Egyházmegyénk nagy püspökeinek díszes sorában is az elsők közé tartozik Hidasy Kornél, aki mint az egyházmegye nyolcadik püspöke 1882-től 1900-ig tizennyolcéven át volt mintaszerű főpásztora a szombathelyi egyházmegyének.

Papi élete, működése, életszentsége mint Istennek tetsző jó illat áradt ki egész egyéniségéből, vonzotta maga után a jó, nemes, tökéletes papi életet értékelő, kedvelő lelkeket. Mint alattvaló: alázatos meghunyászkodás és hízelgés nélkül; mint tanító és nevelő: gyengéden szerető és felelősséget érző atya: mint vezető és kormányozó: önfeláldozó, kényelmet és önzést megvető, éber őre a gondjaira bízottaknak. Mint püspökre és főpásztorra teljes mértékben ráillenek az antifóna szavai: sacerdos et pontifex virtutum opifex, pastor bonos in populo.

Tökéletes pap volt, aki önmagát is nagylelkűen áldozta fel a lelkekért; főpap volt, aki erényei, élete, munkássága által hidat és utat épített az örök élet felé híveinek; jó pásztora és őre volt nyájának, melyet példaadással is oktatott, gondozott, vezetett az ég felé.
Élete folyása hatalmas folyamhoz hasonlít, mely tiszta forrásból csergedezve patakká, hatalmas folyóvá növekszik: tiszta, fénylő vízével üdít, enyhít, gyógyít és a végtelen tengerben pihen meg véglegesen.

Hidasy a tizenkilencedik század embere volt, akire az Európa-szerte dúló egyházellenes harcok közepette döntő, kialakító hatást gyakoroltak az európai államok kultúrharcaiban szerepet vivő férfiak, kiváltképen az egyház jogait védelmező katolikus vezérférfiak: világiak és egyháziak, akiknek élete, működése, politikai és egyházi tevékenykedése, küzdelmei és törekvései elvitathatatlan befolyással voltak reája. Tanulságos emlékként őrizek a boldogult püspök emléktárgyai közül egy arcképgyűjteményt, mely a hazai és külföldi katolikus vezetőférfiak arcképeit tartalmazza ezzel a jelszóval: Dolce nella memoria és amelyet észrevehetőleg gyakran forgatott és nézegetett a boldogult főpap.

Ebben a gyűjteményben ott látjuk egyebek közt Lipovniczky, Szaniszló, Sujánszky, Szvorényi, Simor, továbbá Darboy, Antonelli, de Bonnechese (Rouen), Rauscher kardinálisok, nem különben Mermillod, Deinlein (Bamberg), Manning (Westminster), Melchers (Köln), Wedekin (Hildesheim), Leonrod (Eichstätt), Martin Conrad (Paderborn), Eberhard (Trier) püspökök, P. Beckx jezsuita generális, Schulte, Reinkens tanárok, dr. Windhorst, Majunke, Reichensperger Péter és Ágost, Schorlemer-Alst, Mallinckrodt politikusok és sok más akkor szerepet vivő férfiú arcképét.

Ezeknek életéből, példájából, harcaiból, önzetlen, áldozatos egyházi és politikai küzdelmeiből, céltudatos munkásságából az egyház jogaiért való lelkesedést, hitvalló állhatatosságot, az elvekben törhetetlenséget, ezek gyakorlati megvalósítása terén szeretettel és türelemmel párosult következetességet tanult.

Sem magánéletében, sem papi, püspöki és politikai működésében nem volt a machiavellisztikus elveknek és opportunisztikus megalkuvásnak híve. Amit az egyházra nézve jogosnak ismert, abból nem tágított; amit az egyház jogaira nézve sérelmesnek talált, nyíltan visszautasította és nem segítette elő sohasem. Nem alkudozott, paktált, licitált az elvek küzdelmeiben. A nélkül, hogy akadékoskodó, gáncsoskodó, előretörő, érvényesülni vágyó lett volt, ott, ahol az egyház jogainak védelmében szükség volt személyére és munkájára, sohasem hiányzott.

Nem volt világéletében színeskedő, alakoskodó. Nem mondott nyilvánosság előtt mást, mint amit meggyőződésesen igaznak, helytállónak tartott. Bizalmasabb körben éppen úgy nyilatkozott dolgokról és személyekről, mint nyilvános és hivatalos téren. Ha valaki ellen kifogása volt, minden kertelés és hátsó gondolat nélkül tudtára adta az illetőnek az igazság és szeretet minden sérelme nélkül, minden szenvedélyesség és keserűség nélkül. Biztos, hogy amit - akár kedvező, akár kedvezőtlen - valamelyik alárendeltjével közölt, azt előbb lelkiismeretének fóruma előtt alaposan és komolyan megmérlegelte. Főpapi méltóságának tekintélyét és súlyát az egész egyéniségéből kiáradó lelki összhang és életszentség szinte varázslatossá, ellenállhatatlanná tette, úgyhogy önkénytelen is mindenkiben tiszteletet és hódolatot keltett személye iránt. Egyházi funkciói mindenkor épületes és példaadó hatással voltak a papokra és hívekre nézve egyaránt. Mint alter Christus végezte papi és püspöki ténykedéseit mindenkinek buzdítására és épülésére.

