1867 júliusában a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnál az első ügyosztály szakosztálytanácsosává nevezték ki. Ebben az állásában az iszkázi plébániáról véglegesen még nem mondott le, mert egyéb egyházi javadalma nem volt, hanem a plébánia ügyeit, a hívek lelki vezetését buzgó helyettese, a később Iszkázon esperes-plébánosként működő Pados Lajos által látta el. Kormánytisztviselővé történt kinevezése Pápán új választást tett szükségessé, melyet 1867. július 27-ére tűztek ki. Ekkor Szabó Imrét versenytárs nélkül, egyhangúlag választották meg.¹)

1) Öt héttel előbb, 1867. június 15-én édesanyja 75 éves korában tüdővészben hunyt el Pápán.

A kitüntetések most már gyorsan követték egymást. 1867. szeptember 25-én Bélakutról címzett apáttá nevezte ki a király s Ranolder János püspök november 5-én áldotta meg. 1869. március 17-én Pápán negyedszer is képviselőnek választották meg 653 szótöbbséggel Bőrösi Sándor ref. tanárral szemben, aki csak 314 szavazatot kapott. Még ebben az évben megkapta a kanonoki kinevezést. Így lett a veszprémi káptalan tagja. Kanonoki székét április 1-én el is foglalta. A vallás- és közoktatásügyi minisztériumban 1869. február 13-án miniszteri tanácsossá nevezték ki. Néhány hétre rá, 1869. április 14-én a Magy. Tud. Akadémia nyelvi és szépirodalmi osztálya tagjává választotta.
Ebből látható, hogy a méltóság bizonyos magaslatán a valódi érdemet is sokkal könnyebben követi az elismerés.

Szenczy Ferenc, Szombathely nagytudományú püspöke, a "Szombathelyi levelek" híres írója 1869. febr. 19-én húnyt el. Már április 14-én köztudomású volt, hogy az Akadémia Szabó Imrében Szombathely jövendő püspökét választja tagjává. A hivatalos kinevezés 1869. jún. 30-án történt meg. Rómában nov. 22-én hirdette ki a titkos komisztoriamban a szentséges atya a már előbb (nov. 5.) breve útján történt püspöki kinevezést. Esztergomban Simor János hercegprímás november 21-én szentelte püspökké.

Mikor szeptemberben iszkázi híveitől elbúcsúzott, már kinevezett püspök volt. Ha híveinek fájdalmas volt az elválás, nem kevésbbé volt az Szabó Imrének is. Tizennyolc évvel előbb üldöztetve ott talált menedéket; híveinek bizalmát, szeretetét annyira megnyerte, mint kevesen mások. Még pörös ügyeikben is mint önként elfogadott bíró ítélt közöttük. Híveinek pedig egy egész nemzedéke az ő atyai vezetése alatt növekedett föl. Minél inkább örültek, hogy igénytelen falujok papja püspök lett, annál fájdalmasabb volt az érzés, hogy ilyen lelkipásztort veszítenek el.

Azonban a kapocs pásztor és nyáj között nem szakadt meg. Akik hívei közül Szombathely felé vették útjukat, soha sem mulasztották el a püspöki palotában volt lelkipásztorukat fölkeresni, aki akkor is ugyanaz volt velük szemben mint Iszkázon. A legszegényebb embert is szívesen bocsátotta be magához, útravalót is adott neki, ha pedig Iszkázt valamiféle elemi csapás érte, mindig tekintélyes összeggel sietett a csapás enyhítésére. Még arról is gondoskodott, hogy az iszkáziak új templomot kapjanak. Szabó Imre lelkipásztorkodása alatt ugyanis messze földön nem lehetett olyan megrongált templomot találni, mint a vallásalap kegyurasága alatt álló iszkázi plébániában.

A székesegyház tornyainak restaurálása 1871/2-ben.²)
(Lindbauer festménye az ács-céh zászlaján.)

2) Az 1870. ápr. 32-én felvett káptalani jkönyv ezeket tartalmazza: "Fekete János apát és őrkanonok úr a káptalanban előadván, hogy miután arról értesítetett, miszerint a székes egyházi alsó, illetőleg a püspöki lak szomszédságában lévő toronynak ingatag állapota miatt, abban a harangláb is már ferdén áll, kötelességének tartotta a nevezett torony veszélyes állapotát a Megyés Püspök ur ő méltóságának személyesen bejelenteni, ki is megigéri, miszerint jószágkormányzója által megteendi az ez ügyben megteendőket." (Kápt. sekrestyei levéltár,) Szabó püspök a következő két év nyarán saját költségén restauráltatta a tornyokat. A régi toronysisakot, melynek szögezésénél a víz behatolt s a faalkatrészeket elkorhasztotta, ledobatta, a faalkatrészeket újakkal cserélte ki és új sisakkal fedette a tornyot. Az új sisak lent két lábbal szélesebb és három lábbal magasabb a réginél. (Egy láb 31'6 cm.) Szerk.

