Szomorú fordulat állott be 1849-ben. Pesten és Magyarországon Haynau uralkodott. Hadi törvényszék ítélt a magyar hazafiak fölött. Előtte állott Szabó Imre is az Új-épületben. Sorjában idézték meg a Pesten lakó kat. papokat, elsősorban az egyetem teológiai tanárait, hogy némely alacsonylelkűek által a Szabó Imre ellen besúgott vádakat megerősítsék. De senki sem akadt, aki a vésztörvényszéknek kezére járt volna. Amit Szilasy János szombathelyi pap, teol. tanár az egyetemen a törvényszék bírái előtt nagy tűzzel bizonyított, hogy "ha nyakát vágják is le - pedig ilyesmi akkor könnyen megtörténhetett - Szabó Imre ellen nem tud semmit", azt a többi megidézett tanú is megerősítette. Szabó Imrét tehát el nem lehetett ítélni. De látnia kellett, hogy utóbb számosat megbüntettek azok közül is, kiket az 1849-i katasztrófa után nem bántottak. Főpásztori figyelmeztetést is kapott Szabó Imre, hogy a fővárosból, mely az akkori körülmények közt semmi biztonságot nem nyújtott neki, vonuljon vissza. Megvált tehát egyetemi hitszónoki állásától és Veszprémbe ment.

Pesti állásában az ő tehetségével fényes jövőnek nézett eléje. Most teljesen elborult előtte a látóhatár. Ügye a hazáéval egyszerre bukott. Ki tudja, meddig üldözik majd és a legfélreesőbb faluban is nem fogja-e lealázó rendőri felügyelet ellenőrizni mindegyik lépését. Anyagi gondok is keserítették. Nem annyira maga miatt aggódott, noha nem tudta, hogy a világi kormány akkori nagy szigorúsága nem követeli-e majd elzáratását valamelyik kolostorba, hanem aggódott édesanyja miatt is, aki 1839 óta Pápán lakott és az ő nővérével, Annával s ennek három kiskorú árva gyermekével Szabó Imre segítségére igen is rászorult.

Ranolder János, az 1850. január 7-én kinevezett új veszprémi püspök maga is azelőtt a pesti egyetem hitszónoka volt, aki Szabó Imrében becsülte a példás papot, kitűnő egy házi szónokot és tekintélyes írót. Ranolder püspök Hajós Józsefnek, Szabó Imre egykori teol. tanárának kanonokká történt kinevezése után a kormánynál kieszközölte, hogy a politikailag súlyosan kompromittált, volt egyetemi hitszónokot legalább helyettes lelkészül a vallásalap kegyurasága alatt álló felső-iszkázi plébániára (Veszprémmegyében a devecseri esperesi kerületben) rendelhesse.

Hajótörés után ez a kikötő is elfogadható volt. Szabó Imre mint helyettes lelkész a felső-iszkázi plébániát 1850. október 1-én foglalta el. Jóformán internáltnak tekintették, mert a rendőrség folyton szemmel kísérte. Az anyai szeretet és barátai részvéte hamar eloszlatták a nyomott hangulatot, melyet falusi magányába magával hozott. Teljes odaadással szentelte magát hivatalának és az irodalomnak. Mint lelkész a hívek közt és az iskolában szigorú rendet tartott fenn. Példás híveit mindegyik alkalommal szerette kitüntetni, de a botrányokat kérlelhetetlenül sújtotta, a rendetlenségeket a legnagyobb szigorúsággal irtotta. A szülőktől megkívánta, hogy az isteni szolgálaton pontosan jelenjenek meg, gyermekeiket iskolába küldjék. Amit azonban másoktól megkövetelt, abban maga is jó példával járt elől. Papi teendőiben a legapróbb részletekig pontos volt. Panaszosok előtt soha sem volt zárva ajtaja; a szükség szerint korholt, vigasztalt. Ha elég okot talált rá, híveit személyesen is fölkereste, de nemcsak a lelki, hanem a testi betegeket is, akiket szerencsétlenség sújtott és amennyire csak körülményei engedték, híveit anyagilag is segítette, Az isteni szolgálatot, hacsak beteg nem volt, sohasem bízta másra, noha káplán állott segítségére. Nem is vették volna hívei szívesen, ha Szabó Imre valamelyik vasárnapon nem prédikál. Prédikálása a templomba vonzotta azokat is, akik különben vallási kötelességeik iránt közömbösek voltak.