De lássuk rövid vonásokban élete folyását!
Hidasy Kornél 1828. június 13-án született Komárom szab. kir. városban, amely most sajgó gyászunkra csehszlovák uralom alatt áll, s amely akkor az osztrák-magyar monarchia egyik legjobban megerősített vára és Magyarország dunai védőbástyája volt. Komáromot az akkori időkben bevehetetlen erősségnek tartották. Édesatyja: Hidasy Ferenc városi tisztviselő, városi főkamarás volt.

Elemi iskoláit szülővárosában végezte, úgyszintén a középiskola hat alsó osztályát is, ez utóbbiakat a bencések vezetése alatt álló főgimnáziumban. Diákkorából csak igen gyér adatokkal rendelkezünk, amelyek nem világítják meg az ifjú tanuló lelki világát és jellemét. De teljes határozottsággal feltételezhetjük, hogy kifogástalan magaviseletű, jó előmenetelű, szorgalmas tanuló volt, aminek elismeréséül és jutalmául Kopácsy József esztergomi érsek, hercegprímás kor mányzása alatt felvették az esztergomi főegyházmegye kispapjai közé 1843-ban. Mint ilyen Nagyszombatban folytatta és fejezte be az ottani jónevű líceumban középiskolai tanulmányait. Ezek végeztével, mint hittanhallgató és a budapesti központi papnevelő intézet növendéke a teológiát a budapesti egyetem hittudományi karán hallgatta.
Itt lelkes tagja volt a pesti kispapok magyar egyházirodalmi iskolájának, amely abban az időben, mikor minden magyar törekvés és mozgalom bilincsekbe volt verve, a papi pályára készülő nemzedékre és így közvetve a magyar társadalomra is nem kicsinylendő hatással volt. Hidasy hátrahagyott iratai közt gondos szeretettel őrizte meg a "Növeldei Közlöny"-t, amely az akkor dühöngő Bach-korszak spicli-rendszere miatt a kispapok kézírásával jelenhetett csak meg és volt sokszorosítható, amint a címlap jelzi: "megjelenik e lap minden héten egyszer majd fél, majd egy íven, amint a tagok körmei magukkal hozzák." Munkásságáért az iskola tagjai 1862-ik évi Szent András-hava 16-án tartott 5-ik rendes gyűléséből kifolyólag Hidasy Somának, akkor már nagyszombati gimnáziumi tanárnak hálás köszönetüket nyilvánítják.

A teológiai tanfolyam sikeres elvégzése után 1851. július 27-én fölkapta az áldozópapi rendet. Felszentelése után főpásztora kápláni minőségben küldte Nyergesújfalura, ahol a szentéletű fiatal pap emléke még akkor is élt, mikor püspökké neveztetett ki. Szeretettel gondolt ő is mindig itteni munkakörére és derék plébános-főnökének emlékét mindenkor tisztelettel emlegette.
Csakhamar tanárrá nevezte ki egyházi főhatósága Nagyszombatba, az ottani főgimnáziumhoz, amelynek 1873-ban igazgatója és még ugyanezen év október 10-én az esztergomi főkáptalan tiszteletbeli kanonokja lett. Itt működött mint tanár és igazgató 1875. augusztus 2-ig, amikor Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter óhajára a kultuszminisztériumba osztálytanácsosnak hívták meg.

Az a két évtizedet meghaladó idő, melyet Hidasy a nagyszombati főgimnáziumban töltött, életének aranykorszaka, áldásos nevelő és tanári működésének virágkora. Az ifjúságnak nemcsak oktatója, szakképzett, klasszikus műveltségű tanára volt, hanem egyúttal tündöklő példaképe, nevelője, lelkivezetője és atyja.
Minden idejét, minden gondolatát, minden tehetségét magasztos, fontos hivatásának betöltésére, a gondjaira bízott ifjúság tudományos, de elsősorban s különösen lelki kimű velésére fordította. Tanári, nevelői feladatát fölötte magasztosnak, felelősséggel teljesnek tartotta. Szüntelen képezte önmagát is tudományos téren, hogy mindenkor a megkívánt színvonalon álljon, de főleg lelki életét ápolta, gondozta, fejlesztette, mert erős meggyőződése volt, hogy a tanárnak és nevelőnek egyik legfőbb és leghatásosabb eszköze: magának a tanárnak és nevelőnek tökéletes, mintaszerű élete és példája, aszkétikus képzettsége és fegyelmezettsége, mely a nevelés terén is nélkülözhetetlen természetfeletti kegyelemnek egyik leginkább sikert biztosító előfeltétele.

