Püspök korában is különös éberséggel kísérte az iskolaügyet. Az 1868-i iskolai törvény értelmében Szombathely elemi iskolái is közösekké lettek. Pedig akkor Szombathely majdnem tisztán katolikus város volt. A katolikusok száma 7660; ágostai összesen 246, helvét-vallású 68 és zsidó 992 lakos volt. A püspöknek tehát első gondja volt áldozatra kész káptalanéval egyesülve olyan katolikus elemi iskolát alapítani, amely belső szervezetévek, jó tanerőkkel és egész külső megjelenésévek a lakosságra hódító erőt gyakoroljon. Fáradozását siker koronázta. A pompás új iskolát 1872. október 1-én ünnepélyesen megnyitotta.

"A legszebb reménytől áthatva -így szólt akkor a tanítókhoz - bízzuk önökre iskolánkat. Ezen iskola oly becses és féltett kincsünk, mint szemeink fénye; legyen az ilyen önök. előtt is! . . . Mi örömmel, tárt karokkal fogadjuk önöket körünkbe, és e naptól fogva úgy tekintjük, mint családunk tagjait. Legyenek meggyőződve, hogy mi, kik önökre oly drága kincseket bízunk, mint a gyermeki ártatlanság és minden jóra fogékony szív, nemcsak azon tiszteletben fogjuk önöket tartani, mely fontos állásuknál fogva megilleti, hanem szeretetünkkel is azon mértékben karoljuk át, melyben azt hivatásuk lelkiismeretes betöltése alatt kiérdemlendik. Lépjenek tehát teljes bizalommal és azon meggyőződéssel körünkbe, hogy haza jöttek; csak önöktől függ, hogy egészen itthon legyenek."

A szigorúan megválasztott és jól díjazott tanítókat ő segí- tette otthonra. A püspök által minden körülmények közt megbecsült és támogatott tanítók az iskolát gyors virágzásra emelték. A szülők is nagy bizalommal ragaszkodtak a kat. iskolához, amely a püspöknek is csakugyan "szemefénye" volt.

Szokása volt a tanévek kezdetén, lehetőleg gyors egymásutánban mind a nyolc osztályban megjelenni, hogy kedves gyermekei megismerjék őt. Azután már csak leginkább délutánokon jelent meg az iskolában és egy-egy alkalommal többnyire csak két osztályt látogatott meg, hogy egyrészt a tanító előadásáról, másrészt a tanulók előhaladásáról tüzetesen meggyőződhessék. A tanítókat érkezése idejéről sohse értesítette. Szerette őket oktatás közben meglepni. Megtörtént egyszer, hogy a püspök épen akkor lépett egyik osztályba, mikor a tanítót onnan néhány percre kiszólították. A püspök látva, hogy a gyermekek tanító nélkül ülnek, megkérdezte tőlük, milyen tantárgyat magyarázott a távozott tanító s maga tanította őket tovább.

Ilyen látogatások alkalmával először a tanító előadását szokta meghallgatni, aztán maga vette át a szót és szokott otthonosságával, páratlan leereszkedésével intézte szavait a tanulókhoz, akik épen olyan bátran feleltek a püspöknek, mint a tanítónak. A jobb tanulók rendesen jutalomban is részesültek.

Iskolalátogatások alatt elég gyakran megtörtént, hogy egy-egy saját maga által írt költeményt húzott ki zsebéből és a tanítónak adta át, hogy a tanulókkal megtanultassa.
Álljon itt egyik ilyen verse.