Az iskolában rendesen maga magyarázta a gyermekek- nek a katekizmust és a bibliát. Magyarázta olyan utánozhatatlan melegséggel és világossággal, mely szavainak a fogékony gyermeki szívben állandó sikert biztosított.
A hitközség ismerte is a kincset, melyet számára papja jelentett. Iránta való ragaszkodásuk már nem is puszta szerecet volt, hanem valóságos rajongás. A szó szoros értelmében büszkék voltak papjukra. Ha találkozott köztük valaki - ami ritkaság volt - aki magatartása által a papot megszomorította, azt a hívek feddésükkel vagy megvetésükkel maguk büntették. Lelki vezetőjüket még vérük árán is megvédelmezték volna. 1865-ben történt a választás alkalmával, hogy a marcalmelléki protestáns ellenzéki vezérek választóikkal Felső-Iszkázon keresztül vonultak a választás helyére. Kedvük lett volna a kormánypárti papot "megverni" vagy talán éppen "agyonütni." Erre az iszkázi nép, amint tudott, fölfegyverkezett, tűnődés nélkül megtámadta a rakoncátlanokat és Szabó Imre védelmében folyt a vér. Pedig ez olyan időszakban történt, mikor Szabó Imre évek óta tartó honatyai teendői miatt csak ünnepek alkalmával látogathatta meg híveit.

Noha papi dolgainak teljesítésében ritka tevékenységet fejtett ki, mégis talált időt irodalmi munkálkodásra is. S mit választhatott volna témának mást ő, akinek leginkább népszerű szónoklatai alapították meg hírnevét, - mint az egyházi szónoklatot, melynek éppen a nép számára való részét művelték nálunk legkevésbbé? Túlbecsülés nélkül lehetett meg az az öntudata, hogy irodalmunkban ennek a hézagnak pótlására neki hivatása van. Nagy szorgalommal készítette már Felső-Iszkázon mindjárt működésének első éveiben azokat a népszerű előadásnak mindenkor mintául szolgáló egyházi beszédeket, melyek 1852-ben Veszprémben Ramasetter Károlynál ilyen cím alatt jelentek meg: "Néphez alkalmazott egyházi beszédek az év minden vasárnapjai- és ünnepeire. Közrebocsátja: Szabó Imre, a veszprémi püspöki megyében felső-iszkázi-lelkész, szentszéki ülnök."¹) Őszintén mondotta ezekről a beszédekről Sujánszky Antal: "Más egyházi szónok- latokban annyi emberi bölcseség, annyi dagály és szóhalmaz, - itt pedig semmi ebből, sőt inkább a legmíveltebb embereket is édesen lekötő igaz, egyszerű, keresetlen gondolatmenet és nyelvtisztaság."²)

1) A II. bővített kiadás I-V. kötet, megjelent Egerben 1858-59. Az V. kötetben alkalmi és gyászbeszédek is vannak. - Ugyancsak Egerben az I. évfolyam első kiadásához 1859-ben megjelent még egy pótkötet, mely nagyböjti alkalmi és gyászbeszédeket tartalmaz.
2) Religio 1853. I. 149. lap.

Öt évig működött helyettesként, midőn végre 1855-ben plébánossá nevezte ki püspöke. 1857-ben az elhúnyt Pupos József dabronyi plébános helyett a devecseri kerület alesperese lett. Mint ilyennek, szintén feledhetetlen marad emléke. Erélyes alesperes volt, ki a szigorúságot szeretettel tudta összekapcsolni. Az iskolaügynek most, szélesebb működési körében még fáradhatatlanabb apostola lett. Kerületének harminckét iskoláját, hacsak betegség nem gátolta, minden évben meglátogatta. A szülőket, tanítókat mindenütt intette, lelkesítette; az iskolásgyermekekkel való bánásmódja páratlan volt. A gyermekek lelkében olvasott és a fölismert szükség szerint dorgált vagy buzdított, Alesperesi hivatalos körútja mindig ünnep volt azokban a hitközségekben, melyekben megfordult.

Felső-Iszkázról minden évben Szentháromság előtt való szombaton híveit személvesen szokta Kis-Mária-Cellbe, a kegyhelyre vezetni. Ilyenkor az egész kerületből számosan csatlakoztak hozzá. Máskor - mint említettük - volt csicsói hívei másra-celli búcsújárásukban csak azért vették Iszkáz felé útjukat, hogy felejthetetlen lelkipásztorukat meglátogathassák.

Szabó Imre híveit, akiket személyesen szokott Mária-Cellbe vezetni, a nagy rend, öltözetük tisztasága és szabatos egyházi éneklésük által lehetett a más processzióbeliektől megkülönböztetni. A processziók alkalmára többször maga készített éneket, ki is nyomatta és hívei közt szétosztotta. Az éneket aztán szabatosan meg is kellett tanulniok; a betanításban is többnyire maga fáradozott. Énekeltek is úgy az iszkáziak, hogy énekükön mindenütt épültek és gyönyörködtek.