Még tanár korában bejárta előzetes előkészület és tanulmányozás után Olaszországot le egészen Szicíliáig. Nagyon érdekesen világítják meg Hidasy lelki életét és komoly tudnivágyását azok a pontos feljegyzések, melyeket erről az utazásról készített. Napról-napra leírja élményeit, tapasztalatait a legkisebb részletekig is, de hozzáfűzi észrevételeit, kritikáját is a látottakról és tapasztaltakról.
Hidasynak tanár és igazgató korából fennmaradt naplói, feljegyzései, levelezései, beszédei és egyéb iratai változatos, ragyogó színekben festik elénk a hivatása magaslatán álló tanárnak, lelkiatyának és nevelőnek nemes képét. Növendékei és tanítványai iránt való gyengéd szeretet és gondoskodás, az ellenőrző fegyelmezésben való éber utánjárás, következetesség, az ifjú nemzedék gyarlóságaival számoló okos tapintatosság, részrehajlatlanság, elfogultságtól mentes ítélkezés, méltóságteljes komolysággal párosult szelídség és minden fölösleges, - sőt legtöbbször káros - bizalmaskodástól mentes közvetlenség azok az ecsetvonások, amelyek Hidasynak mint tanárnak és lelkivezetőnek lelkét elénk tárják.

Tanítványainak, lelki gyermekeinek minden lépését atyai, jóságos, áldozatos szeretettel figyelte, a gyomokat irtotta, bölcs, helyes életelveket és utasításokat adott, elismeréssel, dicsérettel jutalmazta a jóakaratot, szorgalmat, lelki előrehaladást, ha kellett dorgált, fenyített, de mindenkor jóságos, szelíd, nyugodt mérséklettel, atyai szeretettel. Növendékeinek szüleivel állandóan levelezést folytatott; feltárta előttük gyermekük egész lelki világát, jó és rossz tulajdonságait, kérve, figyelmeztetve őket, hogy a nevelésben egyöntetűen járjanak el gyermekük kiművelésének nehéz munkájában, lelki életének kialakításában és biztosításában.

Tanítványai, növendékei, lelki gyermekei is meg voltak győződve tanáruknak, lelki atyjuknak jóságos, nemes lelkületéről és ezért még férfi és aggkorukban is mindenkor a legmélységesebb tisztelettel és legőszintébb kegyelettel, szeretettel nyilatkoztak egykori bölcs tanárukról és lelki vezérükről. A nagyszombati főgimnázium Hidasy tanári működése és igazgatósága idejében országos hírnévre tett szert, ahová a főurak és a középosztálybeliek szívesen küldték gyermekeiket, mert tudták, hogy gyermekük nevelése és kiképzése legavatottabb kezekre lesz bízva.

Sok jeles egyházi és világi férfiú került ki ez idő alatt onnan, akik az egyházi, állami, politikai téren kiváló szerepet játszottak, nagy hírnévre tettek szert és mindenkor elismeréssel, dicsérettel és hálával emlékeztek meg egykori iskolájukról és jeles tanáraikról, elsősorban Hidasyról.

Hidasy nagyon komolyan fogta fel nemes hivatását és tehetségeinek, testi és lelki erejének és képességeinek teljes, osztatlan odaadásával egész életét és egyéniségét nemes hivatásának szentelte. Tanult, tanított, tökéletesítette a tudásban és lelki életben önmagát, hogy másokat is irányíthasson, vezethessen. Gyóntatott, prédikált, buzdított, tanácsokkal vezette növendékeit, akik mindannyian egyúttal lelki gyermekei is voltak. Prédikációira nagy gonddal készült elő, írásba foglalta azokat és ha később ismét felhasználta őket, javított, változtatott rajtuk.

Hidasy tanári működése, eredményes nevelői és tanári munkássága, bár a hivalkodó, feltünnivágyó előretörtetéstől és minden érvényesülni kívánó erőlködéstől mentesen, csendes mederben, úgyszólván észrevétlenül, rejtekben folyt le, mégis idővel országszerte ismertté vált, főként az onnan kikerült nemzedék révén.

