezdai Műszaki Egyetemen, mint vendégprofeszor, majd egyetemi tanár a Városépítési Tanszéket vezette. 1977-től 1988-ig (nyugdíjazásáig) a Budapesti Városépítési és Tervező Vállalat műszaki és tudományos igazgatóhelyettese volt. 1977-től az MTA Településtudományi Bizottságának, 1983-tól az NSZK Városépítési és Területtervezési Akadémiájának tagja, 1977 és 1980 között az ENSZ Városépítési Munkabizottságának (EGB) elnöke volt.
Bár Vas megyében nem tervezett épületeket, publikációiban sokat foglalkozott a megyével. 1959-ben jelent meg a Szombathely városépítés-története a XIX. sz. második felétől az első világháborúig c. tanulmánya. Megírta a Brenner-család történetét, ami a Vasi Szemlében jelent meg 1997-ben.

BRENNER JÁNOS - építész
Ezen a néven negyedik volt a családban.
(Szentgotthárd, 1847. jan. 25. - Szombathely, 1908. febr. 5.)
Katonai pályára szeretett volna menni, de apja rábeszélésére építész lett. Édesapja építési vállalatába társként vette be a fiát, s 1879-től - apja halála után - 1908-ig egyedüli tulajdonosa volt a cégnek. Éhen Gyula polgármester műszaki tanácsadója lett. A város közéletében is jelentős szerepet játszott: a gázgyár elnöke volt, a múzeum alapításában is részt vett, jótékony célú intézményekre különböző összegeket hagyományozott. Az 1880-as évek végén a stájerországi puntigami sörgyártól megvásárolta a Práter területét, amely Szentmárton és Szőllős községek között terült el. A villa mai alakját - jelenleg kaszinó 1908-ban készült átépítéssel alakította ki.
Főbb építészeti munkái: a Szombathelyi Takarékpénztár első épülete, a Batthyány-bérház, az Eredits-bérház, az Emberbaráti Egylet Kórháza, a Palace szálló (1945-ben bombatalálat érte), és a Kálvária templom második átépítése is az ő nevéhez fűződik.

BRENNER TÓBIÁS - polgármester
(Szentgotthárd, 1850. dec. 27. - Szombathely, 1919. máj. 23.)
A premontrei gimnáziumban érettségizett, majd 1869-1871 között a bécsi egyetem joghallgatója volt. 1872-ben a pesti egyetemen fejezte be jogi tanulmányait. 1885-ben Szombathely város főjegyzője lett, 1896-ban tanácsnokká nevezték ki. Éhen Gyula polgármestersége alatt részt vett a városépítő munkákban. 1902-ben polgármesterré választották, s 1914-ig - nyugdíjba vonulásáig - töltötte be ezt a posztot. Legfőbb gondja a város pénzügyi egyensúlyának a fenntartása volt. Sikerült az adósságokat törlesztenie, s ugyanakkor biztosította a mérsékelt fejlődést és a haladást is. Az ő polgármesteri évei alatt épült a Kioszk a Szent István parkban (1905), népfürdő a Perint patakon (1906),a Zrínyi Ilona utcai népiskola (1910), Vas vármegyei Múzeum (1908), a gyermekmenhely (1908), a Domonkos rendi nővérek (1907) és a Karmelita nővérek zárdája (1907), a Vakok intézete (1910). Az utókor parkot nevezett el róla, amely 1949-ig viselte a nevét.

BRUTSCHER JÓZSEF - tűzoltóparancsnok és a Szombathelyi Mentő Egyesület alapítója
(Szombathely, l859. - Szombathely, 1923. máj. 22.)
Tanulmanyait Szombathelyen kezdte, majd apja szakmáját (kárpitos) folytatta. Mindig is érdekelte a tűzesetek elleni védekezés. Ismeretei gyarapítása céljából bejárta Európát, s tanulmányozta a tűzoltóságok szervezetét is. 1878-ban belépett a Tűzoltó Egyesületbe. 8 évig mint egyszerű tűzoltó, 4 évig mint szakaszparancsnok tevékenykedett ott. Felismerte azt is, hogy a lakosság biztonsága érdekeben szükség van a szervezett mentésre. Ezért 1903-ban mentőtanfolyamot indított, valamint Elsősegélynyújtás címmel előadásokat szervezett és tartott. Kérésére a Városi Tanács megszavazta az első mentőkocsi árát. 1908-ban a tífuszjárvány idején a ragályos betegek szállítására külön kocsit gyártatott. A háborúban éjjelnappali szolgálatot szervezett a vasútállomáson. 1920-ban a Szombathelyi Hivatásos és Önkéntes Tűzoltótestület és Mentőosztály főparancsnokává választották. Nevéhez fűződik még Szombathelyen a gyári tűzoltás létrehozása is.
Fő munkája: A Szombathelyi Önkéntes Tűzoltó-Egylet Mentőosztályának tíz éves muködése (Szombathely, 1914.).

BUBICS EDE - vízépítő mérnök
(Süttör, 1818. dec. 23. - Lukácsháza, 1884. nov. 23.)
Középiskoláit Sopronban, a műegyetemet Bécsben végezte. 1842-ben kapta meg oklevelét. Végigküzdötte a szabadságharcot, a mérnökkari osztályban szolgált. Vílágos után egy évre emigrációba kényszerült Törökországba. 1854-tő1 a Balaton felmérésénél tevékenykedett. 1858-ban telepedett le Esterházy herceg Lukácsházán lévő birtokán. Birtoktérképeket készített. A közéletben is aktívan vett részt: iskolát alapított, pályadíjat tűzött ki a tanítók gyűlésein felolvasandó módszertani témák kidolgozására. 1882-ben a Vasmegyei Tanítóegyesület tiszteletbeli tagjává fogadta. Tagja volt még a Vasmegyei Gazdasági Egyletnek, a Magyar Természettudományi Társulatnak, a Vasmegyei Régészeti Egyletnek. Folyóiratokban több cikke jelent meg magyar és német nyelven.

BURÁNY NÁNDOR - festőművész
(Zenta, 1893. ápr. 12. - Szombathely, 1965. aug.?)
A középiskoláit Szabadkán végezte, itt volt először - 14 évesen - önálló kiállítása az iskola tornatermében. 1912-ben iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára. 1915-ben besorozták katonának. Fogságba esett, s csak 1922-ben került haza, ekkor folytathatta tanulmányait is. 1923-ban megszerezte a középiskolai rajztanári oklevelet, majd két év múlva művészettörténeti doktorátust szerzett. 1932-től 1942-ig Miskolcon dolgozott. A Miskolci Művészek Társaságának egyik alapítója volt. 1944-ben a szombathelyi Faludi Ferenc gimnázium tanára lett. Tevékenyen részt vett a Derkovits Képzőművészeti Kör munkájában. 1947-ben Radnóti Kovács Árpáddal - és másokkal - a zsenyei kastélyba művésztelepet szervezett. 1956-ban ment nyugdíjba a Gépipari technikumból.
A nagybányai plain air festészet hagyományait folytatta. Elsősorban tájképeket festett, alkotásaiban a zöld szín dominált. Számos hazai és külföldi kiállításon vett részt.

CHERNEL ISTVÁN ornitológus
(Kőszeg, 1865. máj. 31. - Kőszeg, 1922. febr. 21.)
Chernel Kálmán fia. Jogi és természettudományi tanulmányalt Pozsonyban és Budapesten végezte. Egyetemi hallgatóként bejárta a Velencei-tó környékét, ellátogatott a Hanságba és a Kis-Kárpátokba, ahol madártani megfigyeléseket is végzett. 1887-ben Erdély madárvilágát tanulmányozta. Még ebben az évben ismerkedett meg és kötött életreszóló barátságot Herman Ottóval.
Rövid ideig közigazgatási gyakornok volt Sopronban, később birtokát is bérbe adva csak ornitológiával foglalkozott. 1890 tavaszán részt vett Herman Ottó által szervezett madárvonulási megfigyelésekben. Számos külföldi madártani kongresszuson számolt be a magyarországi kutatások eredményeiről. 1891-ben norvégiai tanulmányútján ismerte meg a sísportot és tapasztalatai alapján ő honosította meg Magyarországon. 1902-ben megalapította az Országos Állatvédő Egyesület kőszegi fiókegyesületét. Megszervezte a Madarak és Fák Napját Kőszegen. Ő hozta létre a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályát.
1916-ban a Madártani Intézet igazgatójává nevezték ki. 1918-ban állította össze a magyar birodalom madarainak névjegyzékét.
Munkáiból: Magyarország madarai, különös tekintettel gazdasági jelentőségükre (Bp., 1889-1900); Utazás Norvégia végvidékére (Bp., 1893.); A lábszánkózás kézikönyve (Bp., 1896.).

CHERNEL KÁLMÁN - történetíró
(Kőszeg, 1822. ápr. 6. - Kőszeg, 1891. ápr. 21.)
Az iskoláit Kőszegen kezdte, a gimnázium bölcseleti osztályait Szombathelyen, a jogi egyetemet Pozsonyban végezte. Megyei hivatalnokként Sopronban kezdett dolgozni, de a szabadsagharc kitörése után beállt a honvédseregbe. Az önkényuralom idején hivatalt nem vállalt, idejét természettudományi és történelmi (szülővárosa története) tanulmányokra fordította. Kőszeg városa megválasztotta díszpolgárának, továbbá az árvaszék helyettes elnöke, a takarékpénztár alelnöke volt.
A Magyar Történelmi Társulat egyik alapítója. Tanulmányai a Századokban, a Magyar Könyvszemlében, a Vas megyei Régészeti egylet évi jelentése c. közlönyben jelentek meg. Történelmi tanulmányain kívül kertészeti, vadászati és ornitológiai cikkeket is írt.
Fő munkája: Kőszeg szabad királyi város jelene és múltja (Szombathely, 1877.)

CLAUDIUS (DRUSUS TIBERIUS) - 41-54 között római császár
(i.sz. 10 - 54.)
A császári származású Drusus fia, Germanicus testvére volt. Testi fogyatékossága miatt távol tartották - vagy önszántából maradt távol a politikától. Caligula meggyilkolása után (41) a pretorianusok császárrá kiáltották ki.
A történelmi tanulmányokkal is foglalkozó, művelt császár jogi reformokat hajtott végre, hatalmas építményeket emeltetett (pl. Aqua Claudia vizvezeték). Tovább növelte Róma belső biztonságát és hatalmát. Meghódította Britannia déli részét, bekebelezte a birodalomba Marokkót, Thráciát, Ausztria (Noricum) és a Dunántúl (Pannónia) területeit. Tehát a róla elterjedt - vagy tudatosan terjesztett - nézetekre végülis alaposan rácáfolt.
Felesége mérgezte meg, hogy első házasságából származó fiának, Nérónak biztosítsa a trónt.
Savaria (Szombathely) alapítása az uralkodása elejére i.sz. 43-ra tehető. Az egykori Pannóniában Savaria az első olyan város, melyet már az első század közepétől kolónia ranggal tüntettek ki. Szabad polgárai egyben római polgárok voltak. A város neve: Colonia Claudia Savaria volt.

CS. NAGY ISTVÁN - költő, tanár, irodalomtörténész
(Kőszegpaty, 1924. okt. 15. - Szombathely, 1983. dec. 5.)
Szombathelyen járt polgári iskolába. 1940-től 1945-ig a kőszegi tanítóképző hallgatója volt. Előbb Vas megyében, majd 1947-től Budapesten tanított, közben elvégezte a magyar-történelem szakot az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 1951-től Salgótarjánban, 1957-től Szombathelyen tanított. 1959-ben a Szombathelyi TanárTanítóképző Intézet tanára, 1973-tól a Tanárképző Főiskola docense lett.
Első írásait - 1946-48 között - Kassák Lajos és Szabó Lőrinc adta közre a Kortársban és a Válaszban (első kötete jóval később, 1969-ben jelent meg). A főiskola irodalom tanszékének vezetője volt, irodalomelméletet és ifjúsági
Irodalmat tanított. Közel száz kritikát publikált s írt pedagógiai tárgyú tanulmányokat is. 1979-ben jelent meg A jövő olvasói c. olvasáspedagógiai kötete. Még abban az évben gyermekverskötete is jelent meg. Munkatársa volt az Életünk c. folyóiratnak.

CSABA JÓZSEF - ornitológus, honismereti kutató
(Nagycsákány, 1903. júl. 1. - Csákánydoroszló, 1983. okt. 31.)
A polgárit Körmenden, a Felső Kereskedelmi Iskolát Szombathelyen végezte. 1922-ben érettségizett. Két évig Nagycsákányon volt jegyzőgyakornok, 1926-ban jegyzői oklevelet szerzett.
1945-től Csákánydoroszlón körjegyző, 1950-től ugyanott tanácstitkár volt. 1952 ben lemondatták, ekkor kisegítő adminisztrátorként a csákánydoroszlói erdészetnél helyezkedett el. Szintén ebben a munkakörben dolgozott 1953-63 között a Nárai Állami Gazdaságban. Nyugdíjasként a kőszegi Jurisich Miklós Múzeumban, 1971-75 között a szombathelyi Savaria Múzeumban dolgozott egy-egy napot. Ifjú kora óta foglalkozott tudományos kérdésekkel. Főleg az ornitológia, a néprajz és a régészet vonzotta. 1922-tól haláláig megfigyelöje, külső munkatársa a Madártani Intézetnek.
1926-tól szerzője az Aquilának, a Nimród Vadászújságnak és a Természet c. folyóiratoknak. 1934-től rendszeresen publikált a Vasi Szemlében is. Életének 80 éve alatt 203 írása, tanulmánya jelent meg.

CSÁKÁNYI LÁSZLÓ - színész
(Németújvár, 1921. jan. 13. - Bp., 1992. nov. 3.)
1942-ben végzett a Színiakadémián, 1942-tól a Nemzeti Színház tagja volt. A háború megakasztotta pályafutást, hadifogságba került. Hazatérése után 1948-tól a Pesti Úttörő-, majd az Ifjúsági Színház tagja lett. Később játszott a Vígszínházban, a Fővárosi Operettszínházban, a József Attila Színházban. 1974 óta a Vidám Színpad tagja volt. Jellemábrázoló karakterszínészként számos vezető szerepet játszott; zenés játékokban, operettekben is gyakran fellépett.
1951 óta filmezett. Filmjeiből: Semmelweis (1952); Alázatosan jelentem (1960); Az özvegy és a százados (1967); A szeleburdi család (1981); Sose halunk meg (1992).

CSERMELY (ZERNOVÁCZ) Gyula polgármester
(Nárai, 1906. okt. 28. - Szombathely, 1945. aug. 31.)
A szombathelyi felsőkereskedelmi iskolában tett sikeres érettségi vizsgát 1927-ben. Biztosítási ügynökként tudott elhelyezkedni, emellett kitanulta a mechanikus szakmát. Egy ideig műszerész segédként dolgozott. Tagja lett a Vasas Szakszervezetnek és a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak. 1942-ig a városnál dolgozott szellemi szükségmunkásként, ezt követően a vármegyei számvevőségre került. 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, s tagja lett a városi vezetőségnek is. 1945. május 29-én Szombathely polgármesterévé választották. Megszervezte a közellátást, a romeltakarítást, a segélyezést. Sikeresen birkózott meg az első hónapok nehézségeivel, de betegsége megakadályozta terveinek végrehajtását.

CSIKOR ELEMÉR - zenepedagógus
(Csepreg, 1882. szept. 2. - Szombathely, 1964.) 1909-ben került Szombathelyre, s 1941-ig a Zeneiskola zongoratanára és igazgatója volt.
Iskoláit Sopronban végezte, majd zenei képzését a bécsi Zeneakadémián folytatta. A budapesti Zeneakadémián Liszt tanítványánál Thoman Istvánnál, majd Bartók Bélánál tanult.
Mint tanár, növendékeitől is színvonalas előadókészséget követelt meg. Az iskola tanulólétszámát sikerült növelnie, a két tanerővel induló iskola 1916-ra már hat tanerőssé vált.
Ennek hatására városi intézmény lett a zeneiskola. 1918-ban a vidéki zeneiskolák részére kiadta Zongoristák kézikönyve c. muvét. 1931-ben - a korábbi múzeumi elhelyezés után - a város barokk terén egy kétemeletes épületben kapott helyet a zeneiskola. Ekkor már kiváló művésztanárok is tanítottak, pl. Kartner Margit,Bárdos Alíz; Walter Margit.
Az 1940-41. tanévben nyugdíjba vonult, s búcsúzóul az iskola hangversenytermében önálló zongoraestet rendezett.

CSITE KÁROLY - író
(Szarvaskend, 1879. nov. 3. - Bp., 1953. jún. 4.)
Iskoláit Szarvaskenden, Felsölővön és Szombathelyen végezte. 1900-ban tett felsőkereskedelmi érettségit Szombathelyen. Körmenden takarékpénztári tisztviselő annak megszűnéséig, 1930-ig. Ekkor kényszernyugdíjazták. Budapestre költözött, s csak az írásnak élt.
1901-ben jelentek meg első muvei különböző lapokban. Ízes magyar nyelven falusi és kisvárosi környezetben játszódó, humoros, anekdotikus elbeszéléseket, népszínműveket írt (közel 200 népszínművet). A 30-as, 40-es években a rádióban meséit olvasta. fel.
Munkáiból: Atyafiak takarékban (Gyoma, 1911); Árva libák és egyéb történetek a nagy háború idejéből (Bp., 1917.); Csere leány, csere legény (Szentgotthárd, 1919.); Rózsavilág és Tündérország (Bp., 1926.).

CSORBA TIBOR , SZ. - festőművész, műfordító
(Szepesváralja, 1906. márc. l5. - Bp.,1985. szept. 5.)
Lőcsén, majd Budapesten járt gimnáziumba. Előbb a Képzőművészeti Főiskolán, majd a Varsói Rajztanítóképző Főiskolán tanult. 1935-tól Celldömölkön volt tanár, s még abban az évben megszervezte a kemenesaljai művészek csoportkiállítását. Angliában és Franciaországban töltött hosszabb időt, s a II. világháború kitörésig Varsóban élt. 1955-ben végleg Lengyelországban telepedett le. Varsóban az egyetem magyar lektoraként működött.
Elsősorban erdélyi és dunántúli tájakat örökített meg akvarelljein. Kiállítása volt Washingtonban (1960.), New Yorkban (1961.), Varsóban (1965.), Szombathelyen (1965.), Veszprémben (1966.) és Budapesten (1987.). Mint publicista, fordító és szótárszerkesztő sokat tett a magyar-lengyel kapcsolatok ápolásáért.
Munkáiból: Beszél a tanya (Kecskemét, 1934.); Az utolsó lőcsei diák (Celldömölk, 1936.); Janus Pannonius (Prága, 1958); Lengyel-magyar szótár (Bp., 1968.).

CSUDAY JENŐ - főgimnáziumi tanár, történész
(Győr, 1852. szept. ll. - Bp., 1938. jan. 31.)
A főgimnáziumot és a teológiát Győrben végezte. 1871-ben belépett a csornai premontrei rendbe. 1875-ben szentelték pappá, még ebben az évben a Szombathelyi Kir. Katholikus Főgimnázium tanára lett. Történelem és földrajz szakos tanári oklevelet 1883-ban a budapesti egyetemen nyert. 1893-ban a Magyar Nemzeti Múzeum segédőrévé nevezték ki. A következő évben egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1901-ben kilépett a rendből. Több földrajzi és történelmi középiskolai tankönyvet irt.
Munkáiból: A honfoglalás kezdete és befejezése (Szombathely, 1884.); A magyarok történelme (Szombathely, 1891.); Bosznia és Hercegovina története (Bp., 1909.).

CZENCZ JÁNOS festôművész
(Ostffyasszonyfa, 1885. szept. 2. - Báta vagy Szekszárd, 1960. jan. 12.)
A győri tanítóképzőben szerzett diplomát. Pár hónapig az Alföldön helyezkedett el tanítóként. Budapestre ment, beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára (1912-ben kapott diplomát). A két világháború közötti időszak népszerű alkotója volt. Az 1903. évi szombathelyi iparkiállításon mutatkozott be 12 apró festményével. Első jelentősebb sikerét 1911-ben érte el, amikor a Tükör előtt c. képét a Műcsarnokban kiállitották. Munkái Csók István hatását tükrözik. Színpompás drapériák közé helyezett aktokat festett. 1913-ban a Nemzeti Szalonban kiállított Régi gázgyár c. festményét 800 koronáért vásárolták meg. Külföldi tanulmányutakon is járt (Olaszország, Németország). 1918 és 1932 között több kollektív kiállítást rendezett. Néhány műve a Nemzeti Galériában látható.

CZUGH DEZSŐ , fazekas
(Magyarszombatfa, 1925. dec. 11. - Zalaegerszeg, 1995. szept. 23)
1946-tól 1951-ig apja fazekasműhelyében dolgozott. Bátyjával, Czugh Jánossal együtt alapító tagja volt a magyarszombatfai Fazekas Háziipari Szövetkezetnek. 1951-52 között a szövetkezet elnöke, 1953-62 között a szövetkezetből fejlődött kerámiagyár telepvezetője volt. 1964-től 1978-ig a Tófeji Kerámiagyár telepvezetője, üzemvezetője, majd tervező iparművésze lett. Közben - 1973-75 között - diplomát szerzett a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán. 1978 után a zalaegerszegi Zalai Fazekasházban önálló alkotóművészként tevékenykedett. 1954-től népi iparművész. Önálló családi kiállításai: Nagykanizsa (1973., 1994.), Zalaegerszeg (1975., 1981-89.), Letenye, Lenti (1976.), Hévíz (1977.), Miskolc, Eger (1983.), Baja (1985.), Egervár, Saarbrücken (1990.). 1972-ben megkapta a Népművészet Mestere címet. Tanulmányaiból: Magyarszombatfa és környéke fazekasságáról (In: Népünk hagyományaiból. Bp., 1955.).

CZUGH JÁNOS , fazekas
(Domonkosfa, 1917. dec. 27. - Zalaegerszeg, 1993. márc. 4.)
A fazekasságot apja műhelyében tanulta, 1938-ban tett mestervizsgát. Ezután 1949-ig önálló fazekas kisiparosként dolgozott. 1950-ben öccsével, Czugh Dezsővel együtt alapító tagja volt a magyarszombatfai Fazekas Háziipari Szövetkezetnek. Előbb műszaki vezetőként, majd kerámiagyárrá történt átszervezése után főművezetőként dolgozott. 1964-ben Tófejre költözött, ahol a kerámiagyár alapító tagja és főművezetője lett. 1934-től rendszeresen szerepelt különféle népikerámia-bemutatókon, kollektív kiállításokon. 1970-ben elnyerte a Népművészet Mestere címet.

DALMI KÁLMÁNNÉ , könyvtáros, bibliográfus
(Egyházashollós, 1928. ápr. 12. - Szhely, 1983. márc. 9.)
Érettségi után 1946-ban a szombathelyi Szabadművelődési Felügyelőségen helyezkedett el. 1951-től könyvtárosként dolgozott: először a körzeti könyvtárban, majd megalakulásától, 1952-től egészen haláláig a megyei könyvtárban. Közben 1961-ben az ELTE történelem - könyvtár szakán diplomát szerzett. 1978-tól osztályvezetővé nevezték ki. Részt vett a helyismereti fényképgyűjtemény kialakításában, publikációi jelentek meg a Vas Megyei Könyvtárak Értesítőjében, illetve a könyvtár évkönyvében (1970). Több bibliográfiát szerkesztett: pl. 1977-től az Idegen nyelvű könyvek gyarapodási jegyzékét, a Vas megye népművelésügye 1945-1965. (1966.), Pedagógiai irodalom a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban (1969., társszerk.), a Berzsenyi emlékkönyv bibliográfiája (1976., társszerk.), A Vasi Szemle repertóriuma 1933-1976. (Szhely, 1978., társszerk.) című köteteket. Egyik szerkesztője volt a rendszeresen megjelenő Vas megye irodalma című bibliográfiának és repertóriumnak.l972-ben Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott.

DERKOVITS GYULA , festő, grafikus
(Szhely, 1894. ápr.l3. - Bp., 1934. jún. 18.) Apja műhelyében tanult asztalosmesterséget. Festeni egy címfestő tanította. 1916-tól Bp.-en élt. 1917-ben a Ma szerkesztőségében kiállították rajzait. Ezután Kernstok Károly szabadiskolájában tanult festészetet és a rézkarc ismeretét. 1916-18 között első sorban ceruza- és tusrajzokat készített. A Tanácsköztársaság idején készült festményei Kernstok hatását tükrözik. 1922-ben a Belvedereben rendeztek számára kiállítást. 1923-26 között Bécsben tartózkodott, ahol megismerkedett a baloldali emigránsokkal, belépett az Osztrák Kommunista Pártba. Az ebben az időszakban készített művein a német expresszionista festészet hatása mutatkozik. 1927-ben az Ernst Múzeumban rendezett kiállítást. Közben belépett a KMP-be. A párt megbízásából készítette a híres 1514 című, a Dózsa parasztfelkelés által ihletett fametszetsorozatát. Utolsó festői korszakát képviselik pl. a Végzés (1930.), Alvó (1932.), Anya (1934.), Híd télen (1934.) című képei. Rézkarcai közül a legjelentősebb a hatlapos Dózsa-rézkarcsorozat (1933.). 1948-ban posztumusz Kossuth-díjat kapott. Nagyobb emlékkiállításai: Ernst Múzeum (1934.), Szhely (1936.), Fővárosi Képtár (1948.), Szépművészeti Múzeum (1954) Magyar Nemzeti Galéria (1965.). 1960-ban a Velencei Biennálén és Amszterdamban, 1961-ben Rómában állították ki műveit.