Külsőre is olyan volt, mintha századokon keresztül senki feléje se ment volna, szakértők szerint pedig minden pillanatban attól lehetett tartani, hogy beszakad. Nem volt olyan sürgetési mód, melyet Szabó Imre plébános korában meg nem próbált, hogy a vallásalapot könyörületre bírja. Mindhiába. A falusi papnak, ha országos neve volt is, hiányzott hozzá a tekintélye. Több befolyással és több szerencsével sürgette az ügyet országos képviselő korában, méginkább később, mint a kultuszminisztérium tanácsosa, majd mint püspök. Végre a vallás- és közokt. minisztérium VIII. osztálya, melyhez az ügy tartozott, 1871. március 29-én az iszkázi templom építésére 21,955 forintot és 84 krajcárt engedélyezett. Az építést sürgető püspök az oltárképre 200 forintot, a templom részére pedig díszes templomi ruhákat küldött. Így az iszkáziak ma Szabó Imre fáradhatatlan közvetítése és áldozatkészsége folytán az 1873-ban fölszentelt új templomban dicsérhetik az Istent.

Püspöki székét 1869. december 14-én foglalta el s remek szózatával, melyet akkor klérusához és híveihez intézett, a szíveket teljesen meghódította. E nap estéjén az egész várost kivilágították. Még nagyobbra lángolt a lelkesedés, mikor egyik tisztelgő küldöttség előtt így nyilatkozott: "Én egyeneslelkű magyar ember vagyok; bizalommal és egyenes lélekkel közeledem önökhöz; önök is tegyenek hasonlót. Örülök, hogy köztük vagyok s legyen szabad kimondanom, hogy Szombathelynek nemcsak lakosa, hanem polgára is leszek!"

Szép költeménnyel járult az ünnepléshez Mindszenthy Gedeon.

"Ah mily sokaknak volt örök üdvire
Példád, erényed szent erejű vize,
Édes beszéded mézfolyásán
Számtalanok születének ujra.
S mint a folyamnak habjai, ugy te is
Elrejtve voltál éveken át soká,
Csak két kezed dús adománya
S nagy műveid mutatók, hogy élsz-e?
Mit főd kigondolt és szíved éreze
Fölírtad, erkölcs ősi apostola
Felirtad a magyar szivekbe
Oly magyarán, amiként előtted
Egy sem . . ."

Szabó Imre püspöknek első gondja volt, hogy Rómába menjen, ahol az egyetemes vatikáni zsinat már december 8-ika óta működött. Részt kívánt venni a zsinat munkálataiban, hódolatát akarta bemutatni IX. Pius pápának és másodsorban ki akarta terjeszteni figyelmét a még nem látott Rómának főleg keresztény nevezetességeire. Csak 1870. május elején indulhatott hazulról és a zsinaton annak elnapolásáig részt is vett.

A szombathelyi székesegyház tornyai.
Hefele terve szerint. Anreith által Mai alakjuk.
leegyszerűsített alakjuk
(1797-1871).

Azontúl egyházmegyéjének élt. Amilyen pontos és tevékeny volt plébános korában, éppen olyan maradt püspök korában is. Gondja volt mindenre.

Nagy figyelemmel kísérte papnevelőintézetét, melyet "szemefényének" szokott nevezni. A tanárok előadásain többször megjelent, a vizsgálatokról pedig soha sem hiányzott, még 1881-ben sem, midőn pedig már súlyos beteg volt. Különös gondja volt arra, hogy kispapjai jó egyházi szónokokká képezzék ki magukat. Mindegyiknek a próba-prédikációján személyesen is megjelent. Az előadásra, a beszéd tartalmára és kidolgozására azonnal megtette velős észrevételeit s a törekvőbb szónokokat egy-egy arannyal jutalmazta. Figyelme még arra is kiterjedt, hogy a növendékpapok élelmezésében ne legyen hiány. Többször lepte meg őket étkezés közben is, megízlelte kenyerüket, ételüket. Sokszor mondotta nekik: "Én édes fiaim, megadom nektek azt, mit papnevelőm viszonyainál fogva megadhatok, de viszont tőletek a jó viselkedést és a szorgalmat megkövetelem."

Erélyesen, de szeretetteljesen kormányzott. Papságával a legbensőbb, valóban atyai viszonyban élt. Vidéki papjai rendesen a püspökvárban kaptak szállást. Ezt a püspök meg is kívánta. Ha kivételesen megtörtént, hogy egyik-másik papja kikerülte öt, félig tréfásan, félig komolyan azt szokta mondani: "Ez a plébános úgy látszik, azért nem jön hozzám, mert attól tart, hogy bérmáláskor én is hozzá megyek." - Ebéd után papjaival órákon át elbeszélgetett, közben-közben adomázva, de legtöbbnyire komoly dolgokról. Szívükre kötötte híveik ügyét; a nem magyar községek papjait a magyar nemzetiség terjesztésére buzdította. Bőséges tapasztalatai és ritka éleslátása folytán még gazdasági ügyekben is jó tanácscsak tudott szolgálni nekik. Ha valamelyik papját csapás érte, sohsem késett a segítség. Egyiknek, akinek elvesztek a marhái, bivalyt; a másiknak, akinek jég verte el a termését, gabonát ajándékozott. Szóval mindenütt ott volt, ahol lelkiekben vagy anyagiakban segíteni kellett. Papsága éppen ezért a legnagyobb bizalommal viselkedett vele szemben. Még világi ügyekben is tőle kért és kapott is tanácsot. A püspök pedig, mikor csak tehette, papjai ügyeiben maga járt közbe.

Mikor Bitnicz Lajos meghalt, a Magy. Tud. Akadémiában maga tartott fölötte emlékbeszédet.³) Főpásztori leveleit magyarul szokta írni és az egyházmegyei papok névtárát is magyar nyelven tétette közzé.

3) L. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből III. k. 3. sz.