Nagynevű püspöke még 1837 májusában a veszprémi püspökségnek egyik somogyi főbirtokát képező Karód mezővárosba rendelte segédlelkésznek. 1837. május 25-én a karádi anyakönyvben Szabó Imre neve mint keresztelőé először fordul elő; utólszor pedig 1838. szeptember 7-én. Néhány nap mulva már utódja, Sebestyény Pál, később nemesvidi plébános keresztelt. Karádi káplán korában figyelmet keltő költeményeket írt az "Athanasiába", mely dr. Gyarmathy János, akkor a pesti központi papnevelő tanulmányi felügyelője által 1838-ban megindított "Magyar Sion" melléklapja volt. Szabó Imre e költemények által vonta magára püspökének figyelmét, aki őt 1838. szeptember 12-én a veszprémi papnevelőintézet tanulmányi felügyelőjévé és helyettes tanárrá nevezte ki.

Mielőtt veszprémi pályáján kísérnők, újítsuk meg még egyik Karádra vonatkozó emlékét. 1851. szeptemberében Keresztényi István, utóbb csabrendeki plébános a Felső Iszkáz közelében fekvő Kertón mutatta be első szentmiseáldozatát. Erre az alkalomra a szentbeszéd elmondását Szabó Imre vállalta el.
A szónok valószínűleg utolsó pillanatban tudta meg, hogy a primiciánst kápláni minőségben Karádra rendelte püspöke, ugyanoda, ahol Szabó Imre kezdte meg lelkipásztori munkáját. Szép számmal voltunk meghíva. Keresztényi István mint pannonhalmi kispap lépett át a veszprémi egyházmegyébe és egyházi kiképzésének mindkét helyén számos jóbarátja volt. Szabó Imre szónoki tehetsége itt egész színpompájában ragyogott. Alig volt szem, melyben a megindulás könnye ne csillámlott volna. Szerencsés inspiráció folytán szentbeszédében megemlékezett Karód buzgó és tudományos plébánosáról, Ódor Lászlóról is, ki neki is principálisa volt segédlelkész korában. A szószékről üdvözletét küldte a már 1820-ban dogmatika tanárából lett karádi plébánosnak, aki - mint említette - a fiatal káplánnak jól gondját fogja viselni.

Szabó Imrének, a kitűnő egyházi szónoknak a híre nap- ról-napra terjedt. Alig foglalta el Veszprémben új állását, a Nágocson, Somogymegyében birtokos gróf Zichy-család meghívására (fiatal papoknak ritkán juttatni szokott kitüntetés) 1838 decemberében az elhúnyt gróf Zichy József cs. kir. kamarás fölött nagy főuri közönség előtt Nágocson gyászbeszédet tartott.
Veszprémben "a veszprémi papnevelő házban tanulmányigazgató", mint akkor nevét aláírta, a magyar egyházirodalom művelésében mindig nagyobb és nagyobb tevékeny séget fejtett ki. A Szaniszló Ferenc által szerkesztett "Religio és Nevelés"-ben gyakran jelentek meg dolgozatai prózában és versben. 1842-ben Pesten Hartleben kiadásában németből fordított munkája jelent meg ilyen címmel: "Emília vagy az elvált házasság", melyről a "Religio és Nevelés" így nyilat- kozott: "Az egyházi szónoklatáról s más vegyes irományairól is jeleshírű Szabó Imre ebben az érdekes vallási regényben sajátságos szép magyarsággal fejtegeti az eredeti német után az okokat, mért tagadja meg az egyház szent áldását oly házasságtól, melyben a katolikus fél anyaszentegyháza üdvszereinek tettleges megvetésével gyermekeit az igaz anyaszentegyháztól, azokat egyszersmind az igaz kat. hittől stb . . megfosztja."

Mint író és költő ekkor már olyan tekintélyben állott paptársai előtt, hogy Kopácsy Józsefnek prímássá, gróf Zichy Domokos rozsnyói püspöknek veszprémi püspökké történt kinevezésekor az egyházmegye megbízásából mindkét esetben az alkalmi verset Szabó készítette.

