Hidasy Kornélnak, a nagy lelkiembernek a püspöki széken utóda István Vilmos dr. lett, aki nemes feladatának tartotta elődjének nagy szellemét s az egész egyházmegye lelkiségének átalakító munkásságát az egyházmegye köztudatában megtartani, illetőleg folytatni. A feladat nem volt könnyű. A nemes törekvés számtalan akadályba ütközött.
A katolikus restauráció nagy munkája folyamatban volt ugyan, de természetesen sokkal nagyobb nehézségek gördültek útjába, hogysem a dicséretreméltó erőfeszítések rövid időn belül nagyobb mérvű s annyira óhajtott eredményeket érhettek volna el.
Sajnos ezt mindnyájan, kik e korszak mozgalmában résztvettünk s a kat. restauráció munkájába lelkesedéssel vetettük bele magunkat és fiatalos hévvel igyekeztünk azt minél eredményesebbé tenni, nagyon is éreztük.

Teljesen megfelel a valóságnak Glattfelder püspöknek e korszakról történt megállapítása: "A század eleji katolicizmus . . . tömegeinek a hitélet mélységeivel szemben tanusított lanyha közömbösségét mindnyájan ismerjük. Így volt ez országszerte . . ." (1927. 4. sz. Egyházi Lapok.) S ha ezt mindnyájan éreztük, annál inkább érezte ezt egy oly szellemű püspök, mint István Vilmos, ki a Hidasy-féle szellem megnyilvánulását, egyházias felfogását s a szigorú kat. meggyőződésnek a közéletre, a hazafias érzésére való jótékony hatását közvetlen közelről szemlélhette és tanulmányozhatta s viszont a liberalizmus káros hatását mind az egyház, mind a haza életére közvetlen tapasztalatok és jelenségek révén ismerhette.

Végig élte ő a liberalizmus kifejlődését hazánkban, melynek kulminációja az úgynevezett egyházpolitikai törvényekben érte el befejezését. Látta a kat. renaissance erőfeszítéseit és a liberalizmus ellen megindított nehéz küzdelmeit.

Szomorúsággal töltötte el a liberalizmus minden térhódítása; különösen a szabadkőművességnek és szociáldemokráciának Szombathelyen is észlelhető megerősödése, mely egyházias felfogását sértette és lelkületét aggodalmakkal telítette meg. Hazafias gondolkodását és hazaszerető lelkét nagyon-nagyon lesújtotta. Mert az ő meggyőződése izig-vérig katolikus és hazafias volt.

Ennek a lelkületnek megnyilvánulása volt első püspöki szózata is; de különösen 1904. évi első sz. körlevele, melyben feljajdul kat. magyar szíve, midőn így ír: "Nagyon elszomorító jelenség az édes hazánkban is, hogy a felforgató eszmék szolgálatába oly sokan beállnak, akik vagy nem tudják, vagy nem akarják észrevenni, hogy akkor, mikor megingatják a lélekben egy isteni vallás és erkölcs alapjait, melyek az országok támasza és talpköve, a haza érdekeit teszik kockára.
Éppen azért, mert nekünk Krisztus példája és tanítása lebeg szemeink előtt, a haza szeretete, a király tisztelete, a törvények előtt való okos és engedelmes meghódolás ránk nézve nem puszta szólásmód, hanem élet és valóság; nem természetes hajlam, hanem természetfölötti erény, melyeket gyakorolva nemcsak hazánk, királyunk s a törvények iránt tartozó kötelességeinket rójjuk le, hanem részben üdvössé- günket is munkáljuk."
Ez az erős egyházias és hazafias érzület vonult végig egész működésén, aránylag rövid püspökségének minden vonatkozásában és tényében.

Életrajzi adatait a következő rövid áttekintésben nyujtom:
Zalaegerszegen született 1849. évi június hó 22-én szegény iparos szülőktől. Atyja István József, anyja Mischinger Mária volt, kik a tehetséges gyermeket nagy önfeláldozással és szeretettel nevelték s taníttatták. Öten voltak testvérek. Kívüle három fiú és egy leány. Valamennyi között azonban a legtehetségesebb volt Vilmos, ki Zalaegerszegen elvégezvén elemi iskolai tanulmányait Szombathelyre került s itt a középiskolában is kitűnt jeles tehetségével. Éppen ezért már a gimnázium hatodik osztályából bekerült a püsp. papnevelőintézetbe, hol akkor többen vétettek fel a 7-ik osztályra, kik a papi pályán akarták szolgálni az egyházat és hazát. Minthogy az érettségi vizsgálatot kitűnő eredménnyel tette le, püspöke, a nagynevű Szabó Imre 1870-ben a bécsi Pázmány-intézetbe küldötte fel a sok reményre jogosító papnövendéket.