DETRE (DUNST) LÁSZLÓ , csillagász, egyetemi tanár
(Szhely, 1906. ápr. 19. - Bp. 1974. okt. 15.)
Tanulmányait a bp.-i tudományegyetemen kezdte, 1924-1927 között az Eötvös Kollégium tagja volt. 1927-ben a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként Berlinben tanult. 1929-ben doktorált, majd a Bp.-Sváb-hegyi Konkoly alapítványú Asztrofizikai Obszervatórium asszisztense lett. Közben tanulmányokat folytatott Kiel és Bécs csillagvizsgálóiban. 1943-tól a Sváb-hegyi csillagvizsgáló igazgatója lett. 1952-ben nyerte el a csillagászati tudományok doktora címet. 1964-1968 között a bp.-i tudományegyetem Csillagászati tanszékének vezetője volt. Jelentős szerepe volt a Piszkéstetői Obszervatórium létrehozásában (1961). 1967-től 1970-ig a Nemzetközi Csillagászati Unió Változócsillag Szakosztályának elnöki tisztét töltötte be. Az Astronomische Nachrichten, a Memorie Bella Societá Astronomica Italiana és az Astrophysics and Space Science címu folyóiratok szerkesztő bizottsági tagja volt. 1961-től szerkesztette az Information Bulletin on Variable Stars címu nemzetközi kiadványt. Tagja volt az MTA-nak.
Műveiből: Üzenetek a világűrből - kozmikus hatások a Földön (Bp., 1939.), Sterne und Weltraum (Mannheim, 1965.).

DÉVA1 BÍRÓ MÁTYÁS , hitvitázó, író
(Déva, 1500 körül - Debrecen ?, 1545 első fele)
Korában "a magyar Luther"-nek nevezték. 1523-1525 között Krakkóban, 1529-30-ban Wittenbergben tanult. 1531-ben előbb Budán, majd Kassán volt prédikátor. Ekkor már nyíltan a reformáció híve. Protestáns elvei miatt többször börtönbe vetették. 1535-ben kiszabadult, Sárváron Nádasdy Tamásnál talált menedéket. Itt írhatta a Disputatio... (1537.) című vitairatát, tanított a Nádasdy alapította iskolában. 1539-től, újabb külföldi tartózkodás után Perényi Péter udvari papja lett, majd 1540-ben Szikszón iskolamester. 1541-ben innen is menekülnie kellett. 1543 nyaráig Wittenbergben élt, ekkor hazatért és Miskolcra ment. Az 1544. júl. 20-i nagyváradi hitvitán a protestáns tételek előterjesztője volt. Kidolgozta helyesírási szabályzatát, amelyben az írás-olvasás megtanítását, a nyelvművelést jelölte meg feladataként.
További műveiből: Orthographia Ungarica... (Krakkó, 1538?), At tíz parancsolat nak, ah hit ágazatinak [...] magyarázatja (Krakkó, 1538.).

DÉVÉNYI FERENC , tanár, helytörténeti kutató
(Körmend, 1913. ? - Körmend?, 1960. márc. 15.)
Frissen végzett pedagógusként a Jászberény melletti Újfehértón kezdett dolgozni, majd 1945 után visszakerült Körmendre. Tanár, majd hamarosan iskolaigazgató lett. Pedagógiai munkássága mellett számon tartják mint múzeumalapítót, néprajzi gyűjtőt, történészt és a TIT munkatársát. Történeti kutatásai elsősorban helytörténeti jellegűek voltak, azon belül a kuruckor Vas megyei emlékeinek gyűjtése és rendszerezése foglalkoztatta. Hagyatéka az általa alapított körmendi tájmúzeumba került. Társszerzője volt a Hadtörténeti krónika című tanulmánynak, mely a Vas megye című kötetben jelent meg (Szhely, 1958.).

DEZSŐ LIPÓT , tanfelügyelő, helytörténész
(Zólyomkirályfalva, 1876. nov. 15. - ?)
1898-ban szerzett tanári oklevelet. Ezután gróf Esterházy László nevelője lett. 1901-től 1924-ig dolgozott Trencsénben, Máramarosszigeten, Nyitrán, a Vas megyei királyi tanfelügyelőség élén (1915-18.), Bp.-en és a Moson megyei tankerületben. 1924-től ismét a Vas megyei királyi tanfelügyelőség vezetője lett 1937. márciusáig. Ügyvezető elnöke volt a Vas megyei Iskolánkívüli Népművelési Bizottságnak, díszelnöke a Vas megyei Általános Tanító Egyesületnek, valamint vezetőségi tagja több szhelyi kulturális és humánus egyesületnek. Főként pedagógiával foglalkozott, több könyve jelent meg e témában: Tanügyi kalauz (Máramarossziget, 1911., szerk. Rácz Imrével), Küzdelem a magyar analfabétizmus ellen (Szhely, 1926.), Vezérkönyv a magyar beszédnek az idegen ajkú iskolákban való tanításához (Bp., 1927.), A helyesírás és nyelvi magyarázatok új tanítási módszere mesékkel (Szentgotthárd, 1930.), Az én szülőföldem (Szhely, 1930.).

DIENES LAJOS , földbirtokos, ügyvéd, óvodaalapító
(Terestyénszecsőd?, ? - ?)
Földbirtokos, ügyvéd és az Őrségi Egyházmegye gondnoka volt. 1869. júl. 13-án 8 éves korában torokgyíkban elhunyt fia, Zoltán emlékére 1900-ban óvodát alapított Körmenden. Ez volt Körmend első óvodája a Dienes Lajos és a Templom u. sarkán. Homlokzatán a következő felirat olvasható: "Dienes Zoltán Jenő emlékére alapított Körmendi Kisdedóvoda 1900." Az ügyvéd végrendeletében kikötötte, hogy halála után is óvoda működjön az épületben. Bejárati főfalán Dienes Lajos portréját ábrázoló emléktáblát helyeztek el, melyet Gömbös László szobrászművész készített.

DINKGREVE NÁNDOR , nyomdász, nyomdatulajdonos
(Pápa, 1876. jún. 7. - Celldömölk, 1952. máj. 14.)
Miután végzett a pápai főiskolán, kitanulta a nyomdászmesterséget. Ezután Bp.-en a Hornyánszky-, az Egyetemi-, az Athenaeum- és a Franklin-nyomdában dolgozott. 1903-ban Celldömölkön megalapította saját nyomdaüzemét. 1905-ben megindította a Kemenesalja című hetilapot, melynek kiadója és felelős szerkesztője volt. Később a járás határain túlról is kapott megrendeléseket: pl. a Sárvári Járási Hírlap 1911. jan.-tól, majd 1914. jan-tól ebben a nyomdában készült. Nyomdai és szerkesztői tevékenysége mellett alapító - és igazgatósági tagja volt a helyi Hitelszövetkezetnek. Mint az egyik legtöbb adót fizető iparos és kereskedő bekerült a nagyközségi képviselőtestületbe is. 1926-tól a konkurrensként megjelent második nyomda okozott nehézséget, a megrendelések száma jelentősen csökkent. A háborúban bombakárokat szenvedett. Az újjáépítés után 1947. szept.-ben újra ő készítette a Celldömölk és Vidéke című lapot. Ezután még két évig működött. A nyomdát 1949. dec. 29-én államosították, gépeit és berendezési tárgyait selejtezték.

DOBOS GYULA , hírlapíró
(Nagykőrös, 1884. nov. 7. - ?)
1906-ban közigazgatási gyakornok volt Nagykőrösön. 1909-ben lépett a hírlapíró pályára: ekkor a Kiskunhalasi Hírlap, 1910-ben a Pécsi Közl., 1911-ben a kispesti Közérdek munkatársa. 1912-től korrektorként dolgozott több lapnál. 1914-ben a Vas megyei Napló belső munkatársa lett. Miután bevonult katonának, 1918-ban a 66-os Tábori Újság felelős szerkesztője lett. 1922-ben a szhelyi Hír belső munkatársa, 1923-25 között a Nyugati Újság felelős szerkesztője, 1924-25-ig az ipartestület titkára volt. Miután elkerült Szhelyről, több vidéki és bp.-i lapnál dolgozott. Szépíróként is ismert.
Műveiből: Szívem szótára (Kőszeg,. 1917.), Felkelők búcsúja (Szhely, 1921.), Laj-tán innen (Uo., 1921.), Az ige betűkkel (Bp., 1933., 7 füzet).

DOCTOR MÓRIC , A Szombathelyi Magyar Pamutipari cég tulajdonosa és egyik alapítója
(? - Bécs, 1929. máj. 29.)
Apja, Doctor Herman bécsi és csehországi gyáriparos nevében alapította szombathelyi gyárát Ede nevű bátyjával együtt 1899-ben. A céget Doctor Herman és Fiai néven jegyezték be. A termelés 1900-ban indult meg. 1906-ban testvére kilépett, így ő lett a tulajdonos. Bár állandó lakása Bécsben volt, az irányítást mégis megfelelően tudta ellátni. Gyárát folyamatosan bővítette, széleskörű kereskedelmet bonyolított le. Korabeli történeti munkák szerint vállalata "... egyike volt a legszebben berendezett gyáraknak". A 20-as években - gazdasági problémák miatt - a gyár csak szakaszosan termelhetett, de még így is fontos gazdasági tényezője volt a városnak. 1915-től haláláig igazgatósági tagja volt a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesületének. Tevékeny életét hosszas betegeskedés után zárta le a halál. Feltehetően 60 évet élt.

DIÓSSI GYÖRGY alispán, tanácselnök
(1903. - 1983.)
1945 előtt alkalmi munkásként, kifutófiúként és széncsúzdai munkásként, 1930-tól pedig a filmgyárban segédmunkásként dolgozott. 1945. januárjában tagja lett a kommunista pártnak.
1945 február elején előbb a hadseregben, majd júliusban a budapesti VIII. kerületi, 1948. januárjában pedig a X. kerületi elöljáróságon dolgozott. 1948 őszén a pártközpont szervezési osztályának instruktora lett. 1949. februárjában Vas megyei alispánnak nevezték ki, majd a tanácsok megalakulása után a Vas megyei tanács elnökeként dolgozott 1954. márciusáig. Tevékenysége magán viselte a Rákosi-kor legjellemzőbb jegyeit. Ezután a Békés megyei tanács elnöke lett. 1957. márciusában a budapesti VIII. kerületi tanács elnökhelyettesévé választották. Ezt a tisztséget 1958 végéig, a ráckevi járási tanács elnökévé történt megválasztásáig töltötte be. Innen vonult nyugdíjba 1963-ban.

DORFMEISTER (DORFFMEISTER, DORFFMAISTER) ISTVÁN , festő
(Bécs, 1725 körül - Sopron, 1797. máj. 29.)
A bécsi képzőművészeti akadémián tanult. 1761-ben tűnt fel Magyarországon, 1762-től Sopronban lakott, de az egész Dunántúlon működött. Képeinek témáját többnyire a magyar történelemből vette. Ismertebb munkái: a sárvári vár dísztermének freskói (1769.), a császári plébániatemplom freskói (1775.), a soproni bencés rendház lépcsőháza (1779.), a szentgotthárdi apátsági templomnak a szentgotthárdi csatát, valamint a szigetvári plébániatemplomnak a Zrínyi halálát ábrázoló kupolafestménye (1788.) és a szombathelyi püspöki szeminárium részére készült munkái (1791-92.). Freskóin kívül ismertek tájképei és portréfestményei is. Több képe van a Szépmuvészeti Múzeumban és a soproni múzeumban.

DÖBRENTEI GÁBOR , író, költő, szerkesztő, műfordító
(Nagyszőlős, 1785. dec. 1. - Buda, 1851. márc. 28.)
Alig volt néhány éves, amikor édesapját, Döbrentei Lajost Uraiújfalu evangélikus lelkészévé nevezték ki, így gyermekkorát itt töltötte. Később elkerült Vas megyéből, iskoláit Pápán, Sopronban végezte, majd a wittenbergi és a lipcsei egyetemen tanult. A nyarakat többnyire továbbra is Uraiújfaluban töltötte. Itt készítette elő munkáit, később itt ismerte meg Szelestey László költőt, akivel élete végéig barátságban volt. A Szelestey kúrián gyakran rendeztek irodalmi és társadalmi összejöveteleket. A meghívottak között volt pl. Deák Ferenc és Bezerédj Gergely. Közben Erdélyben volt nevelő, Kolozsváron szerkesztette az Erdélyi Magyar Museum című folyóiratot (1814-18.), 1819-ben az Erdélyi Magyar Tudós Társaság titkára lett. Ezután Pesten, majd Bécsben élt, 1831-36 között az MTA első titkára volt. Közben mindvégig kapcsolatban állt a Vas megyében élő irodalmárokkal. Dukai otthonában felkereste Wesselényi Miklóssal Dukai Takách Juditot, meglátogatta Berzsenyi Dánielt, ahol megismerkedett Bezerédj Amáliával. 1842-ben - ugyan több önkényes változtatással - kiadta Berzsenyi összes műveit. A Bobán 1992. okt. 11-én rendezett múltidéző ünnepség keretében többek között emlékkiállítás nyílt az ő tiszteletére is. A templom falán elhelyezett táblán a következő szöveg olvasható: "Döbrentei Gábor az MTA első titkára emlékének, akinek édesapja a bobai evangélikus gyülekezet lelkésze volt."

DÖMÖTÖR SÁNDOR , néprajzkutató, múzeológus
(Bp., 1908. febr. 24. - Bp., 1986. jan. 15.)
A szegedi tudományegyetemen szerzett néprajzból doktori oklevelet 1930-ban. 1931-től 1932-ig a Néprajzi Múzeum gyakornoka, majd 1935 és 1944 között a fővárosi üdülő igazgatóhelyettese volt Balatonkenesén. 1949-től 1957-ig a sz.helyi Savaria Múzeum igazgatója volt: 1958 és 1969 között Bp.-en a Népművelési Intézetben dolgozott. 1969-ben vonult nyugdíjba. 1939 és 1944 között tagja volt a Dunántúli Szemle szerkesztőbizottságának, 1959-től 1969-ig szerkesztette a Honismeret című kiadványsorozatot. Fontos szerepe volt a honismereti mozgalom megindításában, szervezésében. Legjelentősebb munkáiban a magyar néphit, népszokások és népi színjátszás történetét, európai összefüggéseit vizsgálta. Több népmesegyűjteményt adott ki. Legtöbb tanulmánya az Ethnographiában és a Savaria Múzeum évkönyveiben jelent meg, külföldi szakfolyóiratokban is publikált. Műveiből: Szombathelyi séták (Sz.hely, 1958.), Őrség (Bp., 1960.).

DRAGONI GÁSPÁR , protestáns teológiai professzor
(? - Rohonc ?, 1612. ?, ?)
Először 1576-ban tunt fel Sopronban "magyar és horvát" prédikátorként, ahová Beythe István kérésére került. Megalapította a városban a magyar iskolát, melyben ő is tanított. 1582-ben kiűzték Sopronból, mert több társával együtt tiltakozott a Gergely-féle naptár bevezetése ellen. Ezután valószínűleg Kesző várában volt fogságban, nem tudni pontosan szabadulásának dátumát. 1584-ben már Sz.helyen tartózkodott mint bújdosó menekült. Bizonyítékok vannak arra, hogy vissza szeretett volna menni Sopronba, ez azonban nem sikerült. 1586-ban már Körmenden volt. A reformátusok első, magasabb szintű iskolája itt jött létre, melynek alapítója és teológia professzora volt. 1591-ben jelent meg egyetlen nyomtatásban kiadott műve, melyet a teológiát tanulóknak és a kezdő hitszónokoknak használatára szánt. Ebben az évben már rohonci prédikátor volt.

DREISZKER JÓZSEF , orvos
(Bp., 1847. ? - Kőszeg, 1916. dec. ?)
1877-ben szerzett Bp.-en orvosi diplomát. 1883-ig a budai irgalmasok kórházában dolgozott főorvosként, majd 11 éven át a II. kerületben. 1894-ben került Kőszegre, ahol megalapította a vízgyógyintézetet. A kedvező gyógyeredmények hozzájárultak Kőszeg idegenforgalmának fellendüléséhez. A kőszegi kereskedelmi kör elnökeként is tevékenykedett.
Műveiből: Dreiszker József a m. k. minisztériumtól engedélyezett vízgyógyintézete Kőszegen, ... (Kőszeg, 1900?).

DUKAI TAKÁCH JUDIT , költő
(Duka, 1795. aug. 9. - Sopron, 1836. ápr. 15.)
Jómódú birtokos nemesi családból származott. Édesapja Berzsenyi Dániel feleségének fivére volt. 1808-ban, anyja halála után Sopronban nyelveket, zenét, háztartási ismereteket tanult. 1814-ben Dukán meglátogatta Döbrentei Gábor és Wesselényi Miklós. Malvina néven írt versei 1815-től eleinte kéziratban terjedtek. Az első nyomtatott versét Döbrentei jelentette meg az Erdélyi Múseumban 1815-ben. 1817-ben Festetics György meghívására részt vett a keszthelyi Helikon ünnepségen. 1818-ban férjhez ment Göndöcz Ferenc földbirtokoshoz, aki nem volt irodalompártoló, ezért egyre kevesebbet írt. 1830-ban férje meghalt. 1832-ben házasságot kötött Patthy István ügyvéddel és Sopronba költöztek. Ott halt meg tüdővészben. A "magyar Sapphót" Dukán temették el. Ő volt az első magyar gyermekszíndarab (A névnap és a búcsúvétel) szerzője. Prózai írásai kevésbé jelentősek. További műveiből: A kesergő özvegy (Pest, 1815.), Dukai Takách Judit élete és munkái. Közzétette Vadász Norbert (Bp.,1909.), Az én képem (Sárvár, 1986). Kiadatlan leveleit, valamint ismeretlen versét Papp János tette közzé a Vasi Szemle 1986-os, illetve 1987-es évfolyamában.

EBENSPANGER JÁNOS , tanár, szakíró, szerkesztő
(Kukmér, 1845. máj. 3. - ?, 1903. jan. 24.)
A felsőlövői tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet 1863-ban. 1863-73 között tanító illetve nevelő volt Rábafüzesen, Szemesen, Lugoson és Lieblingben. 1872-ben a közoktatásügyi kormány a népiskolák és a tanítóképző intézetek tanulmányozására Németországba küldte. Visszatérve Temesváron lett tollnok a királyi tanfelügyelőségen 1873-77 között. 1877-ben a felsőlövői evangélikus tanintézet tanára, majd igazgatója lett. Tanított továbbképző tanfolyamokon is (Sz.helyen, Győrben, Felsőlövőn), melyeket idegen anyanyelvu néptanítók számára tartottak. Sok turisztikai, etnográfiai és pedagógiai tanulmányt írt. Több tankönyv, pl. a Vasvármegyét bemutató kötet szerzője. Írt verseket, elbeszéléseket, több folyóirat munkatársa volt.
Műveiből: A felsőlövői á. h. evang. tanitézetek története (Felsőőr, 1895.), Vasvármegye hegy és vízrajza (In: Vasvármegye. Bp., 1898., társszerző).

EDELIMANN SEBŐ , tanár, természettudós
(Győr, 1853. jún. 21. - Bp. 1921. máj. 29.)
A csornai premontrei kanonokrend keszthelyi gimnáziumában kezdett tanárként dolgozni. 1877-ben került Sz.helyre, ahol a gimnázium tanára, majd 1895-ben igazgatója lett. Mint fizikus mechanikai műhelyt rendezett be az intézetben, ahol maga készítte azokat az eszközöket, melyek az 1887. évi sz.helyi, majd bp.-i tanszermúzemi kiállításon is szerepeltek. 1907-ben vonult nyugalomba. Bekapcsolódott a város kulturális és gazdasági életébe is. A Vas Megyei Elektromos művek részben az ő kezdeményezésére jött létre, melynek éveken át elnöke volt. Több tudományos egyesület tagja volt, többek között a Magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésének állandó választmányi tagja, a Bécsi és Berlini Elektrotechnikai Egyesület tagja. A Természettudományi Közlöny, a Matematikai és Fizikai lapok szerzője volt. 1891-től városi képviselővé választották. Megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét.
Műveiből: A gőzkazán- és gőzgép-üzem kézikönyve (Sz.hely, 1884.), Az égésről (Uo., 1888.), Az elektromos vasutakról (Uo., 1888.).

EDVI ILLÉS PÁL , író, költő, evangélikus lelkész
(Réti, 1793. jún. 29. -Pest,1871. jún. 22)
1815-től 1817-ig a jénai egyetemen tanult. 1817. októberében káplán lett Rétiben, 1818-tól Nagygeresd lelkésze volt, 1823-tól Valonyán dolgozott. 1831-ben Nemesdömölkre került. A dunántúli egyházkerület levéltárnokká választotta. Volt még iskolai felügyelő, törvényszéki tanácsos, Vas és Sopron megye táblabírája. 1835. szept. 14-én az MTA levelező tagja lett. 1845-ben a kemenesaljai egyházmegye esperessé választotta. 1852-ben lemondott erről a tisztségről. 1863-ban megvakult, ezért lelkészi hivatalától is megvált. Haláláig Pesten élt. Több vallásos jellegű verse, prózai dolgozata maradt fenn. Az első magyar ismeretterjesztő népkönyvért az MTA Marczibányi-díjjal jutalmazta 1837-ben. A szabadságharc és abszolutizmus éveiről írt négy kötetnyi Dömölki krónika jelentős része a Vasi Szemle 1964. 1., 2., és 3. számában jelent meg Vörös Károly sajtó alá rendezésében.
Műveiből: Első oktatásra szolgáló kézikönyv... (Buda, 1837.), Keresztyén ábécze... (Pápa, 1839.)

EGERVÁRY LÁSZLÓ , horvát-szlavón bán, Mátyás király udvari kapitánya
(Egervár ?, 1430-35 között, ? - ?, 1495. szept. 18. és 1496. jan. 27. között)
Nemesi családból származott. 1471-73 között bácsi castellanus, 1474-ben bihari főispán, váradi várnagy, 1475-ben a váradi püspökség adminisztrátora és Zala vármegye főispánja. 1476-tól 1482-ig Horvát, Szlavón- és Dalmátországok bánja volt, majd Mátyás király udvarnokainak kapitánya, 1490-ben Szilézia és Lusáczia kormányzója. Mátyás halála után II. Ulászlóhoz csatlakozott. 1491-től 1493-ig ismét horvátszlavón bán, majd 1493-tól haláláig tábornokmester volt. Ulászló szolgálatában verte szét Székely Jakab csapatát 1493-ban. A család birtokait jelentős vagyonnal gyarapította: 13 vármegyében mintegy 300 falut birtokolt. Egerváron kolostort alapított, ott is temették el. Halála után a határmenti várak egy részének könnyelmű elveszítésével vádolták.

ÉHEN GYULA , jogász, szakíró, író, polgármester
(Szőllős, 1853. nov. 22. - Sz.hely, 1932. jan. 2.)
Gimnáziumi tanulmányait Sz.helyen kezdte, majd a pápai kollégiumban folytatta. Jogi tanulmányait Pozsonyban és Pápán végezte, 1875-ben lett ügyvéd. 1879-től részt vett a város irányításában: választott városi képviselő, majd 1880-tól választott tanácstag volt. 1891-től 1903-ig tagja volt a képviselőtestületnek. Alelnöke volt a sz.helyi önkéntes tűzoltó egyletnek, nevéhez fűződik a város első, 1887-es iparkiállítása. 1895. nov. 14-én választották meg Sz.hely polgármesterévé. Városszervezőként rendezte az úthálózatot, köztereket jelölt ki, megépíttette a város általános vízvezeték- és csatornarendszerét, szilárd burkolattal fedette az utcákat, elkészíttette Sz.hely első 1:1000 léptékű térképét és városrendezési tervét. Nevéhez fűződik a szegényház és szegénykonyha felállítása, a munkás-lakás építés megindítása, szerepe volt abban, hogy kaszárnya épült a városban, megreformálta a városháza hivatali szervezetét, hivatalos tűzoltótestületet hozott létre, újjászervezte a város rendelkezése alá tartozó rendőrséget. Feladatának tekintette a korszerű ipar Sz.helyre telepítését. Javaslatára jött létre 1899-ben a Kultúregylet. 1902 elejéig töltötte be a polgármesteri tisztséget, 1902. máj.-tól 1906 elejéig országgyűlési képviselő volt. Később ügyvédként tevékenykedett. 1891. jún.-tól 1892. dec.-ig szerkesztette a Vasmegyei Lapokat. Megalapította és szerkesztette a Szombathelyi Lapok című politikai közlönyt (1892. dec.1894. júl.). Első verseskötete 1887-ben jelent meg (Régi dalaimból. Sz.hely), de elbeszéléseket, színműveket is írt. 1901-ben Sz.hely díszpolgárává választották, 1925-ben kormányfőtanácsosi kinevezést kapott. Műveiből: A városok (Bp.-Sz.hely, 1903., 1-2. köt.), A polgár (Sz.hely, 1905.), Szombathely városfejlesztési programja (Uo., 1911.).

ENTZBRUBER DEZSŐ , tanító, munkásmozgalmi személyiség
(Sárvár, 1894. jún. 30. - Sz.hely, 1919. aug. 22.)
1913-ban Pápán szerzett tanítói oklevelet, ezután a sárvári főhercegi iskolában kezdett tanítani. A háború kitörése után bevonult először Kőszegre, majd Sopronba. 1916-ban orosz fogságba esett. Több fogolytábort megjárt, közben agitátorképző iskolát végzett. 1918 nyarán tért haza. Az 1918-as polgári forradalom idején a Soproni Nemzeti Tanács, majd a Katonatanács tagja lett. 1918. dec.-ben megszervezte a helyi kommunista mozgalmat. A Tanácsköztársaság kikiáltása után 1919. márc. 23-án a soproni direktórium tagja lett. Később Sopron város és vármegye katonai-politikai biztosává nevezték ki. Az 1919. jún. 4-én kitört soproni vasutassztrájk mellé állt, ezután letartóztatták. A sz.helyi forradalmi törvényszék azonban felmentette. A Tanácsköztársaság leverése után aug. 3-án letartóztatták, Sz.hely határában, Tücsökmajornál a feldbachi különítményesek lőtték agyon két társával együtt.