1842. október 29-én a veszprémi szeminárium aligazga- tója lett. Még ugyanabban az esztendőben több fiatal írótársával egyesült abból a célból, hogy az ártatlanul gyönyörködni, épületesen okulni, vallásilag művelődni akarók kezébe olyan zsebkönyvet adjon, mely nélkülözhetőkké tegye azon ?honi irodalmunk gazdagon viruló mezején nem csekély számmal megjelent munkákat, melyek hol silányságuk, hol nem a legjobb irányú szellemük miatt az olvasó elméjét és szívét vagy üresen hagyják vagy tévutakra csábítják", - olyan zsebkönyvet, "melyet hölgyeink tiszta és ártatlan gyönyörrel olvasva, abból a vallástiszteletnek, szilárd erényességnek, haza- és nemzetiséghez hő ragaszkodásnak tiszta és alapos elveit meríthessék és általán a nőnemre sokoldalú s az egész nemzet boldogítására, főleg a nevelés által nagy hatályú rendeltetését s ebből eredő kötelességeit különféle példákban, beszélyekben . . . megismertesse."

Az első ilyen fajta zsebkönyv 1843-ban a nemcsak tu- dománykedvelő, de az irodalomért mindenkor áldozni is tudó Beke Kristóf veszprémmegyei papnak, akkor a tanítóképző tanárának költségén jelent meg ilyen címmel: "Őrangyal. Vallási almanach honunk gyöngéd hölgyeinek szentelve." Ezt a zsebkönyvet Szabó Imre nemcsak szerkesztette, hanem részben szövegét is írta. A második évfolyam szintén Szabó szerkesztése alatt 1844-ben Emich Gusztáv kiadásában jelent meg Pesten. A többi évfolyamot 1848-ig Sulyánszky Antal szerkesztette, aki már akkor megjelent "Kalászataival" és ?Vallási és hazafiúi költeményei"-vel jó nevet vívott ki magának. "Ismert név, ajánlásomra nem szorul, - mondja Szabó Imre a ,Nyilatkozatban', melyben Sujánszkyra ruházza a szerkesztést. - ő bizonyára tágabb összeköttetése, központi helyzeténél fogva a művelt olvasóközönség igényeit könnyebben kielégítendi, mint én, kinek körülményei e tekintetben nem oly kedvezőek."

Előkelőbb tér nyílott Veszprémben szónoki tehetségének kifejtésére is. A népszónok bebizonyította, hogy egyszerű, népies nyelven tartott templomi előadásaival a városi közönséget is meg tudja hódítani. Ünnepélyesebb alkalmakkor a székesegyházban rendesen ő szónokolt. Annyira kedvence volt a közönségnek, hogy szentbeszédei alatt a templom mindig zsúfolásig megtelt. 1839-ben, Urunk mennybemenetele napján szintén a székesegyházban mondott szentbeszéde olyan lelkesedést keltett, hogy azt Külley János nagyprépost költségén külön kinyomatta.

Szemináriumi aligazgató korában két ízben volt alkalma vidéken, nagyszámú, igen díszes közönség előtt szólani. 1844-ben Nágocson, ahol akkor a jeles Reperger Pál volt plébános, gyászbeszédet tartott szekcsői Bésán Franciska úrhölgy, ugyanannak a Zichy József grófnak özvegye fölött, akiről 1838-ban tartott emlékbeszéde már figyelmet keltett. Még ebben az évben Deák Antal, Deák Ferenc bátyja fölött, aki Zalamegyének híres alispánja s három ízben országgyűlési követe volt, a gyászbeszédet ő mondotta Zalaegerszegen, noha a család rokona, Deák József veszprémi egyházmegyei pap akkor még életben volt. A megye úgy akarta a jeles szónokot kitüntetni, hogy táblabírájává választotta.

Özvegy édesanyjáért való gyöngéd gondoskodása bírta rá, hogy Zalában a füredi esperesi kerülethez tartozó és a veszprémi püspök kegyurasága alatt álló csicsói plébániát kérje, melyet 1845 márciusában el is foglalt. Nyájas modorával, rendszeretetével, buzgalmával csakhamar megnyerte hívei szeretetét. Legalább a falu magyar része határtalanul tisztelte és szerette lelkipásztorát. A falu másik része azonban német. A jó németeknek már azelőtt sem tetszett, hogy lelkipásztoraik a templomban és iskolában mindinkábba magyar szót hangoztatják, de Szabó Imre lelkipásztorkodása alatt még más is történt. Minthogy a faluban már mindenki értett magyarul, Szabó Imre sürgető kérésére Zichy Domokos gróf, akkor veszprémi püspök, a "canonica visitatio" alkalmával kizárólagosan a magyar nyelv használatát rendelte el szentbeszédeknél, keresztény tanításoknál és az iskolában. A csicsói németek épen ezért a testestől-lelkestől magyar papot nem igen dicsérték, de a buzgó, példás lelkipásztort ócsárolni még sem merték soha.