Trefort Ágoston, a nagyműveltségű és európai látókörű kultuszminiszter egyik miniszteri látogatása alkalmával megtekintette a nagyszombati főgimnáziumot és érseki konviktust. Amit itt látott és tapasztalt, nagyon meglepte, mert a többi hazai középiskola és internátus színvonalán magasan felülemelkedő gimnáziumot és nevelőintézetet talált. Örvendetesen állapította meg, hogy itt nemcsak oktatnak, hanem nevelnek és pedig magyar hazafias szellemben, vallásos és erkölcsös irányban, alapos tudományos mederben és színvonalon. Meglepte a tanárok lelkes buzgalma, kifogástalan papi élete, fennkölt hivatásérzete, a külső fegyelem és rend, egyszóval az intézetben uralkodó szellem és ezért elismeréssel és dicsérettel halmozta el az igazgatót. Jól tudta ugyanis az éleslátású Trefort, hogy bármelyik középiskolának vagy nevelőintézetnek szellemét, didaktus színvonalát nem annyira a miniszteri és egyéb szabályrendeletek biztosítják és emelik, hanem főként az iskola vagy intézet igazgatója, aki megteremtője és irányítója az iskola szellemi életének.
Ezért elhatározta magában, hogy Hidasyt, a jeles nevelőt és igazgatót kínálkozó alkalommal olyan működési körben fogja elhelyezni, ahol jeles képességei szélesebb körben is érvényesülhessenek.

Hidasy Kornél, szombathelyi püspök.
(1882 - 1900.)

Ily módon, úgyszólván tudta és akarata nélkül, minden összeköttetés és protekció felhasználása nélkül került 1875. augusztus 2-án a kultuszminisztériumba, mint a kat. egyházi ügyek előadója miniszteri osztálytanácsosi rangban. Ebben a minőségben kapta meg az esztergomi kanonokságot 1876. június 5-én, mikor I. Ferenc József királyunk javadalmas esztergomi kanonokká nevezte ki. Két év mulva, 1878. július 1-én széplaki címzetes apáttá neveztetett ki és még ugyanazon év november 8-án a tribunic-i választott püspöki méltóságot nyerte el.

Az új munkakörben, a kat. egyházügyek előadójának felelőséggel teljes tisztében, Hidasynak csak működési tere változott meg, de kötelességérzete, munkakedve csak fokozódott és erősödött. Korántsem volt könnyű dolog abban az időben, mikor nálunk az állami életnek minden téren érvényesülő liberalizmus az egyházpolitikai vonatkozású ügyek terén is túlzott beavatkozást és jogosulatlan befolyást követelt meg a maga számára, éppen a katolikus ügyeket intéző kultuszminiszteri osztályban résen lenni, hogy az egyház jogai és történelmi kiváltságai csorbát ne szenvedjenek gyakran még olyanok részéről is, akik a kor uralkodó szellemi áramlatát és liberális kormányzati elveit egyedül boldogító és célravezető kormányzati eszköznek tartva, nem egyszer jóhiszeműleg és akaratlanul is sérelmes intézkedéseket kívántak foganatosítani az egyházpolitikai ügyek intézésében is.

Hidasy, mint ez időből származó feljegyzései és írásai igazolják, mindig résen volt, mindenkor éber szemmel figyelte az eseményeket. Az egyházi közigazgatás legváltozatosabb és legkényesebb viszonylataiban kellett neki is, mint osztálytanácsosnak a hatáskörébe tartozó ügyeket irányítania és vezetnie. A kisebb és nagyobb egyházi javadalmak betöltésénél, a vallás- és tanulmányi alapok vagyonkezelésénél és ellenőrzésénél, fegyelmi ügyekben, iskolai és nevelésüggyel kapcsolatos kérdésekben, különféle, az egyház jogait s kiváltságait közelről érintő fontos döntéseknél és rendelkezéseknél nagyon ébernek és elővigyázatosnak kellett lennie.

Hidasy meg is felelt derekasan, lelkiismeretesen eme feladatának. Mindig alapos előkészület után, az egyház jogainak és tanainak szem előtt tartásával szerkesztette meg jelentéseit, véleményeit és előterjesztéseit. Már Trefort minisztersége alatt a kultuszminisztériumban, de még inkább az igazságügy-minisztériumban a polgári házasság behozatalának problémáját feszegették és úgyszólván általános felfogássá alakult ki a doktrinér jogászok és politikusok körében az a nézet, hogy a többi nyugati európai állam mintájára nálunk is kikerülhetetlen és elodázhatatlan ennek a problémának a liberálizmus szellemében való megoldása az egyház tanítósának és jogkörének sérelmére. Hidasy egyik idevonatkozó előterjesztésében teljesen korrektül fejtegeti és védelmezi e téren is az egyház kétségbevonhatatlan jogkörét és változatlan hitelveit.