EREDICS FERENC , jogász
(Csénye, 1840. szept. 29. - ? , 1911. ?)
Középiskoláit Sz.helyen végezte, jogot Bp.-en tanult. Sz.helyen alügyészként helyezkedett el, majd ügyvédként dolgozott 44 éven át. Az ügyvédi kamara megalakulásakor titkárává, majd elnökévé választotta. 1881-ben a Batthyány-herce-gi és grófi uradalom jogtanácsosa lett. 1872-ben részt vett a Szombathelyi Általános Takarékpénztár megalapításában, melynek 34 éven keresztül ügyésze és tikára volt. Nevéhez fuződik az Emberbaráti Egylet kórházának és az Önkéntes Tűzoltó Egyletnek a létrehozása. Mindkettőnek elnöke volt. Költőként is számon tartják. Több költeménye megjelent fővárosi szépirodalmi lapokban, sőt önálló kötete is napvilágot látott (Költemény-füzér. Pest, 1862.).

ERNETZ IGNÁC , plébános, Sárvár első történetírója
(Sárvár, 1817. jún. 5. - Egyházashollós, 1882. márc. 25.)
Az elemi iskolát Sárváron, a líceumot és a teológiát Sz.helyen végezte. 1841. aug. 4-én szentelték pappá. Káplán, majd plébános volt Nagysitkén 1841-től 1856. ápr. 18-ig. 1856. ápr.-ban visszatért Sárvárra, ahol városi képviselővé választották. 1867-ben tanácsos lett, egy ideig a jegyzői teendőket is ellátta, s az adóhivatalban is volt tisztsége. 1871-ben megyebizottsági taggá választotta a sárvári kerület. 1872. júl. 25-től Egyházashollós plébánosa lett. 1864-ben megírta Sárvár történetét és topográfiáját, melyből a Sárvári Hírlap 1927. és 1928. évfolyama közölt részleteket.
Publikációiból: Sárvár (In: Honismereti Híradó, 1974. 2. sz.).

ERNUSZT KELEMEN , főispán, országgyűlési képviselő
(Olad, 1832. ? - Olad, 1917. jún. 7.)
1846-ban katonai iskolába került. Hadmérnökként főhadnagy lett. 1857-ben, apja halálakor megvált a katonaságtól és a családi birtokon gazdálkodott. 1869-től tagja lett az országgyűlésnek, 1871-től Vasvármegye főispánja volt. Ő kezdeményezte a Vasvármegyei Árvaház létrehozását. Főispáni állásáról 1875-ben mondott le. 1892-96 között a város képviselője volt. 1897-ben kinevezték a főrendház tagjává, majd alelnökévé. Állásából saját kérelmére mentették fel.

EŐRY (EÖRY) VILMOS , gyógyszerész, városbíró
(Csopak, 1884. okt. 27. - Csopak, 1957. nov. 4.)
1909-ben gyógyszerészként végzett Bp.-en, előtte azonban már dolgozott Sz.helyen mint gyógyszerészsegéd. 1910-ben Sárvárra költözött, ahol saját gyógyszertára volt. Részt vett a város közéleti és kulturális életében is: elnöke volt az 1915-ben megalakult közélelmezési bizottságnak, 1918-ban megszervezte a keresztényszocialista pártot, melynek elnöke lett, 1921-ben pedig a Hollós Mátyás cserkészcsapatot, 1927-ben megalapította a Sárvári Hírlapot, melynek felelős szerkesztőjeként és kiadójaként is tevékenykedett. Tagja volt Vas vármegye törvényhatósági bizottságának, Sárvár képviselő-testületének, szerkesztőbizottsági tagja a Vidéki Orvosok és Gyógyszerészek Lapjának. 1930-39 között városbírói tisztséget viselt. 1950-ben, a gyógyszertár államosítása után Csopakra költözött. Publikációi a Sárvári Mi Újságban jelentek meg. Sárvár város 1993-ban díszpolgárává választotta.

ERDŐDY FERENC gróf, vépi földbirtokos
(Bécs, 1901. márc. 3. - Pecöl, 1983. márc. 31.)
A sz.helyi Premontrei Gimnázium magántanulója volt, majd Bécsben folytatta tanulmányait, ahol vegyész oklevelet szerzett. Hazatérve a kulturális és a gazdasági élet számos területén vállalt vezető szerepet, például a Sz.helyen 1937-ben alakult Szabadtéri Játékok Társasága élén. 1941-ben a sz.helyi Kultúregyesület elnökévé választották. Ugyancsak elnöki tisztet töltött be 1943-tól Vasvármegye Mezőgazdasági Bizottságában és a Gazdasági Egyesületben, valamint a sz.helyi Takarékpénztárban. 1953-ig Vépen élt, azután a pecöli plébánián lakott családjával együtt.
Munkáiból: Adalékok a vépi kastély és park történetéhez (In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője, 1971-72.), Adalékok a somlóvári kastély építésének történetéhez (In: Levéltári Szemle, 1979. 3. sz.).

ERDŐDY GYULÁNÉ, SZÉCHENYI EMÍLIA , festő
(Vörösvár, 1866. szept. 17. - ?, 1928. jún. 17.)
Gróf Erdődy Gyula országgyűlési képviselő felesége. Egy előkelő grazi intézetben nevelkedett, majd Vörösvárra került. Műtermét a családi kastélyban rendezte be. Bécsben és Münchenben különböző mesterektől tanulta a festészetet, különösen Sterer Richard művészete volt rá hatással. A vörösvári kastélyban sok festő megfordult, Lotz Károly huzamosabb ideig tartózkodott ott. A sz.helyi kultúregyesület képzőművészeti szakosztálya 1918-ban tagjának választotta, az egyesület által szervezett kiállításokon több alkalommal részt vett. Az 1896-i ezredéves kiállításon éremmel tüntették ki. Fontosabb kiállításai: Bécs, Nagyvárad (1915.), Sz.hely (1919.), Tarcsa-fürdő (1923.), Bécs, Künstlerhaus (1927.).

ERDŐDY PÉTER , horvát-szlavón bán
( ? - Olaszország, 1543?. ?)
Vasvármegye főispánja volt, valamint a főkamarási és a főlovászmesteri méltóságokat is viselte. Később horvát-szlavón bán lett. Korán felismerte a török terjeszkedési szándékának veszedelmeit, tekintélyes sereggel maga is részt vett a mohácsi ütközetben. Lelkes híve volt a Szapolyai-háznak, Szapolyai János bizalmasa volt. Később házassága révén (Puchaim császári tábornok veje lett) Ferdinándhoz pártolt át. 1543-ban Olaszországba költözött, ott is halt meg.

ERDŐDY SÁNDOR , főispán
(?, 1804. aug. 10. - ? , 1881. ?)
Vasvármegye örökös főispánja, Varasd város örökös kapitánya. 1840-44-es országgyűlésen mint ellenzéki szónok tűnt fel. Reformpárti volt, Batthyány Lajos miniszterelnök bizalmasa. Külügyminiszternek akarta kinevezni az 1848-i második, de meg nem alakult magyar minisztériumba. Később főlovászmesterré nevezték ki. Tagja volt az MTA igazgatótanácsának, másodelnöke a képzőművészeti társulatnak. Elsősorban a földrajztudomány terén szerzett érdemeket, Angliában a földrajzi társaság tagjává választották.

ESSEŐ (ESSŐ) ERZSÉBET , szobrász, éremművész
(Jánosháza, 1883. ? - München, 1954. ? )
Berlini, párizsi, firenzei és római tanulmányok után 1916-ban Münchenben telepedett le, ahol a Sezession tagjaként tíz éven át szerepelt emlékérmekkel és kisplasztikákkal. 1927-ben Londonban állított ki. Több díjat nyert a müncheni Münzkabinet pályázatain. 1939-ben a Műcsarnokban volt gyűjteményes kiállítása, 1943-ban Bécsben állított ki.
Érmei: Beethoven, X. Pius, Röntgen, Tagore, Wölflin stb. Nemes Marcell képmása, Kariatid című szobra és több érme a Nemzeti Galériában van.

FABCHICH JÓZSEF , költő, műfordító, nyelvész
(Kőszeg, 1753. márc. 13. - Győr, 1809. dec. 23.)
A kőszegi jezsuiták gimnáziumában kezdte, majd 1769-75 között a győri papneveldében folytatta tanulmányait. Pappá szentelése után, 1775-től 1798-ig a győri gimnázium tanára volt. Barátságban állt Révai Miklós nyelvésszel és Rájnis Józseffel, levelezett Kazinczy Ferenccel. Két nyelvészeti munkája, a Kengyelfutó (1794.) és a Magyar Kalepinus (1795.) összefüggnek egymással. Az elsőben megfogalmazta a nyelvtörténeti szótár készítésének szabályait, valamint szótárrészt is csatolt hozzá, elfogadta a finnugor rokonság elméletét. A Magyar Kalepinus a régi magyar nyelvre is kiterjedő teljes magyar szótár, amely befejezetlenül maradt. Bekapcsolódott a nyelvújítás vitájába, az újítók oldalára állt. Nyelvi túlzásaiért később azonban bírálták. A tervezett magyar tudós társaság tagjai közé jelölték. Élete végén főként a görög irodalomból fordított (pl. Anakreon, Euripidész műveit).

FÁBIÁN GYULA , rajztanár, etnográfus, író
(Losonc, 1884. ápr. 12. - Sz.hely, 1955. szept. 22.)
A középiskolai rajztanári oklevél megszerzése után Sárváron a polgári iskolában kezdett tanítani 1908-ban. 1915-től nyugdíjazásáig, 1943-ig a sz.helyi Faludi Ferenc Reáliskolában tanított. Tagja volt a városi szimfonikus zenekarnak, alapító tagja, később titkára Vasvármegye Kultúregyesülete Szép- és Iparművészeti Szakosztályának. 1918-45-ig Vasvármegye Kultúregyesülete Múzeumának képtárőre volt. Kerámiáival az Iparművészeti Múzeum bp.-i és velencei kiállításain szerepelt. Rajzai megjelentek Malonyay Dezső A magyar nép művészete című munkájában, cikkeit a Néprajzi Értesítő közölte. Részt vett az Egyházművészeti Bizottság, a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság, a Magyar Ifjúsági Irodalmi Társaság, a kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság munkájában. Több folyóiratnak volt munkatársa. Írt regényeket, novellákat, színműveket, tanulmányokat.
Műveiből: Gábor diák (Bp.,1930?), A jáki gerencsérek (Sz.hely, 1934.), A vörössipkás diákok (Bp., 1948. ).

FÁBIÁN MÁRIA , RADNÓTI KOVÁCS ÁRPÁDNÉ, festőművész, pegagógus
(Sárvár, 1912. márc. 29. - Sz.hely, 1980. ápr. 12.)
Radnóti Kovács Árpád felesége, Fábián Gyula és Biczó Ilona lánya. Képzőművészeti főiskolát végzett. Pedagógusként és festőként tevékenykedett. 1991-ben a sz.helyi Művelődési és Ifjusági Központban rendeztek kiállítást "Egy tiszteletreméltó művészcsalád" címmel négyük számára. Könyvillusztrátorként és művészettörténészként is ismert.
Műveiből: Dorffmaister István művészi munkássága a szombathelyi egyházmegyében (Sz.hely, 1936. Klny. Vasi Szemle, 1936. 3. sz.).

FALUDI FERENC , költő, író, műfordító
(Németújvár, 1704. márt. 25. - Rohonc, 1779. dec. 17. vagy 18.)
Középnemesi családból származott. Középiskolai tanulmányait a kőszegi, illetve a soproni jezsuita gimnáziumban végezte. 1720-ban lépett be a jezsuita rendbe. Grazban bölcsészettudományi tanulmányokat végzett. 1725-ben filozófiai doktorrá avatták. Pozsonyban, később Pécsett tanított. 1729-től Bécsben matematikát és teológiát tanult, majd pappá szentelték. Ezután Budán és Besztercebányán volt lelkész. 1736-tól 1741-ig Bécsben, Grazban és Linzben tanított jezsuita rendházakban. 1740-45 között Rómában a magyar zarándokok gyóntatója lett. 1746-ban Nagyszombatban tanított teológiát, 1747-től a bécsi Theresianum aligazgatója, jogtörténeti előadója lett. 1747-50-ben nagyszombati nyomdaigazgatóként kiadta Rómában készült fordításait, sajtó alá rendezte kéziratait. Első két moralizáló munkája: az Istenes jóságra és szerencsés boldog élete oktatott nemes ember (Nagyszombat, 1748.) és az Istenes jóságra és szerencsés boldog életre oktatott nemes asszony (Nagyszombat, 1748.). A sorozat harmadik darabja: az Istenes jóságra és szerencsés boldog életre oktatott nemes úrfi (Nagyszombat, 1771.). 1750 őszén Kőszegre került, ahol a kollégium rektora lett. 1753-ban Pozsonyba költözött, 1773-ig, a jezsuita rend feloszlatásáig rövid megszakításokkal ott munkálkodott. Ezalatt befejezte és kiadta prózafordításait. 1770-ben megjelent Sajnovics János munkája, mely első ízben közölte a Halotti Beszédet az ő olvasatában. 1773 után a rohonci alapítványi szegényház lakója volt. Itt írta a Téli éjszakák című elbeszélésgyűjteményét (1787-ben Révai adta ki Pozsonyban) és több világi versét.
További műveiből: Versei (Kiad. Batsányi János. Pest, 1824.; Kiad. Ferenczi Zoltán. Bp., 1901.).

FARKAS IMRE , nyomdász
(? - Csepreg, 164? ?)
Manliusz János vándornyomdász műhelyében tanult és dolgozott. Neve először egy 1608. évre készült magyar nyelvű naptáron olvasható. Ebben az időben, feltehetően 1610-től 1620-ig Keresztúron (ma Sopronkeszresztúr) működött. 1621-től 1643-ig Csepregen nyomdászkodott. A nyomda felszerelését Keresztúrról hozta magával. Az első általa nyomtatott csepregi könyv (kalendárium) 1621-es évszámmal jelent meg. Elsősorban vallási szellemű kiadványokat jelentetett meg, de világi tartalmú, magyar nyelvű munkákat (pl. Scholtz Jeremiás: A Sopron birodalomban leveö Balffi Ferede... 1631.), kottás énekeskönyvet is nyomtatott. Több közülük két színnyomással készült. 1643-ban valószínűleg még élt, a csepregi nyomda 1645 körül szűnt meg.
További munkáiból: Zvoranics György vitairata Pécseli Király Imre ellen (1626.), Mihálykó János eperjesi lelkész és Nádasdy Pál imádságos könyve (1630., 1631.).

FARKAS JÁNOS , szobrász
(Somogysávoly, 1920. jan. 14. - Greensboro, USA, 1994. ?)
16 évesen Balatonlellén érettségizett, utána a bp.-i Képzőművészeti Akadémia hallgatója lett, tanárai között volt Medgyessy Ferenc, Simay Imre és Sidló Ferenc. A főiskola elvégzése után Bécsben és Rómában töltött ösztöndíjas éveket. A háború vége felé katona volt, utána több helyen - Szentgotthárdon, Komlón, Ajkán, Sz.helyen a r. k. székesegyházban - dolgozott. Sz.helyi tartózkodása idején mintegy 60 szobrot restaurált. 1956-ban hagyta el Magyarországot, először Kanadában, Motreálban, majd az Egyesült Államokban élt. A szobrászat mellett érdeklődött a nyelvészet és az őstörténet iránt is. Mint szobrásztehetség már 15 évesen feltűnt. A Fésülködő című kislány aktjával Szinnyei-díjat nyert. Munkássága Vas megyében, főként Zsennyén és Sz.helyen teljesedett ki. Ismertek a Kanadában készült Beethoven című és az USAban készült Tanuló című szobrai. Több műve (pl. a Julika című kislány-fej) a Nemzeti Galériában, illetve a Szépművészeti Múzeumban (Fésülködő lány című bronz, Női fej című márvány, Sanyika című gipsz-szobra) található.

FARKAS SÁNDOR esperes, plébános, címzetes kanonok, tanfelügyelő
(Nyalka, 1853. aug. 8. - Csepreg, 1938. febr. 24.)
Érettségi után a Győr Egyházmegyei Papneveldében tanult. 1878. febr. 19-én szentelték pappá. Szolgálatát Rábaszentmihályon kezdte káplánként, majd 1879-től Szilben dolgozott. 1880-ban Csepregbe irányították, ahol 1890. májusáig tevékenykedett. Ez idő alatt született meg a katolikus legényegylet létrehozásának terve, valamint megírta a Csepreg mezőváros története (Bp., 1887., Csepreg, 1996.) című munkáját. Ezután bogyoszlói plébánossá, majd 1904. májusában a kaposvári egyházkerület esperesévé nevezték ki. Politikai munkássága is jelentős, a csornai kerület néppárti elnöke volt. 1926. febr. 4-i dátummal püspöke tiszteletbeli győri kanonokká nevezte ki. Nyugdíjba vonulása után, 1929-ben végleg Csepregre költözött. A városban működő kulturális egyesület névadója

FETTICH NÁNDOR , régész,ötvös
(Acsád, 1900. jan.7. - Bp. 1971. máj.l7.)
A bp.-i tudományegyetemen végzett, 1921-ben doktorált, 1923-ig a bp.-i Zeneakadémián tanult. 1923-26 között szakdíjnok, 1926-tól a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára népvándorláskori gyűjteményének őre volt. 1929-ben a bp.-i tudományegyetem magántanárává képesítették. Egyik alapítója és társszerkesztője volt az Archaeologia Hungarica (1926-), alapító szerkesztője a Folia Archaeologica (1939-) sorozatnak. 1941-ben ötvösséggel kezdett el foglalkozni. 1944-ben a Magyar Nemzeti Múzeum megbízott helyettes főigazgatója lett. 1945. máj.-ban nyugdíjazták. Ezután fizikai munkásként dolgozott, emellett folytatta tudományos munkásságát. 1957-től tagja volt az Ötvösművészek Alkotóközösségének, munkáival részt vett a Brüsszeli Világkiállításon 1957-ben. 1959-62 között az MTA Régészeti Kutatócsoportjának szerződéses tudományos munkatársa volt. Életében kb. száz tudományos dolgozata és monográfiája jelent meg, több közülük kéziratban maradt. Tagja volt az MTA-nak. 1969-ben megkapta a Finn Oroszlán lovagrend lovagkeresztjét.
Műveiből: Az avarkori műipar Magyarországon (Bp., 1926.), Colonia Claudia Savaria. Szombathely a római uralom alatt (Sz.hely, 1939.), Magyar stílusok az iparművészetben. 1-3. (Bp., 1943-47.).

FINTA SÁNDOR , pedagógus, költő, író, szerkesztő
(Győr, 1889. jan.28. - Sz.hely, 1950. aug. 29.)
A győri tanítóképzőben végezte tanulmányait. 1908-13 között nagylózsi, illetve győri iskolákban tanított, 1913-tól haláláig Sz.helyen élt. 1947-ig a püspöki elemi iskolában tanított. Verseket, novellákat írt, több folyóiratot szerkesztett: Színházi Újság (1912. Tina álnéven), Összetartás (1913.), Mi Újság? (1920.), 1925-ben megindította a Vasmegyei Tanítók Lapját (későbbi Dunántúli Tanítók Lapja), amely 1940-ig állt fenn. 1928-ban megválasztották a Katolikus Tanítók Országos Szövetsége elnökévé. Tagja volt az Országos Gárdonya Géza Irodalmi Társaságnak (1923.), majd a Szent István Akadémiának (1929.).
Műveiből: A rettenthetetlen ólomkatona (Győr, 191l.), Az ember egyedül marad (Sz.hely, 1922.), Robinson szigetén (Uo., 1925.), A szív szava (Uo.,1944.).

FODOR ÁRPÁD , író, költő, újságíró
(Dunavecse, 1871. dec. 21. - Pilisliget, 1954. márc.5.)
Gimnáziumi tanulmányait Bp.-en és Gyulafehérváron végezte. A bp.-i egyetem magyar-latin szakán szerzett tanári oklevelet. 1898-ban Szentgotthárdra került, gimnáziumi tanárként helyezkedett el. Részt vett a nagyközség kulturális és gazdasági életében is. Alelnöke volt a szentgotthárdi magyar Asztaltársaságnak, nevéhez fűződik a Szent-Gotthárd című lap tíz éves krónikájának megírása (In: Szent-Gotthárd, 1905. nov. 26.). 1910-ben költözött Bp.-re, ahol szintén tanárként tevékenykedett egészen nyudíjazásáig, 1935-ig. Főtitkára, majd alelnöke volt az Országos Állatvédő Egyesületnek. Az Állatvédelem című folyóirat szerkesztője volt. Színműveket, verseket írt, emellett állatvédelmi munkák szerzője.
Műveiből: A szent-gotthárdi diadal (Szentgotthárd, 1900.), Versei (Uo., 1907.), A madarak és fák napja (Uo., 1907.), Bevezetés az állatvédelembe (Uo., 1909.).

FORINTOS MÁTYÁS , tűzmester, szenátor
(? - ?, 1561?)
Jómódú kőszegi polgár, 30 éven át volt szenátor és viselt városi hivatalt. Kőszeg városát személyesen sok ötlet, furfang segítségével sikeresen védelmezte az ostrom idején, Jurisics Miklós tűzmestereként. Ezt a bástyát ma is Forintos-bástyának nevezik. 1561-ben boszorkánypert indítottak ellene. A vád lényege, hogy egy vallási szekta tagjaként a velemi Szent Vid-hegyen tiltott szertartásokat végzett, mely során epilepsziás betegeket gyógyított, majd hideget, fagyos időt zúdított a kőszegi szőlőkre, amivel tönkretette a termést. A vádat két hamis tanúval is alátámasztották. A per során a városi hatalom új birtokosai a belső ellenzék egyik tekintélyes alakjával akartak így leszámolni. A kőszegi törvényszék bűnösnek találta, várbörtönbe zárták. Ferdinánd császár azonban a bécsi városi törvényszékkel átvizsgáltatta a per anyagát, 1561. szept. 24-én intézkedtek szabadlábra helyezéséről. Szabadulása után hamarosan meghalt.

FRANKOVITH GERGELY , orvos, író
(Szigetvár?, 1557 körül - Sopron, 1599. ?)
Nevét gyakran Szigethy Francouith Gergely Doctor alakban írta, ebből szigetvári származására lehet következtetni. 1587-től Sopronban élt, az orvosi mesterséget borbélysebésztől tanulta. Ennek ellenére a városi hatóságok által engedélyezett és elismert orvosként tevékenykedett Vas - és Sopron megyékben. Hasznos és fölötte szükséges könyv az Isten fiainak... testi épületökre című munkája az első magyar nyelvű orvosi témájú könyv, amelyet orvos írt. Valláserkölcsi elmélkedéseket, imádságokat, énekeket, valamint különböző gyógyító füvek és népies gyógymódok leírását tartalmazza. A serapiumkenet leírásában mintegy 60 Magyarországon előforduló gyógynövény magyar nevét közli. Ez a könyv az első és a XVI. században egyetlen hazai könyv, amely rézmetszetes illusztrációkat tartalmaz, de az eredetileg tíz képet tartalmazó sorozatból csak nyolc maradt meg. A könyvet Manlius kétszer is kinyomtatta (Németújvár, 1582-85., Monyorókerék, 1588.), Beythe István írt hozzá üdvözlő verset.

FRIM ANTAL , gyógypedagógus
(Körmend, 1855. máj. 28. - ?)
Bp.-en szerzett tanítói oklevelet. Volt nevelő Kopreinitzben, segédtanító Bécsben, majd 1874-től osztálytanító Bp.-en a Stern-féle elemi iskolában. Közben a siketnémák országos intézetében megismerkedett a fogyatékos gyermekek nevelésével, s feleségével, a gyógypedagógus Schwarz Reginával 1885-ben a siketnémák számára iskolát alapított. 1889-ben a váci siketnémák intézetében szakvizsgát tett, és iskolája nyilvánossági jogot kapott. Cikkei az Izraelita Tanügyi Értesítőben, 1888-tól iskolája értesítőjében jelentek meg.

FRIM JAKAB , gyógypedagógus
(Körmend, 1852.máj. 1. - Bp., 1919. ápr. 29.)
Bp.-en szerzett tanítói oklevelet. Tanított Körmenden, Sárváron, majd Szentpéterfán. Öt éven át Szőnyi Pál bp.-i nevelőintézetében házinevelő volt. 1875-ben államsegélyen Hollandiában, Oroszországban, Prágában tanulmányozta az értelmi fogyatékosok nevelési intézményeit. 1875. nov. 1-én Rákospalotán megnyitotta Munka címmel intézetét fogyatékos értelmű gyermekek számára, neve 1877-től "Első magyar hülyenevelő- és ápoló intézet" lett. Később kibővítette és Pestre, majd 1880-ban Budára helyezte, 1896-ban pedig az állam vette át. Ő volt az első hazánkban, aki az értelmi fogyatékosok számára intézetet létesített és nevelésükkel foglalkozott. 1879-ben a párizsi világkiállításon érdeméremmel tüntették ki. A philadelphiai egyetem díszdoktorává avatta.
Műveiből: A hülyeség s a hülyeintézetek különös tekintettel Magyarországra (Bp., 1884.), A hülyék és gyengeelméjűek budapesti prospektusa (Uo., 1898.).

FÜLÖP JÓZSEF , református lelkész, újságíró, szerkesztő
(Kúp, 1864. okt. 7. - ?)
1885-ben fejezte be középiskolai tanulmányait Pápán, majd a teológiát 1889-ben. Ezután egy évig szénior, majd a gimnázium vallástanára volt. 1891-ben Körmendre került lelkésznek. 1929-ben őrségi esperessé választották, 1939-ben vonult nyugdíjba. Tagja volt az országos zsinatnak, a körmendi takarékpénztár igazgatótanácsának, a vármegye törvényhatósági bizottságának. A körmendi választókerületben a Függetlenségi Párt elnökeként is tevékenykedett. Nevéhez fűződik a körmendi Gazdaszövetség, a református nőegylet és a református leányegylet megalapítása. Irodalmárként és szerkesztőként is ismert. 1886-89 között szerkesztette a Pápai Ifjúsági Lapot, 1897-től megszakításokkal, hosszú időn át a Rábavidék főszerkesztője volt, 1902-1905 között szerkesztette a Körmend és Vidéke című lapot is.
Műveiből: Templomi beszédek imákkal reformáció emlékünnepére (Sz.hely, 1897.), A hazaszeretet erőpróbái és erényei (Körmend, 1915.).