Szegény tanuló.
Szomoruan ballag az utca hosszában,
Egy szegényes tanuló kopottas ruhában,
Sokan elkerülik, rá sem tekintenek,
Vannak, kik titokban fölötte nevetnek,
Haza ér, de otthon sem várja több vigasz,
Amit lát, szegénység; amit hall, bús panasz.
De ő nem csüggedez, jól lakik kenyérrel,
Aztán tanulni kezd lankadatlan kedvvel.
Reggel korán fölkel, buzgón imádkozik,
Evésre sem gondol, menten foglalkozik.
Majd beleöltözik a kopott ruhába,
És annak idején indul iskolába,
Tanulótársai nyájasan fogadják;
Hogy legjobb tanuló, azt nagyon jól tudják.
Felel is mindenre, mit tőle kérdenek,
Ilyenkor szemei örömtől fénylenek,
"Jól van, nagyon jól van - mondja a tanító -
Látjátok, ilyen a szorgalmas tanuló.
kopott bár külseje, de fényes ám belül,
Tehetség, szorgalom ő benne egyesül.
Legyen bármily szegény, becsüljétek meg őt,
Tartsátok többre, mint a hetyke kérkedőt,
Ki, mert sok pénze van, sokat megszerezhet.
De észt vagy tudományt pénzen mégsem vehet.
Tudomány és erény, - ez az, mi gazdagít,
Az élet utjain vezérel, boldogít.
Ki erre szert teszen, ne féljen semmitől,
Erőt, vigasztalást merít önkebliből."¹)

1) A Szabó püspök által szerzett versek között legnépszerűbb lett e Mária-verse, melyhez Mátrai Gábor 1854-ben szép dallamot komponált:

Máriát dicsérje lelkünk,
Máriát dicsérje szánk:
Öt, ki által Isten annyi
Szent malasztja szálla ránk,
kit fiának nagy kegyelme
Kezdet óta őrizett,
Akihez a legparányibb
Bűnhomály se férkezett.

Mindazok közt, kikre Éva
Megcsalatva bűnt hozott,
És a bűnnel a halál és
Kárhozat leszármazott:
Márián magán nem ejte
Eredeti bűn sebet,
Kit megóva kára ellen
Égi védő pajzs fedett.

Üdvözölt légy, feddhetetlen
Tisztaságú Szűzanya!
Élet, nem halál leánya.
Boldogasszony Mária!
Tiszta vagy te, mint a harmat,
Mely egekből gyöngyözött,
Sérthetelen liliomként
Állsz a bűntövis között. (Szerk.)

A szombathelyi püspöki elemi iskola.

A záróvizsgálatokon a legtikkasztóbb hőségben is bámulatos kitartással vett részt. Reggeltől délig, délután háromtól hatig a vizsgákon folyton figyelt s közben maga is szelíd modorban kérdezgette a tanulókat. Vizsga után a tanítónak ünnepélyesen köszönetet mondott fáradozásáért és a padok elé menve néhány nyájas szót intézett a tanulókhoz.

Fáradalmait püspöki kertjében szokta kipihenni. Egyik vizsga után valaki ezt a megjegyzést tette: "Nagyon kifáraszthatják Méltóságodat ezek a vizsgálatok." A püspök így válaszolt: "Bizony megtörnek, mert hát vénül az ember! Hanem azért szívesen teszem, sőt el nem engednék egyet is; mert hát ilyenkor szedem a kamatot, még pedig uzsorás kamatot tőkéim után."

Tanítóit szerette és megkülönböztette mindenütt; nyilvánosság előtt, saját termeiben, nagy és kis urak előtt egyformán.
Főpásztori körlevelei is bizonyítják, hogy a tanügy mennyire szívéhez volt nőve. Majdnem mindegyikben az iskolát ajánlotta melegen papjai figyelmébe. Mindjárt első beszédében, melyet (1869. dec. 14.) mint püspök intézett a hívekhez, világosan jelezte a maga álláspontját: "Kedves szülők! Szívem gyorsabban dobog, midőn gyermekeitekre gondolok. Istennek legdrágább ajándékai azok, szívetek vérétől fakadt bimbók, melyeken az Istennel való hasonlatosság dicsfénye sugárzik . . . Gyermekeitek előttem is kedvesek és drágák; e naptól fogva én is osztozom szülei gondjaitokban, mert osztozom felelősségtekben is. Én is óhajtom, hogy gyermekeitek a világi tudományokban és míveltségben kellő előhaladást tegyenek és evégre tehetségem szerint szívesen közremunkálok, mert óhajtom, hogy gyermekeitek értelmes és becsületes emberekké, a szeretett hazának hasznos polgáraivá képeztessenek. Hogy ez szilárd alapon eszközöltessék, én mindenek előtt szükségesnek tartom, hogy a hitigazságokban és általán a vallási ügyekben alapos oktatást nyerjenek. Erre ügyelni, hatni első sorban az én kötelességem . . ."