Szabó Imre Kis-Cellbe érkezését az egész vidéken jelezték, mert esti szürkület után szónoki hatalmának egész varázsát ki szokta fejteni. Máriát dicsőítette, de az egyházunkat érintő korkérdéseket is röviden letárgyalta és pár szellemes megjegyzéssel megvilágította. Észnek, szívnek egyaránt táplálékot adott. Ilyenkor egész Kemenesalja betódult Kis-Cellbe. A tágas templom nem tudta a sok hívőt befogadni. Kedvező, enyhe időben a kálvária magasáról szólt az ájtatoskodók ezreihez. Nem tudjuk, hogy leírta-e ezeket a beszédeket, de olyan könnyedén beszélt, hogy nehéz volt megkülönböztetni előadásait, - melyekre készült - rögtönzéseitől, melyekben teljesen az ihletnek engedte át magát.

Alig volt a vidéken ünnepélyes alkalom: primicia (különösen azok primiciái, kik elöljárósága alatt tanultak Veszprémben), kiválóbb megtérések (mint pl. Kalmár József pápai ref. tanár megtérése, akinek a református tanári kar akkor küldte lakására tanszékétől való megfosztását tartalmazó ítéletét, mikor a megtért még a templomban volt elfoglalva); nevezetesebb búcsú (például a bakonybéli szent benedekrendi apátságban) és egyéb ünnepélyesebb momentumok, mint pl. amikor a Ranolder püspök által a Badacsony-hegy ormára állított keresztet szentelték föl, - melyet szónoklatával meg nem örökített. Előkelőbb családok tagjainak elhalálozásakor gyászbeszéd tartására és számos más alkalomra az akkor már országosan ünnepelt szónokot hívták meg. Általában szentbeszéd elmondására mindig készséggel ajánlotta föl szolgálatát. Nem is volt ez neki nehéz munka. Mikor a beszéd végére odaírta az ament, akkor már az egész fejében is volt.

Nagy elfoglaltsága mellett számos és jelentékeny dolgozata jelent meg egyházi és politikai lapokban is. Ezek jó részét saját neve aláírásával közölte, de írt egyet-mást névtelenül is. Több kisebb-nagyobb népies elbeszélése jelent meg a Szent István-Társulat kiadásában. A Társulat nagy érdemeire való tekintetből alapító tagjává választotta. Elbeszélései mindig keresettek voltak, különösen a "Zsöllérleány", mely ma már könyvkereskedésekben nem is kapható, pedig a kedves, népies elbeszélésnek valódi gyöngye. Feszlernek általa fordított Egyházi történelme a budai egyetemi nyomda kiadásában jelent meg.

Irodalmi munkásságának oroszlánrészét szentbeszédek írása képezte. Mint már említettük, beszédeinek első kötete tetemesen megbővítve jelent meg Egerben; közben pedig egy második évfolyammal készült el, melyet Tárkányi Béla adott ki Egerben és pedig az I-II. kötetet 1861-ben, a III-IV. kötetet 1862-ben, az V.-et 1863-ban.

Már plébános korában és még inkább esperesi állásában a "koronákon" vezérszerepet vitt. Sok üdvös intézkedést indítványozott és erélyes védelme által győzelemre is segített. A külső klérust érintő ügyekben, valamint a "Domokos" nevű, elaggott papokat segélyező intézet tanácskozásaiban a lelkészkedő papságnak mindenkor a legtekintélyesebb szóvivője volt.

De tekintélyes szónoka volt a megyegyűléseknek is. Az 1860. október 20-i diploma után, mikor a megyeházak termei újra megnyíltak a tanácskozásokra, Szabó Imre Veszprémben a megyeháza termében többször megfordult. Nagy volt akkor az öröm, hogy a német hivatalnokokat eltávolították az udvari magyar kancelláriát pedig helyreállították. Ideiglenes magyar kormányunk is lett, de nem nyughattunk meg abban, hogy a bécsi birodalmi gyűlésbe magyarországi követeket küldjünk. A megyei gyűléseken a kijelölt határok közt abban az időben igen élénk viták folytak, melyeken Szabó Imre bebizonyította, hogy nemcsak az egyházi szószéken "van otthon", hanem politikai körökben is hivatása van a szereplése.