FÜRST SÁNDOR , munkásmozgalmi személyiség
(Rum, 1903. nov. 27. - Bp., 1932. júl. 29.)
Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a sz. helyi Főreáliskolában végezte. 1916-ban a család Bp.-re költözött, itt érettségizett majd a Ruggyantaárugyár tisztviselője lett. A huszas évek elején lépett be a szociáldemokrata pártba, kezdettől a párt balszárnyához tartozott. Tagja volt a Magánalkalmazottak Országos Szövetségének, később a vegyészeti szakosztály titkárává választották. 1925 őszén bevonták az illegális munkába. Ugyanakkor a Rendező Gárda parancsnokának, Stromfeld Aurélnak a helyettese lett. 1926-tól a KMP tagja, 1928-tól a KB tagja. 1929-ben a KMP titkárságába választották. 1928. márc. 23-án kommunista sajtótermékek terjesztésének vádjával letartóztatták, de bizonyíték hiányában felmentették, a gyárból azonban elbocsátották. Szerepe volt az 1930-ban megalakult Országos Ifjúsági Bizottság létrehozásában. 1929 nyarán ismét letartóztatták, 1931. jan.-ban szabadlábra helyezték. A Károlyi-kormány a biatorbágyi vasúti merénylet után statáriumot hírdetett. 1932. júl. 15-én több társával együtt letartóztatták, kommunista tevékenysége miatt pár nap múlva kivégezték.

GÁSPÁR KÁROLY , pedagógus
(Rábatótfalu, 1914. nov. 25. - Balatonfüred, 1982. febr. 17.)
1935-ben érettségizett Szentgotthárdon, Csáktornyán végzett tanítóképzőt. 1941-től a jugoszláviai Pereston, 1945-től Rábatótfalun, majd 1947-től Csörötneken tanított. 1951-ben iskolaigazgatónak nevezték ki. 1958-69 között a Szentgotthárdi Járási Tanács elnökhelyettese volt. 1969-től az ottani Arany János iskola igazgatójaként dolgozott nyugdíjazásáig, 1974-ig. Elsősorban néprajzi tárgyak gyűjtésével foglalkozott. Közel 600 darabból álló, főként a Szlovén-vidék területéről származó gyűjteménye volt. Jelentős része 1982-ben adományként a szentgotthárdi múzeum tulajdonába került, az 1983-ban alapított múzeum egyik legnagyobb törzsgyűjteményét képezi.

GÁYER GYULA , botanikus, jogász
(Celldömölk, 1883. febr. 16. - Sz.hely, 1932. júl. 13.)
Egyetemi tanulmányait Bp.-en mint latin szakos hallgató kezdte, majd a kolozsvári egyetemen 1907-ben jogi, később bölcsész doktorátust szerzett. 1909-től Komáromban, Győrben, Vasváron mint ügyvédjelölt, joggyakornok, jegyző dolgozott. 1911-ben a sz.helyi törvényszékhez helyezték át, ahol 1915-től törvényszéki bíró lett. Már 16 évesen készített feljegyzéseket botanikai megfigyeléseiről. A bírói és a botanikai munka mellett éveken át volt a Vasvármegyei Múzeum Természetrajzi Tárának őre. Saját költségén indította meg az Annales Sabarienses: Folia Musealia című tudományos folyóiratot, melynek csak egy számát tudta kiadni. 1925-töl a szegedi egyetemen magántanár volt. Megírta a sisakvirágok monográfiáját, feldolgozta előbb Pozsony, majd egész Magyarország szedreit. Értékes adatokat közölt Komárom, Pozsony és Vas megye növényvilágáról. Ő ismerte fel a kelet-alpesi flóra hazai szerepét és különítette el a Praenoricum flóravidéket. Állást foglalt a szelídgesztenye hazai őshonossága mellett. Számos közleménye a Magyar Botanikai Lapokban jelent meg. Egyik fő műve: Vasvármegye fejlődéstörténeti növényföldrajza és a praenorikumi flórasáv (In: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Múzeum 1. évkönyve. Sz.hely, 1925.) Összességében több mint 150, részben kertészeti, irodalmi és politikai cikke jelent meg. Nevét 15 növény viseli.

GAZDAG ERZSI , költő
(Bp., 1912. nov. 14. - Sz.hely, 1987. febr. 9.)
Családi nevén Sebesi Erzsébetnek hívták. Gyermekéveit Sárváron töltötte nagyanyjánál, iránta való tiszteletből vette föl a Gazdag Erzsi nevet. 1936-ban érettségizett Kőszegen. Az 1938-39-es tanévben a szegedi egyetem matematikai és természettudományi karának, a következő tanévben a nyelv- és történettudományi szakának hallgatója volt. 1945-től a pécsi egyetem jog- és államtudományi karán végzett el fél évet. Volt újságíró, laboráns, gyógyszertári technikus, gyógynövénygyűjtő, végül 1961-től nyugdíjazásáig, 1970-ig a sz.helyi megyei könyvtár munkatársa. Korán felfigyelt rá Pável Ágoston, aki később első kötetét, az 1938-ban megjelent Üvegcsengő-t szerkesztette. Kritika jelent meg róla a Nyugatban Weöres Sándortól, Kodály Zoltán pedig néhány darabját megzenésítette. Második kötete, az 1954-ben megjelent Palika flótája (Bp.) már egyértelműen gyermekeknek szánt könyv. Gyermekantológiákban, folyóiratokban, újságokban is publikált. 1968-ban nívódíjat kapott a Hívogató (Bp., 1967.) című kötetéért, amit később több nyelvre is lefordítottak. 1978-ban József Attila-díjjal tüntették ki. Tagja volt a Magyar Írók Szövetségének, valamint a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának. 1981-ben megválasztották a Magyar Írók Szövetsége Nyugat magyarországi Írócsoportja elnökévé. 70. születésnapján a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta. 1982-ben a Kodály Zoltán Emlékbizottság Kodály-emlékéremmel tüntette ki és nívójutalomban részesült a Mézcsorgató (Bp., 1981.) című kötetéért. Halála után, 1987-ben Sz.helyen jelent meg Az utolsó szó jogán című kötete Gergely Gráf Ernő gondozásában.

GEISLER ISTVÁN szűcsmester
(Sorkipolány, 1903. dec. 25. - Auschwitz, 1944.)
A polgári iskola elvégzése után a szűcs szakmát választotta. Pápai inaskodása után Szombathelyre költözött, s belépett a szociáldemokrata pártba. Az akkori Mayer cégnél segédként dolgozott, majd önálló üzletet nyitott. A második világháború időszakában ismerősei körében háború ellenes agitációt folytatott. 1944. ápr. 22-én letartóztatták, szombathelyi fogságból Nagykanizsára internálták. Nagy valószínűséggel Auschwitzban meggyilkolták.

GÉFIN GYULA , pap, teológiai tanár, egyház- és helytörténész
(Celldömölk, 1889. jan. 26. - Sz.hely, 1973. nov 10.)
A sz.helyi teológiai főiskolára iratkozott be, majd egy év után az innsbrucki egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1912-ben szentelték pappá. Ezután káplán volt Királyfalván. 1914-ben, a doktori cím megszerzése után a zalaegerszegi gimnáziumba nevezték ki hittantanárnak. Közben 1913-14-ben helyettes teológiai tanár a sz.helyi teológiai főiskolán, 1917-től püspöki szertartó és levéltáros volt Sz.helyen, 1918-tól 1950-ig a Hittudományi Főiskola dogmatikatanára, majd rektora lett. Megbízták a Püspöki Könyvtár, a papnevelő intézeti könyvtár, a Herzán-könyvtár igazgatásával is. 1932 első félévében a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. Pável Ágostonnal és másokkal együtt megalapította és szerkesztette a Vasi Szemle, majd Dunántúli Szemle című folyóiratot. Szerepe volt a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság létrehozásában is. Szerkesztette A szombathelyi egyházmegye története három kötetét (az elsőt ő írta) (Sz.hely, 1929-35.), az Acta Savariensia sorozatot, foglalkozott Faludi Ferenc életével és munkásságával. Fontos szerepe volt az ó- és középkori Savaria több emlékének feltárásában. 1964-ben Rómer Flóris-emlékéremmel tüntették ki és az innsbrucki egyetem aranydiplomása lett. 1968-ban nagypréposti címet kapott.

GELLÉRTNÉ SZIKSZAY EDIT , tanár, honismereti kutató
(Sz,hely, 1924. febr. 15. - Sz.hely, 1997. ápr. 16.)
Kőszegen végzett líceumot, Pápán tanítóképzőt, Pécsett tanárképző főiskolát. 1956-tól Őriszentpéteren tanított. Nevéhez fűződik az ottani honismereti szakkör megszervezése és vezetése 1960-72 között. Kb. 700 tárgyat gyűjtött Őriszentpéteren, Szalafőn és környékén. Az 1964-65-ös években mintegy 15 témában gyűjtött adatokat és végzett levéltári kutatásokat. A gyűjtött anyag a körmendi Rába Helytörténeti Múzeum Őriszentpéteri Gyűjteményében és Kézirattárában található.
Munkáiból: Az őriszentpéteri Baksaszeri Hegyközség Protocolluma (1809-1913) (In: Vasi Honismereti Közlemények, 1983. 1. sz., társszerző). Kézirataiból: Őriszentpéter monográfiája (1973.).

GERLITS SÁNDOR , pedagógus
(Fehérgyarmat, 1861. ? - Sz.hely, 1933. szept. 28.)
1881-ben végzett a nagyváradi katolikus tanítóképzőben. Ezután két évig mint osztálytanító működött Nagyváradon és Németgencsen, ahol 1883-ban megalakította az önképzőkört. 1884-től Vasvármegye Árvaházának és Hadiárvaházának igazgatója volt nyugalomba vonulásáig, 1930-ig. 1886-ban ő vezette be az árvaházon belül az elemi iskolai tanítást. Emellett irodalmi, társadalmi, közjótékonysági és közegészségügyi téren is tevékenykedett. Munkatársa volt a Tuberkulózis Ellen Védekező Vasvármegyei Egyesületnek és az országos hírű erdei iskolának. Az ő kezdeményezésére létesült a Vakokat Gyámolító Egyesület Dunántúli Fiókja. 1904-10 között tagja volt Vasvármegye törvényhatósági bizottságának. 1902-ben Trefort-alapítványi oklevelet kapott, 1922-ben pedig az MTA Wodianer-díjjal tüntette ki.

GERGYE LÁSZLÓ géplakatos
(Szombathely, 1908. jún. 23. - 1944.)
Géplakatos szakmát tanult, a segédlevél megszerzése után a szombathelyi szövőgyárban kapott munkát. Munkahelyén a bérkövetelések egyik szószólója lett. 1944. november 3-án tartóztatta le a rendőrség. Szombathelyről Komáromba, onnan Németországba vitték.

GERSEI MARGIT, MAGYAR PÁLNÉ , a pápoci társaskáptalan alapítója
(? 1310 ? - ? 1372. máj. 24. után)
A Vas vármegyei Nádasd nemzetségből származott, első férje Köcsky György, második férje Magyar Pál volt. Miután meghalt fogadott fia, majd saját gyermekeit is és unokaöccseit is elveszítette, örökösök hiányában úgy döntött, hogy birtokát az egyházra hagyja. ("Ha Isten magához vette őket, akkor legyen az övé a vagyonuk is.") 1357 előtt már tervezte, hogy Pápocon pálos kolostort alapít, de nagybátyja, Köcsky György ellenezte ezt. Halála után, 1360-ban írta meg Visegrádon betegeskedve végrendeletét a pápoci ágostonrendu remeték részére, mely szerint a pápoci birtok 2/3-át és a hozzátartozó Asszonyerdő 2/3 részét a szerzetesekre hagyta.

GERŐ (Goldschmiedt) BÉLA kereskedelmi alkalmazott
(Szombathely, 1895. febr. 20. - 1944.)
Szombathelyen végezte (elemi, polgári) iskoláit. Fiatalon lépett be a szociáldemokrata pártba. 1913-14-ben a fővárosban mint kereskedősegéd dolgozott. 1915-1918 között katonai szolgálatot teljesített. 1919-ben vöröskatonaként harcolt, majd Ausztriába emigrált. Fél év múlva viszatért Szombathelyre, s részt vett a baloldali szervezkedésben. 1944. ápr. 22-én tartóztatták le, s internálták Nagykanizsára. Sorsáról többet nem tudunk.

GIAY FRIGYES ,
jogász, költő, amatőr festő
(Szászváros, 1864. febr. 6. - Sz.hely, 1952. nov. ?)
1888-ban avatták a bp-i egyetemen a jogtudományok doktorává, majd 1889-ben letette a bírói vizsgát. Pályáját Sopronban, Bp-en, Fiumében kezdte, innen a sz.helyi törvényszékhez került. 1896-tól a győri ítélőtáblánál működött, ezután 1902-től járásbíró, 1906-tól törvényszéki bíró, majd táblabíró lett Sz.helyen. 1916-ban a belgrádi kormányzósághoz jogi tanácsadónak nevezték ki 1918 végéig. Táblabíróként vonult nyugdíjba. Irodalommal is foglalkozott: 1889-ben jelent meg első verseskötete. Hosszabb ideig szépirodalmi munkatársa volt a Fővárosi Lapoknak. Több színművét bemutatták, az Ártatlan bűnösök címűt Sz.helyen. Festőként is számontartják. Képeit kiállította pl. a Magyar Nemzeti Szalon tárlatán. Elnöke volt Vasvármegye és Sz.hely város kultúregyesülete képzőművészeti szakosztályának, valamint tagja a Független Magyar Művészek Társaságának.

GOSZTONYI JÁNOS , politikus
(Völcsej, 1925. okt. 21. - Bp., 1985. jan 16.)
Általános- és középiskolai tanulmányait Celldömölkön és Pápán végezte, majd Bp.-en a Győrffy István kollégium tagjaként szerzett egyetemi diplomát. 1945-től tagja volt a kommunista pártnak. Miniszteri biztos, majd a megyei földbirtokrendező tanács tagja volt Vas megyében. Az ifjúsági mozgalomban 1946-tól 1958 végéig aktív szerepet töltött be: 1948. márc.-ban az EPOSZ főtitkára, majd megalakulásától 1956-ig a DISZ központi vezetőségi titkári funkcióját látta el. 1949-től vasi országgyulési képviselő, 1953-58 között az Elnöki Tanács tagja, 1959 elejétől 1963 végéig a Vas megyei pártbizottság első titkára volt. Kezdeményezte többek között a Művelődési és Sportház felépítését, a Forradalmi Múzeum létrehozását, a kőszegi vár helyreállítását, a megye számos településén megindított építkezést, gazdasági és kulturális fejlesztést. 1964-től a KB Tudományos és Közoktatási Osztályának vezetője, 1965. jan.-tól a Népszabadság szerkesztőbizottságának vezetője lett. 1970. dec.-ben művelődési miniszterhelyettessé, 1974. jún.-ban oktatási minisztériumi államtitkárrá nevezték ki. 1980. aug.tól a Magyarok Világszövetsége főtitkára lett.

GOTHARD JENŐ , csillagász, természettudós
(Herény - ma Sz.hely - , 1857. máj. 31. - Herény, 1909. máj. 29)
A bécsi Politechnische Hochschule-n gépészmérnöki oklevelet szerzett. Közben geodéziai és csillagászati tanulmányokat is folytatott. Hazatérve herényi birtokán - 1881-ben - obszervatóriumot rendezett be. 1895-ben a Vasvármegyei Elektromos Művek Részvénytársaság műszaki igazgatója lett. Igazgatósági tagja volt haláláig a Szombathelyi Mayer-gépgyárnak is. Javaslatára Ikervárnál építették fel az első magyar vízerőművet. Döntő szerepe volt a városi villanosvasút létrehozásában. Csillagászként asztrofizikával, főként az üstökösök spektroszkópiájával és égi fotográfiával foglalkozott. Így fedezte fel a Lyra gyűrűs ködének központi csillagát. Több csillagászati és fényképészeti műszert talált fel. Többek között a Londoni Royal Astronomical Society, a német Astronomische Gesellschaft tagja volt. Róla nevezték el a sz.helyi gimnázium épületében 1949-ben létesült csillagvizsgálót, amely 1969-től Herényben működik.
Műveiből: Az újjabbkori csillagászat módszerei és megfigyelőmódjai (Bp., 1886.), A photographia (uo., 1890.).

GOTHARD SÁNDOR , mezőgazdász, mezőgazdasági szakíró, csillagász
(Herény - ma Sz.hely - , 1859. febr. 6. - Herény, 1939. júl. 14.)
Bp.-en és Bécsben tanult jogot. 1882-ben átvette a családi birtok kezelését és csillagászati megfigyeléseket folytatott bátyja herényi csillagvizsgálójában. Betegsége miatt 1883-ban abbahagyta a csillagászatot és elméleti mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozott. 1895-től a Vasmegyei Gazdasági Egyesület igazgatója volt. 190610 között országgyűlési képviselővé választották. Később a csillagvizsgálóból átalakított fegyverműhelyében luxusfegyverek terveit készítette. 1894-ben létrehozta a Magyar Gazdák Lapját. 1902-ben megalapította Sz.helyen a Magyar Motor- és Gépgyárat. A Royal Astronomical Society tagjává választotta.
Műveiből: Adatok Jupiter és Mars bolygók physikájához (Bp., 1884.), Néhány szó szarvasmarhatenyésztésünk érdekében (Sz.hely, 1884.), A műtrágyák alkalmazása (Bp., 1893.).

GOTTESMANN ALFRÉD , festőművész, huszárkapitány
(Erdőbakta, 1872. ? - Sásd, 1965. ?)
Tizenöt évet töltött katonai szolgálatban, ezután nyugdíjazását kérte. A továbbiakban festészettel kívánt foglalkozni. A nagybányai művésztelepre ment, ahol barátságot kötött Ferenczy Károllyal és Thorma Jánossal. 1911-től rendszeresen részt vett a művésztelep kiállításain. Münchenben és a párizsi Julien Akadémián tanult festészetet, járt Olaszországban és Görögországban is. 1914-ben reaktiválták, majd 1918-ban nyugdíjazták. Ezután Nagyváradra, 1931-ben pedig Sárvárra költözött. Visszavonultan élt, sokat festett. 1964-től Sásdon, fiánál élt. Volt kiállítása Athénban, Berlinben, Bp.-en a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban, valamint Sárváron (1976., 1990.). Egykori sárvári lakhelyén 1990. ápr. 22-én avattak emléktáblát.
Műveiből: Önarckép I-II. (olaj, vászon), Olasz táj (olajfestmény), Kilátás Delphiből Árkádiára (olajfestmény).

GUZMICS IZIDOR LÁSZLÓ, író, műfordító, nyelvész, teológus
(Vámoscsalád, 1786. ápr. 7. - Bakonybél, 1839. szept. 1.)
1805-ben a bencés rendbe lépett, Pannonhalmán és Győrben teológiát, 1812-15 között a pesti központi papnevelőben hittudományt tanult. Pappá szentelése után 1815-től 1832-ig Pannonhalmán tanított, 1832-től bakonybéli apát volt, ahol népiskolát építtetett, 1837-ben zene- és énekiskolát alapított. Költeményei, teológiai, filológiai és filozófiai tanulmányai , műfordításai maradtak fenn. A nyelvújítás híve volt, barátság fűzte Kazinczyhoz. 1832-37 között szerkesztette az Egyházi Tár című folyóiratot. Szophoklész és Euripidész szíműveiből való fordításai Pesten 1840-ben jelentek meg. Teológiai írásaiban a katolikus - protestáns uniót propagálta.
Műveiből: Meteusz hunn fejedelem (Pest, 1814.), A boldog atya (Esztergom, 1829.), A magyar Athenéon (vers az MTA alapítására, Pozsony, 1830.).

GYÖRKE JÓZSEF , nyelvész, könyvtáros
(Celldömölk, 1906. dec. 21. - Bp., 1946. szept. 11.)
A pécsi tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet 1929-ben. 1930-36 között az észt Tartu egyetemének lektora, majd rövid időn belül az ottani Magyar Intézet igazgatója lett. Hazatérve az OSZK-ban dolgozott, 1945-től annak főigazgatójává nevezték ki. Nevéhez fűződik a tudományos tevékenység feltételeinek megteremtése, a múzeális értékű könyv- és kéziratanyag megvásárlásához szükséges fedezet előteremtése, a Nemzeti Bibliográfia újraindításának megszervezése. 1936-tól haláláig a Finn-Ugor Kulturális Kongresszusok Állandó Magyar Bizottsága titkára volt. 1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen magántanárrá képesítették. 1939-től az Északi Rokonaink című kiadvány társszerkeszője volt. Főként a szóképzés problémáival foglalkozott, tanulmányozta az urali nyelveket, elsősorban a szamojédet. Az MTA 1945. máj. 30-án választotta levelező tagjának.
Műveiből: Vogul jelzős szerkezetek (Pécs, 1930.), Tő, képző, rag (Bp., 1943.).

GYURÁTZ FERENC , evangélikus lelkész, püspök, író
(Alsóbük, 1841. ápr. 30. - Pápa?, 1925. máj. 3.)
Középiskolai és teológiai tanulmányait Sopronban, majd az 1866-67. tanévben a hallei egyetemen végezte. 1867-ben szentelték pappá. Miután hazatért, 1867-ben egy évig segédlelkész volt a kővágóőrsi gimnáziumban. 1868 és 1872 között Beleden, 1872-től pedig Pápán dolgozott lelkészként. 1893-ban a Veszprémi Egyházmegye esperese lett, 1895-ben pedig a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület Püspökévé választották. Ezt megelőzően több országos egyházi és társadalmi szervezetben vezető szerepet töltött be. 1886-ban a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság elnöke, 1887-ben az egyházkerületi Gyámintézet elnöke volt. Nevéhez fűződik a kőszegi Nőnevelő Intézet (a később róla elnevezett evangélikus leánygimnázium) létrehozása. Alapítója és tevékeny tagja volt a pápai Vöröskereszt Egyesületnek és a Jókai Körnek. 1916-ban mondott le püspöki és lelkészi tisztéről, haláláig Pápán élt.
Műveiből: Emlékbeszéd Deák Ferencz gyászünnepén (Pápa, 1876.), Luther Márton (Uo., 1888.), Gusztáv Adolf svéd király élete (Uo., 1892.), Vallásos tárgyú szépirodalmi alkotásai is ismertek.

HADNAGY LÁSZLÓ , tanár, kultúrpolitikus
(Sz.hely, 1921. máj. 3. - Bp., 1963. ápr. 9.)
Elemi és középiskoláit Sz.helyen végezte. A bp.-i egyetemen 1946-ban szerzett latin-magyar szakos tanári oklevelet. Pályakezdőként Sz.helyre került, volt népi kollégiumi igazgató, városi szabadművelődési fogalmazó. A tanácsok megalakulása után Zalaegerszegen megyei népművelési osztályvezető, majd 1954-től megyei tanácselnök-helyettes volt. 1962-ben kinevezték a művelődésügy miniszterhelyettesévé. Számos cikke és tanulmánya jelent meg a népművelés kérdéseiről.
Műveiből: Fabchich József mint nyelvész (Bp., 1944.), Népi Kollégium (In: Vasi Naptár, 1948. Sz.hely, 1947.).

HAJNAL ANNA , költő, író, műfordító
(Gyepüfüzes, 1907. febr. 1. - Bp., 1977. szept. 6.)
Hajnal Gábor költő nővére, Keszi Imre felesége. Gyepüfüzesen, Pinkafőn és Sz.helyen járt iskolába. 1926-ban családjával Bp.-re költözött, ahol magántanításból élt. A harmincas évek elejétől jelentek meg versei a Pásztortűz és az Álláspont című folyóiratokban. A Nyugat 1933. dec.-ben közölte először verseit. Mesterének Babits Mihályt tartotta. 1937-38-ban Trencsényi-Waldapfel Imrével szerkesztette az Argonauták című folyóiratot. Létrehozta a Tóth Árpád Társaságot. 1949-ben lektori állást vállalt az Országos Könyvhivatalnál. Műfordítói tevékenysége is jelentős, leginkább az angol költészetben volt otthonos. Fordította Breton, Blake és Burns műveit. Számos gyermek- és ifjúsági könyvet is írt. 1947-ben Baumgarten-díjat, 1966-ban József Attila-díjat kapott. Műveiből: Ébredj fel bennem, álom (Bp., 1935.), Olajos korsó (Uo., 1961.).

HAJNAL GÁBOR, költő, műfordító, szerkesztő
(Gyepűfüzes, 1912. okt. 4. - Bp., 1987. jan. 26.)
Hajnal Anna költő öccse. 1919-től Sz.helyen járt iskolába, majd családjával 1926-ban Bp.-re költözött. Érettségi után kétéves közigazgatási - jogi tanfolyamot végzett a bp.-i egyetemen. 1935-töl könyvelő, 1942-től segédmunkás volt. Bekapcsolódott a Tóth Árpád Társaság munkájába, a Baumgarten-könyvtár vezetője lett. 1943-ban munkaszolgálatra hívták be. 1945 után igazságügyi tisztviselő, népművelési előadó, színházi titkár volt. 1957-től a Népművelés című lap, 1961-től a Könyv, 1966-69 között a Könyvvilág szerkesztőjeként dolgozott. 1970-ben József Attila-díjat, 1974ben osztrák érdemrendet kapott. Első verseskötete, Nem istenekkel, önmagaddal (Bp., 1939.) a nyugatos hagyományok követéséről tanuskodik.
További műveiből: A modern német líra kincsesháza (Bp., 1959. szerk.), Századunk osztrák lírája (uo., 1963. vál., szerk.), Kalandozások (Uo., 1971. hord.), Antennák (Up., 1976.).

