Elhangzottak a Te Deum laudamus fenséges akkordjai. Learattuk tíz hónapi fáradságos munkánk gyümölcsét. Amerre csak nézek, örömtől sugárzó arcu diákokat és lánykákat látok csomaggal kezükben. De csak egy rövid napig. Aztán : "Mintha e nagy utcák lármája elülne s körültem a város faluvá szépülne ! . . . Mintha csak ott járnék a mi kis falunkba! ..."

Igen, elcsendesülnek aszfaltos utcáink s benépesülnek az akácfavirágos falusi házsorok. Elnémul a zaj emeletes házainkban s uj, pezsgő élet kél a Gyöngyös, Perint, Pinka és Rába-menti bogárhátu kis házakban.

Milyen irigykedve nézlek benneteket! S csak azon veszem magam észre, hogy forró könnycsepp ül a szememben... Eszembe jut, hogy valamikor, régesrégen én is ily repeső örömmel siettem édes jó szülőim ölelésére, a mi kis falunkba, abba a dunaparti bogárhátu kis házba... A szívem ugy tele van! De sokat tudnék most mondani! De meg tudnálak most benneteket rá tanítani, hogyan szeressétek anyátokat, azt az édes jó anyát!

Mindez azonban felesleges mostan. Szívetek ugyis megsúgja. Meg a szavaimra sem tudnátok kellőleg vigyázni, mert a lelketek már otthon jár. Mielőtt azonban utra kelnétek, egy kis ajándékot nyomok a kezetekbe: ezt a pár lapot. Fogadjátok olyan szeretettel, amilyennel nyujtom. S ha a vakáció folyamán lesz egy ráérő délutántok, olvassátok el s tanuljátok meg belőle, hogy a szélrózsa bármely irányában jártok-keltek is vármegyénkben, szentelt rögöket tapodtok mindenütt. Összeállítottam e célból történeti egymásutánban azon magyar iróknak és költőknek életét és munkásságát, akik Vasvármegyében születtek vagy működtek. Hadd lássátok, miféle maradandóbb értékű és általánosabb érdekü irodalmi műveket termelt a mi szükebbkörü hazánkban a magyar ész és szív. Okuljatok nagynevű földieitek életén és buzduljatok példájukon.

De ne ijedjetek ám meg, hogy most, a pihenés idején is mélyen járó, tudományos dologgal akarlak benneteket gyötörni. Nem tudós professzor szól itt hozzátok a komoly katedráról, hanem legőszintébb jóakarótok a legigazabb szeretet hangján.

Vasvármegye határszéli vármegye. Alsóausztria és Stájerország a közvetlen szomszédunk. Nem csoda tehát, hogy különböző nemzetiségek, főleg németek, horvátok és vendek ékelődtek közénk. Amikor őseink az ország ezen részét meghódították, úgynevezett őrállókat telepítettek vármegyénkbe, akik az ország határát tartoztak a német császárok betörései ellen megvédelmezni. E nemes terület régi okmányainkban Eőrségh, Őrség, Őrségi tartomány, a szent korona peculiuma stb. néven szerepel. Németül Wart-nak nevezték. Lakói szinte külön államot képeztek az államban. Sok tekintetben a vármegyétől is függetlenek voltak s külön elöljárókkal és szervezeti szabályokkal rendelkeztek. Legfőbb elöljárójuk az őrnagy, vagy ispán volt, amint ez egy 1270-ben kelt szabadalomlevélből kitűnik.

A hajdani Őrség területére idő folytán sok német és horvát szivárgott és telepedett le. Tulajdonképeni magyar anyanyelvü őrségiek ma már csak a következő 17 községben laknak : Szalafő, Őriszentpéter, Ispánk, Kisrákos, Szaknyér, Nagyrákos, Pankasz, Szatta, Kerkáskápolna, Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza, Kotormány, Hodos, Kapornak, Kerca és Szomorc^[1] E községek a vármegye délnyugati sarkában vannak s eredeti tájszólásukkal valóságos kis nyelvszigetet alkotnak.

Minthogy tehát végvár vagyunk, melynek hol az osztrák, hol a stájer betörések ellen kellett magát védelmezni s amely végvárban magában is többféle a nemzetiség, nem csoda, ha nem dicsekedhetünk avval, hogy itt ringott a három költőkirály, Vörösmarty, Petőfi, vagy Arany közül valamelyiknek bölcsője. -Mindazonáltal önérzettől dagadó kebellel, emelt homlokkal vallhatjuk meg ország-világ előtt: Szent hazánk, megfizettük mind, mivel csak tartozánk!

Ha nem is főleg a mi szülötteinkkel és jeleseinkkel van tele a magyar Pantheon, mégis oly irodalomtörténeti alakokkal hozakodhatunk elő, kik nélkül hiányos lenne a magyar kultúra története.

Vármegyénk területén, a Sárvár melletti Ujszigeten jelent meg az első magyar nyomtatott könyvek egyike, Sylvester János Magyar nyelvtana, majd teljes Ujtestamentuma. Sárvárott élt huzamosabb ideig s ott is halt meg a legnagyobb magyar lantosdiák, Tinódi Lantos Sebestyén. Itt adták ki a legelső magyar botanikát, vagyis füvészkönyvet, mely először ismertette meg a külföldet égaljunk növényzetével. A sárvári nyomdából került ki a tudós Magyari István predikátor könyve: Az országokban való sok romlásoknak okairól, 1602. Idevaló volt Rákóczi egyik legnagyobb embere, a költő Bezerédj Imre. Németujvárott született s Rohoncon halt meg a legelső öntudatos magyar nyelvújító, Faludi Ferenc. Kőszegi a magyar deákos iskola megalapítója, Rajnis József. Egyházashetyén született a legnagyobb magyar ódaköltő, Berzsenyi Dániel. Dukán a helikoni ünnepek körülrajongott költőnője Dukai Takács Judit. Szombathelyen Szenczy Imre püspök. Szentivánfán Bezerédj Amália költőnő. Egyházashetyén Kunoss Endre író. Ide, Ostfiasszonyfához fűzi Petőfit, a legnagyobb magyar lirikust, második szerelme. Uraiujfaluban született Szelestey László a Falu pacsirtája, továbbá a Balatonon jár a hajó s Ez az én szeretőm, ez a pici barna kezdetű közkedvelt népdalok szerzője. Bögötére való Kemenes Ferenc, a népszerü papköltő. Kőszegre Torkos László, modern költőink egyik legismertebbike. Acsádon látott napvilágot Rákosi Jenő, a Budapesti Hirlap megalapítója, a kiváló publicista, stb., stb. ...

Mily díszes gárdája ez a magyar íróknak és költőknek! S mégis mily kevés vasvármegyei ember tud csak egyet-mást is róluk. Homerosz görög költő egyes tudások szerint nem is létezett s mégis hét város: Szmirna, Rodosz, Kolofon, Szalamisz, Iosz, Argosz és Athenai versenyeztek egymással azért a dicsőségért, hogy az ő szülöttük. Csak mi ne törődnénk azzal, kik a magyar irodalomtörténet kimagaslóbb alakjai között a mi földieink ? Nem lehet ! A legcsúfosabb szegénységi bizonyítványt állítanók ki ezzel magunkról.

A XVI. században egész sereg írót támasztott a reformáció. Valamennyi közt Sylvester János, vagy amint magát nevezni szokta, Joannes Sylvester Pannonius a legrokonszenvesebb és legsokoldalubb. Nem vasvármegyeiszületésü, de itt, Sárvárujszigeten élte le életének legboldogabb és legmunkásabb napjait.

Életéről édes-keveset tudunk. 1503. táján született az árvavármegyei Szinérváralján. Felsőbb tanulmányait a hírneves krakkói egyetemen végezte. Nemsokára azonban hazajött és Sárvárujszigeten telepedett le. Sárvár ez időben nagy szerepet játszott. Az ország nagynevü nádorának, Nádasdy Tamásnak volt birtoka. Ennek a mecénásnak udvarában működött Sylvester először mint udvari pap és tanító. Itt írta 1539-ben az első magyar nyelvtant Grammatica Hungaro-Latina in usum puerorum recens scripta címen.

Tudományszomja azonban nem hagyta nyugodni. Meglett férfiu már, midőn 1534. fölszedi sátorfáját s Wittenbergába megy. Az uj hit fölkapott tanítóit, Luthert és Melanchtont akarja hallani. Él, hal tanításukért. De azért még nem tér át a protestáns vallásra. Kiviláglik ez egész Ujtestamentuma fordítása szelleméből, melyet Wittenbergából hazajövet Sárvárott készített el s 1541. Nádasdy Tamás költségén adott ki ily címen : Uj Testamentum magyar nyelven a magyar népnek a keresztény hitben való épülésére. Sárvárról ismét utra kelt, Wienbe, a humanizmus egyik főfészkébe ment, hol az erősen katholikus érzelmű Habsburgok fenhatósága alatt álló katholikus egyetemen tíz éven át tanította a héber nyelvet és történelmet.

De, ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza. Sylvestert is hazavonta élete végén a szíve. Áttért a protestáns vallásra s Debrecenben, majd Lőcsén predikátorkodott. Körülbelül 1558-ban halt meg. 1903. jun. 1-én leplezte le Szinérváralja nagyközség dicső szülöttének szobrát, melynek felirata : "Álljon e kő, még anyag állhat, Szelleme éljen, míg magyar él ! ... "

Ő az első magyar tudós humanista. Ő írja az első magyar nyelvtant, még pedig magyar gyermekek számára Szenezi Molnár Alberttel ellentétben, ki nyelvtanát a Magyarországba jövő idegenek számára írta. Ő fordítja le először az egész Ujtestamentumot. Ő honosítja meg nyelvünkön az óklasszikus versformát. Ujtestamentumfordítását ugyanis "Az magyar népnek, ki ezt olvassa" című "ajánlással" kezdi meg, melynek kezdő sorai így hangzanak:

"Próféták által szólt régen néked az Isten,
Az kit igért, imé végre megadta Fiát,
Buzgó lilekvel szól most es néked ezáltal,
Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess.
Néked azért ez lűn prófétád, doktorod ez lőn,
Mestered ez most es, melyet az Isten ada.
Ez próféta szavát hallgasd, mert téged az Isten
Elveszt és nyomos itt nem lehet a te neved ... stb."

Ezek magyar nyelven a legelső disztichonok. Ugyanígy teszi az egyes részek elé a rövid tartalmat verses alakban. Ő ismerte tehát fel először, hogy a magyar nyelv nemcsak a hangsúlyos, hanem az időmértékes verselésre is alkalmas.

Végül ő a legelső méltatója a virágénekeknek. Mi is az a virágének? Nem más, mint allegorikus népköltészet, népdal, amelyben a parasztleány vagy legény a paptól, tanítótól való félelmében, szemérmében nem meri kedvesét valódi nevén szólítani, hanem valami kedves madár, virág, vagy egyéb tárgy nevével illeti. Nyomára a mai költészetben is gyakran akadunk. Pl. galambom, tubicám, édes bogaram; rózsám, rozmaringom, gyöngyvirágom, nefelejcsem, violám; rubintom, gyémántom stb. ? De nemcsak említést tesz régies szerelmi dalainkról, hanem meg is bírálja őket. Kijelenti, hogy szépségük, festői nyelvük vetekszik a Biblia nyelvével. "Él (t. i. népünk) ilyen beszéddel - mondja - naponként való szólásában. Él énekekben, kiváltképen virágénekekben, melyekben csudálhatja minden nép az magyar népnek elméjének éles voltát azlelésben, mely nem egyéb, hanem magyar poezis." Helyesen jegyzi meg Horváth Cyrill, hogy úgyszólván Sylvester fedezi fel a magyar népköltészetet, a szerelmi dalokat és ezeknek egyik legfőbb tulajdonságát a festőiséget.^[2]

E kornak mondhatni valamennyi tudósa, papja, mestere, légyen akár katholikus, akár protestáns, lenézi, megveti, győlöli és üldözi a népdalokat. Csupán Sylvester és kortársa, gyarmati és kékkői Balassi Bálint, legelső szerelmi lirikusunk. veszik a természet eme örök szépségü vadvirágait pártfogásukba. És minő feltűnő, hogy hányt-vetett életük-pályája is mennyi rokon vonást mutat. Csakhogy mig Balassit a katonáskodás vágya és a fékezhetetlen szerelem szenvedélye sodorták annyi bajba, bujdosásba, addig Sylvestert a kiolthatatlan tudományszomj.

Elvezetlek benneteket a romantikus lovagvilágba. Abba a korba, amikor főleg két eszme : szabadság és szerelem ihlette a lelkeket.

Provence dallal telt mezőin szabadságról és szerelemről beszél minden. Feltűnik előttünk Robert Wace, Chrestien de Troyes, Benoit de St. More és Thomas de Bretagne alakja. Trouvérek, vagyis elbeszélő költők valamennyien. Ott látjuk mellettük Peire Vidalt, Bertrand de Bornt és Arnauld Danielt, a troubadourokat, vagyis a tüzes szerelemnek költőit is.

De menjünk át Németországba. Itt is találunk lovagokat, kik szinte elmaradhatatlan kötelességüknek tartják a költészet művelését. Gottfried von Strassburg és Wolfram von Eschenbach a legkimagaslóbb epikusok. De feltűnik mellettük az epekedő szerelemnek, a Minne-nek dalosa, Walter von der Vogelweide is. Gottesdienst, Herrendienstés Frauendienst : Isten, haza és szerelem a jelszavuk !