A neheztelést azonban elmosta az idő. Később valahány- szor a csicsóiak Kis-Mária-Cellbe (Celldömölk) mentek búcsúra, útjukat mindannyiszor Iszkáz felé vették, hogy láthassák felejthetetlen lelkipásztorukat, ki nagy örömükre akkor is mindegyiket nevén szólította.
1847 februárjában nevezték ki a pesti tud. egyetem hitszónokává s márciusban költözött Pestre. Az egyetemi templomában mondott szentbeszédei mindig nagy közönséget vonzottak oda. Ünnepélyesebb alkalmakkor más templomokban is ő szokott szónokolni. Így pl. ugyancsak 1847-ben Úrnapkor Budavárában Kopácsy József prímás tartván a szent körmenetet, Szabó Imre ugyanakkor mondott nagyhatású, a katolikus lapokban magasztalt szentbeszédet

A fővárosban, mint akkor már ismeretes író, közelebbi összeköttetésbe lépett a "Jó és olcsó könyvkiadó társulattal, melyet ma Szent István-Társulat néven ismerünk.
Fogarasy Mihály erdélyi püspök, a Társulat megalapítója - mint maga írja - ezeket, a hazánkban nagyfontosságú társulat megalapítására vontkozó eszméit még 1842-ben írta le. Ezeket az eszméket aztán a magyar klérus egyikmásié nagyobb tekintélyű tagjával, nevezetesen az egyház több főpapjával is közölte, akik helyeselték is a tervet. Programmvázlatát 1844-ben tette közzé.¹)

1) L. Religio és nevelés 1844. I. 44. sz.

E szerint a társulat ilyen címet viselt volna: "Egylet nevelési, épülési és felvilágosító könyvek terjesztésére." Az ?egylet"-et szerény igényekkel óhajtotta megindítani: ?Véleményem szerint legalább is 2000 pengő forintra lenne szükségünk, hogy bármilyen szűk körben működhessék a társaság; és ezt az évi járadékot részint több évre biztosított (legkisebb szám: 5 esztendő) részvények által kellene megállapítani." Az egyletnek lennének alapítói, akik részvényüket tőkében tennék le; részvényesei, kik legalább 5 éven át évi 2 pengő forinttal járulnának hozzá a célhoz és végül aláírók. Dolgozó társakul fel kell kérni a kat. klérusbál azokat, "kiket tudományosság és az egyházi érdekek meleg fölfogása és érzete az irodalmi pályára képesíthet." "Protectorul" az ország hercegprímása kéressék fel, az érsekeket és püspököket "főpártfogókul" kell megnyerni. Az egylet évenkint egyszer tart ülést. Végül fölkéri a tervező mindazokat, akik ebben a társulatban dolgozó tagok kívánnak lenni, hogy nézeteiket és ajánlataikat vele közöljék.
Szabó Imre az elsők között volt, aki Veszprémből közreműködését Fogarasy Mihálynak, akkor még nagyváradi kanonoknak és az akadémia igazgatójának fölajánlotta.

A társulat, melynek alakulási munkálataiban Szabó Imre tekintélyes részt vett, 1847 májusában teljesen megalakult. Igazgató-elnök lett Fogarasy Mihály, akkor már pesti lakos, a központi teológiai intézetnek 1846 óta igazgatója; alelnök Somogyi Károly, Károlyi István grófot 1848-ban választották világi elnökké. Szabó Imre egy darabig ideiglenes titkár gyanánt működött. Az ország nagynevű hercegprímása, Kopácsy József 1847. augusztus 27-én Fogarasy Mihály elnökhöz intézett levelében a társulat védnökségét elfogadta. "Hogy pedig - írta ő ugyanabban a levélben - a szent célnak előmozdítására némi segéllyel is járuljak: ezennel szükséges kiadásai fedezésére a meghatározott hat év alatt évenkint 500 pengő forintot ajánlok."

Szabó Imre "dolgozó társ"-tól jelent meg a társulatnál az első művecske ilyen cím alatt: "Tanácsadó a falusi nép számára." Tartalmát az akkori idők legégetőbb kérdéseinek: az új magyar kormány, az iránta való kötelességek, szabadság, egyenlőség, testvériség, népképviselet, közteherviselés, nemzeti őrsereg, a robot és dézsma megszüntetésének fejtegetése és néhány félreértés helyreigazítása képezte. Remek népies hangnemben s a legegyszerűbb pór által is könnyen érthető világossággal van megírva.