HALÁSZ (HIRSCHLER) JÓZSEF , politikus, a kőszegi direktórium volt elnöke
(Zalaegerszeg, 1883. okt. 11. - Szovjetúnió, ?)
Bp.-en szerzett államtudományi doktori diplomát. 1908-tól újságíró volt Sz.helyen a Vasvármegye szerkesztőségében. 1912-ben rendőrtiszt lett a sz.helyi rendőrkapitányság állományában. 1919. márc. 18-án a kőszegi rendőrkapitányságra vezényelték, ahol hamarosan rendőrkapitánnyá nevezték ki. Elnöke volt a Kőszegi Városi Munkástanácsnak. 1919. ápr.-ban megválasztották a Kőszeg városi-járási direktórium elnökévé, valamint a megyei tanács és a megyei intézőbizottság tagjává. Elsősorban gazdasági, közellátási és kulturális ügyekkel foglalkozott. Jún. 5-én letartóztatták a diraktórium többi tagjával együtt, majd kiszabadulásuk után visszaállították a proletárhatalmat. A tanácsköztársaság leverése után aug. 8-án ismét letartóztatták és Sz.helyre szállították: Megszöktetése után 1922. febr.-ban Szovjet-Oroszországba távozott. Moszkvában, majd Novorosszijszkben telepedett le. A 20-as évek végén a milánói szovjet kereskedelmi kirendeltség vezetője lett. 1938-ban Moszkvában letartóztatták, munkatáborba küldték, ahol nyoma veszett.

HAMMERSCHMIDT JÁNOS szíjgyártó
(Szombathely, 1882. júl. 22. - 1944.)
Sopronban tanulta ki a szíjgyártó szakmát, ezt követően mint fiatal legény vándorútján bejárta az Osztrák-Magyar Monarchia nagyvárosait. Budapesten helyezkedett el szabásznak, s lépett be a szociáldemokrata pártba, előadásokat, összejöveteleket szervezett. A tanácshatalom után nem maradhatott Budapesten, Szombathelyen átvette apja műhelyét. Rövidesen a helyi szociáldemokrata párt pénztárosa lett. 1944. novemberében tartóztatták le, és hurcolták el. Értesülések szerint német koncentrációs táborban pusztították el.

HANÉLY ANTAL , festő
(Sankt Lorenz, 1824. jún. 17. - Kőszeg, 1911. aug. 17.)
A bécsi műegyetem elvégzése után Waldmüller iskolájában tanult. Egy ideig Pozsonyban, Győrben, Pápán, azután haláláig Kőszegen működött. Arc-, táj- és életképeket festett: Horvát leány szőlővel, A megosztott falat, A torkos leányka, Leány kiskutyával, Kőszeg keletről, A lebontott kőszegi várostorony. 1887-ben egy női arcképet állított ki a Műcsarnokban.

HAZATIUS FERENC , a Városi Menhely megalapítója
(Sz.hely, ? - Sz.hely, 1692. ?)
Sz.helyi polgár, a városi tanács tagja volt. A városra hagyott vagyona tette lehetővé a Városi Menhely (Polgári Gyámolda) intézményének létrehozását. Sz.helyen utcát neveztek el róla; először 1928 és 1950 között, majd ismételten 1992-től.

HEFELE MENYHÉRT (HEFELE, Melchior), építész
(Kaltenbrunn, 1716. jan. 11. - Sz.hely, 1794. ápr. 17.)
Osztrák származású. Asztalosként kezdte pályáját, majd Németországban rajzművességet tanult és bronzöntéssel is foglalkozott. Nevét először Würzburgban említik, ahol 1734-ben Georg Oegg udvari lakatosmester rajziskoláját vezette. Innen Bécsbe ment, ahol Schmutzer képzőművészeti iskolájában az építészet tanára lett. 1742-ben építészeti pályadíjat nyert. 1757-től a bécsi képzőművészeti akadémia tagja lett. Hírnevét a passaui hercegérseki rezidencia átépítésével alapozta meg. Legnagyobb mecénása Szily János volt. Még Pozsonyban dolgozott, mikor 1777. aug-ban Sz.helyre hívta, hogy megbízza a püspöki palota és a szeminárium tervrajzának elkészítésével. A munkálatok 1783-ban fejeződtek be. A többi, jelentősebb munkái is főként Magyarországon találhatóak: a győri székesegyház átépítése (1771-73.), a pozsonyi prímási palota (1777-81.), Sz.helyen a Szegedy- és Rosty-ház, majd a kőszegi árvaház, stb. 1789-ben Szily püspök Hefelét bízta meg a székesegyház tervezésével, halála azonban megakadályozta élete fő művének befejezésében.

HEGEDŰS FERENC , újságíró, kritikus, helytörténeti író
(Sz.hely, 1902. jan. 6. - Sz.hely, 1964. aug. 28.)
Érettségi után, 1920-24 között a sz.helyi adóhivatalban dolgozott. Újságírói tevékenységét 1924-ben kezdte, a Vasvármegye című napilap olvasószerkesztője volt. Tagja volt a Faludi Ferenc Irodalmi Társaságnak és kritikusa a társaság Írott Kő címmel megjelenő folyóiratának. Rendszeresen publikált az 1933-ban elindított Vasi Szemle hasábjain. Jogi tanulmányainak befejezése után, 1939-től a sz.helyi polgármesteri hivatalban vállalt állást. Már aljegyzői tisztet töltött be, mikor 1949-ben politikai okok miatt kénytelen volt lemondani. Ezután a Kéményseprő Vállalatnál díjbeszedő, majd a Temetkezési Vállalatnál adminisztrátor volt. Kutatásait azonban ekkor is folytatta. Néhány írása a 60-as évek elejétől ismét megjelenhetett a Vas Népében, a Vasi Szemlében és az 1963-ban induló Életünkben. Kéziratai a sz.helyi megyei könyvtárban, az Egyházmegyei Könyvtárban és a levéltárban találhatóak.
Műveiből: Szombathelyi krónika (Sz.hely, 1996. Szerk. Kuntár Lajos.).

HEIMLER ERNŐ , dr. ügyvéd
(Vát, 1879. febr. 18. - 1944.)
A budapesti jogtudományi egyetemen szerzett diplomát, majd ügyvédi prakszist folytatott. Bekapcsolódott Szombathely közéletébe. A Tanácsköztársaság idején a város direktóriumának tagja lett. Ezt követte kizárása az ügyvédi kamarából. Bekapcsolódott az újrainduló szociáldemokrata párt munkájába, s 1935-ben beválasztották a megyei törvényhatósági bizottságba. 1944. ápr. 22-én a németek letartóztatták, elhurcolták.

HÉRA ZOLTÁN , költő, kritikus, műfordító
(Káld, 1929. febr. 16. - Bp., 1987. febr. 8. vagy 10.)
Káld, Hosszúpereszteg, Kemeneskápolna voltak gyermekkorának állomásai. Sz.helyen érettségizett, majd 1948-ban a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója lett. 1953-ban a szverdlovszki egyetem nyelv- és irodalom szakán szerzett tanári oklevelet. 1953-tól a Szabad Nép, majd a Népszabadság munkatársa, végül az utóbbi kulturális rovatának helyettes vezetője lett. 1956 után közszereplésének negatív megnyilvánulásait későbbi közírói, esszéírói pályájával igyekezett korrigálni. A 70-es években prózaverssel is kísérletezett (Fekete öröm. Bp., 1975.). Fordította többek között Jevtusenkó, Majakovszkij és Tvardovszkij verseit, valamint az olasz és a spanyol irodalom számos darabját.
További műveiből: Alkalom (Bp., 1960.), A költemény felé (Uo., 1974.), Válasz a szfinxnek (Uo., 1985.).

HERBST GÉZA , alispán
(? - ?)
A kőszegi járás főszolgabírója, majd a vármegye főjegyzője volt. 1906. máj.-ban Vas vármegye alispánjává nevezték ki, ezt a tisztséget 1924-ig töltötte be. 1919-ben Vas megye kormánybiztosa lett. Elnöke volt a Dunántúli Helyiérdekű Vasútnak, részt vett a körmend - muraszombati, tarcsa - felsőőri és tarcsa - felsőlövői vasutak létrehozásában. Jelentős szerepe volt a Vas megyei közkórház, a községi közigazgatási tanfolyam és internátus megteremtésében, a Vasmegyei Árvaház hadiárvaházzá váló alakításában. Elnöke volt a Fehér Kereszt Egyletnek, II. elnöke a Tüdővész Ellen Védekező Vasvármegyei Egyesületnek, ugyancsak elnöke a Szépítő Egyesületnek, a Vasmegyei Tűzoltószövetségnek, elnökhelyettese a Kultúregyesületnek. Nyugalomba vonulása után több részvénytársaság, pl. a Magyar Általános Takarékpénztár sz.helyi fiókjának elnöki tisztét töltötte be.

HERZAN FERENC , bíboros, sz.helyi püspök
(Prága, 1735. ápr. 5. - Bécs, 1804. jan. 1.)
Prágában a jezsuitáknál tanult teológiát, utána Rómában az Apollinar-kollégium hallgatója volt. 24 éves korában boroszlói, majd prágai kanonok lett. Egy ideig Mária Terézia pármai követe volt. 1770-től az osztrák udvart képviselte Rómában. 1779ben koronabíborossá, 1800-ban sz.helyi püspökké nevezték ki. Ő díszítette szobrokkal a sz.helyi székesegyházat. Említést érdemel jelentős könyvtára is, melyről Nagy Rezsőné: A szombathelyi Herzan könyvtár francia könyvei és kéziratai (Győr, 1934.) címmel írt tanulmányt.

HODÁSZI EDE , tanár, iskolaszervező, helytörténész
(Szengotthárd, 1911. nov. 21. - Szentgotthárd, 1995. dec. 29.)
Középiskolai tanulmányait 1931-ben fejezte be Szentgotthárdon. A Pázmány Péter Tudományegyetemen matematika-fizika szakon szerzett oklevelet. 1937-40 között Miskolcon tanított. 1941-ben Szentgotthárdra került, ahol gimnáziumi tanár, 1947-től igazgatóhelyettes, 1952-től 1973-ig pedig igazgató volt. Az ő igazgatása alatt, 1948-68 között valósult meg az iskolaszanatóriumi oktatás. 1954-ben diákotthont létesített. Levelező tagozaton a gimnáziumi oktatás szervezője volt. Elnöke volt a Szentgotthárdi Járási Népfront Bizottságnak, tagja volt a Járási Tanácsnak és a VB-nek, valamint a HNF városi honismereti bizottságának. Dolgozott a Szentgotthárd című lap szerkesztőbizottságában. Kutatóként elsősorban Szentgotthárd iskolaügyével és fejlődésével foglalkozott. A Bolyai János Matematikai Társulat 1989-ben Beke Manó emlékdíjjal tüntette ki. Szülővárosa díszpolgárává fogadta. Írásaiból: Adalékok az iskolaügy alakulásához (In: Szentgotthárd. Sz.hely, 1981.).

HOLLÁN ERNŐ , hadmérnök, altábornagy, államtitkár
(Sz.hely, 1824. jan. 13. - Bp. 1900. máj. 28.)
Tanulmányait a bécsi hadmérnöki akadémián végezte 1839-ben. A szabadságharc idején Fehértemplomnál és Szenttamás ostrománál kitűnt vitézsége miatt Kossuth őrnaggyá és hadmérnöki főnökké nevezte ki. Erődítési munkálatainak nagy szerepe volt Pétervárad védelmében. A szabadságharc bukása után internálták, majd börtönbe vetették. Kiszabadulása után részt vett a dunántúli vasúthálózat kialakításában. 1865-től tagja volt az országgyűlésnek, 1867-70 között közlekedési, 1870-72 között honvédelmi államtitkár volt. Jelentős szerepet játszott a kiegyezés utáni közlekedéspolitika kialakításában. 1881-ben altábornagy lett, 1886-ban nyugalomba vonult. Ugyanettől az évtől lett a főrendiház tagja. Az MTA tagjai közé választotta. A Magyar Mérnök és Építész Egylet alapítója és első elnöke volt 1866-85 között. Az Egylet 1885-ben Hollán Ernő-díjat alapított.
Műveiből: Mértan alapvonalai tudományosan rendszeresítve, a magyar felsőbb tanodák használatára. 1-3. füz. (Bécs, 1854.), Magyarország vasúthálózatának rendszere (Bécs, 1856.), Magyarország forgalmi szükségletei... (Pest, 1864.).

HOLPER AMBRUS , kertészmérnök
(Fertőszentmiklós, 1926. nov. 2. - Sz.hely, 1997. aug. 13.)
A fertődi kertészeti középiskola után a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán 1955-ben szerzett diplomát. Első munkahelye a Szombathelyi Kertészeti Vállalat volt, ahonnan mint műszaki vezető 1962-ben került a sz.helyi járási tanácshoz főkertésznek. 1963-ban választották a Kertész Tsz elnökévé, 1988 őszén innen ment nyugdíjba. Irányítása alatt a szövetkezet kiemelkedő gazdálkodási eredményeket ért el. Nevéhez fűződik a táj adottságainak leginkább megfelelő termelési szerkezet kialakítása, az új, költségtakarékos termelési technológiai eljárások kidolgozása. 1988-ban Állami Díjat kapott.

HORVÁTH BOLDIZSÁR , liberális politikus, jogtudós, igazságügyminiszter
(Sz.hely, 1822. jan. 1. - Bp., 1898. okt. 28.)
A győri akadémián jogot végzett, 1843-ban ügyvédi vizsgát tett, majd Sz.helyen ügyvédi gyakorlatot folytatott. 1848-49-ben sz.helyi képviselő volt a pesti, majd a debreceni parlamentben. A szabadságharc leverése után osztrák fogságban volt, 1850-ben amnesztiát kapott. Visszatért Sz.helyre és ügyvédi irodát nyitott. Részt vett az országbírói értekezleten 1861-ben, majd az országgyűlésen. Barátság fűzte Deák Ferenchez és Eötvös Józsefhez. A Földhitelintézet egyik létrehozójaként 1863-ban annak jogügyi igazgatója lett. 1865-ben ismét képviselő volt. Deák javaslatára 1867. febr. 19-től 1871. jún. 11-ig igazságügyminiszter volt. Reformtörekvései azonban befejezetlenül maradtak a birtokos arisztokrácia támadásai miatt. 1871-ben lemondott, 1878-ban végleg visszavonult a közélettől. Szépirodalommal is foglalkozott. 1887-től a Kisfaludy Társaság tagja volt. Az MTA 1861-ben levelező tagjává, 1868-ban tiszteletbeli tagjává választotta. Műveiből: Municipium és parlamentarismus (Pest, 1866.), Összes költeményei (Makó, 1927.).

HORVÁTH DETRE , pap, gimnáziumi tanár
(Győrszentmárton, 1893. ápr. 30. - ?)
1910-ben belépett a bencés rendbe, 1918-ban szentelték pappá. 1918-28 között a rend soproni, 1928-31 között kőszegi, 1931-36 között esztergomi gimnáziumában tanított. 1936-tól 1937-ig alperjel volt Bakonybélben. 1938-ban Esztergomba került, ahol 1944-ig gimnáziumi tanárként dolgozott. Több külföldi tanulmányúton vett részt. Jelen volt volt többek között a chichagoi eucharistikus kongresszuson.
Cikkeiből, könyvismertetéseiből: A kőszegi földrajz-tanügyi kiállítás jegyzéke 29-ben (Kőszeg, 1929. Összeáll. Thold Dezsővel.), A múltak emlékei a jelenben (Kőszeg, 1930., Sz.hely, 1931. 2 füzet.), A kőszegi Sz. Imre templom (Sz.hely, 1930.).

HORVÁTH ERNŐ , múzeológus
(Aszód, 1929. febr. 18. - Zemplén, 1990. márc. 24.)
1951-ben végzett az ELTE biológia- földrajz szakán. 1952-től a Természettudományi Múzeum Növénytárában segédmúzeológusként tevékenykedett. 1953-ban került Sz.helyre a Savaria Múzeumba. Igazgatóhelyettes, majd megbízott igazgató volt. Munkatársaival megszervezte az Alpokalja természeti képe regionális programja keretében a terület növényi és állatvilágának feldolgozását. Főrendezője volt 1964től a Vas megyei Természet- és Környezetvédelmi Napok rendezvénysorozatának. Kutatta a terület növényi- és ásványvilágának ritkaságait. Tagja volt a TIT biológiai országos választmányának, a Vasi Szemle szerkesztőségének. Több cikke jelent meg a Savaria Múzeum Közleményeiben, és a Vasi Szemlében.
Műveiből: Termőtalaj és mezőgazdaság (Bp., 1954.), Savaria Múzeum (Sz.hely, 1958.), Szombathely (Bp:, 1978., társszerző), Az Alpokalja természeti képe (Sz.hely, 1981., szerk.).

HORVÁTH FERENC (írói nevén KEMENES Sándor), levéltáros, helytörténész, költő
(Sz.hely, 1921. máj. 6. - Sz.hely, 1993. máj. 8.)
A Pázmány Péter Tudományegyetem magyar - német szakán tanult 1939-44 között. 1945 októberétől néhány hónapig Vasváron tanított, majd 1946-tól 1949-ig Sz.hely város Szabadművelődési Felügyelőségének vezetőjévé nevezték ki. 1950-től 1951 okt.-ig városi levéltárosként dolgozott, utána a Vas Megyei Levéltár igazgatója volt 1981-ig. A történettudományok kandidátusa. 1958-tól a Vasi Szemle szerkesztőjeként, majd 1964-től 1986 végéig főszerkesztőjeként is tevékenykedett. 1954-től tagja volt a HNF Megyei Bizottságának és az Országos Helytörténeti Bizottságnak. 1982-ig elnöke volt a HNF Honismereti Bizottságának, valamint vezetője a VEAB településtörténeti szakosztályának. 1987-ben Pável-emlékplakettel tüntették ki. Mogersdorfban a nemzetközi történelmi szimpozion-sorozat szervezéséért 1984-ben arany emlékjelvényt, 1985-ben az Osztrák Köztársaság Érdemrendjének arany fokozatát kapta.
Műveiből: Vas megye. Helytörténeti tanulmányok (Sz.hely, 1958., szerk.), A Szent gotthárdi Kaszagyár története (Uo., 1977.).

HORVÁTH ISTVÁN , római katolikus plébános, helytörténész
(Bp., 1909. aug. 19. - Kenyeri, 1990. márc. 18.)
A Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán végzett, 1932-ben szentelték pappá. 1932-36 között káplán volt Letenyén, Alsóságon, Salköveskúton és Sz.helyen. 1936-tól 1940-ig hitoktatóként dolgozott, 1940-től nyugalomba vonulásáig, 1969-ig plébános volt Kenyeriben. 1940-től folytatott honismereti tevékenységet. Elsősorban néprajzzal, nyelvtudománnyal, helytörténettel, oklevéltörténettel és vallástudománnyal foglalkozott. Több kéziratos munkája maradt fenn, melyeket részben az Országos Néprajzi Múzeum, a Savaria Múzeum, az OSZK és a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár őriz.
Kézirataiból: A nevek világa a Vas megyei Kenyeriben és Pápócon (1977.), Ünnepi szokások a Vas megyei Kenyeriben a századforduló táján (1977.), Mesél a Cser (1978.).

HORVÁTH ISTVÁN KÁROLY , irodalomtörténész, műfordító
(Sárvár, 1931. júl. 12. - Szeged, 1966. aug. 30.)
A kőszegi tanítóképzőbe járt, majd Sz.helyen 1950-ben érettségizett. Az ELTE latin-görög szakán 1954-ben szerzett diplomát. Rövid ideig tanársegéd volt az ELTE ókortörténeti tanszékén. 1954 őszén aspiráns lett a latin filológiai tanszéken. 1958-tól a szegedi bölcsészkar klasszika-filológia tanszékének adjunktusa, 1962-től pedig docense volt. Közkedveltek voltak a rádióban elhangzott adásai. Szegeden megszervezte az Egyetemi Színpadot. Tagja volt többek között az MTA Klasszika-filologiai Bizottságának, a JATE Kari Tudományos Bizottságának, a Magyar Ókortudományi Társaság elnökségének, az Antik Tanulmányok szerkesztőbizottságának.
Munkáiból: Tinódi emlékkönyv (Sz.hely, 1956., összeáll. Naszádos Istvánnal), Petronius versei (Bp., 1959., ford.), A régi Róma aranykora (Uo., 1967., társszerző).

HORVÁTH ZSIGMOND evangélikus lelkész
(Kisköcsk, 1782. jan. 20. - Kővágóőrs, 1845. okt. 17.)
A soproni középiskola elvégzése után, 1802-től a jénai egyetem hittudományi karának hallgatója 2 évig. 1806-ban szentelték pappá, és a csöngei gyülekezet választotta lelkészéül. 1824-ban Kővágóőrsre hívták. 1828-ban a zalavidéki esperességben jegyző, 1831: Zalavármegyei táblabíró, 1835: a győri kerületben első egyházi jegyző s 1837: zalavidéki esperes lett. Az Akadémia 1833. nov. 15-én választotta meg levelező tagjának. Cikkei az Erdélyi Múzeumban, a Tudományos Gyűjteményben jelentek meg.
M.: A vallásnak intései s vigasztalásai. (Győr), Gróf Macartmynak Chinába tett követségi utazása (Pest, 1818), Meermannak utazása (Pest, 1819), Elmederítő, szívképző s characterfestő történetek (Pécs 1840).

HORVÁTH JÓZSEF ELEK, jogász, költő, pedagógus
(Sz.hely, 1784. febr. 13. - Kaposvár, 1835. jan. 20.)
Sz.helyen tanult teológiát, majd kilépett a püspöki szemináriumból. Ezután Győrött végzett jogot, majd Kőszegen dolgozott ügyészként. 1827-ben otthagyta a jogi pályát és tanító lett. 1828-tól 1835-ig a kaposvári gimnázium igazgatója volt. Írt verseket, pedagógiai tanulmányokat, több színművet fordított magyarra. Kapcsolatban állt Dukai Takách Judittal és Berzsenyi Dániellel. 1833-ban az MTA levelező tagjává választotta.
Műveiből: Szombathely évei (Sz.hely, 1825.), Daphnis... (Uo., 1825.).

HORVÁTH TIBOR ANTAL , tanár, levéltári kutató, premontrei kanonok
(Bp., 1889. jan. 29. - Bp., 1964. ápr. 25.)
1906-1909 között a jászóvári premontrei kanonokrend növendéke volt. Világiként a bp.-i tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet 1912-ben történelemből és földrajzból. 1914. szept.-től mint premontrei rendi tanár muködött Keszthelyen, majd 1921-től 1936-ig Sz.helyen, végül 1936-tól 1948-ig ismét Keszthelyen. 1923-36 között a sz.helyi múzeum régiség- és iparművészeti tárának őreként dolgozott. Nagy érdemeket szerzett a múzeum anyagának gazdagításában, régészeti ásatásokat is végzett. Levéltári kutatásai forrásértékuek, jelentős volt szükségpénz-gyűjteménye.
Műve: Szombathely a XV-XVIII. században (Sz.hely, 1993.).

HUSZÁR (SCHORN) KÁROLY , keresztényszocialista politikus, tanító, hírlapíró
(Nussdorf, 1882. szept. 10. - Bp., 1941. okt. 29.)
A szatmári tanítóképző elvégzése után Baján tanított, majd a bp.-i Alkotmány, később a Néppárt, illetve a Népújság c. lapok munkatársa, szerkesztője lett. 1910-től 1918-ig néppárti országgyűlési képviselőnek választották, ahol a sárvári kerületet képviselte. A második és a harmadik Friedrich-kormányban 1919. aug. 15-től nov. 24-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter, majd 1919. nov. 24-től 1920. márc. 15-ig a koncentrációs kormány miniszterelnöke volt. Elnöke volt a Keresztény Nemzeti Egység Pártjának. 1922-28 között több nemzetgyűlési, illetve képviselőházi tisztséget töltött be. 1928. jan. 3-tól Horthy kinevezte az Országos Társadalombiztosító Intézet elnökévé, emiatt le kellett mondania képviselői mandátumáról. Hivatalánál fogva tagja lett a felsőháznak. 1934-ben visszavonult a közélettől. 1925-ben Sárvár díszpolgári oklevelet adományozott neki.
Műveiből: A szabadkőmívesség nemzeti veszedelem (Bp., 1911.), A proletárdiktatúra Magyarországon (Uo., 1920., szerk.), Mi történik Oroszországban? (Uo., 1934.).

HUSZÁR MIHÁLY , apátplébános, országgyűlési képviselő
/Vasalja, 1874. júl. 28. - Sárvár, 1941. jan. 17./
Teológiát tanult Budapesten. 1897-ben szentelték pappá. Vámoscsaládon, Répceszentgyörgyön, Kőszegen és Szombathelyen káplán. 1909-től Salomváron, 1911-től 1918-ig Rábakovácsiban plébános. Itt felújíttatta plébániát és új orgonát építtetett. Ezután Sárváron tevékenykedett. 1926-ban kibővítette a katolikus templomot, 1938-39-ben készítették a mennyezeti freskót, amelyben megörökítették Huszár Miklóst is. 1926-tól a vasvári, 1931-től a sárvári kerület országgyűlési kéviselője. Keresztény gazdasági és szociális programmal került a törvényhozásba. Elnöke volt a katolikus Legényegyletnek, a Gazdakörnek, tagja a vármegyei törvényhatósági bizottságnak. Számos cikke jelent meg az újságokban. Vagyonát a szegényekre, hadiárvákra hagyta.
M.: Adventi harangok = Sárvári Élet, 1932. 1. sz. 1. p., Forgácsok a sárvári plébánia múltjából = Mi Újság, 1934. 1. sz. 2. p., Revízió = Sárvári Élet, 1934. 2. sz. 1. p.

HÜBNER JÁNOS , iparos, vállalkozó
(Csáktornya, 1825. - Szombathely, 1905.)
Asztalosnak tanult. Építési vállalkozó lett. Ízig-vérig az 1848-as szabadságharc eszméje mellett állt. 1848-ban önkéntesekből nemzetőrséget szervezett. A harc alatt megsebesült, a bukás után bujdosott. A közkegyelem után részt vett a város fejlesztésében. Vagyonát e célra áldozta fel. Adományaival hozzájárult az ipari tanonciskola és az evangélikus templom felépítéséhez. A 48-as párti képviselőket ugyancsak bőkezűen támogatta.