Nekünk is megvolt a lovagkorunk. Megteremtette a törökkel vívott két évszázad. Nálunk is fölzeng a dal szabadságról és forró szerelemről s bejárja a hazát Kárpátoktól Adriáig.

Régi költőink, igriceink, regöseink és hegedőseink helyét a lantosok váltják fel. Lovagok és költők egy személyben. Főleg kettő magaslik ki közölök : Tinódi Lantos Sebestyén és Báró Balassi Bálint. Az előbbi epikus trouvér, az utóbbi lirikus troubadour. Balassinak életével tisztában vagyunk. Szakasztott mágia Petőfiének. Annál kevesebbet tudunk Tinódiról.

Ki tudná biztosan megmondani, hol ringott bölcsője ? Baranyavármegye is, Fejérvármegye is a magáénak vallja. Születése éve se egész biztos. 1510-re teszi életírója, Szilády Áron.

Már mint fiatal gyermeknek tele van szíve dallal. A zenében is korán kiképzi magát. De jő a török. Lépésről lepésre feljebb. Elhullott már a mohácsi csatatéren a híres pécsi egyetem aranyifjusága. Tinódi is kardot köt oldalára. Harcol. De balkarján megsebesül s hasznavehetetlenné lesz. Sebaj ! ha karddal nem is szolgálhatja hazáját, tud ő dalolni is és a lant hat húrjának pengetéséhez nem kell mind a két kéz : dalolva, lelkesítve jár táborról-táborra. Buzdítja a csüggedőket, óvatosságra inti a győzőket s szeretetre a vallásilag és politikailag széthuzó honfiakat :

"Egymást szeressétek, jobb ti fejeteknek,
Ugy lészen romlása gonosz török népnek,
Tanácsot sokáig, kérlek, ne tartsatok,
Ha ez két viz között ti lakni akartok,
Mert ha csak hallgattok, szemben ti nem vivtok,
Félek, hogy sokáig itt nem maradhattok ..."

Alig épül fel Dombóvárott, a vitéz Török Bálinthoz megy Szigetvárra íródeáknak. Boldog napokat él. De nemsoká. 1541-ben elfoglalja a török Budavárát és Török Bálint török fogságba esik. Tinódi ezzel hóna alá veszi lantját s vándorutra kél.

Egy időre Verbőczy Imrénél talál vendégszerető fogadtatásra. De itt se maradhat soká. Lassankint egész Dunántúl török kézre kerül. Menekülnie kell. Megy feljebb, Pozsonyba siet, hogy az országgyülésre mehessen. Itt ismeri meg az irodalom hatalmas pártfogója, az ország nádora, Nádasdy Tamás, kinek sárvári vára ez időben kiváló szerepet játszott. El is hozta ide magával a megnyerő modoru lantost.

Sárvár vára az országnak szinte második Pozsonyja volt. Sok országos dolgot intéztek el falain belül. Alig akadt az országnak oly számbavehető fia, ki benne meg ne fordult volna. Nádasdy mintagazda volt, de a tudományok és művészetek ápolásáról se feledkezett meg. Ő állította fel a sárvári iskolát és a sárszigeti könyvnyomdát is.

Ez a nyomda nagy fontosságú. A XVI. század elején a külföldi egyetemeket látogató magyar ifjak nemcsak a protestantizmus eszméit, hanem a könyvnyomtatás mesterségének ismeretét is magukkal hozták hazánkba. Az első magyar nyomdát Hess András 1473-ban Budán állította fel. Élete azonban nagyon rövid lélekzetü volt, termékei pedig mind latinok. A második könyvnyomdát Hontér János létesítette 1534-ben Brassóban, de ennek is csak latin, görög és német termékei voltak. 1536-ban nyilt meg végre Nádasdy Tamás horvátországi bán, országbiró, majd az ország nádora nagylelküségéböl a harmadik sajtó a Sárvár melletti Újszigeten, melynek első magyar termékei a már említett Erdősi Sylvester-féle Magyar nyelvtan és Ujtestámentum. A sárvári nyomda felvirágozását Nádasdyn kivid főleg Abády Benedeknek, a magyar nyomdászat első úttörőjének köszönhette.

Nádasdy idegen tudósokat is hivatott udvarába, azonkivül állandóan műveltette a zenét. Nem csoda tehát, hogy Tinódit is magához vette. Gyönyörködött mélabús hangon előadott énekeiben s jól tudta, hogy lelkesítő hatással van a lantos éneke katonáira is. Annál is inkább, mert hiszen már meg is sebesült hazájáért.

Ugy látszik, hosszabb ideig tartózkodott Sárvárott. Aztán elment Nagyszombatba, a Nyírségre, majd Egerbe. Mindenütt dalolt, harcra tüzelt. Nemsokára Kassán találjuk. Itt meg is nősül, házat és szőllőt vesz. De vándormadár természete itt se hagyja pihenni. Lemegy Kolozsvárra s 1554. tavaszán Krónika címen kiadja összegyűjtött munkáit.

Ezzel aztán nyoma vész, mint a hullócsillagnak. Azaz mégse! Ép nemrég fedezett fel Kárffy Ödön Nádasdy Tamás levelezései között egy érdekes latin nyelvü levelet. Tinódi haláláról szól. Sárvárott kelt 1556. január hó utolsó napján és valami Pernezyth nevű udvari embere írta a távollevő Nádasdynak. Irója elmondja benne a nádornak, mi ujság Sárvárott. A nádorné és kis fia egészséges. Egy baj azonban történt : "Tinódi Sebestyén immár megvetve ezt a földi muzsikát, Istenéhez tért, hogy ott az angyalok között sokkal jobbat tanuljon. Akit is e hónap utolsóelőtti napján helyeztem el a sári atyák hamvai mellé. Halódva meghagyta nékem, hogy én se maradjak sokáig itt, hanem hamarosan kövessem, hogy én is megtanulhassam az égi muzsikát ..." ^[3]

Tehát nem Kassán vannak elföldelve az országosan kedvelt lantos földi maradványai, hanem vármegyénkben, a Sárvár mellett levő Sár községben.

Kíváncsian várja az irodalom, vajjon valósággal rátalálnak-e majd erre az érdekes sirra.

Mert nagy alakja, tiszteletreméltó férfia volt korának Tinódi Lantos Sebestyén. Önfeláldozó hazaszeretetével utánzásra buzdított, lantjával kortársainak mélyen a szívébe markolt, énekes szavával a török ellen szított. Lantja ugyanazt a célt szolgálta, amit a kuruc küzdelmekben a tárogató, munkái pedig ugyanarra a hatásra törekedtek a törökkel szemben, amire Sárossy Gyula Arany trombitája a 48-as szabadságharcban az osztrákkal szemben. Munkái nem annyira irodalom-történeti szempontból, mint inkább történeti kútforrások becsesek.

Megmondja Jókai. "Olyan mint a klarinét, de rokon a trombitával: fa a fuvolája, a tölcsére öblös, a fuvója hosszu és vékony, mint a tollszár. Ördöngős hangszer! Aki nem érti a fuvásmódját, egy sikoltó hangnál egyebet nem tud belőle kihozni, aki pedig tudja nyitját, annak annyiféle hangot ad, ahányat kíván tőle: sir, buzdít, harsog, kesereg, feljajdul, a levegőt hasítja s megint panaszra fordul, egész a szellősuttogásig .."

Ennek a kurucharsonának menydörgő szavát hallom, amint e neveket ejtem ki : Rákóczi, Bercsényi, Ocskay, Bezerédj ! . . .

Nagyhírü és csodás vitézségü kuruc ^[4] dandárllok volt ez a Bezerédj Imre. Rákóczi túl a dunai csapatainak legendás vakmerőségü tábornoka. Emberei valósággal hálványozták. Anyja vére, béri Balogh Klára fia. Amilyen kicsiny, igénytelen embernek látszott termetére nézve, oly nagy volt ereje, vitézsége és hadi szerencséje. Rákóczi háboruiban 1704. és 1708. közt egymaga 72 német, dán és rác törzs és főtisztet kaszabolt le. Hát még hányan lehettek, akik közlegények voltak.^[5]

Vitézségének híre az ország határán is túlterjedt. Tudomást szerzett bámulatot keltő tetteiről a török szultán is, aki megkérte II. Rákóczi Ferencet, festtesse le számára ezt a rettenthetetlen hőst. Rákóczi teljesítette a a szultán kivánságát.^[6] Egy szép kivitelű arcképe a szerdahelyi ágon álló utódainál a sopronvármegyei Szerdahelyen van meg.

Mint a dunántúli részek tábornoki főparancsnoka állandó rettegésben tartotta a labanc Sopront, továbbá Ausztriát és Sztiriát. Rettegett, szinte lúdbőrödzött neve hallatára minden labanc háta.

E vitéz vasvármegyei születésű dandárnoknak egyik vakmerő portyázását foglalja gördülékeny versekbe a kurucköltészet egyik legsikerültebb terméke, az 1707-ből származó Bezerédj nótája :

"Sárvár alatt sürü berek a Csere,
Leskelődő labancokkal van tele;
Sürü berek, még sincs annyi levele,
Mint amennyi lompos labanc bujt bele.

Héja madár le-lecsap a felhőből
Lovas labanc ki- kicsap az erdőből.
Kurucot lát, hirtelenül megpördül,
Tőrbe csalni úgy akarná, de nem gyün!

Kurucokat Bezerédj vezeti,
Ki a kardját német hússal eteti ;
A csujtárját német vérrel festteti,
Tiz - husz rác, ha reágyün, csak neveti ..." stb

De azt tartja a közmondás : Minél nagyobb a fa, annál nagyobb az árnyéka. Bezerédj is nagy ember volt,de nagyott is bukott. Még pedig egy meggondolatlan lépése miatt.

1708. aug. 3-án a kurucok Trencsén mellett nagy vereséget szenvedtek. Ezzel aztán örökre le is tűnt szerencsecsillaguk. Igen sok derék kurucnak megingott ekkor Rákóczihoz való régi hűsége. Annál is inkább, mert két nagybefolyásu labanc : Heister Hannibal és Pálffy János különböző kecsegtető ígérettel igyekeztek ép legjobbjainkat a császár hűségére megnyerni. És csodák csodája, a leghatalmasabb oszlopok egyike, a labancotverő Bezerédj is megingott. El akarta árulni a legnagyobb magyar fejedelmet : II. Rákóczi Ferencet, el hazáját, első sorban saját ezredét.

Két derék embere, beavatott tisztje : Pásztói Horváth István és Nemeskéri Kiss Pál megjelentették Bezerédj áruló tervét a vezénylő tábornoknak, gróf Eszterházy Antalnak. Eszterházy erre 1708. szept. 5-én hajnal tájban, még az árulás végrehajtása előtt Kőszegen szerencsésen elfogatta Bezerédjt négy cinkostársával együtt. Eleinte szekéren Vépre, majd ideiglenes fogságba Vasvárra vitték őket. Minthogy az országgyülés ez időben Sárospatakon tartózkodott, Eszterházy altábornagy mint elnök oda hívatta össze a haditörvényszéket is, hogy Bezerédj és hazaáruló társai fölött törvényt üljenek.

Időközben kézrekerítették Bezerédjnek Heisterrel való alkudozó leveleit is. De ugyse volt rájuk szükség. Bezerédj a legtöredelmesebben elismerte, hogy haza és felségárulást akart elkövetni. A haditörvényszék mind az öt bűnrészesre kimondotta a halálos itéletet. Kivégzés napjául 1708. dec. 18-át tüzték ki.

A nagylelkű, emberszerető II. Rákóczi Ferenc fejedelem időközben megkegyelmezett a három kisebb bűnösnek. A legnagyobbiknak, Bezerédjnek is hajlandó lett volna megbocsátani. Hisz egykor nagy szolgálatokat tett neki. Meg azt is tudta, hogy nem önző nagyravágyásból, haszonlesésből fogamzott meg benne az átpártolás eszméje, hanem főleg azért, hogy császári fogságba esett s még fiatal feleségét visszanyerje. De Eszterházy Antal s főleg Bezerédjnek saját emberei, a dunántúli csapatok, kiket a legrútabb csávába hozott volna árulásával, a leghatározottabban követelték halálraitélését. Elrettentő példát kellett mutatni!

Végre elérkezett dec. 18-ika. Ott állott Sárospatak piacán a hóhér bárdjával kezében. Töméntelen sokaság állotta körül. Már suhintott is egyet és szó nélkül porba hullott széplaki Botlka Ádámnak, Bezerédj sógorának és alezredesének feje. Mély csend közt lép utána az emelvényre Bezerédj Imre. Arca sápadt, kékülő ajakkal arra kéri a jelenlevőket, engedjék meg neki, hogy börtönében készített bűnbánó búcsúzóversét, siralmas hattyúdalát a vérpadon elszavalhassa, vagy elénekelhesse. Meg is engedték. Mindenkinek szemébe könny lopódzott, amint a kuruckor egyik legszebb termékének, a Halálra készülő éneknek eme megható szavait hallák :

"Boldogtalan fejem, mire jutott ügyem !
Forgandó szerencse, mint bánál énvélem !
Hogy igy légyen dolgom, azt soha sem hittem,
Ily kemény rabságra hogy éltettél engem !