Eszménye volt, hogy a világi tudományokban való tanítás mellett az oktatás vallásos és nemzeti legyen.
Még mielőtt a kormánya nem magyar lakta vidékeken a magyar nyelv tanítását elrendelte volna, Szabó Imre püspök már gondoskodott arról, hogy egyházmegyéje német és vend iskoláiban a magyar nyelvek tanítsák.

1876. január 1-én kelt körlevelében így ír: "Midőn az új év kezdetén összes papságomnak híveikkel együtt a minden vigasztalás atyjától legkívánatosabb lelki és testi áldásokat kérnék, nem mulaszthatom el őket főpásztori szeretetem egész melegével fölhívni, hogy lélekben járó hivatásuknak minden irányban lehető legjobban megfelelni törekedjenek. Különösen kérve-kérem mindnyájokat, hogy szeressék az oskolát s a serdülő nemzedék tanítását és vallás-erkölcsi nevelését hűséges gonddal és kitartó szorgalommal vezessék; mit midőn ismételve lelkükre kötök, nem mulaszthatom el figyelmüket egy fontos körülményre fölhívni, melyre egyébiránt közölők többeket egyenkint már ismételve figyelmeztettem s ez az, hogy születésökre nézne nem-magyar ajkú híveim gyermekei a magyar nyelvben elméletileg és,gyakorlatilag ernyedetlen szorgalommal taníttassanak . . . Mindnyájokat kérem, magyarázzák ezt meg mindazoknak, kik lelki vezetésök alatt állanak, hogy hazánkban a jogegyenlőség folytán minden közszolgálati pálya a legszegényebb német, vend, horvát ajkú ember fia előtt is nyitva áll s ha a kellő képességet megszerzi, a magyar nyelvet megtanulja, bármely pályán nyerhet alkalmazást, sőt azon fokonkint fölebb és fölebb mehet. - Tudom, hogy még mindig vannak megyém területén oly tanítók, kik a magyar nyelvet nem tudják, tehát azt nem is taníthatják. Oly baj, melyen alkalmas tanítók hiánya miatt hamarjában alig lehet segíteni. Azaz mégis lehet, ha papjaim között mennél többen lesznek, kik, mint ezt már nekem néhányan komolyan megígérték, addig is a magyar nyelv tanítását személyesen végzendik iskoláikban. - A kerületi esperes és tanfelügyelő uraknak egyuttal meghagyom, hogy a felügyeletök alatt álló iskolák meglátogatása után nekem arról, vajjon a magyar nyelv tanulása mindenütt folyamatban van-e? ki által és minő előmenetellel taníttatik? lelkiismeretesen jelentést tegyenek."

1880. január 2-án ezt írta: "Az 1879-i XVIII. tc. a magyar nyelv tanítását minden népiskolánál kötelezőleg elrendeli. Ámbár a törvények ezen rendelete minket készületlernül nem talált, mert már jóval a törvény hozatala előtt a nem-magyar ajkú iskolákban a magyar nyelv tanítását elrendeltem ..., és kedves tapasztalásból tudom, hogy az eddigi fáradozást több helyen nem kis siker koronázta; most, midőn erre országos törvény is kötelez, újból felkérem lelkészkedő papjaimat, hogy kettőzött buzgalommal azon legyenek, miszerint a gondjaikra bízott iskolákban a magyar nyelv mennél nagyobb sikerrel taníttassék..."