ILLÉS ÁRPÁD , festőművész
(Kisköcsk, 1908. máj. 20. - Bp. 1980. márc. 24.)
1928-ban kezdte a Képzőművészeti Főiskolát, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. A főiskola elvégzése után megélhetését alkalmazott grafikusként plakátok és könyvboríték tervezésével, valamint kiállítások rendezésével biztosította. Első kiállítást 1933-ban Keszthelyen rendezték meg. 1947-1948-ban díszlettervező, majd később a Néprajzi Múzeum munkatársa lett. 1958-1969-ig rajztanár volt. Munkássága kezdetén természetelvű olaj- és akvarelltájképeket festett. Később kezdett elvont, nonfiguratív képeket alkotni. Képei az organikus absztrakt fogalomkörébe éppúgy beleilleszkednek, mint a lírai szürrealizmusba
Ismert festményei: Színház (1962), Bohóc és holdvilág (1966), Eredet (1978) Művei a győri Xantus János Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a Miskolci Galériában, valamint számos magyar és külföldi magángyűjteményben találhatók.

IMRE SAMU , nyelvész
(Felsőőr, 1917. okt. 31. - Bp. 1990. nov. 6.)
A debreceni egyetemen szerzett oklevelet magyar-latin szakon. 1941-ben tanárrá nevezik ki az Erdélyi Tudományos Intézetbe. 1942-től 1948-ig katona, ill. hadifogoly volt. 1948-tól 1951-ig tanár különböző munkahelyeken. 1951-től az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa. 1985-ben lett tagja az MTA-nak. 15-16. századi nyelvemlékeink kérdéseivel foglalkozó és nyelvművelő cikkei jelentek meg szakfolyóiratokban. Legjelentősebb műve A Szabács viadala, egyik legfontosabb 15. századi verses-emlékünk mongrafikus feldolgozása, mely egyben eldönti az emlék eredeztetése körül évtizedek óta folyt vitát.
M.: Felsőőr helynevei (Debrecen, 1940.), A felsőőri nyelvjárás (Bp.,1971.), Felsőőri tájszótár (Bp.,1973)

INKEY BÉLA, geológus
(Pozsony, 1847. dec. 1. - Szombathely, 1921. aug. 31.)
A pesti egyetemen jogot tanult és bírói vizsgát tett. 1871-től végezte tanulmányait a bányászati akadémián. 1874-től a Dunántúl egyes vidékeinek - ezen belül Vas megye - földtani felmérését végezte. 1878-1879-ben a Hunyad megyei Nagyág érctelepeit kutatta és dolgozta fel. 1882-ben a Déli-Kárpátok geológiai felvételét végezte. 1885-ben részt vett a Balkán-kutató tudományos expedícióban. 1877-ben az MTA tagja lett. Bejárta a Kárpátokat és az Alpokat, Németországban pedig a síkföldi geológiai munkákat tanulmányozta. 1897-ben visszavonult, ekkor írta meg Vas vármegye geológiája című művét. 1907-ben a nemzetközi geológiai kongresszus alkalmából Mexikóban járt, ahol főleg a vulkánokat vizsgálta, de tanulmányozta Mexikó gazdag arany- és ezüstlelőhelyeinek földtani viszonyait is.
M.: Nagyág földtani és bányászati viszonyai (Bp., 1885.) Az erdélyi havasok az Olt-szorostól a Vaskapuig (Bp., 1889.) Mexikó vulkánjairól = Földrajzi Közl. 1908.

ISTÓCZY GYŐZŐ , ügyvéd, politikus
(Gyöngyösszentkereszt, (Ma Táplánszentkereszt) 1842. - Bp. 1915. jan. 9 )
Jogot hallgatott s 1865-66-ban tette le a doktori és ügyvédi vizsgát. 1867-ben a Vasvári járás szolgabírója, innen választották, Deák híveként, a rumi választókerület képviselőjének. 1872-től 1896-ig töltötte be ezt a tisztet. A parlamentben először 1875-ben emelt szót a zsidó bevándorlás korlátozása és antiszemita mozgalom indítása érdekében. Az antiszemita hullám tetőzése idején, 1883-ban alapította Istóczy az Antiszemita Pártot. Tizenkét pontból állt programja, A párt működése 1896-ban szunt meg, ez egybeesett Istóczy visszavonulásával a közéletből. Ezután mint ügyvéd tevékenykedett haláláig. Tizenkét röpirat c. havi folyóiratában (1880-1884) és Füstölő c. élclapjában közölt cikkeiért felekezeti izgatás miatt sajtópert indítottak ellene. Több publikációja jelent meg vasi újságokban is,

IVÁNYI BÉLA , történész, egyetemi tanár
(Nagykanizsa, 1878. okt. 27. - Vonyarcvashegy, 1964. jan. 20.)
A bp.-i egyetemen 1903-ban jogtudományi doktori oklevelet szerzett. Utána az Országos Levéltárban muködött, 1915-től a debreceni, 1927-1937 között a szegedi egyetem tanára. Az MTA levelező tagja (1920-1949.). Nyugdíjazása utáni években a Batthyány család körmendi levéltárában dolgozott, azt rendezte, ismertette, kitűnő lajstromokat készített róla, majd "Körmendi Füzetek"c. füzetsorozatban tette közzé a levéltár anyagát. Munkássága révén kerülta köztudatba, hogy a Batthyányak körmendi levéltára a Dunántúl legfontosabb forrása a török korra vonatkozóan. Megjelentette Körmend törökkori történetét. Számos tanulmányt, történeti munkát, fontos városi és családi oklevéltárakat tett közzé.
M.: Bártfa szabad királyi város levéltára 1319-1526.(Bp., 1910.); A márkusfalvi Máriássy-család levéltára 1243-1803 (Lőcse, 1917.); A két Zrínyi Miklós körmendi levelei (Bp., 1943. ) A középkori Vasvár (Vasvár, 1992.)

JAKSA ISTVÁN , festőművész (Bp., 1894. - Szombathely, 1982. márc. 29.)
Születése után Szombathelyre költöztek és egész életét itt élte le. Itt végezte iskoláit, majd munkát vállalt, díjnok lett a MÁV üzletvezetőségen. Hamarosan behívták katonának, súlyos sebesülések érték. Leszerelése után ismét a MÁV Osztálymérnökséghez került. 1943-ig dolgozott itt, s innen ment át a MÁV műhelybe. Képzőművészeti szakosztályt hozott létre, ahol a tagság, és fiatalok képzőművészeti nevelésével is foglalkozott. Kibontakoztathatta vele született festőpedagógiai képességeit. Tagja volt a Szombathelyi Szent Márton Céhnek, s 1928-ban beválasztották a Független Művészek Társaságába is. Tárlataiból: Győr, Székesfehérvár, Szeged, Békéscsaba, Bp, Szhely. városokban. 1932/33: New York-Chicago: Világkiállítások, melyeken Jaksa 6 képpel vett részt. 1940-ben Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete bronzéremmel tüntette ki.

JÁNOSSY GÁBOR , tisztviselő, országgyűlési képviselő
(Nemesmagasi, 1870. ? - ?)
Sopronban és Bp.-en tanult, a jogi egyetemet végezte el. 1897-ben került Szombathelyre. Tudása, tehetsége révén lett árvaszéki elnök. Részt vett a Nemzeti Szövetség, Fehér Kereszt Kórház, Szabad Líceum megalapításában. Tevékenyen dolgozott a Vakok Intézetében és a Kultúregyesület életében. Elnöke volt a Protestáns Körnek, felügyelője a szombathelyi protestáns gyülekezetnek. Politikus és író; országgyűlési képviselője a celldömölki választókerületnek, számos politikai és közérdekű cikke jelent meg fővárosi és vidéki lapokban. Előszeretettel foglalkozott szociális kérdésekkel. A háború utáni időkben a lakáshivatal elnöke volt.
M.: Ifjúságom (életképek, rajzok) (Szh., 1902.) Olasz földön (Szh., 1902.), A feminizmus Magyarországon (Szombath., 1911.)

JÁRAY JÓZSEF , operaénekes (tenor), tanár
/Nagygencs (ma Gencsapáti), 1910. szept. 7. - Bp. 1970. okt. 1./
Katonai pályára készült, elvégezte a hadapródiskolát. Majd érdeklődése más pálya felé fordult, énekelni tanult Székelyhidy Ferencnél az 1940-es évek elején. A bp.-i Operaház tagja lett főként Verdi és Puccini-operáiban remekelt. Hangjáról számos hanglemezfelvételt készítettek. 1948-ban elhagyta az országot és Svájcban vállalt szerződést. Az ötvenes évek közepén tért haza, 1956. jan. 1-ével lépett ismét a bp-i Operaház színpadára. A hatvanas évek végétől Debrecenben és Miskolcon énekelt kisebb szerepeket.

JÁRDÁNYI PAULOVICS ISTVÁN , régész, egyetemi tanár
/Izsa, 1892. febr. 28. - Debrecen, 1952. dec. 9./
Az egyetemet Bb.-en végezte. 1914-ben került a Magyar Nemzeti Múzeum szolgá- latába. A régiségtárban a római gyűjteménynek volt igazgató őre 1938-ig. 1938- ban a pécsi egyetemen tanított, 1940-től Debrecenben az egyetemes ókori történet és régészet tanára. Régészeti kutatása elsősorban a pannóniai limes kérdéseivel foglalkoztak. Szombathelyen végzett feltárásainak eredményeképpen nyílt meg a romkert 1943-ban. Feltárta a nevezetes mozaikot, a római utak részleteit és a középkori várat. 1954-ben emléktáblát avattak tiszteletére, és a romkertet róla nevezték e1 1998-ig. Ásatást folytatott a szombathelyi domonkos templom mellett, hogy felkutassa Szent Márton szülőházát. Összefoglalta a szentmártoni ókeresztény temető emlékeit. Rendezte a kőtár anyagát a Savaria Múzeumban. Munkái számtalan hazai és külföldi folyóiratban jelentek meg. Kimagasló utolsó műve a Vasvár környéki római sáncok és a vasvári Szent Mihály-templom romjainak feltárása volt.
M.: Lapidarum Savariense... ( Szombathely, 1943.), Savaria - Szombathely topográfiája (Szombathely, 1943.), A szombathelyi Szent Márton-egyháznak Savariai Szent Márton születéshelyének rómaikori eredete (Szombathely, 1944.)

JOÉL FERENC , orvos /Szőllős, XVI. század eleje - ?/
Édesapja gyógykovácsmester volt. Domonkosoknál tanult, majd Bécsújhelyen lett gyógyszerészinas. 3 év múlva Bécsben elkezdte az orvosi egyetemet. 1550-ben került Lipcsébe, majd Berlinbe, pár év múlva Greifswaldba, ahol a belgyógyászat és gyermekgyógyászat egyetemi professzoraként működött. 1568-tól 1577-ig az orvosegyetem rektora volt. Számos orvosi könyvet írt latinul. Ő volt az első, aki azt állította, hogy a rühességet élősdiek okozzák.

JURISICH MIKLÓS , horvát főnemes
/Zengg, 1490. - ? 1543 vége/
I. Ferdinánd híve és a magyar királyságnak egyik buzgó támogatója, főleg a horvát-szlavón részeken: 1527-ben a horvát rendet cettini Királyi választó gyűlésén Ferdinánd biztosa. 1528-ban Fiume, majd még ugyanebben az évben Kőszeg várának kapitánya. 1529-ben, majd 1530-ban Ferdinánd a Portára küldte Josef Lamberggel, hogy fegyverszünetet és békét eszközöljön, de amiatt, hogy Ferdinánd hadai Budát ostromolták, fogságra vetette és csak az év végén szabadult 1532-ben, mint Kőszeg várának kapitánya, a Bécs ellen vonuló török sereg ostromát aug. 5-től 28-ig állta. Végül Szolimán szultán színleges átadással megelégedve, seregével a Vár alól elvonult. Jurisich Miklós és a kőszegi horvát és magyar őrség hősies helytállása elhárította a Bécset fenyegető veszedelmet. Érdemiért 1533-ban királyi tanácsos lett, 1537-ben Kőszeg városát adományba kapta, s a vend vidék, majd 1538-tól 1540-ig Krajna főkapitánya volt.

KAJDI JÁNOS , ökölvívó, edző
/Szombathely, 1939. dec. 30. - Bp., 1992. ápr. 10./
Kőműves szakvizsga után 1966-ban edzői oklevelet szerzett. 1950-től 1954-ig a Szombathelyi Dózsa, 1955-től 1957-ig a Komáromi Mélyépítő, 1958-tól 1959-ig a dunaújvárosi Vasas, 1960-tól 1972-ig a bp.-i Honvéd ökölvívója. Eredeményei közül jelentősebbek: a belgrádi Európa Bajnokságon harmadik lett. Moszkvában és Madridban Európa bajnok, a müncheni olimpián ezüstérmes. 1961-től 1972-ig volt válogatott kerettag. Versenyzői pályafutását egészíti ki edzői tevékenysége. 1973-tól a Bp. Honvéd majd 1975-től 1983-ig a magyar ökölvívó válogatott edzője volt.

KÁLDI JÁNOS , költő, könyvtáros, főiskolai oktató
/Kám, 1922. jan. 18. - Szombathely, 1991. nov. 19./
1942-ben az érettségi után a szombathelyi papi szemináriumban tanult tovább, ahol félbemaradtak tanulmányai. A háború után volt cséplőellenőr, könyvügynök, műszaki rajzoló, végül polgármesteri titkár lett. 1948 és 1956 között tisztviselőként dolgozott a szombathelyi Városházán. Ebben az időben már folyamatosan jelentek meg versei napilapokban, folyóiratokban. 1946-ban összeállított egy antológiát. De napvilágot látnak elbeszélései, karcolatai is. 1947-ben Halott vízimalom címmel jelent meg első verseskötete. 1958-tól a szombathelyi Megyei Könyvtár könyvtárosa, majd olvasószolgálati csoportvezetője. 1964-ben elvégezte az ELTE magyar-könyvtár szakát. 1960-tól a szombathelyi Tanítóképző Intézet tanulmányi főelőadója, majd könyvtáros tanára. Itt dolgozott nyugdíjazásáig, 1982-ig. Számos kötete jelent meg. 1966-ban Rábaparti elégia, 1970-ben A világító kapanyél, 1975-ben a Tavaszt-kiáltó és 1983-ban A hosszú esők ideje című verseskötetei kerültek kiadásra. Mint tanár-költő szívesen egyengette a fiatal költők útját; számos író-olvasó találkozón, könyvünnepen vesz részt. 1966-tól a Magyar Írók Szövetségének, 1974-ben pedig a Magyar Művészeti Alap Irodalmi szakosztályának lett a tagja.

KANIZSAI ORSOLYA, nagybirtokos
/1521-1571/
Nádasdy Tamás felesége, korának egyik legműveltebb asszonya. Apja, Kanizsai László Vas vármegye főispáni tisztét töltötte be, később országbíró lett. Orsolya korán árvaságra jutott. 1532-ben Szapolyai János fiúsította Orsolyát, aki így a hatalmas családi vagyon teljes jogú örökösévé vált. Gyermeklányként Nádasdy Tamás jegyese lett, akivel 1534 végén vagy 1535 elején kötött házasságot. A nagy korkülönbség ellenére eszményi volt kapcsolatuk. Fiaik korán meghaltak. Házasságuk huszadik évében született Ferenc fiuk, akiből híres hadvezér lett. Fennmaradt levelei mély érzelmekről, férje iránti odaadásról tanúskodnak. Férje távollétei idején ügyesen irányította a gazdaságot. A végvári harcok során gondoskodnia kellet a környező várak védelméről is, melyeket török támadás fenyegetett. Kanizsai Orsolya Lékán nyugszik. Elhunytával a Kanizsai család utolsó sarja is kihalt. Portréja a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában látható.

KAPI BÉLA , evangélikus püspök, egyházi író, lelkész
/Sopron, 1879. aug. 1. - Győr, 1957. ápr. 2. /
Teológiai tanulmányai színhelyei Sopron, Rostock, Halle. Miután hazatért, Celldömölkre került segédlelkésznek 1901-ig. Ezután Pápára ment, ahol három évig püspöki titkár volt, innen Körmendre költözött és lelkészként működött. 1916-ban a dunántúli egyházkerület püspökévé avatták, Szombathelyen volt püspöki hivatala. 1927-tő1 1939-ig a felsőház tagja. 1948-ban vonult nyugdíjba. Megalapította 1910-ben a Harangszó című lapot, amelynek 1917-ig főszerkesztője volt. Gazdag és értékes irodalmi tevékenységet folytatott. Több önálló kötete jelent meg (Biblia és társadalom, Az ember tragédiájának világnézete). A teológiai kérdéseken kívül modern társadalmi problémák is foglalkoztatták. Számos cikke jelent meg országos lapokban is.
M.: Bizonyságtevés. Egyházi beszédek. (Szentgotthárd, é.n. ), A boldogság könyve (Szentgotthárd, 1911.), Kegyelem és élet (Győr, 1940.)

KAPOSSY JÁNOS , levéltáros, művészettörténész
/Szombathely, 1894. okt. 4. - Bp. 1952. dec. 14./
Bölcsészeti tanulmányait a bp.-i tudományegyetemen kezdte el. Az I. világháborúból 1920-ban került haza, így az egyetemet 1922-ben fejezte be, utána az Országos Levéltárban dolgozott. 1929-ben a bp.-i egyetemen magántanári képesítést nyert. 1950 végén az Országos Levéltár feudális kori osztályának vezetőjeként vonult nyugalomba. Kutatásai során a magyarországi barokk művészet számos kérdését világította meg; jelentős szerepe volt az állami levéltárak alapleltározási rendszerének kidolgozásában.
M.: 1900 év művészete Savaria fórumán (Bp., 1944. ), Burgenland (Bp., 1930.), A szombathelyi székesegyház és mennyezetképei (Bp., 1922.)

KARDOS JÓZSEF , népi mesemondó
/Mikosdpuszta, 1883. nov. 28. - Csákánydoroszló, 1972./ '
Uradalmi cseléd vo1t 1945-ig. 1894-ben Kisunyomba költözött családjával. Meséi legnagyobb részét gyermekkorában tanulta az ugyancsak cseléd Bándoli Ferenctől. Idővel saját ízlése és vágyai szerint alakította és mesélte őket. Később megjárta az első világháború során Lengyelországot, Romániát, Erdélyt. Huszár volt. Szerette a lovat, talán ezért is szerepel oly sok meséjében a táltosló. Katonáskodása alatt is tanult meséket. 1942-ben Csákánydoroszlóra költözött. Szerették mindenütt, mert akárhol volt, mesélt. Kardos József szűkszavú mesélő. Meséiben kevés a díszítő elem, bennük van a nép lázadása a hatalom visszaélései, a társadalmi igazságtalanságok ellen. Meséi Furfangos Tilinkó címmel 1955-ben jelentek meg. (Összeállította: Kuntár Lajos)

KARDOS LÁSZLÓ , etnográfus, ifjúság- és kultúrpolitikus, az Őrség néprajzának kutatója
/Tótkeresztúr, 1918. nov. 13. - Bp. 1980. márc. 3./
A budapesti egyetemen magyar-olasz szakon végzett, majd etnográfiából, szociológiából és antropológiából doktorált 1943-ban. Egyetemista korában népi származású társaival együtt kollégiumot szervezett, amely 1939-ben Bolyai, 1942-ben Győrffy István nevét vette fel. 1943-ban büntető századba hívták be. 1945-ben részt vett a földosztásban, 1946-tól 1948-ig a NÉKOSZ főtitkára. Ennek feloszlatása után a Vallás- és Közoktatási Minisztérium Tudományos Osztályának vezetője. Később a Néprajzi Múzeum osztályvezetője, majd főigazgatója 1951-től 1956-ig. Az 1956-os forradalom leverése után szabadságvesztésre ítélték. 1963-ig börtönben volt. 1963-tól 1980-ig a Néprajzi Múzeum Tudományos Főmunkatársa. A magyar falu etnográfiai és szociológiai problémáit kutatta, foglalkozott a magyar nép vallásos életével, a szektákkal.
M.: Az Őrség népi táplálkozása (Bp., 1943), Tanulmányok az Őrség monográfiájához (Bp., 1943)

KÁROLYI ANTAL , alispán, képviselő
/Magyargencs, 1843. júl. 17. - ?/
Jogi tanulmányai végeztével Vas vármegye szolgálatába lépett. Harminchárom évig szolgálta azt előbb mint tiszti főügyész, 1891-től mint alispán. 1901-ben országgyűlési képviselőnek választották. Lelkes támogatója volt mindennek, ami Szombathely előrehaladását célozta. Nevéhez fűződik a Széll Kálmán utca megnyitása. Részt vett a szombathelyi állandó színház létrehozásában, a Vas megyei árvaház megalkotásában. A lovassági laktanya, a pozsony-szombathelyi vasút, a Vas megyei cukorgyár, a színpártoló egyesület, a magyar nyelvalap, a kisdedóvó ügyei fáradhatatlan munkaerőt leltek benne. Számos közigazgatási kérdésekkel foglalkozó cikket írt "Egy alispán" álnéven. 1895-ben röpiratot adott ki, amelyben a törvényhatósági reform kérdését tárgyalta.

KÁROLYI ANTAL , építész
/Csempeszkopács, 1906. júl. 17. - Bp. 1969. dec./
1924-1928 között végezte tanulmányait a bp.-i műegyetemen. Tíz éven át Györgyi Dénes és Wälder Gyula tanárok tervező irodájában dolgozott. 1939-1948 között magánépítészként tevékenykedett. 1949-től több állami vállalatnál dolgozott. Részt vett a Vígszínház újjáépítésében. 1954-től kezdve tervezte Szombathely rekonstrukcióját (pl.: Savaria tér épületei). Elindította a Derkovits-lakótelep építkezését. Középületek sora fűződik nevéhez. (Művelődési és Sportház 1963., Megyei Szakorvosi Rendelőintézet 1964., hangversenyterem 1975., zeneiskola, a büki fürdő első szakasza). Műemlékvédelemmmel is foglalkozott. Egyik alapítója volt a Magyar Építőművészek Szövetségének, tanára a Magyar Építőművészek Szövetsége mesteriskolájának. Cikkei jelentek meg a szaksajtóban. 1953-ban Ybl-díjjal tüntették ki.
M.: A magyar falu építészete (szerk. Károlyi Antal, Perényi Imre) (Bp., 1955), Szombathely városképei, műemlékei (Társsz.: Szentléleky Tihamér) (Bp., 1967.)

KÁRPÁTI KELEMEN , premontrei tanár, néprajzkutató, történész, monográfus
/Rábaszentmárton, 1859. ? - Szombathely, 1923. ?/
Győrben és Bp.-en görög-latin szakos diplomát szerzett. Egykori iskolájában, a premontrei gimnáziumban kezdett tanítani 1883-ban, 1907-ben pedig ő lett az igazgató. A tanítás, igazgatás mellett jelentős munkát vállalt a város kulturális- és közéletében. 1890-től a Régészeti Egylet, majd 1899-től a Vas vármegyei Kultúregyesület titkára lett. Vas megye törvényhatósági bizottságának tagja és városi képviselő volt. Első igazgatója lett az 1908-ban felépült múzeumnak. Megalapozta a Vas megyei néprajzkutatást, leírásokat készített a népéletről, az életmód változásáról. 3600 néprajzi tárgyat gyűjtött össze, amely alapja lett a múzeum néprajzi gyűjteményének. Számos tudományos cikket publikált a római társadalomról, a savariai és velemi leletekről. Jelentősek Horatius és Rufus műveinek fordításai. 1911-ben a Székesfehérvári Tankerület főigazgatójává nevezték ki. Élete utolsó éveit Türjén töltötte.
M.: Szombathely-Savaria-rend. tanácsú város monographiája 1-2. rész (Szombathely, 1880-1894.) /Az első részt Kunc Adolf írta/, Latin nyelvtan (Bp 1919.).

KÁSZONYI LÁSZLÓ , író, költő, pedagógus jogász
/Zágráb, 1907. jún. 28. - Szombathely, 1983. aug. 2./
Az ELTE jogi karán végzett, 1927-ben jött Szombathelyre. A MÁV üzletigazgatóságán, majd a szombathelyi Tankerületi Főigazgatóságán dolgozott. Ezután Vas Megye Tanácsa Oktatási Osztályán, később a városi tanács oktatási osztályán működött. Nyugdíjazásáig az Antal János (ma: Nyitra) utcai Általános Iskola igazgatója volt. A Szombathelyi Kultúregyesület főtitkári tisztét 1938-tól a 40-es évek végéig töltötte be. Részt vett az 1936-ban indított Irott kő c. folyóirat előkészítésének és szerkesztésének munkálataiban. Versei antológiákban, folyóiratokban, hírlapokban jelentek meg.
Cikkei: Fábián Gyula: Hej, Rákóczi, Bercsényi, Bezerédi! = Irott kő, 1937. 3. sz. 190-191. p., Kismartoni Giay Frigyes: Őszi levélhullás, Versek = Dunántúli Szemle, 1943. 7-8. sz. 325-326. p.

KAZÓ ISTVÁN , szombathelyi kanonok, pécsi prépost, belgrádi püspök
/Szombathely, 1658. ? - ? 1721. ?/
Szombathelyi polgárcsalád gyermeke volt. Grázban teológiai doktorátust szerzett. A humán tárgyakat a győri alumnátusban (papnevelő intézet) tanulta, a bölcseletet Bécsben a Pázmány Kollégiumban. Nevéhez fűződik az 1697-1698. évi kánoni vizitáció, mely fontos forrása a helytörténeti kutatásoknak. A kánoni vizitáció az egyházi elöljárók látogatásai valamely plébánián, vagy egyházi közösségben olyan feladattal, hogy megvizsgálják az intézmény állapotát, épületeit, a lakosság létszámát, ezek kötelességeit és jogait, tehát viszonyát a meglátogatott intézményhez. Ezek a könnyen kezelhető írott források hű képet adnak pontosan meghatározott időben és helyen az ott kialakult népességi, kulturális, társadalmi-gazdasági helyzetről. Szülővárosa iránt való szeretetét és ragaszkodását jellemzi áldozatkészsége, mellyel a szegénységre jutott szombathelyi plébániát újraalapította. Végrendeletében saját házát és a hozzá tartozó földet (70 hold szántóföld, 4 hold szőlő) a mindenkori szombathelyi plébánosnak adományozta.