Éltem szép tisztemben, mint hal a friss vizben :
Éltem becsületben, volt módom mindenben :
Mint régen Nagy Sándor, voltam erőimben,
Mert senki énvélem nem állhatott szemben.

Zászlómat gyakorta vittem ellenségre,
Kardomat kötöttem a német nemzetre,
Sok németet, rácot levertem a földre, ?
Keveset gondoltam vitéz személyökre . . .

Régi jó barátim, ti megbocsássatok.
Nektek immár soha én nem szolgálhatok ;
Fejenként : kicsinyek, öregek és aprók ?
Hogyha én vétettem, bocsánatot várok ! ..."

Aztán elcsuklott szava. A bárd megvillant a levegőben, néhány halálhörgés és - Bezerédj megszünt élni . . .

1711 és Majthény ! . . . Be sok szomoruságról beszéltek a magyarnak ! Akárcsak 1849 és Világos. Elhallgat a tárogató. Szegre akasztva rozsdásodnak a német vérben megfürdött kuruckardok. Dohos kamrákban moly eszi meg, rágja össze a Pro patria et libertate feliratu Szűz Máriás zászlókat. A fegyverzörejt béke váltja fel, de áldatlan béke. Helyesebben aléltság ez és az idegen szellem uralma. III. Károly, de különösen Mária Terézia abbanhagyták elődeik erőszakos politikáját s mintegy mézes madzagot huznak végig a nemzet száján, melynek édességétől elkábulva hipnotikus álomba merül a magyarság. Észre se veszik, hogy elpusztult területeink idegenekkel Népesülnek be. A kancellária Wienbe kerül. A katonaság oda vonzódik. A főhivatalnokok és mágnásaink a fényes császárvárosba mennek sütkérezni. Az országgyülésnek csak neve marad meg. A magyar nyelv pedig csak a nép legalsóbb rétegeiben marad meg, mert aki műveltnek akar látszani, annak németül, franciául, vagy legalább is latinul kell beszélnie.

A nemzeti szellem ezen szunnyadó, satnyuló, meghalni induló korszakában csak két lelkes hazafi buzgolkodik a nemzeti életért, irodalomért, de különösen hazai nyelvünkért. Az egyik katona, a másik pap. Az egyik székely nemesember, Rákóczi bujdosó kurucai közül való, a másik egy rokonszenves szerzetes. Az egyiknek a mindig zöld Székelyföldön, a másiknak az osztrák határszélen ringott bölcsője. Az egyiket délkeletre, a mormoló Marmaratenger partjára, Rodostóba, a másikat délnyugatra, az Örökvárosba vitte végzete. És habár ennyi ellentét volt is közöttük, egyben mégis megegyeztek : a magyar haza és nyelv lángoló szeretetében.

Ez a két férfiu : Mikes Kelemen és Faludi Ferenc. Mikesnek csak Törökországi levelei jelentek meg vármegyénkben, Faludi azonban egészen a miénk.

Faludi Németujvárott, a viharos multu vár tövében látott napvilágot 1704. ápr. 1-én. Szülei elég jómódu nemes emberek voltak, akik fiukat magasabb kiképzés végett Sopronba adták. Az élénk képzelődésű, mély gondolkozásu fiuban tizenhat éves korában az a gondolat érlelődött meg, hogy a jezsuita rendben fogja egyházát és hazáját szolgálni. A két évi noviciátust Wienben végezte, melynek elteltével Grácban három évig tanulta a bölcsészetet. Ettől kezdve örökös vándorlás volt az élete. Megfordult Wienben mint tanár, Budán a Vizivárosban mint hitszónok, ismét Wien-ben mint pázmáneumi lelkész és egyetemi tanár, majd ugyanily minőségben Grácban és Linzben.

Az 1740. évvel nyugalmasabb állásba került. Rómába, a Szent Péter templomba vitték magyar gyóntatónak. Az olasz művészet és tudomány remekeinek tanulmányozása eszébe juttatta e téren szégyenletesen elmaradt hazáját s az erős honvágy hazafelé hívta. De minthogy szerzetének feltétlen engedelmességet fogadott, nem mozdulhatott. Feltette azonban magában, hogy szíve minden dobbanását, elméje minden tudását hazája nyelvének és irodalmának feljesztésére szenteli.

Rómából Nagyszombatba, Wienbe, ismét Nagyszombatba teszik. három évig a rend kőszegi kollégiumát igazgatja, utána Pécsre, majd Pozsonyba kerül. Itt éri 1773. jul. 21 én az a rendelet, mely a magyar jezsuita rendet eltörli. Költőnk megadva magát sorsának, a Batthyányak birtokára Rohoncra vonul vissza, hol 75 éves korában törhetlen munkálkodás közben éri a halál 1779. dec. 18-án. Tetemei a rohonci plebánia sirboltjában pihennek, azt az alapítványi házat pedig, melyben élte utolsóidejét töltötte, diszes emléktáblával jelölte meg kegyelete jeléül a vármegye.

Mily szembetünő hányt-vetett pályafutásán az a jelenség, hogy megfordult Magyarországon, Ausztriában és Olaszországban, meghalni mégis oda tért vissza, ahonnét viszontagságos élete kiindult.

Hosszu 53 évet töltött rendjében mint kiváló tanár, jóságos előljáró, mintapap, üres óráit pedig az irodalomnak szentelte.

Mint költő és prózairó elsőrangu a maga korában. Költészetre Olaszország, a lágy olasz és francia dalok tanították meg. Irt vallásos, enyelgő modoru, festő költeményeket, idilleket, pásztordalokat, alkalmi költeményeket. Vallásos költeményei közül "A feszülethez" címűt még ma is énekeljük nagybőjtben :

"Szűzek, ifjak, sirjatok,
Mélyen szomorkodjatok ;
Keseregjen minden sziv,
Aki Jézusához hiv.

Nincsen abban irgalom,
Hozzád buzgó fájdalom,
Aki Téged meg nem szán,
Óh Jézus a keresztfán ! ..." stb.

"Az Ur Jézushoz" című is egyike legszebb egyházi énekeinknek. Vannak a Boldogságos Szűzet és nemzeti szenteinket dicsőitő énekei is.

A késztő urfi énekében, a Kisasszony feleletében, továbbá a Phyllis, Nincsen neve és Az utra való c. költeményeiben nyilatkozó enyelgő hangot és modort az olaszoktól és franciáktól tanulta. A Forgandó szerencséről írt humoros életbölcseleti költeményét ki ne ismerné ?

"Fortúna szekerén okosan ülj,
Ugy forgasd tengelyét, hogy ki ne dülj.
Ha miben kedvezett,
Ha szépen vezetett,
Meg ne örülj --
Fortúna szekerén okosan ülj! ..."

Idilljeiben, pásztordalaiban az egyszerű élet, csendes megelégedés boldogságát énekli meg. Koporsós verseiben pedig az elmúlás gondolata s Isten akaratában való bölcs megnyugvása szólal meg.

Prózai munkái részben eredetiek, részben fordítások. Enemű munkáival két célja volt : tartalmukkal erkölcsiségre, igaz életbölcseségre, nyelvezetükkel pedig igaz magyarságra igyekszik honfitársait tanítani.

A XVIII. században ugyanis Angliából a deizmus, vagyis az észvallás indult ki, mely hadat izent minden vallási és társadalmi intézménynek. E keresztényellenes irány ellen Nyugateurópában katholikusok és protestánsok vállvetve keltek fel. E célból ültette át olaszból magyarra az angol Dorell Józsefnek fölkapott regényes elbeszéléseit : a Nemes embert, Nemes asszonyt és Nemes urfit, melyekben a nemes ember, asszony és úrfi kötelességeit írja elő a társadalom és vallás, vagyis a haza és Isten iránt. Ugyanez a célja Bölcs ember című fordított és Szent ember című eredeti dolgozatának is.

De nemcsak tartalmukkal akart hatni, hanem nyelvükkel is. Fájdalommal kellett tapasztalnia, hogy azok az üde színes virágok, melyeket még a nagy Pázmány ültetett a magyar nyelv virágos kertjébe, már rég hervadásnak indultak. Nemhogy haladt volna nyelvünk, előadásunk, hanem inkább sűlyedt. Ezért nem annyira a tartalomra, mint inkább a zamatos, magyaros előadásra helyezi a fősulyt. Nyelvének szép magyarsága szerezte meg számára a magyar Cicero nevet. Maga mondja : " Amit írtam, avégre írtam, hogy nyelvünk is terjedjen !" Téli éjszakák címűkeretes elbeszélésében, melyben egy társaságnak nyolc téli estén való beszélgetését foglalja össze, továbbá ötfelvonásos iskolai drámájában, a Constantinus Porphyrogenitusban is az igaz magyar nyelv minél tökéletesebb kifejezésére törekszik.

Méltán nevezi Toldi Ferenc a magyar próza ujjáteremtőjének. A nép ajkáról számos jó szót lesett el s vitt át az irodalomba, részben pedig maga csinált egyeseket. Igy : figyelem, hitel, ellenfél, udvariasság stb. az ő szavaí.

Itt meg kell valamiről emlékeznem. Három évvel ezelőtt néhány tudományért és művészetért rajongó férfiu izgatására tudatára ébredt a vármegye a társadalmi tömörülés, a tanulni és tudni vágyás szükségességének. Megalapította a Faludi Ferenc Irodalmi Társaságot, mely a hazafias és valláserkölcsös magyar irodalom és művelődés ápolását és terjesztését tűzte zászlajára.

Elsősorban Faludi Eerenc emlékének felújítását, kultuszát kívánta terjeszteni, de amellett vármegyénk irodalmi, történelmi, néprajzi, művelődési viszonyainak ismertetésére, a vármegye elhalt nagyjai iránt tartozó kegyelet ébrentartására s a művelt társasélet fejlesztésére akart törekedni. Tervbe vette, hogy időközönkint ismeretterjesztő és szórakoztató felolvasásokat, irodalmi ünnepélyeket, társas kirándulásokat rendez, a Faludira vonatkozó emléktárgyakból, munkáiból Faludi szobát rendez be, jutalomdíjakat tűz ki, évkönyveket át ki, stb., stb.

És mi történt ? A közönség részvétlensége, a pártolás hiánya miatt ez a sok nemes szándék mind-mind füstbe ment ! Elég sajnos ! Másutt két-háromezer lakósu városkának megvan a maga irodalmi köre, hova fiatal és agg eljár tudást, lelkesedést meríteni, okulni a multon s reményt, bizodalmat szerezni a jövőre. Vármegyénk székhelye pedig közel 30.000 lakost számlál s mégis nélkülözi ezt a jótékony intézményt.

Itt említem meg csak ugy közbevetőleg, hogy Faludi kortársát, Zágoni Mikes Kelement is vármegyénkhez fűzi egy kis kötelék. Nem mintha itt járt volna II. Rákóczi Ferencnek ez a szeretetreméltó apródja és iródeákja. Nem. Csak a véletlen hozta ugy magával, hogy híres Törökországi levelei ép a mi vármegyénk székhelyén láttak napvilágot.

Sok szó volt már arról, hogyan keletkeztek ezek a vallásosan hazafias szellemű, humoros hangu levelek s hogyan kerültek haza nagy Törökországból Magyarországba. Minket csak ez utóbbi kérdés érdekel most.

Toldy Ferenc, a magyar irodalomtörténet megalapítója, ki 1861-ben másodszor adja ki ezt a leveleskönyvet, a következőkép vélekedik. Rodostóban élt és Mikes előtt négy évvel halt meg egy emigráns, báró Tóth András francia generális. Ennek fia, Tóth Ferenc szintén francia szolgálatban állott mint tüzérhadnagy. Édesatyját tán többször meglátogatta s igy könnyen érintkezett a rodostói magyar teleppel. A többi közt ő szervezte a török tüzérséget is. Később tábornoki rangra emelkedett. Konstantinápolyban s Rodostóban járva rábukkant Mikes kéziratára. Magával vitte Franciaországba, de amint a francia forradalom kitört, Svájcba menekült. Végül gróf Batthyány Tivadar. közbenjárására hazajöhetett s grófi patronusának tarcsai jószágán, tehát vármegyénkben telepedett meg. Itt állandó levelezést folytatott Kulcsár István szombathelyi tanárral, a későbbi wieni és pesti lapszerkesztővel, ki felismerve a kézirat becsét, elkérte s kinyomatta ily címen : Mikes Kelemen : Törökországi levelek. Az eredetképen való magyar kézirásokból kiadta Kultsár István, Szombathely, 1794.

Toldynak ezen okoskodását Thaly Kálmán ugyancsak hiteles bizonyítékokkal igy variálja : Szelim travniki basának volt egy szolnoki születésű Mészáros nevü udvari tisztje, aki egy Horváth István nevü száz évesnél öregebb hűséges rodostói szolgától szerezte meg a kéziratcsomót. Midőn aztán Mészáros egy alkalommal (1786) ura, basáia megbizásából Wienbe ment bevásárlás végett, magával hozta a féltve őrzött kéziratot s bemutatta az ott tartózkodó magyar iróknak, akiknek révén aztán Kulcsár kinyomatta.