Hittudományi tanulmányainak jeles eredménnyel történt elvégzése után Szabó Imre püspök 1874-ben pappá szentelte és a fiatal áldozópapot Kőszegre helyezte. Egy évet töltött itt segédlelkészi minőségben a kiváló lelkipásztor, Major János mellett. Majd 1875-ben a püspök maga mellé vette mint püspöki szertartót és levéltárost, de egy év mulva már mint szentszéki hites jegyző működött. 1876-tól 1884-ig maradt szentszéki jegyző és ezután, mikor Horváth István püspöki titkár szombathelyi plébános lett, követte őt a titkári állásba; egyidejűleg a szemináriumban mint az erkölcstan és lelkipásztorkodás tanára is működött 1879 óta; mint ilyen szerezte meg a teol. doktorátust 1881-ben.

Szabó Imre püspöknek 1881. február 28-án bekövetkezett halála után a püspöki szék másfél évig üres maradt s midőn 1882-ben Hidasy Kornél került az árva egyházmegye püspöki székébe, a jeles fiatal szentszéki jegyzőt Horváth István titkárnak szombathelyi plébánossá történt kinevezése után titkárjává nevezte ki. István Vilmos ez idő óta valóságos jobbkeze lett a szelídlelkű és kiváló főpásztornak, aki benne nemcsak a jeles tehetségű embert, hanem a korrekt papot és kitűnő adminisztrátori képességekkel megáldott titkárt is becsülte és szerette.

Viszont a kiváló titkár is fiúi ragaszkodással viseltetett szentéletű, jóságos püspöke iránt, kinek példája rendkívül nagy hatással volt a jeles udvari papra. Ezt a hatást nem is titkolta, sőt örömmel nyilvánította ki akkor is, midőn később Hidasy püspök az ő kedves papját püspökké szentelte s a tiszteletére adott püspöki ebéden főpásztorának jóságát, atyai szeretetét és azt a kitüntetést, amely őt érte, megköszönte:
"Egész közelről szemléltem - úgy mondotta - Méltóságodnak követésreméltó tetteit és arra a meggyőződésre jutottam, hogy Méltóságodat tetteiben mindenkor magasabb szempontok vezérlik . . . így Méltóságod egész észrevétlenül az én lelki életemnek megalapítója lőn. Ez az én legnagyobb kincsem." (Szombathelyi Ujság 1901. nov. 10.) Így is volt. Hidasy püspök emlékét mindig a legnagyobb szeretettel és kegyelettel őrizte.

Csak egy kicsi, de jellemző dolgot említek fel.
Minden hónap elsején a legelső aktára, melyet kézjegyével - P. - ellátott, keresztecskét rajzolt. Így tette ezt Hidasy püspök is - jegyezte meg mosolyogva, midőn kérdő tekintetemet az aktára irányoztam. Nem csodálkozhatunk tehát, ha Hidasy püspök szeretett udvari papját kitüntetéseivel halmozta el, mikor csak erre alkalom kínálkozott.
Így 1883-ban szentszéki ülnökké tette, 1888-ban tb. kanonokká, 1891-ben pedig valóságos kanonokká nevezték ki. 1892-ben nagyváradhegyi c. prépost lett.

Midőn Hidasy püspök utolsó éveiben már nagyon betegeskedni kezdett és püspöki tisztjének nem tudott megfelelni úgy, ahogyan ő szerette volna, mindjobban belátta, hogy az isteni gondviselés akaratába bele kell nyugodnia s a nagy felelősség tudatának terhe alatt arra gondolt, hogy lemond püspökségéről és csendes visszavonultságban fogja tölteni hátralevő napjait.

Ezt az elhatározását Ő Szentségéhez, XIII. Leo pápához fel is terjesztette; de Ő Szentsége nem fogadta el a szentéletű püspök óhaját, hanem azt tanácsolta neki, hogy kérjen segédpüspököt maga mellé.
Erre a magas tisztségre István Vilmost, egykori szeretett udvari papját terjesztette fel. Az előirt formaságok megtartása és az apostoli Szentszék jóváhagyása után 1899. január 15-én Steiner Fülöp dr. székesfehérvári püspök és Kutrovácz Ernő győri segédpüspök közreműködésével maga Hidasy püspök szentelte fel az új segédpüspököt.
Mint mindenben, ebben a nagy méltóságban is a legbuzgóbb lelkiismeretességgel végezte a rábízott püspöki teendőket és már-már nagybeteg püspökét odaadó szeretettel s alázatos odaadással segítette, támogatta.