Ugyanő első szerkesztője volt a társulat lapjának, a "Kath. Néplap"-nak, melynek első száma 1848. július 6-án jelent meg. 1848 végéig²) szerkesztette olyan tapintattal, hogy a lapot közkedveltté tette és Fogarasy Mihály püspök a Néplap II. évfolyamának, melyet már Zalka János, akkor belvárosi segédlelkész szerkesztett, bevezető cikkében kiemelésre méltónak találta, hogy Szabó Imre továbbra is ingyen fölajánlotta munkásságát. "E nagylelkűség, - folytatja a püspök-elnök - az ő részéről épúgy érdemes a nyilvános elismerésre, mint jártassága és ügyavatottsága, mellyel a "Kath. Néplap"-ot a lefolyt félév izgatottsága alatt szerkesztette."³)

2) Tényleg azonban a lapot csak szeptemberig szerkesztette, mert betegeskedése miatt Pestről vidékre vonulván a szerkesztői teendőket Zalka János és Sujánszky Antal akkori segédlelkészek végezték.
3) Kath. Néplap 1849-i évfolyam I. sz.

Szabó Imre az 1848-i mozgalmas időkben élénk nemzeti érzelmeinek gyakran adott kifejezést szónoklataiban és irataiban. Az általa szerkesztett Kath. Néplapról elég azt mon danunk, hogy az 1849-i német rendőrség az összes példányokat, amennyire csak hozzájuk férhetett, lefoglalta és megsemmisítette.

Fölszólalt a "Religio- és Nevelés"-ben is. "Rázzuk le magunkról a pangás bilincseit - írta az 1848. április 27-i számában - a szabadság lélekéltető napja földerült! Dörzsöljük ki a hosszas tétlenség miatt elálmosult szemeinket s nézzünk szét körülöttünk! Buzduljunk egyszer valahára részvétre minmagunk iránt s tényerőnket ne hagyjuk a lomhaság rozsdája által fölemésztetni. - Boldog Isten! ki nézhetne vissza multunkba pirulás nélkül? Részvétlenségünk példabeszéddé lett. Egyházi irodalmunk mindeddig - a XIX. század közepéig - nincs. Időszaki iratainkat egymás után hagyjuk megbukni . . . De hát így legyen ez mindörökké? Azok, akik legtöbbet dolgoznak, legtöbbet nélkülözzenek, sőt talán éhezzenek is? . . ."

Keményen ostoroz az egyháziak közül egyeseket, kik a szabadság napjának felderülését aprólékos vágyaik kielégítésére használják föl. Ezeket "gyalázatos béres"-eknek nevezi. "Óvakodjék az egyházi rend akár önmagával, akár főpásztoraival meghasonlani. E meghasonlás a közelgő halál előkövete lenne. Ha vannak bajaitok és nehézségeitek; ha vannak és fájnak sebeitek, sorsosim! vigyétek be a zsinatba. Ott keressetek könnyebbülést, ott gyógyírt. De idegen istenekhez ne folyamodjatok; az, mit ott nyernétek, nem érne, soha nem érne föl a veszteséggel, melyet az egésznek és timagatoknak okoznátok..."

S midőn a hazát fenyegető vészeket látja, a nehéz aggo- dalom éles sikoltása tör ki belőle: "Hazánkat vész fenyegeti! A rosszakarat dühöngő fúriája azon életkérdést lökte előnkbe: legyen-e Magyarország? . . . Ki kívánna tovább élni, ha Istenünk szent oltára, ha ősi tűzhelyünk szétdúlatnék; ha a föld, melyen atyáink vére folyt, melynek barázdáiban őseink hamvából kél ki a kalász; melynek ölében szüleink, véreink nyugosznak, nem lenne magyar föld többé! . . . Közanyánkat veszély fenyegeti! Egyesüljünk védelmére! Hadd lássa a nemzet, hogy hű fiai, vagyunk . . . Mutassuk meg, hogy a kat. papság híve Istenének és egyházának, de híve hazájának is...⁴)

4) Szózat a magyarhoni papsághoz. Rel. és Nev. 1848. I. 353. 1.

1848-ban Bécsbe is meghívták, hogy a kapucinusok templomában Szent István napján magyar szónoklatot tartson. Szabó Imre nem igen tartotta tanácsosnak akkor Bécsben Szent István országáról szólani, de betegeskedése által is gátoltatva visszautasította az egyébként megtisztelő meghí vást.