Akármint áll is a dolog, ránk nézve az az érdekes, hogy vármegyénk székhelyén látott először napvilágot a magyar széppróza egyik legelső művészi terméke. Az eredeti kézirat, mely összesen 207 levélből áll, Kulcsár hagyatékából idővel (1858) Toldy Ferenc birtokába jutott, kitől Bartakovics Béla egri érsek vásárolta meg 1868-ben. Jelenleg az egri érseki liceumi könyvtár tulajdona.

Az 1772. év nagy fordulópontot, határkövet jelent irodalmunk történetében. Amit előtte felmutathatunk, az az ómagyar irodalom, vele kezdődik az uj, az ébredő, modern irány. A magyarság ekkor veszi észre, hogy a nemzet ügye és az irodalomé egy, szóval : nyelvében él a nemzet ! Itt az idő, most, vagy soha ! Tenni, munkálkodni kell s e célból főleg azon eszközöket ragadják kezükbe, melyek a nyugati népeket nagyokká tették : a művelődést és irodalmat.

Különböző utakon indulnak, de a cél egy. Egyesek a modern francia írókat tekintik utánzandó mintaképeknek, mások az óklasszikus, tehát görög-római irodalmat, ismét mások magyar hagyományokon, főleg Gyöngyösi példáján buzdulnak. De alakul egy válogató, vagy egyeztető iskola is, amely utánoz mindent, amit jónak lát s elhagyja, ami hibásnak tűnik föl előtte. Végül jő Kazinczyval élén a németes irány, mely a nyelvújítás hatalmas vívmányaival zárja le az ébredés korát.

A mi vármegyénk is részt vett az ébresztés és előkészítés nehéz munkájában. És érdekes, mind a három irónk az óklasszikus iskolához csatlakozott. Ezek : Rájnis József, Berzsenyi Dániel s széplelkű nőrokona s tanítványa Dukai Takács Judit. Rájnis József 1741. jun. 4-én született Kőszegen, ahol édes atyja tanácsos volt. 16 éves korában a jezsuita rendbe lépett s a két évi noviciátust Wienben töltötte. Innen Leobenbe küldötte szerzete ahol először próbálkozott meg magyar nyelven a klasszikus mértékekkel. Hazájába visszatérve több helyen, Esztergomban, Kassán, Pozsonyban, Győrött és Székesfehérvárott tanárkodott. Itt érte 1773-ban az a rendelet, mely a jezsuitákat feloszlatta. Ekkor Győrt választotta állandó tartozkodó helyül, hol egy évig lelkészkedett s tíz évig tanárkodott az akadémián.

Időközben lázas irodalmi munkásságot fejtett ki. 1781-ben kiadta A magyar Helikonra vezérlő kalauzt, azaz a magyar versszerzésnek példái és regulái (Pozsony) című munkáját, melyben magakészítette, versek alapján tárgyalja a magyar verselés szabályait. Versei ugyan nem sokat érnek, munkája azonban nagy fontosságu. És pedig azért, mert egy hatalmas polemiának, az ugynevezett prozódiai pörnek, e munka lett megindítójává. Főleg Rajnis és Baróti Szabó Dávid, tehát két jezsuita benne azellenfelek, de mások is belesodródtak, mint pl. Rát Mátyás, Révai és Bacsányi.

Rajnisnak Helikonra vezérlő kalauza már 1773-ban készen állott, de mint igazi klasszikus a horaciusi nonum prematur in annum elvénél fogva csak később adta ki. Ezért vágja szinte gőggel Baróti szemébe, hogy ő korábban megfőzte a vacsorát, mint mások az ebédet, noha aztán mások előbb tálaltak ! Főérdeme e harcnak, hogy a közönség érdeklődését fölkeltette a költészet iránt, másrészt meg prozódiánknak és szórendünknek számos homályos kérdését tisztázta, szóval, megtanította költőinket arra, hogyan kell a magyar szót klasszikus mértékre helyesen alkalmazni.

Nemsokára súlyos betegség vett rajta erőt s egyedül a győri akadémiai templom gondozását fogadhatta el. 1802 ben erről a hivataláról is le kellett mondania, mert a Szent Benedekrend visszaállításával az akadémiai templom gondozását is ezek vették át. Nagy szegénységén s nélkülözésén a csornapremontrei kanonokrend prépostja segített, ki 1806-7-ben Türjére, Zalavármegyébe hívta meg a rend tanárjelöltjeinek előkészítésére. Az 1808. iskolai év beálltával az uj fiatal tanárokkal ő is Keszthelyre költözettt, a rendházban kapott lakást és ellátást mint a gimnáziumi tanulók hitoktatója. 18og-ben pedig a nagy Festetics György gróf hívta meg az általa alapított Georgikon nevü gazdasági tanintézetbe a bölcseleti tantárgyak felügyelőjévé, vagyis scholarchá-vá. Mint ilyen fejezte be anyagi és szellemi küzdelmekben gazdag életét 1812. szeptember 23-án.

Említést érdemelnek munkái közül Virgilius Eclogái és Georgiconja. Versei közül Pásztori dala érdekel bennünket legközelebbről, melyet 1775-ben irt gördülékeny trocheusokban Szombathely első püspökéhez, Szily Jánoshoz.

Alig szólaltatta meg Kisfaludy Sándor, a mi Petrarkánk, Szegedy Rózáról, ami Lauránkról daloló Himfy kesergő és boldog szerelmét, alig ült el az a tüzes lelkesedés, amelyet a Balaton-melléki agg várakról, Csobánc várról, Tátikáról, Somlóról szóló édesbús regék keltettek, máris új hatalmas költő kiáltja, dörgi, harsogja fülébe a szunnyadó, tespedő magyarságnak : Romlásnak indult hajdan erős magyar ! ... Hangja a kies Kemenesalja tájáról, Ság hegye kráteréből jő. Váratlanul, szinte megdöbbentően tör elő, akár egykor az omló, tüzes láva.

És ez a tárogatós a mi vármegyénk legnagyobb fia, büszkesége, az ország legelső ódaköltője, a magyar Horatius : Berzsenyi Dániel.

1776. május hó 6-án született a Ság hegye táján, a Kissomlyó tövében levő Egyházashetyén. Másnap, 7-én mindjárt meg is keresztelik, amint ez a szomszédos nemesdömölki ev. gyülekezet anyakönyvéből kitűnik.^[10] Atyja Lajos, régi nemes család sarja, melynek praedicatuma : egyházas - nagyberzsenyi. Jómódu földbirtokos és emellett hites ügyvéd. Édesanyja Thulmon Rozália. A tulságosan stoikus gondolkozásu apa, ki gazdasági teendői elvégzése után szívesen forgatta a görög és római költőket, vézna testalkatú egyetlen gyermekét a lehető legedzőbb módon nevelte. Azon elvből indulva ki, hogy csak ép testben lakhatik ép lélek, a szabad természet ölében iparkodott egészségét helyreállítani. Az elemi ismeretek elsajátítására csak későn fogta. Kezdetben maga tanítgatta, majd a közeli híres soproni ág. ev. liceumba adta be. Az időközben nagyon megerősödött, izmos, zömök fiunak azonban nem igen izlett a tanulás. A szónoklattant és költészettant még csak tanulta, de a többi nem kellett neki. Meg aztán korára nézve is idősebb volt osztálytársainál s igy azt hitte magáról, hogy kinőtt már az iskola padjából. De legalább a viselete lett volna kifogástalan. Ahelyett, hogy otthon könyveit forgatta volna, egész nap tornászott, vívott, lovagolt, birkózott és úszott. Emellett kitűnő táncos volt. Akármi diákcsiny történt a városban, a mi Dánielünk sohse hiányzott a főhősök közül. Amint később 1811. márc. 13-ról kelt levelében maga meséli el Kazinczynak, egy alkalommal egymaga 12 soproni poncichtert^[11]elvert és a város tavába dobálta őket. Egyszóval hirhedt diák lett s többszöri figyelmeztetés, dorgálás után consilium abeundi-t kapott. Amugy is túlságosan szigoru atyja megsokallva az egymás után érkező panaszoló leveleket, bement a fiáért Sopronba s hazavitte. Ha ragjában a legnehezebb gazdasági teendőket végeztette vele. Ekkor már tizenkilenc éves volt s mai értelemben véve még csak öt osztályt se végzett. Az atyai szigor nagyon meggyalogította s megkomolyította. Érezte, hogy eszét már nem tudja teljesen parlagon hevertetni. Unalmas óráiban előszedte Sopronból magával hozott német és latin költőit. Különösen szerette Matthissont, Gessnert, Horatiust, a magyarok közül pedig Virág Benedeket. Édesatyja azonban csak a prózairókat engedte olvasni, mert attól tartott, hogy a költők élvezése tulságosan fölcsigázza, megerölteti fia túlfeszitett idegeit és képzeletét. Dániel ezért éjnek idején loppal szedegette elő kedves Horatiusát, Ovidiusát, Virgiliusát és maga is verselgetett.

Időközben nagy csapás érte családjukat. 1794. szept. 9-én elhunyt édesanyja. Apja ettől kezdve még ingerlékenyebb lett a fiuval szemben. Nem is csoda. Hisz most már se fia, se felesége. A feszült viszony többszöri összezördülést idézett köztük elő, mig végre 1798. őszén kikérte atyjától elhunyt édesanyjának Vasmegyében levő birtokrészét s szakítva atyjával. Sömjénben maga kezdett gazdálkodni. Bánatát verselgetéssel igyekezett elhallgattatni. Lantját ez időben főleg három érzés ihlette : szomoru lelkiállapota, a szomoru politikai viszonyok, melyek szalmatűznek igazolták az 1790-es mozgalmak fölbuzdulását, de ebbe a két leverő motivumba édes cseppként vegyült bele a harmadik : a szép Perlaki Judit iránt érzett szerelme. Ez a széplelkű lány, akit kereszttestvéri, tehát rokoni kötelék fűzött hozzá, a nemesdömölki ev. lelkésznek volt gyermeke. De az Isten nem egymásnak teremtette őket.

Végre ütött a megváltás órája : 1799 ! Ez évben ugyanis megnősült. Elvette rokonát, a tizennégyéves Dukai Takács Zsuzsánnát, akivel Sömjénben igazán boldog, verőfényes napokat élt. Felesége és családja boldogítása, a gazdálkodás és a költészet voltak élete célja. S ki hitte volna, hogy ebből a félig-meddig kicsapott diákból, akit léha züllésnek indulása miatt tulajdon édesatyja mar ki a szülői házból, egypár év mulva magyar Horatius lesz !

Mint sömjéni földbirtokost meglátogatta ugyanis egy alkalommal a szomszédban levő Nemesdömölk híres tollforgató ev. lelkésze, Kis János. És legnagyobb meglepetésére verselésen kapta. Még hozzá annyira megtetszettek neki Berzsenyi versei, hogy két ódáját elkérte s 1803 ban elküldötte a nagy Kazinczynak Széphalomra. Kazinczy ezt feleli : "Én nem tudom, mit csodáljak inkább a mi új barátunkban : a szép noha néhol hibás magyarságot-e, vagy a poétai bátor és harsogó ömledezést - Ezt a jól elkészült nagy lelket s tanulását e, vagy azt, ami nélkül mindezt semminek venném, az ő szent hazafiasságát -"

Nemsokára azonban el kellett hagynia Sömjént, hova annyi édes emlék láncolta, el a kies Kemenesalját, a csapott tetejű Ság hegyet, mely annyi ezer meg ezer édesbús ifjukori álmot, valót juttatott eszébe. Mielőtt azonban elment volna közülünk, örökbecsü emléket hagyott itt számunkra, Búcsú Kemenesaljától 1808. című költeményét, melyben mély megindulással adja tudomásunkra : habár elmegy is, a szívét itt hagyja.

"Mesze sötétedik már a Ság teteje,
Ezentul elrejti a Bakony erdeje,
Szülőföldem : képedet:
Megállok még egyszer s reád visszanézek,
Ti kékellő halmok ! gyönyörű vidékek !
Vegyétek bús könnyemet.

Mélyen illetődve bucsuzom tőletek ;
Elmegyek : de szívem ott marad véletek ! ..."

Ezzel megszűnt vármegyénk lakója lenni s a somogyvármegyei Niklára költözött. Minden gondja arra irányult, hogy gazdaságát rendbehozza. Atyja halála után (1818.) kiváltotta elzálogosított anyai birtokait. Ezzel mintegy 1200 hold föld s vagy 40 hold gombai hegyen levő szőllő került birtokába. Itt is gazdálkodott aztán egész haláláig, mely 1836. febr. 24 én szélütés következtében érte.

Életének már végére értünk, de költői pályájának még nem. Ott hagytuk abba, hogy Kazinczy szép jövőt jósolt neki. Ez a biztatás még inkább feltüzelte. 1813-ban a pesti és székesfejérvári kispapok segélyével, akik Tatay János szombathelyi növendék biztatására összeadták filléreiket, Berzsenyi Dániel versei cimen Pesten, kiadta eddig irt költeményeit. És íme, egy csapásra meghódította az egész közönséget.

Vallásos, hazafias és szerelmi ódái meg is érdemlik, hogy szerzőjük ne levelenkint szedje a borostyánt. Aki a világ Uráról így tud írni:

"Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér,
Csak titkon érző lelke óhajtva sejt :
Léted világit, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet? "

és aki a tespedt, a korcs, a régi szűz erkölcseiből kivetközött magyarnak, ennek a rút szibarita váznak így mer ostorával a nyaka köré vágni :

"Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul ?
Nem látod a bosszus egeknek
Ostorait nyomorult hazádon ? -"

mondom, aki igy tud írni, annak egyszerre egy egész koszorut kell adni! Ha semmi mást nem írt volna, mint e két ódát, akkor is legelső költőnk közt foglalna helyet.