KELCZ IMRE , tanár, hitszónok, pap
/Nagyszentmihály, 1707. dec. 20. Győr, 1792. nov. 19./
A bölcselet és teológia doktora címet szerezte meg. 1740-től Kőszegen, Kolozsváron és Kassán tanított. 1744-en a nagyszombati egyetem teológia tanára volt. 1747-től misszionárius, 1754-1760-ig pedig hitszónok a győri püspök mellett. Jézus Társaságának feloszlatása után a győri egyházmegye papja. Később kanonok, majd nagyprépost. Ő kezdeményezte a Kőszegi városi árvaház regionális intézménnyé emelését, amely 1749-ben nyílt meg 10 gyerekkel. Kelcz 5000 forintot gyűjtött, és tágas házat szerzett 1700 forintért, melyben loo gyerek is elfért. A lelki vezetést a jezsuiták vállalták, az anyagi ügyeket a városi hatóság. Kelcz végrendeletében is jelentős összeget hagyott az árvaház javára. Az intézmény 1760-ban felvette az ő nevét, s 1930-ig állt fenn.
M.:Epistolae Regis Mathiae Corvini, Partes IV. (Cassoviae, 1743.)

KEMENES /CSECSINOVICS/ FERENC , kanonok, nagyprépost, költő, hitszónok
/Bögöte, 1829. szept. 20. - Veszprém, 1905. nov. 4./
Két évig volt a piarista rend tagja. Harcolt az 1848-as szabadságharcban. 1849-ben megsebesült. Hazatérése után lett papnövendék, majd 1855-ben pappá szentelték. Káplán lett, később többféle tevékenységet folytatott (szertartó, levéltáros, titkár). 1870-ben nevezték ki kanonokká, 1898-tól pedig nagyprépost. Korának kitunő hitszónoka volt, muvei a katolikus líra kiemelkedő alkotásai. Főként vallásos és hazafias költeményeket írt, melyeket a Katholikus Szemle, a Családi Lapok és más országos lapok tettek közzé.
Költeményei (Pest, 1860.), Költeményei (Veszprém, 1901.)

KEMÉNY SIMON tanító
(Radosna, 1872. - Jánosháza, 1919. aug. 22.)
A tanítóképző elvégzése után került Jánosházára tanítani 1900-ban. Az izraelita felekezeti iskola mellett a községben működő ipariskolát is ő irányította. A faluban levő menhely telepvezetői tisztségét is betöltötte. A tanácshatalom idején az iskolákat államosító bizottságnak szintén tagja volt. A Tanácsköztársaság bukása után Jánosházán 1919. aug. 21-én véres zsidópogromot hajtottak végre, Kemény Simon is ennek áldozata lett.

KERTÉSZ /LEHNER/ JÓZSEF , költő
/Szombathely, 1901. júl. 23. - Szombathely, 1966. márc. 20./
Nagylétszámú agrárproletár család gyermekeként látta meg a napvilágot. Küzdelmes, tragédiákkal telített életét szülővárosában élte le. Szenvedései, sorscsapásai avatták költővé. A hatvanas évek elején kiadott megyei irodalmi antológiában önéletrajz-szeru vers-poémában örökítette meg az életét. A megyei kórházban kertészkedett /innen a költői név/ és verssé érett benne az élet sok-sok apró rezdülése. Az újrakezdés kényszeruségében viszonylag későn ért költővé. Nem írt sokat, de amit közreadott, arra nagy gondot fordított. Költeményei eleinte Szombathelyen az "Irott Kő"-ben, és más megyei lapokban láttak napvilágot. Lírai hangját a szelíd természetközelség jellemzi. Kötete "Szeptemberi búcsú" címmel 1942-ben jelent meg.

KINCS ELEK , irodalomtörténész, pedagógiai író, középiskolai tanár
/Szamosújlak, 1897. jún. 10. - Bp. 1978. máj. 14./
Tanári diplomát szerzett a Kolozsvári Tudományegyetemen. 1930-36. Szombathelyen működött gimnáziumi tanárként. Egyik szerkesztője volt az Irott kő című folyó- iratnak. A háború idején Körmenden élt. Sok középiskolást készített fel vizsgára hogy ne veszítsenek évet és ne kelljen bevonulniuk katonának. 1946-ban a körmendi Állami Polgári és Leányiskola tanára. Még ebben az évben megszervezte a Kölcsey Gimnáziumot és a Dolgozók Gimnáziumát, melynek évekig igazgatója volt. Az ő munkájának eredményeként jött létre a debreceni Ady Társaság és a Szatmár megyei Kölcsey Társaság. Titkára volt a szombathelyi Faludi Társaságnak. Életútját hét könyv és több más cikk jelzi.
M.: Kölcsey Ferenc a közéletben (Szombathely, 1931.), Ady hatása (Mátészalka, 1933.), Kossuth százéves vallomása (Szombathely, 1936.)

KINCS ISTVÁN , katolikus pap, író
/Felsőőr, 1867. dec. 30. - Kőszeg, 1942./
1899-ben lett kőszegi plébános. Már akkor nevet vívott ki, mint elbeszélő s mint ifjúsági író. Elbeszélései, cikkei a dunántúli és a fővárosi lapokban jelentek meg először. Regényeiben a dunántúli kisvárosok társadalmát mutatta be keresztény szellemben. A Szent István Akadémiának kezdettől fogva tagja; 1940-től tiszteletbeli tagja. Kőszeg város közéletében is jelentős szerepet vállat. 1939-ben vonult nyugalomba. A pápa prelátusi méltósággal ruházta fel. Elbeszélő művein kívül írt apró vígjátékokat és karácsonyi játékokat is.
M.: Testvérek (1894.), Tarka Világ (Szombathely, 1945.), Emberfaragás (1940.)

KIS JÁNOS , költő, műfordító, evangélikus szuperintendens, (püspök)
/Rábaszentandrás; 1770. szept. 22. - Sopron, 1846. febr. 19./
1782-től a soproni evangélikus líceumban tanult. 1790-ben több társával együtt megalakította az első magyar iskolai önképzőkört, a Soproni Magyar Társaságot. 1791. őszétől a göttingeni, majd 1792-től a jénai egyetemen tanult tovább. 1794-től Győrött tanított, 1796-tól nagybaráti, 1798-tól kővágóőrsi, 1802-től nemesdömölki evangélikus lelkész. Kazinczyval 1793-tól levelezett. Megismerkedett Berzsenyivel, fölfedezte, hogy titokban verseket ír, kapcsolatot teremtett közte és Kazinczy közt. 1812-től haláláig a dunántúli evangélikus egyházkerület szuperintendense. 1828-tól részt vett a felállítandó MTA alapszabályainak kidolgozásában. Mintegy hetven önálló műve jelent meg, sokat fordított görög, latin, német, francia klasszikusok műveiből. A nyelvújítás kérdésében Kazinczy álláspontján volt.
M.: A magyar nyelvnek mostani álláspontjáról, kiműveltethetése módjairól, eszközeiről (Pest, 1806.), Kis János versei (Pest, 1815.)

KISFALUDY KÁROLY író, költő, szerkesztő
(Tét, 1788. febr. 5. - Pest, 1830. nov. 21.)
1799-től a győri bencés gimnáziumban tanult, kimaradt, 1804-ben katonai nevelőintézetbe lépett. 1811-ben lemondott főhadnagyi rangjáról. 1812-16-ban egy évi megszakítással Bécsben festészetet tanult. 1817-ben visszatért Pestre, inni kezdett. Az első magyar író, aki az irodalomnak, az irodalomból élt. Sikeres muvei nyomán ismertté vált. 1821-től kiadta az Aurora irodalmi zsebkönyvet, megszervezte az Aurora-kört. 1811-ben Vas megyében Vönöckön tartózkodott nővérénél hosszabb ideig. Itt dolgozta ki A tatárok... c. szomorújátékát. Rokonlátogatóba átjárt Csöngére, Andrássy Teréziához.
M.: A tatárok Magyarországon, (dráma, 1819), A kérők (vígjáték, 1817), Tollagi Jónás viszontagságai (elbeszélés 1823), Mohács (elégia, 1824).

KISFALUDY SÁNDOR költő
(Sümeg, 1772. szept. 27. - Sümeg, 1844. okt. 28.)
A győri katolikus gimnáziumban, majd 1788-tól a pozsonyi főiskolán tanult. 1792-ben felvették a nemesi testőrségbe. Házassága miatt - Szegedy Rózát vette feleségül, a vasi alispán lányát - lemondott tiszti rangjáról, s kámi birtokukra költöztek 1800-ban. Kámi tartózkodása idején írta a "Boldog szerelem" ciklus dalait. 1805-tól Sümegen éltek. 1807-ben három kötete jelent meg: A kesergő szerelem 2. kiadása, A boldog szerelem és a Regék a magyar előidőkből. Az 1810-es években drámaírói tervekkel foglalkozott. 1831-ben szervezte, vezette a balatonfüredi színházat.

KISKOS ISTVÁN polgármester
(Szergény, 1874. nov. 20. - Szombathely, 1945.)
A szombathelyi premontrei gimnáziumban érettségizett, budapesti jogi egyetemen diplomázott. A szombathelyi kir. törvényszéken lett joggyakornok. 1896-ban lépett Szombathely város szolgálatába mint aljegyző. 1901-ben főjegyző, 1902-ben másodtanácsnok, 1908-ban tanácsnok lett. 1914. máj. 20-án választották meg Szombathely polgármesterévé, 1930-ig töltötte be ezt a tisztséget. Polgármesteri működése alatt alakították át a városháza épületét, bővítették a csatorna hálózatot és a vízműveket, ő létesítette a jéggyárat és vétette városi kezelésbe az Uránia Mozgófénykép Színházat. 1923-ban kormányfőtanácsossá nevezték ki. 1945. áprilisától haláláig a Nemzeti Bizottság elnöke volt.

KISS GYULA , művelődéstörténész, főiskolai docens, szerkesztő
/Kőszeg, 1921. - Szombathely, 1986. nov. 15./
Eötvös-kollégistaként végezte el a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakát, doktorátussal. Cserkésztiszt, hadapródőrmester, katona a háború utolsó hónapjaiban, majd francia hadifogoly. Különböző tanári feladatokat látott e1 1943 és 1954 között Budapesten, Kaposvárott és Szombathelyen, közben a Vas és Veszprém megyei Szabadművelődési Felügyelőségen dolgozott. 1955-től a Vas Megyei Tanácson művészeti főelőadóként tevékenykedett. 1963-ban kapcsolódott a Szombathelyen folyó népművelőképzésbe 1986. novemberig. A Vasi Szemlét ő indította meg újból 1958-ban. Megszállott népművelő, legendás tanár és kitűnő szervező volt. Nagy lelkesedéssel állt az iskolán kívüli népművelés előmozdításának ügye mellé. Számos publikációja jelent meg szaklapokban, folyóiratokban.
M.: C. Harrach Erzsébettel írta a Vasi műemlékek című könyvét (Szombathely, 1983.)

KISS JÁNOS , altábornagy
/Erdőszentgyörgy, 1883. márc. 24. Bp. 1944. dec. 8./
Székely katonacsalád sarja. Az I. világháború után a kőszegi katonai alreáliskola tanára, majd egy kerékpáros dandár parancsnoka, végül a honvédség gyalogsági szemlélője. 1939-ben a hadvezetés német orientációja elleni tiltakozásként nyugdíjazását kérte. Ettől kezdve Kőszegen élt visszavonultan. Bajcsy-Zsilinszky baráti köréhez tartozott, aki 1943-ban javasolta Horthynak Kiss János kinevezését honvédelmi miniszterré. 1943. decemberében tagja az újvidéki vérengzés ügyének tárgyalására kirendelt hadbíróságnak. Bajcsy-Zsilinszky vezetése alatt álló Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító bizottsága felkérte a bizottság Katonai Vezérkarának vezetésére. Bp.-re utazott, átvette az ellenállási mozgalom katonai szervezetének irányítását, s kidolgozta a bp.-i felkelés katonai tervezetét. Kivitelezésére nem kerülhetett sor, mivel 1944. nov. 22-én a mozgalom több vezetőjét, köztük Kiss Jánost is elfogták. Kétheti kegyetlen vallatás után a nyilas haditörvényszék halálra ítélte, s a Margit körúti katonai fegyházban kivégezték.

KNÉBEL FERENC , fotográfus
/Szombathely, 1836. ? - 1912. ?/
A vasi fotográfia meghatározó alakjai voltak a Knébel család tagjai. Az alapító Knébel Ferencet fia, Knébel Jenő és unokája Knébel Riza is követte a mesterségben. Bár gyógyszerészetet tanult, hamar átpártolt a fotográfiához. A portréfényképezés legjelesebb dunántúli muvelői közé tartozott. Külföldi kiállításokon számtalan díjat és kitüntetést nyert Londonban, Münchenben, Bécsben, Párizsban. A Chicagoi Nagykiállításon díjat nyert zsánerfotóival. Közéleti szerepe mellett fiából is kitűnő szakembert nevelt.

KNÉBEL JENŐ , fényképész
/?. 1865.? - ? 1935. okt. 20./
Előbb édesapja műtermében ismerkedett a fotózással, majd Bécs és Bp. legjobb fotósainál mélyítette el tudását. Vonzódott a zenéhez is, kitűnő muzsikus volt és támogatta a zeneiskola alapítását. Segítette továbbá az ifjú zenészek pályakezdését; zenekritikákat is írt. Képei kitunően voltak megszerkesztve, fotóalanyai nem merev pózokban vannak lefotózva. A város és a megye múltjának számos mozzanatát örökítette meg. Ezek ma már fotótörténeti ritkaságnak számítanak. Pl. lefényképezte 1945-ben a lebombázott városházát, a sárvári vár egykori dísztermét, Horthy kormányzót a Markusovszky Kórház avatásakor, Éhen Gyulát a Savara Múzeum átadásakor.

KOCSIS LÁSZLÓ , költő, kat. pap
/Szőce, 1891. okt. 20. - Pécs, 1973. márc. 9./
Születése után hamarosan Rábagyarmatra költöznek, ezért ezt a falut tekintette szülőfalujának. A papi szemináriumot Veszprémben és Pécsett végezte. 1916-ban szentelték pappá és lelkipásztorkodott több tolnai, baranyai faluban. 1917-ben jelent meg első verseskötete Kolostori csend címmel. 1921-ben kiadta elbeszéléseit, Bot Gergely rekviemje címen. Majd átvette a Dombóvári Hírlap szerkesztését. Két éven keresztül szerkesztette ezt a hetilapot, mely rendszeresen közölte a Vas megyei költők írásait is. 1929-ben tagja lett a Szent István Akadémiának, 1932-ben pedig a Janus Pannonius Társaságnak. 1930-ban a pécsi dóm sekrestyeigazgatója lett. 1940-ben Újdombóvárra helyezték papnak és 1950-ben került vissza a pécsi dómba kanonokként. 1959-ben készített egy hosszabb időszakot átfogó összeállítást a kötetben meg nem jelent verseiből, Zúzmara címmel. 1972-ben Cserháti József püspök megbízásából versidézeteket válogatott Mindennapi kenyér címmel megjelenő összeállításokhoz.
M.: Ferenc virágos kertje, >Versek(Pécs, 1923.), A dóm, Versek (Pécs, 1938.), A falum képeskönyve, Versek (Pécs, 1942.) Aranykápolna (Rábagyarmat, 1991.)

KOMÁROMY JÁNOS PÉTER, orvos, szőlész-borász
/Sopron, 1692. jan. 19. - Szombathely, 1761. ápr. 15./ Az egyetemet Strassburgban és Bázelben végezte, itt szerzett 1715-ben doktori oklevelet a soproni borról írt disszertációjával. Hazatérve Sopron vármegye főorvosa lett. 1718-tól Győrött volt gyakorló orvos, 1727-től Kőszegen, végül mint Vas vármegye főorvosa Szombathelyen élt.
M.: M. Dissertatio ... de vino hungarico Soproniensi... (Bariliae, 1715), Tractatus chemico-medicus de fonte, Salubri..

KONCZ JÁNOS , hegedűművész
/Szombathely, 1894. nov. 25. - Bp. 1937. jan. 5./
13 éves korában mint csodagyerek járta be Európát. Hubai Jenő tanítványa volt. 1918-ban tanársegéd, 1927-től pedig professzor a Zeneakadémián. Sokat koncertezett. Szinte valamennyi nagy városunkban fellépett. Ezután Olaszország, Bécs, Salzburg, Berlin zenekedvelői ünnepelték. Európa egyik legnagyobb hegedűművésze. Richard Strauss szerint: "Paganini után íme egy hegedűművész, aki igazán képes a közönséget extázisba hozni." Lukács Pál zeneakadémiai tanár ezt írta róla: "Zenélésének klasszikus tisztasága, magával ragadó formálásmódja, és lendületes hevülete, a legszebb művészi élmények emlékével ajándékozta meg közönségét." A sárvári zeneiskola vette fel nevét.

KOPECZKY FERENC , erdőmérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa
/Dolnji Miholjac 1911. dec. 9. - Balatonalmádi, 1978 jún. 3./ Sopronban erdőmérnöki oklevelet szerzett. 1945-47-ig hadifogoly volt. 1937-38-ban az Államépítészeti Hivatalnál műszaki rajzoló, 1947-49-ben szigorló mérnök, ill. tudományos munkaerő az Erdészeti Kutató Intézetben. 1949-től az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa, 1960-tól tudományos főmunkatársa. 1954-től Sárváron az Erdészeti Tudományos Intézet Nyárfakutató Kísérleti Állomásának vezetője. Főként az erdei fák, elsősorban a nyárak, fa alakú füzek és az akác nemesítésével foglalkozott.
M.: Korszerű nyárfagazdálkodás (Bp. 1958.)

KONDICS ISTVÁN motorszerelő, karbantartó
(Szombathely, 1902. júl. 2. - Schönberg, 1945.)
Motorszerelő szakmát tanult, már fiatalon szervezett munkás volt. A Tanácsköztársaság idején a fiatalok körében agitációs munkát végzett. A tanácshatalom bukása után az állandó rendőri felügyelet miatt Grazba szökött, s 1922-ben tért vissza Szombathelyre. Motorszerelőként a repülőtéren kapott munkát. 1924-1944-ig a Pamutipar Szövőgyárában szövőmesterként dolgozott. 1927-ben belépett a szociáldemokrata pártba, jelentős agitációs, szervező munkát végzett. 1944. nov. 3-án tartóztatták le. Komáromba, Dachauba, majd onnan Schönbergbe vitték, s többet nem tért vissza.

KOPTIK ODÓ , apát
/Klattan, 1692. - Göttweig, 1755./
Eredeti neve Iván. A gimnáziumi évek után Sanktlanibrechtben lépett be a bencés rendbe. Ott kapta az Odó nevet. Pappá szentelése után Máriacellben volt gyóntató. A salzburgi egyetem tanára lett, ekkor már neves tudós, jó tollú író, valamint kiváló szervező hírében állt. 1739-ben dömölki apáttá nevezték ki. Koptiknak már Dömölkre jövetele előtt az volt a terve, hogy új templomot és kolostort épít. Ezen kívül a magyar akadémia szervezése is szerepelt elképzeléseiben. Ezekben az ügyekben kilincselt több mint négy évig. Az akadémiát nem sikerült kijárnia, de a templomépítésről nem mondott le. 1748-őszén már állt az új templom, s benne a kápolna. Sajghó Benedek pannonhalmi főapáttal támadt vitája miatt Mária Terézia a göttweigi bencés kolostorba "száműzte", ahol 1755-ben halt meg.

JOZEF KOSIC - Kossics József, pap, író, költő nyelvész, néprajzkutató, történész
/Bagonya, 1788. okt. 9. - Felsőszömök, 1867. dec. 26./
Szombathelyen járt líceumba és teológiát tanult. 1811-ben szentelték pappá. 1816-tól 1829-ig Alsószölnökön, majd ezt követően Felsőszölnökön látta el a papi teendőket. A rábavidéki szlovénség népéletéről készít néprajzi leírásokat. 1828-ban jelent meg "A Magyar országi Vendus Tótokról" című tanulmánya, melyet a szlovén néprajztudomány alapműnek tekint. Munkássága révén indult meg a szlovén nyelvű könyvek nyomtatása. A magyar nyelv rövid tudománya című művében szlovén-magyar szótárt hozott létre. Kéziratban maradt fenn "A vasi és zalai szlovénok régiségei" című munkája, mely szülőföldjének múltjáról szól. Életének fő célja volt, hogy a kulturális és anyagi elmaradottságból felemelje a Rába és a Mura között élő szlovénséget.

P. KOVÁCS IMRE , tanár, újságíró, főszerkesztő helyettes
/Hosszúpereszteg, 1932. nov. 30. - Bp. 1996. ápr. 23. /
Az ELTE bölcsészkarán magyar-újságíró szakon szerzet diplomát 1956-ban. Előbb általános iskolában majd gimnáziumban tanított Budapesten. Később igazgató, majd szakfelügyelő. 1972-től a Köznevelés c. lap rovatvezetője, nyugdíjba vonulása előtt négy évig főszerkesztő-helyettese. Nyelvészeti írásait a Magyar Nyelvőr, és az Édes Anyanyelvünk c. folyóiratok közölték. Több évi anyaggyűjtés, levéltári kutatás után megírta szülőfalujának történetét "Hosszúpereszteg kilenc évszázada" címmel, 1991-ben jelentette meg. Értékét jelzi, hogy az ELTE bölcsészkara disszertációként fogadta el, így 1994-ben doktori címet kapott. Kiváló adottságokkal rendelkező újságíró, pedagógiai esszéista, közoktatáspolitikai publicista volt.
Családok közelről (Szociográfiák ) (Bp., 1994.), Nyelvművelő kis tükör (Szombathely, 1993.)

KOVÁCS JAKAB , szállodaalapító és tulajdonos
/Szombathely, 1837. - Szombathely, 1923./ Kovács fiatalon került Jákra, ahol nyolc évig kocsmáros volt. Később visszaköltözött Szombathelyre, 1876-ban átvette a Burberl-kávéházat, majd 1903-ban a Sabaria-kávéházat és szállodát. Utóbbit saját neve alatt sok munkával magas színvonalra emelte. A "régi" Kovács-szállónak egész Dunántúlon jó híre volt. Azonban a növekvő igényeket a régi típusú szállodák nem tudták kielégíteni, így felvetődött egy modern szálloda létrehozásának terve. Kovács szívvel-lélekkel részt vett szervezésben, építésen; munkájának eredményeként 1915-ben felépült az egész Dunántúl legmodernebb szállodája. 105 szobából állt, központi fűtéssel, minden szobában vízvezetékkel, lifttel. A földszinten kávéház, koncert- és bálterem, a szuterénben kabaré. Volt még étterem, cukrászda és fodrász a házban. A város legszebb pontján épült fel. Kovács nevét sokáig őrizte a szálloda. (Ma Savaria Szálló)

KOVÁCS JÓZSEF , szociáldemokrata vezető; alispán
/Mezőcsokonya, 1874. nov. 9. - Szombathely, 1949. márc. 11./
Körmenden volt vasesztergályos tanonc. 1896-tól 1908-ig, a szombathelyi Pohlgépgyárban dolgozott, mint műhelyvezető. Bekapcsolódott a munkásönképzőkör munkájába. 1903-ban lett tagja a szociáldemokrata pártnak. 1918. novemberében megalakult munkástanács elnökévé választják. Ez év decemberében felelős szerkesztője lett a Testvériség című hírlapnak, 1919. márc. 21-én a Szombathelyen megalakult az ideiglenes direktórium tagja lett. A Tanácsköztársaság leverése után 1 évi börtönre ítélték. 1921-től 1928-ig a Szombathelyi Általános Fogyasztási Szövetkezet elnökeként tevékenykedett. A felszabadulást követően a szociáldemokrata pártban folytatta tevékenységét. 1946-ban megbízták az alispáni teendők ellátásával. 1947-ben a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki.

KOVÁCS SÁNDOR JÁNOS, tanár, író, helyismereti szerző
/Répceszentgyörgy, 1865. márc. 16. - ?/
Kereskedelmi tanár volt előbb Brassóban, majd Nagyváradon, végül Kolozsvárott. Társadalmi, politikai, közgazdasági cikkeket írt fővárosi és vidéki lapokba. Szerkesztett magyar-francia és francia-magyar szótárt, megírta a Vas megyei könyvnyomtatás történetét, írt irodalomtörténeti és nyelvészeti munkákat.
M.: A könyvnyomtatás története Vas megyében. (Szombathely, 1891.)

KOVÁCS ZOLTÁN , tanár, gimnázium igazgató, szakfelügyelő
(? 1913. -Szombathely, 1985./ Tanítóképzőt végzett, a munka mellett állandóan képezte magát. Előbb a Pécsi Tanárképző Főiskolán, majd a pécsi egyetem bölcsészkarán szerzett diplomát. Négy évig állástalan volt, majd Csepregre került tanítónak. Harminc évig dolgozott itt. Az ötvenes években lett szakfelügyelő Vas megyében. Főként az összevont osztályú kis iskolákkal foglalkozott. Számos tanulmányt írt, melyben hasznos módszereket dolgozott ki a fizika tanításához. Zátonyi Sándorral kezdték el a tankönyvírást és elkészítik az általános iskola 6., 7., 8. osztályos fizika-tankönyveket. Korábban kiváló tanár kitüntetést, 1966-ban Állami-díjat kapott. ÉLete utolsó éveit Szombathelyen töltötte.
M.: Osztályaink közösségi szerkezetének vizsgálata szociometriai módszerrel (Csepreg, 1968.), Tanári kézikönyv a fizika tanításához 8. oszt. (Zátonyi Sándorral) (Bp. 1971.)