Horvátjait és vendjeit maga is buzdította. Megtanult úgy, ahogy vendül és horvátul; először csak a Miatyánkot és Üdvözlégyet, aztán egy csomó, közönséges beszédben sokszor ismétlődő mondatot, végül egy prédikációt. Első bérmaútja alkalmával mindegyik horvát és vend faluban ezt a rövidke kis beszédet mondotta el:
"Édes fiaim! Én a Bakony mellett nevelkedtem, ahol a magyar ember azt sem tudja, hogy van-e horvát a világon. Lássátok, én püspök vagyok, Istennek szolgája ugyan, de azért hozzátok képest mégis nagy úr. És a ti nyelveteket én mégis megtanultam, pedig én ti rátok nem szorulok s ti nekem nem adhattok semmit. Lássátok, ti rászorultok az édes ma- gyar hazára, az ad nektek békességet, nyugodalmat és még- sem tudtok édes hazátok nyelvén beszélni. Vegyetek példát én rólam. Ha én megtanultam öreg létemre a ti nyelveteket: a ti fiaitok is megtanulhatják a haza nyelvét. A haza a mi édesanyánk és mi az ő gyermekei vagyunk "²)

2) Eötvös Károly az "Egyetértés"-ben.

"Ezt a szót - jegyezte meg a püspök Eötvösnek - nagyon jól megértették az én vendjeim és horvátjaim és Istennek legyen hála, az ifjúság magyarosodása szépen halad előre."
Ez a mondása nem volt frázis. Mikor a püspök halála előtt két évvel a muraközi járás vend községeiben a bérmálás szentségét szolgáltatta ki, iskolalátogatásai alkalmával a vendajkú fiúk több helyen magyar nyelven üdvözölték.

Papjait állandóan sürgette, hogy az iskolákat lelkiismeretesebben gondozzák. "Állhatatos buzgalommal Feleljenek meg kötelességeiknek - írta egyik főpásztori levelében - minden irányban, különösen az iskolák gondozásában, jól tudván, hogy akinek kezében van az iskola, azé a jövő. Az egyház és haza elismerése, a jó lelkiismeret boldogító bizonyságtétele, a jók hálája és - ne kételkedjenek - az Isten áldása is kisérendi ebbeli becsületes törekvéseiket ... Az én főpásztori jóakaratomat leginkább megnyerhetik azáltal, ha a serdülő nemzedék oktatását és vallásos nevelését épen azon, ha nem fokozottabb buzgalommal vezetik, melyet tiszteletreméltó hivatásuk egyéb részeiben is kifejteni tartoznak . . ."

A tanügy terén utolsó, még megoldásra váró nagy óhajtása volt katolikus tanítóegylet alkotása.
"Mindig viszás dolognak tűnt föl előttem - írta 1880 végén - hogy az egyházi főhatóságom alatt álló tanítók közöl sokan oly egyletben vannak, melyhez nekem, mint egyházi főhatóságnak, sem közöm, sem szavam nem lehet. Ezen ok indított engem arra, hogy az egyházi főhatóságom alatt álló tanítókat egy tantestületbe való egyesülésre felhívjam és közös munkálkodásra úgy egyesítsem, hogy ezen együttes munkálkodást magam is szemmel tarthassam . . . Az alapszabályokat, melyeket a vallás- és közoktatási miniszter úr 1880. nov. 8-án jóváhagyott, szintén ez alkalommal veszik a lelkész és tanító urak . . . Óhajtom, hogy ezen egyesületbe a püspöki megyém területén fennálló kat. iskoláknál alkalmazott tanító urak mindnyájan belépjenek. A belépésre azonban senkit sem kényszerítek. - Hallottam, azt mondják tanítóinknak, hogy a kat. egyesületben nem lesz megfelelő szabadság, mert ott a hatalom szava fog dönteni. Én pedig biztosítom a tanító urakat, hogy az alapszabályok keretén belül teljes szabadság fog uralkodni és nem a hatalom szava, hanem az indokok súlya fog dönteni. Csak egyet nem fogok megengedni soha, azt tudniillik, hogy valaki az egyesület kat. jellegének megrontására törekedjék."

Kilátásba helyezte, hogy ezt a kat. egyesületet ünnepélyes közgyűléssel személyesen fogja megnyitni. Ígéretét azonban a kérlelhetetlen halál nem engedte beváltania.