De azt kérdezhetné valaki, miért bírálta meg akkor Kölcsey olyan szigoruan. Azt is megmondom. Egyrészt azért, mert Kölcsey, a magyar műbírálat megalapítója ép legtekintélyesebb és legnépszerűbb költőinket, Berzsenyit, Csokonait és Kis Jánost akarta boncolókés alá venni, hogy ezzel a tehetségteleneket, a csiribelő poétákat elriassza. Rangján, tudásán alulinak tartotta, hogy verebekre ágyuval lődözzön. Másrészt meg minél nagyobb a fa, annál nagyobb árnyéka. Berzsenyinek is megvoltak hatalmas tehetségének fényoldalai mellett az árnyoldalai is. S ezek az apró-cseprő hibák javarészben hiányos iskolázottságára vezethetők vissza. Amit Jancsi meg nem tanult, János azt nem tudja.

Egyébként maga Kölcsey is elismerte, hogy kissé igazságtalan és kíméletlen volt a nagy ódaköltővel szemben. Amikor Berzsenyi 1836-ban meghalt, sietve sietett legalább szellemét kiengesztelni annak, akit életében annyira megbántott. Valóságos elégia az a remek akadémiai beszéde, melyben ő, a kritikus elismeri tévedését a nagy költővel szemben : "Az ifju, Tekintetes Társaság, az ifju, ki a nemzet nagy énekesét megítélni merész volt s ki e merészséget oly felette drágán, Berzsenyi elhülésével fizette meg, ez az ifju én valék . . . Árnyéka az elköltözöttnek, sirod felett zeng az engesztelő szózat ! Nemsokára követlek tégedet s a maradék írói harcainkat nem fogja ismerni s neveinket békés gondolattal nevezendi egymás mellett, ha korunk énekeseire visszaemlékezik. Emberek valánk ; miért szégyenelnők azt ? Az élet utai keresztüljárnak egymáson s leggyakrabban elveink szentsége sem oltalmazhat meg akár tévedéstől akár félreértéstől ; de a sirdomb békesség laka s küszöbén emberi érdek nem léphet be. Te a földi leplet s vele a halandó gyarlóságait levetkezéd. Elköltözött az ember; a költő miénk, e nemzeté marad végiglen, e nemzeté, mely neved és dicsőséged szent örökség gyanánt birandja."

Szeretném, ha minden egyes vasvármegyei ifju behatóan foglalkoznék legnagyobb költőnk munkáival s alapos tanulmánya tárgyává tenné legelső kritikusunknak ezt a magvas és megindító akadémiai szónoklatát.

Még csak egyet-mást jegyzek meg Berzsenyiről. Somogyvármegye még 1860. június 14-én emlékoszlopot állított a niklai temetőben hamvai fölé. Vasvármegye is tudta, mivel tartozik legnagyobb szülöttének. 1876. május 6-án és 7-én Szombathelyen és Egyházashetyén nagyszabásu irodalmi ünnepélyt rendezett születésének százados évfordulója alkalmából s szülőházát emléktáblával jelölte meg. 1896. december 8-án pedig Szombathelyen a városháza, a vármegyeháza és a püspökvár közt elterülő téren szent kegyelete jeléül szobrot emelt neki, melyet Kiss György mintázott. Leghűbb arcképét Barabás rajzolta, legterjedelmesebb és legjobb életrajzát pedig Váczy János írta meg 1895-ben.

"Vannak nemzetek, melyek nagyobb költőkkel dicsekedhetnek, mint a magyar, de egy sincs, mely több hálával tartoznék költőinek" - írta egy alkalommal Vadnay.

Ha valakire, vármegyénk dicső szülöttére, Dukai Takács Juditra, a keszthelyi helikoni ünnepek barnafürtű, buzavirágszemü Malvinájára mindenesetre ráillenek e sorok. Hisz abban a korban, amikor ugyszólván mindenki reménytelennek hitte nemzetünk jövőjét, ez a lelkes kemenesaljai leányka volt egyike azon apostolainknak, aki dicső rokonának, a nagy Berzsenyinek oldalán fennen hirdette : szabad, művelt, gazdag s igy boldog lesz a magyar, csak akarnia kell ! . . .

Ő is a szép Kemenesalján, még pedig a csinos Duka községben született 1795. aug. 9-én. Atyját Takács Istvánnak, anyját Vittnyédy Teréziának hívták. Dúsgazdag szüleinek egyetlen gyermeke lévén, se pénzt, se fáradságot nem kíméltek nevelésében. Iskoláit Sopronban végezte. Gyermekleányka volt csak, midőn beteg édesanyjának ágyánál virrasztva "Ellankadok, elhervadok" ... címen egy kis bánatos dalt írt. Amint Horváth József Elek tudomást szerzett a fiatal, de tehetséges költőnőről, megtanította a verselés szabályaira s költőbarátokat szerzett neki. Majd rokona, Berzsenyi vette pártfogásába. Utóbb egész sereg magyar íróval lépett összeköttetésbe. Igy Döbrentei Gáborral, ifju Wesselényi Miklós báróval, Kis Jánossal, valamenyi között azonban Kazinczy buzdító sorai hatottak rá legerősebben.

Országos hírnévre a Festetics György által rendezett híres helikoni ünnepeken tett szert. írók és nem írók a legkitüntetőbb ünnepeltetéssel rajongták körül s Berzsenyivel együtt ő volt az, aki Kazinczy ujító elveit pártfogásába vette.

Nagy befolyásával sokat tett az orthologizmus és neologizmus összeegyeztetésére. Ekkor állott dicsőségének zenitjén.

1818-ban oltárhoz vezette Geöndötz Ferenc, felsőpatyi földbirtokos, majd ennek halálával Patyi István táblabíró és hitesügyvéd vette el. Édesanyjától örökölt betegeskedése 1836. április 15-én élte virágában sirba vitte.

Munkái részben kéziratban terjedtek szét, részben pedig kora szépirodalmi folyóirataiban, az Erdélyi Muzeumban, Keszthelyi Helikonban, Aurórában, Hebében, Aspasiában és a Hasznos Mulatságokban szétszórtan jelentek meg. Apróbb népdalszerű költeményein kivül vannak sikerültebb óklasszikus métrumban írt versei is, melyekben Berzsenyit utánozza. "Az én sorsom" című hattyudalában megható módon szólal meg szárnyaszegett lelkének tragikuma :

"Feldúltad már reggelemet
Illatos virágival.
Dúld fel, ha tetszik, delemet
Gyenge napsugárival.
Lesz majd oly hely, hová nem fér
Mérgednek dühössége :
Egy csendes sirral fel nem ér
A világ dicsősége ! . . ."

Igy tör ki belőle az elkeseredés a mostoha sors ellen, amely - ifjukori rózsás álmait, nemes ambicióját élte második felében ugy tönkretette.

Költeményein kívül említést érdemel ragyogó nyelven, prózában írt Epistolája, melyben a helikoni ünnepélyen a halhatatlan Festeticset üdvözli, továbbá prózai önéletrajza.

A merengő bánatnak, csendes elmúlásnak volt édesszavu lantosa, kit legnagyobbjaink, pl. egy Kazinczy, Berzsenyi, Kisfaludy Sándor és Festetics főleg azért rajongottak körül oly kitüntetéssel, mert a lelkes, uj érát teremtő magyar női nemzedéknek mintaképét látták benne. Első sorban a magyar nőket akarták megnyerni édes hazai nyelvünk ügyének, mert csak igaz magyar anya tud tettekre kész jó hazafit nevelni.

Egyike legnemesebben gondolkozó honleányainknak. Szentivánfán született 1804. ápr. 15-én. 1821-ben Bezerédj István országgyülési képviselővel lépett házasságra. A Gondviselés egy kedves gyermekkel, Flórival áldotta meg frigyüket. Korán betegeskedni kezdett s élte virágában, 1837. szept. 21-én Máriavölgyében fejezte be áldásos életét, hova betegsége gyógyítására ment.

Működése uttörő. Átlátta, hogy nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyermekeknek is megfelelő lelki táplálékra van szükségük. Ő legelső magyar írónk, ki a gyermekeknek szánt irodalommal foglalkozik s a magyar kisdedóvás intézményét fáradhatatlan buzgalommal országszerte felvirágoztatta.

Több munkát írt. Költeményei, különösen virágregéi az Emlényben jelentek meg. (1840.) Önálló művei : Földesi esték (Buda, 1840.), Novellen und Erzáhlungen (Pest, 1840. két kötet.) Nevét különösen egy műve tette oly népszerüvé : Flóri könyve, melyet egyetlen gyermeke, szeme fénye, a kis Flóri számára írt olvasmányul. Népszerűségét eléggé igazolja ama körülmény, hogy e munkája egymás után tíz kiadást ért.

Különösen vármegyénk honleányai tartoznak iránta a legbensőbb hálával.

Berzsenyi Dániel földijéről akarok most egyet-mást mondani, kinek egyéniségében és költészetében annyi rokon vonást találok Reviczky Gyulával. Hulló vagy futócsillag ö is, beteges a teste neki is, koplal, nyomorog ő is, borongó, csüggedő, lemondó, szenvedő az ő lelke is. S még egyet : gyorsan elfeledték őt is !

1810-ben született Egyházashetyén. Középiskolái elvégeztével Győrré ment bölcsészetet és jogot tanulni. Az ügyvédi vizsgálatot Pesten tette le. Majd Németországot utazta be. Időközben ismeretséget kötött a, természetet valósággal imádó irónkkal, Vajda Péterrel, kinek feledhetetlen hatása soká, nagyon soká megérzik rajta. Aztán Pesten ütött tanyát. Fiatal, tehetségesebb íróinkkal szoros barátságban élt. A lapokba költeményeket s politikai cikkeket írogatott. 1836-ban Kovacsóczy lapjához, a Jelenkorhoz szegődött, aztán a Hírnöknek lett másodszerkesztője, majd Császár Ferenc lapjába, a Világba dolgozott mint szorgalmas tárcaíró.

A lázas munka azonban nagyon megviselte. Meg anyagi viszonyai se voltak túlságosan rózsásak. Ezért eleinte Zichy Ödön, majd Batthyány Zsigmod családjához ment nevelőnek. Mint ilyen Alapvonalak a honi nevelés köréből (Pest, 1833.) címen pedagógiai kézikönyvet írt. Nyelvészeti tanulmányainak eredménye a Szófüzér (Pest, 1834.), továbbá a Gyalulat (Pest, 1835.), melyekben az uj szókat és az idegen nyelvekből vett meghonosult szavainkat gyűjtötte egybe. Az utóbbi németül is megjelent ,Fremdwörterbuch der ung. Sprache címen. Vasvármegye táblabírái sorába emelte s anyagi segítséget adott neki, hogy Vajda Péterrel egyetemben a Természet című lapot 1838-ban megindíthassa. Később királyi táblai ügyész lett s az 1843. évi pozsonyi országgyülésen, a távollevő Batthyány Zsigmond gróf és Zichy György követeként szerepelt. Közben majd mindig tanított a Batthyányaknál.

A sok munka azonban amugy is beteges szervezetét nagyon tönkretette. A jó Zichy-család 1844. május 22-én fejérvármegyei birtokára, Kálozra vitte magával a nagybeteg költőt. De már későn. Egyhónapi ottlét után kiszenvedett alig 34 éves korában. Egy koporsó felett című hattyúdalával vett búcsut az élettől.

Versei melyekben őszinte fájdalom, melancholia szólal meg, Dalfüzér (Pozsony, 1840.) és Kunoss Versei (Pest, 1843.) című kötetekben láttak napvilágot. Ugyszólván valamennyiben fájó lelke szólal meg. Szerelem és hazaszeretet képezik érzelmeinek fő kutforrásait. Szerelme tárgya Horváth Nina volt. Különösen két dalát kapták föl s éneklik még ma is széles e hazában: Képeddel alszom el . . . s a Kitárom reszkető karom . . . címűeket.

"Képeddel alszom el,
Képeddel ébredek ;
Kimondhatatlan az,
Mit érted szenvedek.

Körülem éj vagyon,
Keblem sötéten áll ;
Mióta engemet
Búcsútlan elhagyál . . ."

"Kitárom reszkető karom
Ölelni földedet,
Melyre záporként hullatom
Fiui könnyemet.
Szülöttidben csalatkozám,
Te hű s igaz, valál, hazám !

Fogadjad esküvésemet
Midőn kibújdosom,
Hogy szende, nyájas képedet
Szivemben hordozom
S amíg koporsom eltakar,
Leszek külhonban is magyar.

S hogy álmom édesebb legyen,
Hazám határirul --
Maroknyi port viszek velem
Siromba zálogul.
Igy bármi távol ég alatt
Tőled nyerem nyugalmamat ! . . ."