KOVÁTS BÉLA , Kovács, tanár igazgató, sportvezető
/Deérfalva, 1922. nov. 8. - Pankasz, 1994. aug. 4./
A tanítóképzőt Marosvásárhelyen végezte, ezután Kolozsmagyaródra került tanítani. Innen vezet az útja a katonasághoz is. Ausztriában francia fogságba került. Szüleit hosszabb keresés után Szombathelyen találta meg. A pankaszi iskolához helyezik 1945. okt. 1-el. 1962-től az új általános iskola igazgatója, e feladatot 1976-ig látta el. Létrehozta és megszerettette a különböző sportágakat a faluban. P1.: röplabda, asztalitenisz, sakk, atlétika. Fényes sportsikereket értek el. Feladatának érezte a népművelési tevékenységet is. 1948-tól rendszeresek voltak Pankaszon a színielőadások. Szervező munkája eredményeként 1950-ben felépült a pankaszi kultúrház. 1950-ig népművelési ügyvezető, majd 1950től 1981-ig a művelődési otthon igazgatójaként is dolgozott. 1960-as évektől megszervezte az Őrség még meglévő, föllelhető használati tárgyainak, történeti, stb. emlékeinek gyűjtését, s létrehozta a község helytörténeti gyűjteményét. Több publikációja jelent meg a vasi és az országos lapokban. A nagyobb lélegzetű pályamunkák, tanulmányok 1965-70 közötti időből származnak.
M.: Pankasz: 1945-1985. /"Ez is Őrség" (Pankasz, 1985. ), A pankaszi ifjúság szervezetei: 1945-1985. / "Lesz gyümölcs a fán" (Pankasz, 1985.)

KOZINA SÁNDOR , miniatűr- és arcképfestő
/Felsőság, (ma Simaság), 1808. márc. 13. - Felsőpulya, (ma Oberpullendorf), 1873. szept. 6. /
Bölcsészettudományi tanulmányok után Pesten, Bécsben, Párizsban és Itáliában tanult festeni. Az 1830-as évek közepén Pesten arcképfestő. 1841-ben Oroszországban, később Párizsban, Londonban és Budán működött. 1849 után a Sopron megyei Pulya lett állandó tartózkodási helye, de onnan is két nagyobb utazást tett Franciaországba. Számos finom kidolgozású miniatűr arcképet festett felsőmagyarországi polgári és nemesi megrendelők részére. Arcképei szerepelnek a Magyar Nemzeti Galériában és a Magyar Nemzeti Múzeum történeti képcsarnokában.

KÖCSKI SÁNDOR , országbíró
/? - 1327. dec. 23. és 1328. febr. 19. között/
Ősrégi Vas vármegyei család ivadéka, kinek elődei már első királyaink korában szerepelnek. Károly Róbert uralkodása alatt tehetségével, munkásságával teszi híressé a család nevét. Harcolt a Kőszegiek ellen, 1319-ben Zalafőnél Kőszegi András felett aratott győzelmet. A mühldorfi csatában harcoló magyar sereg vezére. /1322. szept. 23./ Megkapta az országbírói méltóságot. Mint Vas vármegye főispánja, l325-1327-ig visz fontos szerepet. Magáénak tudhatta a vármegye, a nemzet és királya bizalmát, az uralkodó védelmében halt hősi halált.

KŐSZEGHY KÁROLY , operaénekes
/Kőszeg, 1820. nov. 17. - Újpest,
/Eredeti neve: Purt Károly.
A papnak szánt fiú a Soproni Líceumban, majd Bécsben tanult tovább. Itt tért zenei pályára, elvégezte a konzervatóriumot. 1843-ban szerződtette Bartay Ede, a Nemzeti Színház igazgatója: 44 éven át 1843-tól 1882-ig volt a Nemzeti Színház és a Magyar Királyi Opera tagja. Leghíresebb szerepei: Mefisztó (Gounod: Faust), Rocco (Beethoven: Fidelio), Gáspár (Weber: Bűvös kalap). Legnagyobb művészi teljesítményt Tiborc szerepében alakította a Bánk bánban. Majdnem másfélszáz színpadi szerepének megformálásakor mindig magas muvészi teljesítményre törekedett. 30 éves énekesi jubileumát 1874. okt. 16-án ünnepelték, ekkor Ferenc József érdemrenddel tüntették ki.

KŐSZEGI /BARTUNEK/ JÁNOS, tanító, helytörténész, író, hadimúzeumalapító
/? - ?/
Igazgató-tanító Körmenden, versek, színdarabok írója, ill. magyar-történelem szakos tanár. Tizenöt évi munkával összegyűjtött háborús emlékekből 1934-ben megnyitotta hadimúzeumát Körmenden. Egyedülálló vállalkozás volt az akkori Magyarországon. A Korona Kávéház öt termét töltötte meg a képekből, festményekből, szobrocskákból, érmekből, pénzekből, levelezőlapokból, fényképekből álló gyűjtemény.

KŐVÁRI-KAFFEHR BÉLA , hírlapíró
/Kürtös, 1853. ? - ?/
Fiatal korában beutazta Európát. 1877-ben egy évig a török hadseregben mint főhadnagy szolgált és a török nyelv elsajátítása után török költők műveinek fordításával foglalkozott. Volt hírlapíró Pesten, dolgozott a Vasárnapi újság, majd a Pesti Napló szerkesztőségében. Később Szombathelyen telepedett le. 1886. dec. 12-től 1888. dec. 30-ig szerkesztője volt a Dunántúl c. hetilapnak. 1889-1905. felelős szerkesztője és kiadója a Vasvármegye c. heti- ill. napilapnak. 1897-ben egy újabb lapot, az Eisenburg címűt indította meg Füredi Mórral együtt. Sokat tett a város fejlődéséért, társadalmi mozgalmak részese volt. Törökországi útjairól cikksorozatot írt, több költeményt adott ki, köztük: A fájdalom dalai című ciklusát; sokat fordított török nyelvből; szerkesztette a Vasvármegye Berzsenyinek c. emlékkönyvet.
M.: Az élcz a töröknél (Szombathely, 1888.), Költemények (Szombathely, 1882.), Verőfényes napok. Humoreszkek (Szombathely, 1887.)

KRAJEVSZKY GIZELLA , könyvtáros
/Szombathely, 1924. - Szombathely, 1983./
Történelem-könyvtár szakon végzett az ELTE-n. 1952-ben gyermekkönyvtárosként kezdett dolgozni a szombathelyi Megyei Könyvtárban. 1956-ban került feldolgozó munkakörbe. 1961-től 1977-ig, nyugdíjazásáig a feldolgozó osztály vezetője volt. Honismereti tevékenysége 1965 és 1976 között: bibliografizálás, publikálás. Alapvető szerepe volta Savariensia Helyismereti Gyűjtemény kialakításában: 25 éves könyvtárosi tevékenysége összeforrt a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár történetével.
M.: A megyei könyvtár gyűjteményének kialakítása és feltárása 1952-1969. (Szombathely, 1970.), Vas megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1777-1963. Takács Miklóssal (Szombathely, 1964.)

KRESZNERICS FERENC , pap, nyelvészeti író
/Ivánc, 1766. febr. 25. - Ság, 1832. jan. 18./
Pozsonyban hittudományt tanult 1785-től 1790-ig. Pozsonyi éveinek legjelentősebb alkotása "Magyar Nyelvkönyv"-e. 1790-ben szentelték pappá. 1793-tól a szombathelyi líceumban tanított. 1803-ban elkészítette a szombathelyi múzeum római régiségeinek teljes leltárát. 1804-től 3 évig Bécsben nevelő volt, ekkor gyűjtötte össze könyvtárának legértékesebb nyelvészeti anyagát. 1806-ban tért vissza Szombathelyre és ismét a líceumban tanított. Nagy szorgalommal gyűjtött közmondásokat, népi szólásokat. Két nagy kéziratos gyűjteményt szerkesztett: "Hébe-kori philológiai gondolatok", "Emlékezet segítsége". Közmondásainak gyűjteménye 1808-ban készült el. 1812-ben Alsóságon plébános, majd 1822-ban kemenesaljai esperes lett. 1829-ben fejezi be szótárát, címe: "Magyar Szótár gyökérrenddel és deákozattal". 1831-ben adták ki Budán az első részt. A Magyar Tudós Társaság tiszteletbeli tagjává választották. Élete utolsó éveiben részt vett a Társaság műszógyűjtésében és a tervezett Matematikai Műszótár forrásainak összeállításában. Szótára második kötetének nyomtatása idején halt meg.

KULCSÁR JÁNOS , újságíró, szerkesztő, költő
/Abda, 1935. - Szombathely, 1983. máj. 20./
Az ELTE könyvtár szakán szerzett diplomát 1962-ben. Ezután a Győr-Sopron megyei Népművelődési Tanácsadó vezetője volt. 1969-től 1983-ig a Vas Népe napilap munkatársa volt, vezette a lap kulturális rovatát. 1963-ban lett az Életünk c. folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Szervező munkájával járult hozzá a folyóirat megindításához. 1969-től 1977-ig pedig főszerkesztője lett. Irodalmi munkássága országosan is ismertté tette nevét. A tárcanovella egyik legjobb művelője volt. Színházi kritikái, könyvrecenziói, a kulturális muhelyek munkáját támogató írásai mellett könyvet is írt Kultsár Istvánról.

KULTSÁR ISTVÁN , tanár, író, szerkesztő
/Komárom, 1760. szept. 16. - Pest, 1828./
Bencés papnak készült. Rendjének feloszlása után 1789-ben már világi tanárként került Szombathelyre, ahol "ékesszólástant" tanított. Hét évet töltött itt. Első éveiben verselgetett is. Irodalmi tevékenységét egy kis könyv jelzi: "B. Laudonnak Nándorfehérvári győzelme" (Szombathely, 1790.). Eljutott hozzá Mikes Kelemen törökországi leveleinek kézirata. Előszót írt a műhöz és kinyomtatta a szombathelyi Siess-nyomdában 1794-ben. Nagy jelentőségű tett volt ez a németesítés korában. A kiadás anyagi gondjait magára vállalta. 1796-ban hagyta el a várost, Pestre költözött és lapszerkesztőként dolgozott. 1813-ban a pesti magyar színház igazgatója lett. A szellemi élet majd minden megmozdulásában részt vett. Támogatta a színészetet. Részt vállalt az Akadémia alapszabályait elkészítő bizottság munkájában is.

KUNC ADOLF, premontrei tanár, igazgató Szombathely történetírója
/Hegyhátsál, 1841. dec. 18. - Keszthely, 1905. szept. 12./
Tanulmányait a keszthelyi algimnáziumban kezdte, majd Szombathelyen a premontrei főgimnáziumban folytatta. Érettségi után tanári és bölcseletdoktori oklevelet szerzett. 1863-tól tanár egykori szombathelyi iskolájában, majd 1875-től 1884-ig ő lett a gimnázium igazgatója. A mennyiségtan, vegytan és természettan tanáraként országszerte híres fizikai szertárat hozott létre, amit folyamatosan bővített, fejlesztett. Diákjával Gothard Jenővel végzett Foucault-féle ingakísérlete és telefonkísérletei a magyar és nemzetközi tudománytörténetben jelentősek. 1880. évi Vándorgyűlésen mutatták be Szombathely és Herény közötti telefonkapcsolat létrehozását a Gothard-testvérek közreműködésével. Tevékenyen részt vett Szombathely és a megye közéletében. 1884-ben a szombathelyi kerület országgyűlési képviselőjévé választották. Még ebben az évben a csornai premontrei kanonok rendjének főpapjává nevezi ki. Támogatásával 1893-ban épül fel a rend gimnáziumának épülete. Élete utolsó éveit Türjén töltötte.
M.: Légkörünk, s a vele összekötött tünemények = A Szombathelyi Katolikus Főgimnázium Értesítője, 1870-71. 3-13. p. Szombathely-Savaria-rend. tanácsú város monographiája 1-2. r. (Szombathely, 1880-1894) (A második részt Kárpáti Kelemen írta)

KUNOSS ENDRE , költő, író, hírlapíró, ügyvéd
/Egyházashetye, 1811. ápr. 9. - Kálóz, 1844. jún. 22./
Nemesi családból származott, ügyvédi vizsgája után hosszabb utazást tett Németországban. Hírlapírói munkásságát a Jelenkornál kezdte. 1838-ban megindította a Természet című természettudományos folyóiratot. Ezután grófi családnál nevelősködött. Versei, elbeszélései s cikkei 1831-től kezdve jelentek meg a folyóiratokban. Érzelmes, lágy hangú lírikus volt. Kéziratban maradt drámáját (Istenítélet) 1839-ben bemutatta a Nemzeti Színház. Több jogi, nyelvi és természettudományi munkája is megjelent.
M.: Gyalulat (1835), Dalfüzér (1839,), Kunnos Endre versei (1843.)

KUTAS KÁLMÁN , evangélikus lelkész, költő, műfordító
/Győr, 1888. nov. 21. - Miskolc, 1984. jún. 18./
A soproni evangélikus teológiai akadémián végzett. Segédlelkészként Debrecenben és Budapesten, majd lelkészként 1915-től 1928-ig Zalaegerszegen, 1928-tól 1931-ig Szegeden, 1931-től 1952-ig Szombathelyen működött. 1952-ben vonult nyugdíjba, de még évekig Szombathelyen élt és alkotott. A Faludi Ferenc Irodalmi Társaság lelkes író-gárdájához tartozott és rendszeresen jelentek meg versei és tanulmányai az Írott Kő c. folyóirat hasábjain. Gazdag értékű versíró munkáságát kiegészíti műfordítói és szépíró tevékenysége.
M.: Egy emberélet (Bp. 1985.), Nap-lemente; Jónás (Szombathely, 1983.), Versek (Szombathely, 1926.)

KUZMICS ISTVÁN , lelkész, bibliafordító
/Sűrűháza, 1723. - Surd, 1779. dec. 20./
Felsőfokú tanulmányait Sopronban és Pozsonyban végezte. 1751-ben a nemescsói evangélikus iskola igazgatója lett. Itt indult irodalmi pályája vallási és iskolai tárgyú könyveinek megírásával. Pl: "Vend kis káté" (1752.) "Vend ábécés könyv" (1753.). 1755-ben a surdi evangélikusok lelkésze lett. Itt kezdte el nagy munkáját, az Újszövetség lefordítását vend nyelvre, amit 1771-ben Halleban nyomtattak ki. 1779-ben halt meg. Vallási és iskolai tárgykönyveivel a nemzetiség erkölcsi fölemelkedését is szolgálta. Bibliafordítását magas színvonalon végezte el és ezzel a művével megteremtette a magyarországi vend-szlovén nemzetiség irodalmi nyelvének alapjait is.

KÜHÁR FLÓRIS FERENC , bencés szerzetes, teológiai tanár, egyháztörténész, író
/Pártosfalva, 1893. júl. 5. - Bp. 1943?/
Középiskolai tanulmányait Kőszegen és Győrött végezte, a teológiát Innsbruckban, ahol doktorrá avatták. 1917-1922 között Celldömölkön volt plébános. 1922-től a Pannonhalmán tanár. 1926-1929 között a Pannonhalmi Szemlét, 1940-től a Katholikus Szemlét szerkesztette. Tagja volt a Szent István Akadémiának. Irodalmi munkásságának nagy része hittudományi és bölcseleti tárgykörhöz tartozik. Számos cikket, értekezést, kritikát írt folyóiratokba; de önállóan is megjelent több műve, köztük különösen jelentős a Bevezetés a vallás lélektanába. A Haász István szerkesztésében megjelent Védőszentjeink élete sorozatban több kötete jelent meg nagy szentek életrajzaival. Vas megyei vonatkozású műve, többek között: A czelldömölki bucsujáróhely rövid ismertetése (Celldömlk, 1918)

KÜZMICS MIKLÓS, szlovén katolikus pap, költő, nyelvész
/Alsócsalogány, 1737. - Felsőszentbenedek, 1804. ápr. 11./
Teológiát hallgatott Győrött. 1763-ban szentelték fel. Udvari káplán a felsőlendvai várban 3 hónapig, majd plébános volt Felsőszentbenedeken 1763-tól 1804. ápr. 11-én bekövetkezett haláláig. Szily Jánosnak igen kedves papja, kerületének esperese és tanfelügyelője volt. Zichy győri püspök és Szily bőkezű mecénásai voltak. Szilyhez írt nagyszámú levele hu tükre az akkori vendvidék valláserkölcsi és kulturális életének. Küzmics Miklós és unokatestvére Küzmics István evangélikus lelkész voltak megteremtői a vend-szlovén irodalmi nyelvnek.

LAKY REZSŐ, tanító, szakfelügyelő, honismereti kutató
/Nagybiccse, 1914. nov. 22. - 1985./ 1935-ben végezte a Jászberényi Tanítóképzőt. A katonai szolgálat letöltése után a Zala megyei Kemendollár iskolájában tanító és népművelő volt 1941 augusztusáig. A következő években Hosszúpereszteg, Ostffyaszszonyfa, majd Nagysimonyi iskolájában tanított. 1957-ben a celldömölki Járási Tanács oktatási osztálya népművelődési felügyelőjének nevezték ki, ahol 1975-ig, nyugdíjazásáig tevékenykedett. Ezt követően lett halála napjáig a megyei honismereti szakkörök felügyelője. Többek között kutatta a kemendi vár történetét, a hosszúperesztegi lakodalmi szokásokat, ragadványneveket, ostffyasszonyfai hadifogolytábor és temető történetét. Lelkes szervezője volt velemi honismereti tábornak. Munkássága elismeréseként megkapta az Országos Béketanács Arany jelvényét és az Ortutay Gyula Emlékérmet.
M.: Ostffyasszonyfai fogolytábor és temető története (1914 - 1919. márc. 21.) (Celldömölk, 1971.) Egyik társszerzője volt a Vas megye földrajzi nevei című műnek (Szombathely, 1982)

LAKY DEMETER pedagógiai író, műfordító, premontrei perjel
(Keszthely, 1818. dec. 25. - Csorna, 1902. aug. 2.)
1838-ban lépett be a premontrei rendbe, majd Győrött pedagógiát tanult. 1843-ban pappá szentelték, és 1843-45-ig Szombathelyen, majd 1847-49-ben Keszthelyen volt a szónoklattan tanára. Mint nemzetőr főhadnagyot 1849-ben elfogták, és 8 évi várfogságra ítélték. 1854-ben kegyelmet kapott. Ettől fogva a rend csornai székházában élt, utóbb mint rendjének kormányzó-perjele. Stilisztikai, politikai és retorikai tankönyvei a maguk idejében igen elterjedtek voltak. Az első magyar nyelvű iskolai poétika szerzője.
M.: A költészetnek rövid elméleti, gyakorlati rendszere és történeti vázlata (Szombathely, 1847.)

LASZ SAMU , tanár, geográfus, természettudományi író
/Szergény, 1859. dec. 18. - Bp. 1930. jún. 6./
A bp.-i egyetemen 1882-ben szerzett oklevelet. 1882-86. között a Meteorológiai Intézetnél a klimatológia asszisztense és Bp.-en középiskolai tanár. Utóbb Győrött, majd ismét Bp.-en tanított. Széleskörű irodalmi tevékenységet fejtett ki elsősorban a földrajz és a természettudományok népszerűsítése és a tankönyvírás terén; szerepe volt a Magyar Földrajzi Társaság fejlesztésében.
M.: A vulkanizmusról (Bp., 1883.), A délsarki expedíciók (Bp., 1899.)

LENCZ GÉZA ,nyomdász, lapszerkesztő, szociáldemokrata politikus
/Kis-Cze11, 1889. jan. 8. - Szombathely, 1976. jan. 5./
Apja szabónak szánta, de ő beállt négy évre nyomdász-inasnak 1903-ban. Amint meglett a Nyomdászok Segélyező Egyesületében a 13 havi tagsága, elindult "valcolni". Ezután Baján, Egerben és Kolozsvárott is dolgozott, 1911-ben került Szegedre, a Szegedi Friss Újság cikkeit szedte. Idővel saját írásait is ólomba öntötte. Az őszirózsás forradalom után saját lapot indított, Igazság címmel. Szegedi tevékenysége 1919-ig tartott. Szerkesztője lett a Tanácsköztársaság idején a Kemenesalja c. lapnak, annak bukása után letartóztatták. Szabadulását követően egy ideig Nagysimonyiban bujkált, majd Pápán dolgozott 1921-ig. 1923-ban Szombathelyre jött, itt a Hír című lap szedője lett. Innen az Egyetemi Nyomdába ment, ahol 1945-ig dolgozott. Ezután tért vissza Szombathelyre és ismét újságíró lett az Új Vasvármegyéné1, amelynek 1946 februárjától 1948 márciusáig szerkesztője volt. 1948-ban leváltották szerkesztői beosztásából. Ez nagyon megviselte, még jobban kizárása a szociáldemokrata párból. Később rendeződtek dolgai és elismerésekben is részesült.

LINGAUER Albin /Lékay-Lingauer/, újságíró, politikus
/Gönyü, 1877. márc. 1. - Linz, 1962. márc. 31./
Jogi tanulmányait Bp.-en végezte. Előbb egy jászberényi újságnak, majd Bp.-en az Országos Hírlapnak volt munkatársa, 1901-től dolgozott a Vasvármegye c. lapnál, később főszerkesztője, tulajdonosa lett. A szombathelyi újságírás vezéralakja volt. A Vasvármegyét Nyugat-Dunántúl legjelentősebb, legolvasottabb újságjává fejlesztette. Híres volt a lap a hírek, tények valósághű közléséről. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor ellenforradalmi tevékenysége miatt menekülnie kellett előbb Bécsbe, majd Szerbiába. Ezután nagy szerepet játszott a jobboldali politikai mozgalmakban. Az első nemzetgyűlés képviselője lett 1920-ban a kőszegi kerületben. Ezenkívül még háromszor választotta meg ugyanaz a kerület nemzetgyűlési ill. országgyűlési képviselővé. Sokat írt fővárosi újságokba is. Konzervatív legitimista politikát folytatott. Szerepe meghatározó volt a vasi hírlaptörténelemben. Nyomdai újításai voltak, modern szerkesztési elveket alkalmazott.

LIPP Vilmos , tanár, régész
/Pest, 1835. dec. 11. - Keszthely, 1888. jan. 3./
Kegyesrendi, majd premontrei szerzetes volt. 1861-ben pappá szentelték. A pesti egyetemen 1868-ban latin, görög, német nyelvből tanári, 1878-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1860-tól a premontrei gimnázium tanára. A régészet iránti érdéklődését Rómer Flóris ébresztette fel benne, akivel együtt kutatta és feltárta Savaria régiségeit. Élénk propagandát folytatott a régészeti leletek gyűjtése és megóvása érdekében. Alapítója és szerkesztője volt a Vasmegyei Közlönynek valamint a Vas megyei régészeti gyűjteménynek. Gyűjtötte, rendszerezte az előkerült leleteket. Szerkesztette "A Vasmegyei Régészeti-egylet Évi Jelentése"-t. Régészeti munkája mellett szépirodalmat fordított, tanulmányokat jelentetett meg az irodalomtörténet köréből. 1876-ban hosszabb tanulmányútra Olaszországba ment. Ezután Keszthelyen tanár, majd igazgató. Keszthelyen és környékén nagy kiterjedésű népvándorlás- és avar kori temetőket tárt fel. Tanulmányai az Archeológiai Értesítőben és az Archeológiai Közleményekben jelentek meg.
M.: Tanulmányok (Szombathely, 1880.), A keszthely-dobogói sírmező (Bp., 1884.), A Római szobrászat emlékei Vasmegyében (Szombathely, 1877.)

LORÁNT Gyula , labdarúgó, edző
/Kőszeg, 1923. febr. 6. - Bp. 1981. máj. 31./
1943-tól 1945-ig a Nagyváradi Atlétiai Club, 1946-ban a Flacara Rosie Arad, 1947-től 1949-ig a Vasas, 1950-től 1956-ig a Bp.-i Honvéd labdarúgója. Az 1952-es Helsinki Olimpián arany érmet nyert a magyar csapattal. 1953-ban Európa Kupa-győztes lett. Londonban az évszázad mérkőzésén az angol válogatottat 6:3-ra legyőző magyar csapat tagja. Ebben az időben Lórántot a világ legjobb középhátvédjének tartották. Négyszeres magyar bajnok, 1946/47-ben román bajnok, negyvenkétszeres magyar válogatott. Edzőként is sokra vitte, előbb kisebb csapatoknál, majd a Honvédnál és a Debrecenben dolgozott. Elvégezte a kölni edzőképzőt. 1963-tól 1981-ig az NSZK-ban edzősködött. Az FC Köln, a Bayern München, a Schalke 04 edzője volt. Németországban ő honosította meg az ún. területvédelmet. A kőszegi sporttelep 1996-ban vette fel nevét.

LŐDÖR Jenő , festő
/Szombathely, 1904. - Szombathely, 1979./
Képzőművészeti ismereteit Biczó Ilona iskolájában kezdte el fejleszteni. Ezt követően szinte egész Európát bejárta. A tanulmányutak elegendő alapot adtak az Iparművészeti Főiskola elvégzéséhez. 1935-36-ban, valamint 1939-ben Firenzében volt az Akadémia hallgatója. 1945-47. között alpolgármester Szombathelyen. Rendszeresen állított ki alkotásaiból különféle tárlatokon. Kedvenc témája a környezete és a táj volt. Technikája az olaj. 1991-ben műveiből emlékkiállítást rendeztek. 1940-ben és 1941-ben Biczó Ilona díjat nyert. Tagja volt a Szent Márton Céhnek.

LUDVIGH Sámuel , világjáró, ügyvéd
/Kőszeg, 1801. - 1869. febr. 14, Cincinatti, USA/
Nemesi család sarja, 1837-ben kivándorolt Amerikába. 1848 elején Magyarországra látogatott, de nem sok idő múlva ismét visszatért új hazájába. Utazásairól német és magyar nyelven több könyvet adott ki, e könyvei útirajzok, melyek átmenetet képeznek a későbbi turisztikai jellegű útibeszámolókhoz.
M.: Theon, oder poetische Ankläge des Geistes und des Herzens... (Pesth, 1822.), Licht- und Schattenbilder republikanischer Zustände... (Leipzig, 1848.)

LUKÁCS József villanyszerelő
(Szombathely, 1915. jún. 18. - 1944.)
Villanyszerelő szakmát tanult Szombathelyen, majd Budapestre költözött. Eleinte az Egyesült Izzóban dolgozott, majd az egyik újpesti textilgyárban kapott munkát. Részt vett bérmozgalmakban, textilipari sztrájkok irányításában. 1938-ban börtönbe került, majd internálták. Szombathelyre visszatérvén részt vett a szociáldemokrata párt munkájában. 1944. ápr. 22-én letartóztatták, a nagykanizsai toloncházba szállították. 1944. május 12-én innen indították tovább, sorsáról nem tudni többet.