Midőn b. Fiáth Ferencet mint veszprémmegyei főispánt 1860-ban december 22-én tartott megyei gyűlésen beiktatták, az éppen jelen levő Szabó Imrét utolsó pillanatban fölszólították, hogy az érkező főispánt üdvözölje. A meglepett esperes nem vonta ki magát a kényes megbízatás alól. Noha alig volt néhány perce eszméi rendezésére, a főispánt olyan kitűnő beszéddel fogadta, hogy a nagyszámú hallgatóságot a szó szoros értelmében magával ragadta. Este pedig, mikor a főispán tiszteletére rendezett fáklyásmenet alatt a lelkesedés szabadabban kitörhetett, a tisztelgők vállukra emelték szónokukat és úgy hordozták körül.

1861-ben az országgyűlést összehívták. A választási harcok Pápán is megindultak, mely város szintén képviselőt akart az országgyűlésre küldeni. Szabó Imrének Pápa való sággal második otthona volt. Itt végezte a gimnázium alsóbb osztályait, itt lakott édesanyja és nőtestvére, itt volt számos barátja és egykori iskolatársa, kiket a szomszédos Iszkázról gyakran fölkeresett. Szabó Imrét, a szónokot is jól ismerték Pápán, ahol gyakran föllépett. A város katolikus képviselőinek nagy többsége csakhamar megállapodott abban, hogy Szabó Imrét, az országos hírű szónokot, jeles hazafit, aki az 1848/49-i mozgalmas időkben magatartása miatt kiváló állását veszítette el, Pápa városának képviselőjelöltjéül föllépteti. Szabó Imre meghajolt a tekintélyes párt kívánsága előtt és elfogadta a jelöltséget. Merész dolog volt akkor Pápán, melyet sokan - mivel ref. főiskolája van - prot. városnak tartottak, katolikus papot képviselővé választani. A Pápán működő, buzgó katolikus papságnak nem csekély érdeme volt abban, hogy a katolikus lakosságot öntudatra ébresztette és annak belátására segítette, hogy ha összetartunk, győzelmünk biztos.

A másik párt zömét protestánsok alkották. A katolikusok nagy szomorúságára a város katolikus földesura ezek mellé állott. A magyar nemzet történelmi multjának ellenére is az a ?liberális" nézete volt, hogy a pap csak a templomra szorítkozzék. A földesúr pártállása és kifejtett nagy agitációja a katolikusok soraiban többeket megrendített s a katolikus párttól teljesen elvonta azokat, akik bármilyen szempontból a földesuraság befolyása alatt álltak.
Szabó Imre ellenjelöltje Nagy Ignác volt, a vakbuzgó protestáns, vagyonos és nagy családi összeköttetésekkel rendelkező ügyvéd. Tehetségeiről bajos volt pontosan tudomást szerezni, mert semilyen téren se mutatta még talentumait. Annyi bizonyos, hogy szónok éppen nem volt.
Ez a körülmény megkönnyítette a Szabó-párt munkáját.
A választási küzdelmek alatt a polgároknak akárhányszor volt alkalmuk Szabó Imre szellemtől szikrázó, gyújtó szónoklatait hallaniok, míg a prot. párt jelöltje következetesen hallgatott. Volt is e miatt Nagy pártjának mit hallania. Részünkről - ebben a választásban e sorok írója is résztvett - határtalan volt a lelkesedés. 1861. április 2-án folyt le a választás. Szabó Imre 320, Nagy Ignác 180 szavazatot kapott, tehát Szabó az ellenjelöltön 140 szótöbbséggel győzött.

Ismeretes az 1861-i országgyűlés sorsa. A nemzet képviselői nem akartak bemenni a reichsrathba s ezért kellett az országgyűlésnek feloszlania. Szabó Imre visszatért plébániájára és folytatta szerény működését 1865-ig, midőn Deák Ferenc híres húsvéti cikke, a kibékülés előfutára megjelent. A fejedelem az országba jött; bizalmát bizalommal viszonozta a nemzet. Így jött létre az alkotmány teljes visszaállítására garanciát nyújtó Majláth - Sennyey - provisorium. Még 1865-ben újra összehívták az országgyűlést. Pápa városa ugyanez év november 25-én Szabó Imrét másodszor is megválasztotta országgyűlési képviselőjévé. Ellenfele most Noszlopy Tamás volt. Mint képviselő mindig a Deák-párthoz tartozott. A Deák-klubbnak kedveltje volt. Maga Deák Ferenc is bizalmas barátságával tisztelte meg. Az országházban ritkán szólalt föl, valószínűleg azért, mert igen kevesen voltak, akik egyházunk jogai mellett tett fölszólalásaiban támogatták volna.