Nincs a világirodalomban oly alak, kinek élete és működése változatosabb, mint legnagyobb lirikusunké, Petőfié. Alig van szép Magyarországnak, akár az Alföldön, akár a Kárpátok táján oly zuga, melyet személyes jelenlétével meg ne szentelt volna. "Költeményeinek aláírásából " jegyzi meg rá Greguss Ágost, egyike legelső bírálóinak - meg lehetne tanulni Magyarország földrajzát. -

Ebből a földrajzból vármegyénk se maradt ki. Nekünk is jutott a költő hányt-vetett, de csak rövid huszonhat évig tartó tüneményes életéből egy kéthónapi vakáció, melyet mint diákgyerek Ostfiasszonyfán töltött.

Köztudomásu dolog, hogy Petőfi neve ezelőtt Petrovics volt. A Petrovics-család pedig vérrokonságban állott a Salkovicsokkal és Orlai Petricsekkel.

A Salkovics családból két testvér érdekel bennünket: Péter és Mihály. Péter az idősebb, Ostfiasszonyfán, Mihály pedig Székesfehérvárott lakott. Salkovics Mihály jelentékeny összeggel tartozott Petrovics Istvánnak, a költő atyjának. Ezenfelül még arra is rábírta a jóhiszemű, rokonait szerető mészárost, hogy mint kezes jót álljon érte. A könnyelmű Salkovics Mihály azonban nemcsak nem tudta adósságait kifizetni, hanem egész vagyonát elpocsékolta, azonfelül magával rántotta nemesszivü hitelezőjét, a költő édesatyját is. Ő volt tehát a család romlásának egyik főoka. Erre céloz a költő "István öcsémhez" című költeményében :

"Szegény atyánk ! ha ő ugy nem bizik
Az emberekben : jégre nem viszik.
Mert ő becsületes lelkű, igaz,
Azt gondolá, hogy minden ember az.

És e hitének áldozatja lett,
Elveszte mindent, amit keresett,
Szorgalmas élte veritékinek
Gyümölcseit most más emészti meg . . ."

De ne gondoljuk ám, hogy Salkovics Mihály rosszakarattal, hideg számítással követte el hibáját. Nem. Csak könnyelmei volt, mint annyi más. Bántotta is a lelkiismeret s alig várta, hogy hibáját legalább némileg jóvátehesse. Az alkalom mihamar magától kínálkozott.

Amint egy ízben Pesten jár, kivel találkozik. Egy toprongyos, lerongyolódott vézna ifjuval. Hitelezője fiára, a Sándor gyerekre ismer benne. A gyermek elmondja neki, hogy fél évig Selmecen járt a liceumba. Tanulni tanult, de többet járt a szinészek után. S minthogy ismételt tilalom dacára folyton a szinészek után járkált, atyja szemrehányással telt levelet irt neki, melyben kijelenti, -hogy hanyagsága, rendetlensége és korhelysége miatt érdemtelenné tette magát arra, hogy róla többé mint fiáról gondoskodjék, hanem egészen sorsára bízza. ^[15] Elpanaszolja továbbá, hogy most a Nemzeti Színháznál szolgál mint statiszta és szerephordó. A színpadra székeket, pamlagokat hord, a szinészek parancsára korcsmába szalad sörért, borért, tormás kalbászért, stb.^[16]

Salkovics Mihálynak megesik a szegény, kiéhezett fiun a szíve. Magával viszi Fehérvárra, majd nálánál jobbmódu bátyjához, Péterhez küldi Ostfiasszonyfára, ki Kisfaludy Samu birtokának volt bérlője, egyébként pedig mérnök.

Az éhező szinészszolgára ezzel jobb napok virradnak. A jóindulatu rokon azt is megigérte a tizenhat éves fiunak, hogy ha jól viseli magát, Sopronban kitaníttatja és kibékíti apjával.

Érdekes, különösen ránk, vasvármegyeiekre, az a néhány adat, melyet ez időben a gyermekköltőről rokona, a szintén diákgyerek Orlai Petrics Soma feljegyzett. Petőfi és Orlai, mint már említettük, rokonok. Körülbelül egykoruak s itt Ostfiasszonyfán ismerkedtek meg. Ez időtől kezdve a legbizalmasabb rokoni viszonyban állnak, többször együtt laknak, utaznak s 1839-tól 1849. júl. 19-ig, tehát sirig tartó levelezést folytatnak.

Orlai Sopronban végezte a liceum szónoklati évét. Alatta jár egy osztálylyal unokaöccse Salkovics Károly. Amint vizsgálataikat 1839. június végén elvégezték, beállít a két diákhoz Salkovits Péter mérnök, hogy mindkettőjüket a nagyvakációra Ostfiasszonyfára vigye. Igy szól hozzájuk :

"Ott fogjátok találni Petrovics Sándort is. Legutóbb Selmecen járt iskolába, de az ott időző német szinészekkel annyira összepajtáskodott, hogy miattok iskoláját elhanyagolta. Tanárai ezért megdorgálták s mivel ez sem használt, az iskolából való kitiltással fenyegették. Viseltéről atyja is értesíttetett, ki ez időben anyagi csapások következtében tönkrejutott s ily állapotában tanulását elhanyagoló fiát , nem tartotta érdemesnek arra, hogy keserves keresményéből költsön reá s további gondoskodását megtagadta tőle. A makacs fiu ahelyett, hogy atyja bocsánatát kérte volna, tél derekán otthagyta az iskolát s hosszas kóborlás után Pestre került, hol a Nemzeti Színház körül szolgálatot tett. Mihály öcsém, ki Fehérvárról gyakran bejárt Pestre s ilyenkor a színházat is meg szokta látogatni, itt találkozott vele s magához vitte Fehérvárra, honnan őt hozzám küldé. Ha látom, hogy szinészi ábrándjaival felhagy, szándékom őt taníttatni s ha majd ősszel visszamentek Sopronba, őt is elküldöm oda veletek. Kár volna elvonni őt az iskolától, mert kitűnő eszü gyerek. Jól beszél németül, a latin klasszikusokat úgy érti, mint a magyar írókat, csinosan rajzol, irása kitűnő szép, zongoráz egy keveset és verseket csinál."^[17]

"Midőn kocsink - írja le Orlai a találkozást - a hosszu udvarra begördült s az agarak csaholása megérkezésünket jelezte, a számos tagból álló család fogadásunkra a lak elé sereglett s köztük ott állt egy szikár, fahéjszinü, sörtekervény, barna haju ifju ; villogó fekete szemeit vércsikok futották át, dacos kifejezésű, duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most serkedzett ; hosszu nyaka, leeső vállai közül meztelenül nyult föl s nadrágjával egyszínű szürke cérnakabát födte tagjait . . . Komoly, hideg arcával kellemetlen benyomást tett reám, csak midőn nagybátyám e szavakkal: legyetek jó barátok, egymásnak bemutatott s ajkán és arcán szíves mosoly futott végig és száraz kezét szorításra nyujtotta, oszlott el kellemetlen meglepetésem s az első bizalmas beszélgetésben lefolyt óra végkép kitörölte azt s megtermé halálig tartó változatlan összeköttetésünket s mondhatom benső barátságunkat. "^[18]

A kéthónapi szünidőt a három diákgyerek jól töltötte. Egész nap kocsikáztak és fürödtek a Rábán, vadászgattak vagy segítettek nagybátyjuknak írásban vagy a térképek készítésében. Mint afféle meggondolatlan gyerekek többször összezörrentek s a hibás majd mindig a dacos, excentrikus Sándor gyerek volt.

A vakáció vége felé járt már. Salkovics mérnök Rábaközben Németi község határának tagosításával volt elfoglalva. Várták haza, de helyette szomoru levél érkezett. Az áldott jó lelkületü háziasszony, ki Sándort nagyon szerette s megtakarított pénzéből felsőruhára valót is adott a fiunak, nem merte vele személyesen a szomoru hírt közölni. Tudta, hogy a fiu napjában többször is odaül a zongorához, arra tette tehát a lesujtó tartalmu levelet.

"Az irodából - irja Orlai- ahol foglalkoztam, Sándor beszólított a zogoraszobába. Hallgasd -- ugymond - mit ír a nagybátyánk : Samut és Károlyt küldjétek Sopronba, Sándornak azonban adj egy pár forintot s menjen, ahová neki tetszik, belőle ugy sem lesz egyéb komédiásnál."

Az élet nehéz küzdelméibe belekóstolt fiu azonban nem esett kétségbe. Tizenhat éves volt csak, de tüstént tudott határozni. "Veletek megyek Sopronba -- felelte dacosan Orlainak - s beállok katonának." És ugy is tett!

Petőfinek vármegyénkben töltött vakációjának leírása azonban nem volna teljes, ha Orlai emlékezéseiből még néhány szót ide nem iktatnék:

"Egy alkalommal a pajkos Ámor zavarta föl barátságunk tiszta vizét. Én szegény diák létemre a költséges zongorát nem tanulhattam s azért diszkant hangomat kísérve csak a divatban volt spanyol szerenádok hangszerét, a gitárt pengettem. Nagybátyám igen nyilt házat tartott s a nála koronként öszegyült társaság nem egyszer reávett, hogy előtte egy-egy dalt énekeljek. Egy ilyen alkalommal a szomszéd Csönge faluból Tóth Róza kedves leány is jelen volt, ki iránt Petőfi szívében vonzalom ébredt. A társaság eltávozta után Petőfi indulatosan támadott meg s gitárom összetörésével fenyegetett, ha a leány elött valaha énekelni merészkedem. Végre azonban sikerült megnyugtatnom, hogy eszem ágában sem volt cérna-hangommal reménye szálait összetépni." -Tüzes, szenvedélyes szerelemre gyuladt a szép csöngei leány iránt a még csak gyermekköltő s habár a leánynak soha még csak szemébe se mert nézni, saját vallomása szerint "árkusszámra" írta hozzá a verseket.

Az ő bánatos emlékeibe is édesen vegyül bele a szép Csáfordi Tóth Rózának képe. Első szerelme önvallomása szerint Aszódhoz fűzte, második ideálja azonban vasvármegyei leány volt.

A magyar nemzet legkedveltebb dalköltője, Petőfi Sándor, szinte nyom nélkül tűnt el a 48-as szabadságharcban. Hol és mikor lehelte ki nemes lelkét, csak a segesvári csatatér megszentelt rögei tudnák megmondani.

Az isteni Gondviselés, a Magyarok Istene azonban gondoskodott arról, hogy az árván maradt nemzetnek szomorú napjaiban legyen vígasztalója. Gondoskodott költőkről, kikben a nagy Petőfinek mintegy hazajáró, szebb, boldogabb jövővel bíztató lelke szólalt meg. Ezen férfiaink közé, kik úgy megvigasztalták kétségbeesett honfitársaikat, mint a mezőn dolgozó szántó-vetőt az égnek szálló pacsirta dala, tartozott vármegyénk nagynevü fia, szeleltei Szelestey László is.

Uraiújfaluban, Vasvármegyében született 1821. szept. 14-én. Szülei jómódú nemes emberek voltak. Iskoláit Kőszegen, Sopronban, Szombathelyen és Győrött elvégezvén, Vidos József alispán oldalán jogi gyakorlatokat folytatott. 1842-ben Pesten ügyvédi diplomára tett szert s azóta minden tudását a vármegyei közéletnek, szíve minden dobbanását az irodalomnak szentelte. Ügyvédi oklevelét nem igen használta. A megyei élet mozgalmaiban a szabad, fenkölt eszméknek volt zászlóvivője, az irodalomban pedig Vörösmarty és Petőfi tanitványának vallotta magát, akikkel személyes barátságban élt.

Amikor aztán 48-ban megszólal a nemzet szabadságát hirdető trombita szava, ő is kardot köt oldalára s mint nemzetőrtiszt dicsőséggel küzdi végig a szabadságharcot. Függetlenségünkért vívott lélekemelő harcunk leveretése után ivánfai birtokára vonul vissza - búsulni.

1855-ben felköltözik Budapestre, maga köré gyűjt egy csapat fiatal írót s megindítja a Szépirodalmi Közlönyt. 1860-ban Vasvármegye főjegyzőjévé választja meg, majd 1861-ben a sárvári kerület mint követét a képviselőházba küldi. A nemzet jogait, legszentebb alkotmányát sárba tipró kormány azonban 1864-ben elfogatja, Olmützbe, Josefstadtba, majd Theresienstadtba hurcolja. Három évig ült nyirkos börtönben. Csak az 1867. kiegyezés után bocsátották szabadon.

Rabsága fájó emlékeit "A rab álmai" című kötetében tette közzé Pest, 1867., melyet politikai iránya miatt az egész ország lelkesedéssel fogadott. Kiszabadulása után a körmendi választókerület küldte a parlamentbe. Időközben Eötvös József báró miniszter tanfelügyelővé nevezte ki, betegeskedése azonban már 1875. szept. 7-én sirba döntötte, akkor, amikor elbeszélő költeményeit sajtó alá rendezgette.

Buzgó, lelkes, szókimondó hazafi volt, ki senki szép szeméért nem engedett akár a maga, akár a nemzet igazából. Tele volt tűzzel, lelkesedéssel, mindaz iránt, ami magyar. Mint költő a dunántúli magyarságnak, főleg a szép Kemenesaljának volt megéneklője.

Híres szépségü felesége, Igmándy Magdolna is munkatársa volt a Hölgyfutárnak. Magdolna álnévvel csinos verseket irogatott.

Szelesteynek 1841. jelent meg első verskötete : Érzelemvirágok címen. E versei azonban nagyon érzelgők. Csupa olvadozás és ömledezések a hazáról, tavaszról, főleg a szerelemről édeskés nyelven. A Kemenesi cimbalom 1853. és a Falu pacsirtája 1854. című költeményköteteiben a vasvármegyei szinmagyar eredeti jelleme, kedélye, érzés és gondolatvilága, továbbá nyelvének sajátságos szépsége nyilatkozik meg. Igazi tájköltészet ez.^[19]

Tisztelték, szerették kortársai s nemcsak Kemenesalja, nemcsak a kéklő Balaton tája, hanem egész Magyarország énekelte s énekli ma is egyik-másik dalát. Énekeljük mi is, anélkül, hogy tudnók, hogy megyénkfia írta s első sorban a mi számunkra írta e kedves dalokat.^[20]

Nem tudom megállani, hogy kettőt közülük egész terjedelmükben ide ne iktassak.

"Balatonon jár a hajó,
A lány menyecskének való.
Szerelem az evezője.
Fejkötő a kikötője.

Szomjas a part, ha nincs árja,
Mit ér a szív, ha nincs párja?
Hejje, hujja lakodalom,
Magam is megházasodom."

"Ez az én szeretőm,
Ez a pici barna,
Olyan az orcája
Mint a piros alma.
Pici piros alma
Terem minden sorba,
De barna kis leány
Nem minden bokorba.

Ez az, én szeretőm,
Ez a pici szőke,
A Bakonyba termett
Pici piros körte.
Pici piros körte
Terem minden kertben,
De szőke kis leány
Nem minden berekben.

Piros almafáról
Hajnal szakasztotta.
Szivárvány csigában
Aranysugár hozta;

Ezüst felhők között
Tündér levegőben
Látott napvilágot
Legeslegelsőben.

Ékes verőfényből
Lett a pillantása,
Rózsaleheletből
Szíve sóhajtása
Mesés csillagokból
Álmai játéka,
Sötét bánatomból
Örökös árnyéka."

Legszeretetreméltóbb magyar papjaink egyike, aki ideálisan megmutatta, hogyan lehet Istennek és hazának egyformán szolgálni.

Családi neve eredetileg Csecsinovics volt, melyet később magyar fajszeretetbél és szülőföldje, Kemenesalja iránt való ellenállhatlan vonzalmából magyarosított meg. 1829. szept. 20-án Bögötén született. Miután a gimnázium hat alsó osztályát Szombathelyen elvégezte, a kegyestanitórendbe lépett. Rendfőnöke még mint kispapot 1847. őszén Nagykárolyba küldte tanárnak. Amint aztán 1848 ban megfujták a trombitát, ott hagyta a tanári katedrát, letette egy időre a fekete reverendát s annyi más paptársával együtt beállott honvédnek. Végesvégig küzdötte a szabadságharcot s 1849. jun. 19-én Perlasznál mint honvédhadnagy mind a két karján súlyosan megsebesült.

Végül mit volt mit tennie, aug. 20-án Karánsebesnél seregével együtt ő is letette a fegyvert. Börtönbe került, de súlyos betegségére való tekintetből rövid tiz nap mulva szabadon bocsátották. Mennyi mindenen ment aztán át, míg végre szüleihez nagynehezen hazavergődhetett.

Szíve vonzalmát követve a legsovinisztábban magyar szemináriumba, Veszprémbe ment kispapnak. A theologia végeztével 1855-ben áldozópappá szentelték. Egy évig vidéken káplánkodott, aztán Veszprémbe, a püspöki aulába vitte be főpásztora. Ezzel biztosítva volt fényes jövője. Szertartó, levéltárnok, szentszéki jegyző, titkár, irodaigazgató, majd 1870-ben székesegyházi kanonok lett. Mint ilyen négy évet töltött püspöke mellett. Isten szíve szerint való pap volt és megalkuvást nem tűrő hazafi, ki megadta Istennek, ami Istené és hazájának, ami a hazáé. Veszprémegyházmegyében a legkiválóbb szónok hirében állott.

Irodalmi munkásságát korán kezdte. Már mint papnövendéknek több cikke jelent meg a pesti növendékpapok 1853-55-iki Munkálataiban. Költeményeit különösen a Családi Lapokban (1855., 1857.) s a Katholikus Szemlében közölte. Összegyűjtött költeményei 1860-ban, majd 1891-ben hagyták el a sajtót. Legmeghatóbbak azok a költeményei, melyekben ő, a paphonvéd a Magyarok Nagyasszonyát, a Patrona Hungáriaét dicsőiti. Pl. A Magyarok Nagyasszonyához címűben így énekel :

"Tied, Tied e hon, oh Isten anyja
Tied e hon nyolc század óta:
Békében és a harcok viharában
Kezed árnyéka védte, óvta;
Ez az árnyék van életébe szőve,
Mikép a szívbe az örök remény . . .
Áldd meg hazánkat, áldd meg oh Nagyasszony,
Midőn vigad a béke ünnepén !"

Kőszegen született 1839. okt. 2-án, hol atyja eleinte ügyvéd volt, majd a kir. táblához került ügyésznek. Kőszegen, Sopronban, majd Szombathelyen végezte iskoláit. Az érettségi vizsgálatott 1857-ben Sopronban tette le s ugyanott két évig theologuskodott. Egyik legszorgalmasabb és leglelkesebb tagja volt a híres Soproni Magyar Társaságnak, amely e határszéli városban mindenkor valóságos őrtornya volt a magyarságnak. 1859-ben két évre a neves hallei protestans egyetemre ment theologiai és bölcsészeti tanulmányai kiegészítéséré.

Hazajövén egy évig nevelői állást vállalt. 1862-ben a budapesti ág. ev. főgimnáziumnak lett tanára, majd három éven át igazgatója. 1877-ben a budapesti VI. kerületi áll. felsőbb leányiskola magyar irodalmi tanszékére hívták meg, hol jelenleg is irodalmunk és nyelvünk szeretetére és ápolására tanítja honleányainkat.

Legelső dolgozatai Arany János Figyelőjében és Koszorújában jelentek meg. Utóbb munkatársa lett a Borsszem Jankónak, Szana Tamás Figyelőjének, Ágai Adolf Magyarország és Nagyvilágjának, a Fővárosi Lapoknak, Magyar Szemlének, stb.

Közben önálló nagyobb munkái is jelentek meg. 1863-ban Az ifju küzdelmei címen dramatizált allegoriát nyujtott be a Kisfaludy Társaságnak, mely munkáját Arany János bírálata alapján dicsérettel tüntettek ki. 1871-ben ujra dicsérettel fogadták el a költészetről szóló Esti órák című tankölteményét. Majd több sikerült szindarabot írt. Igy : Kigyóbőr, regés színmű 4 felvonásban, Hármas szövetség, vígjáték 1 felvonásban (előadták a Nemzeti Színházban), A lejtőn, dráma, A hivatalvadász, vígjáték, A nők hódolata, drámai allegoria a millennium alkalmára stb.

Megjelent ezeken kívül számos novellája, rajza, értekezése és tankönyve. A verstanban egész uj elméletet állított fel, mely szerint az idegen versformák prozódiáját a magyar verselésben nem a hosszu és rövid szótagokra, hanem a hangsúlyra akarta helyezni. Még pedig német minta alapján a szóhangsúlyra.

Költemények, Ujabb költemények és Jó és rossz napokból című költeményköteteiben gyűjtötte össze mélyen érző nemes szívének termékeit. Leghatásosabbak azok a versei, amelyekben gyengéd családi érzelmeket dalol. Ilyen az Áldott kezek című, melyben hitvestársát énekli meg :

"Sötét, nyomasztó éj borult reám,
Sápadtan nyögtem kínos nyoszolyán,
Szunnyadt szívemben vágy, emlékezet
Fásultan, érzéketlenül,
Nem tudtam, láttam mást körül,
Csak két gyengéden ápoló kezet.

Eltűnt az éjjel, kétes szürkület
Adott az éji rémeknek helyet.
Derengni kezdett lelkem hajnala,
S szemem bágyadtan hordva szét,
Mit megpillanték, - ime két
Imára kulcsolt gyengéd kéz vala.

S a szürkületből napfölkelte lett,
Fénylett, derült az ég fejem felett,
S hogy lábam ujra elsőt lépe, - im
Mint jó szülőé egykoron,
Két gyengéd kéz fogó karom
Hűn gyámolítva ingó lábaim.

Óh égből áldott, áldó hű kezek,
Melyekre csendes könnyek pergenek
Bús éj után e nyájas reggelen,
Az első egy-két halk szavat,
Mely halvány ajkamon fakad,
Hálás kebellel néktek szentelem!

Míg kebelemben érző szív dobog,
Legszentebb mélyén hálám élni fog
S min len paránytok hő csókom lepi,
Hisz boldogítóbb földi kincs,
Mely annyi áldást szórna - nincs,
Mint a ha hitves áldott kezei."

Az a fia vármegyénknek, kire Berzsenyi után irodalomtörténetünkben a legbüszkébbek lehetünk. Eseményekben gazdag, tanulságos életéről, munkái méltatásáról vaskos kötetben fog egykor beszámolni az irodalom. Én itt csak dióhéjban mondok el hatalmas egyéniségéről egyet-mást.

Acsádon született 1842. nov. 12-én, ahol édesatyja a Szegedy-család birtokán gazdatiszti minőségben működött. Eleinte Sárvárott járt iskolába. A gimnázium alsó hat osztályát a Szent Benedekrend két regényes vidékű intézetében, Kőszegen és Sopronban végezte. Mindkét városnak vadregényes tája erősen foglalkoztatta élénk fantáziáját, másrészt arra a tudatra ébresztette, hogy itt, az osztrák határszélen, nagyon sok teendő akad még magyarosodás szempontjából.

Mint negyedikes gimnazista néhány agilis társával arra kéri meg Lóskay Jeromos és Hollósy Flóris soproni bencés tanárokat, hadd alapítsanak a gimnázium kebelén belül magyar ifjusági önképzőkört. A nemes eszme a két lelkes tanár vezetése és utbaigazítása mellett mihamar testet ölt. Hérics Tóth Jánossal egyetemben Rákosi a lelke a zsenge intézménynek. Eleinte versekkel, majd novellákkal - és apróbb színdarabokkal lép fel. Mert a színpadhoz, a színészethez való vonzalma már kora gyermekkorában erőt vesz rajta. Kedvesen igazolja ezt egy kis epizód. Szülei még mint apró gimnazistát egy alkalommal Grácba vitték magukkal. Este a színházba mentek s az előadott német darab annyira lázba ejtette, hogy otthon emlékezet után le akarta fordítani s társaival elő akarta adatni. Szakasztott olyan módon rendezte be a színpadot, ahogy Grácban látta s a szükséges díszleteket a szomszédos erdőből szerzett galyakkal igyekezett pótolni. S ettől az első impressziótól kezdve nem tudott s nem tud a szinpadtól megválni.

Időközben azonban erősen megzavarta tanulmányai folytatásában a mostoha sors. Kilencen voltak testvérek s egymás után sok súlyos anyagi csapás érte családjukat.

Elszegényedtek. A jószívü fiu nem tudott gondokba merült édesatyjának terhére lenni. Hisz megél ő. most már a jég hátán is. Nálánál kisebb testvérei pedig jobban rászorulnak édesatyjuk keserves keresetére. A jó Istenbe s istenadta tehetségébe vetve bizalmát, búcsut vett a sokemlékü szülői háztól, búcsút a soproni főgimnáziumtól s beállott nevelőnek. Körülményei önkéntelenül Vörösmartyt juttatják eszembe.

1860-ban Somogyvármegyébe, Lengyeltótiba megy s Zichy János gróf tiszttartójának Perlaky Józsefnek családjánál nevelői állást vállal. A gazdaságban egyuttal mint gyakornokot alkalmazzák. Az irodalom azonban jobban érdekli, mint a gazdaság. Folyvást tanul és irogat. Különösen apróbb színdarabokat, melyeket aztán a puszta környékén lakó leányokkal és fiatalemberekkel elő is adat. De szigoru grófja egyhamar észreveszi, hogy a fiatal gyakornok jobban vonzódik a könyvekhez, mint az ekeszarvához, azért különösen figyelemmel kíséri. Nem egyszer, se kétszer rajta kapja, hogy olvasgat. vagy irogat a birtokát szegélyző hűvös fák alatt, holott a béresek után kellene járnia. A gróf végre megsokallja a dolgot s kijelenti, hogy neki nem tudós könyvmolyra, hanem körültekintő, mindennek utána néző gazdatisztre van szüksége. Ezzel aztán két évi ottlét után búcsút vett Lengyeltótitól.

A gazdasági pályától azonban még nem. Pedig észrevehette volna, hogy az Uristen nem arra teremtette, hogy bottal a kezében a cselédeket hajszolja, hogy parancsokat osztogasson. Még tizenhárom hónapra a somogyvármegyei Öreglakra ment Jankovics József birtokára írnoknak, hogy ezzel a gazdasági pályából teljesen kiábránduljon.

1863. júniusában otthagyja Öreglakot s csekély megtakarított pénzével nekivág az életnek. Mi a célja, mi a terve, maga se tudja. Gondol egyet, fölmegy Pestre. Fölkeresi régi jó pajtását, Hérics Jánost.

S a jóbarát azt a tanácsot adja neki, ne maradjon félember. Bármennyire nehezére esik is, végezze el a gimnázium mind a nyolc osztályát. Rákosi megfogadta a jó tanácsot. Kieszközölte a helytartótanácstól az engedélyt a VII. és VIII. osztály összevonására s lematurált. Ezzel visszazökkent a régi kerékvágásba. Valamint az ősszel vetett gabona télen hónapokon át mit se fejlődik, tavasszal pedig napról-napra szemlátomást növekszik, úgy tett Rákosi hatalmas telentuma is. Egy csapásra helyrehozta néhány év mulasztását. Ügyvédi irodákban gyakornokoskodva rövid idő alatt elvégezte a jogot s alig maturált le, alapos Schakespeare-tanulmányai alapján máris két színdarabja állott készen : V. László és Aesopus !

Az előbbi szomorújáték 5 felvonásban, az utóbbi pedig fantasztikus vígjáték ugyancsak 5 felvonásban. Maga se merte volna még csak álmodni se, hogy az utóbbi darab egy csapásra országos hírű íróvá teszi. Aesopusát 1866. okt. 14.-én adták elő először a Nemzeti Színházban. Hatása óriási volt. S ez az egy est volt jövendő nagyságának megalapítója, tüneményes jövőjének kulcsa. A kritika drámaírodalmunk egyik legérdekesebb és legértékesebb termékét fedezte fel benne, mely új, egészen új irányt, a mesésen romantikust vitte be a magyar drámaírodalomba. Képzelmi világa, bölcselő szelleme, költőisége, mindenkit megkacagtató frissesége, mély lélektana egészen más, mint amit színpadjainkon eddigelé láttunk. Nem színi hatásra törekszik, mint Szigligeti, hanem költőire.

Irók, költők lelkesedve fogadják barátjokul. S maga a magyar hirlapírás fejedelme, Kemény Zsigmond báró sietve siet a fiatal szellemóriást lapjához meghívni. Igy került Rákosi 1867-ben a Pesti Naplóhoz s igy lett hirlapíróvá. Kemény első sorban anyagi gondoktól akarta Rákosit megmenteni, hogy nyugodtan adhassa magát a színműírásra. Lapjában szép feladatot bízott rá, Salamon Ferenc örökét, a Bécsi dolgok című politikai rovatot. Ep a legszebb időben, a kiegyezés idején. Rákosi meg is felelt a beléje vetett bizalomnak, sőt több figyelmetkeltö vezércikket is írt.

A Pesti Naplón kívül másra is jut ideje. 1868. jan. 5-én többekkel együtt megalapítja a Borsszem Jankó nevü élclapot s humoros cikkeivel, verseivel munkatársává szegődik. Majd több sikerült Schakespeare-fordítást ad ki. 1869-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választja s székfoglalóul Szép Ilonka című drámai költeményének első felvonását olvassa fel. 1869-ben elhagyja a Pesti Naplót s még azon év december 15-én megalapítja a Reformot, független deákpárti programmal. Midőn 1875. június i6-án a Deákpárt megszűnik, visszatér ismét a Pesti Naplóhoz.

A színház iránt veleszületett hajlama nem hagyja békében. Addig agitál, ír, gyűjt, kontat, míg a Népszínházat létre nem hozzák. Amint 1875-ben létrejő, ő lesz az igazgatója, jobban mondva mindenese. Jó erőket szerződtet, érdekes programmát állít egybe, főleg népszínművekből, operettekből és látványosságokból. Állandóan telt házat teremt s ezzel anyagi jólétet.

1881. jún. 15-én újból korszakot alkotó vállalatba kap s szerencsés kezének ez is sikerül : Csukássi Józseffel egyetemben megalapítja a Budapesti Hírlapot, ezt a hatalmas organumot, melynek Csukássinak 1891-ben bekövetkezett halála óta Csajthay Ferenc a felelős szerkesztője, ő pedig a főszerkesztője és kiadótulajdonosa. Ügyes tapintattal egyik politikai pártnak sem szerződtette lapját kizárólagosan a szolgálatába, hanem az igazi nemzeti eszmét, az ország anyagi és szellemi gazdagságát és függetlenségét, mondhatni Széchenyi eszméit tűzte zászlajára. Ez ma is legelterjedtebb és legolvasottabb napilapunk, mely magvas tartalmával, önérzetes, szókimondó szellemével, elökelő izlésével és színmagyar nyelvével egy mindenkinek imponálótanárhoz hasonlóan tanítja és neveli szinte az egész magyar közönséget.

A 90-es években a közszükségletnek megfelelően több hézagotpótló vállalatba vitte bele a Budapesti Hirlap kiadóhivatalát. Megalapitotta a Divatújságot, a Gyermekdivatot, a Patyolat című fehérnemű divatlapot, majd 1896 ban az Esti Ujság című kétfilléres estilapot.

Időm és a hely szűke nem engedik, hogy tövéről-hegyire elsoroljam, mi mindent tett, létesített még. Még csak annyit említek, hogy 1881-ben Otthont teremtett a magyar íróknak és hírlapíróknak, kik egyhangulag elnöküknek választották. Érdemei nem maradtak jutalmazatlanul. A Magyar Tudományos Akadémia 1892-ben tagjává választotta, Őfelsége a király pedig 1896. nov. 10-én mindszenti előnévvel a nemességet, majd 1903. jan. 1-én a főrendiházi tagságot ajándékozta neki.

Munkáit meg se próbálom elsorolni, mert puszta címük néhány lapot venne igénybe. Hisz csupán színművei 20 kötetben láttak Budapesten 1902-1903-ban napvilágot.^[21]

Legkedveltebb drámaírónk, a jelenkor legnagyobb magyar publicistája, elsőrangu novella és regényíró, kiváló költő, szónok s amint a Tragikumról 1886-ban írt tanulmánya megmutatta, egyike legelső esztetikusainknak is. Aki igazán sokoldalu, túdós, modern s ideális íróról fogalmat akar magának alkotni, az olvassa el Rákosi Jenő munkáit. De necsak nagyobb termékeit, hanem azokat az apró-cseprő cikkecskéket is, amelyek a Budapesti Hirlapban Lézengő Ritter, Szabad szemmel néző álnevek, vagy R. J., R-i J-ő, -ő jegyek alatt jelennek meg időközönkint. Mert ezek is mind megannyi satírozások, melyek a legszeretetreméltóbb vonásokkal állítják elénk földink nemes, impozáns alakját.

Azt mondhatná valaki, hogy e két nagy államférfiu tán nem is annyira az irodalomtörténet keretébe tartozik.

Igaz, hogy tetteiket a történet múzsája, Klió fogja majd aranybetükkel bejegyezni az idők könyvébe, de nálunk az irodalom évszázadok óta vállvetve halad a politikával s amint látni fogjuk, ennél a két államférfiunál más körülmény is arra késztet, hogy ki he hagyjam őket dolgozatomból.

Horváth Boldizsár , a nagynevű igazságügyminiszter, Szombathely városának szülötte, 1822. január 1-én látott napvilágot. Szülei egyszerü polgáremberek voltak. Iskoláit Szombathelyen, Sopronban, majd a győri jogakadémián végezte. 21 éves korában ügyvédi oklevelet nyert, mellyel szülővárosában telepedett le. 1845-ben főjegyzővé választották meg. Ezen állásában találja a 48-as szabadságharc, amikor is a város országgyűlési képviselőjeként szerepel. Ő is menekülni volt kénytelen a magyar kormánnyal Debrecenbe; vissza Pestre, majd Szegedre. A szabadságharc leveretése után ő is fogságba került, de 1850-ben már amnesztiát kapott. Ekkor ismét Szombathelyre jött vissza. Időközben bejárta Németországot, Franciaországot, Angliát és Belgiumot.

1865 ben Szombathely megint képviselőjévé választotta. Már fiatal ügyvéd kora óta számtalan, politikai cikket írt a pesti szabadelvü lapokba, melyek a haza atyjának, Deák Ferencnek figyelmét magukra vonták.. Hatalmas argumentumai magas, de emellett világos gondolatai, ügyes előadó modora és csinos nyelve tetszettek különösen. Midőn 1867-ben megtörtént a kiegyezés, a király Deák ajánlatára őt nevezte ki igazságügyminiszterré.

Miniszterségének négy éve valósággal korszakot alkot. Különválasztja az igazságszolgáltatást a közigazgatástól. Szervezi a törvényszéket, reformálja a kúriát és a királyi táblát. Ezenkívül számos modern humanus intézkedés jelzi munkásságát, pl. a bilincs, a botbüntetés és vérdíj eltörlése stb.

1871. május i6-án vált meg az igazságügyi tárcától s zárgondnoka lett az Eszterházy hercegi javaknak, de azért megmaradt a szombathelyi választókerület képviselőjének. Utoljára Temesvár küldte az országházba. Megroncsolt egészsége, főleg szembaja azonban 1892-ben teljesen leszorította a szereplés teréről, míglen 1898-ban sírba szállt.

Ideális politikus volt, ki mindenkor modern liberális eszmékért harcolt a vele született demokratikus szellemben. A miniszteriumból való távozása alkalmával semmiféle kitüntetést sem fogadott el.

"Egész élete " mondja Kárpáti Kelemen - fényes példa arra, mire képes a szorgalommal párosult tehetség, a szilárd, soha semmiféle körülmények között meg nem ingatható jellem és a lángoló hazaszeretet, ha tulajdonosuk nem is biborpárnákon pillantotta meg először az éltető nap világát.-^[22]

Kár, hogy emlékiratai nem jelenhettek meg. Parlamenti, szónoklatai mind tartalmuknál, mind pedig formai tökéletességüknél fogva klasszikusak és irodalomtörténeti becsűek. Ezeken kívül vannak mély érzésü bölcselő költeményei, elbeszélései a Regélőben (1839-44 a Vasárnapi Ujságban, Magyar Szalonban, értekezései és két nagyhatású akadémiai emlékbeszéde. Az egyiket Szemere Bertalanról, a másikat pedig gróf Mikó Imréről mondotta.

Szülővárosa, melyet kis városkából ő tett naggyá, emlékszoborral tisztelte meg. A szobrot Tóth István készítette.

Ti, kedves ifjak, egy rövidke leveléből tanulhattok legtöbbet, melyet egyszerű iparossorsban élő atyjának írt akkor, mikor miniszterré lett. Örökszép levél ez, melyben a magas miniszteri székbe került fiu hálás szívvel mond köszönetet alacsonyrangu jó édesatyjának neveltetéseért s atyai áldását kéri új felelősséggelteljes állása betöltéséhez. A levél így hangzik :

Midőn Őfelsége kegyelme s a nemzet bizalma által a magyar igazságügy miniszterévé lettem, illő, hogy a legelső lépés is, amelyet e szép, de terhes pályámon teszek, az igazságnak legyen szentelve.

Ezen igazságnak hódolok, amidőn ünnepélyesen bevallom, hogy mindazt, aminek segítségével a porból e magas polcra fölemelkedtem, ú. m. a munka ösztönét, a becsület szigorát, a közügy szeretetét, a jó és nemes iránti lelkesedést s a jogérzetet Isten után édes atyámnak köszönhetem.

Ön vala az, aki munkájának verítékével szerzé meg, ami kiképeztetésem első alapjait megveté. Önnek ragyogó példája a családi élet szűk körében szintúgy, mint a közügyek önzéstelen szolgálatában lebegett folyvást s lebeg most is szemeim előtt ; Öntől sajátítottam el a lelkierőt : rendületlenül megállani a sors hullámcsapásai közt ; s kitől tanulhattam volna jobban megismerni a becsület értékét, mint Öntől, aki azt a hajótörésből még akkor is megmenté, amidőn egész élte fáradalmainak minden egyéb gyümölcseit a hullámok elnyelék.

Fogadja, Kedves Jó Atyám, mély hálámat gondjaiért, áldozataiért, amelyekkel elhalmozott.

Nehéz feladatnak indulok neki : egy nemzet jogéletét újjáteremteni. Annál nehezebb a feladat, minél inkább érzem és tudom : mily korlátolt azon erő, melyről Isten rendelkeznem adott. Remegő szívvel fogok a nagy munkához ; de ha az Ön áldása kísér, ez bátorságot önt belém.

Széll Kálmán valóságos belső titkos tanácsos, a volt miniszterelnök, Gasztonyban született 1845. június 8-án. Atyja József Vasvármegyének eleinte alispánja, majd főispánja volt. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban és Szombathelyen végezte, utána pedig Budapestre ment jogot tanulni, hol 1866. a jogtudományok doktorává avatták.

Pályáján gyorsan haladt előre. Eleinte Szentgotthárd szolbirája, majd 1865 - 68 közt országgyülési képviselője. A fiatal, de rendkívül tehetséges képviselőt az országházban nagyon fölkapják. A ház jegyzője, majd a központi bizottság, az állandó pénzügyi bizottság és a horvát ügyek előadója lesz. Különösen pénzügyi tehetsége s széles látóköre keltenek bámulatot. Deák Ferenc, a haza bölcse valóságosan tanítványává fogadja. Alig múlik el nyár, hogy Magyarország e legnagyobb emberét a gráci vasutvonal mellett épült modern rátóti kastélyában ne üdvözölhetné. Még szorosabbá fűzi a két hatalmas államférfiú közt a kapcsot az a körülmény, hogy Széll Kálmán elveszi Deáknak gyámleányát, Vörösmarty Ilonát, a koszorus költőnek árváját.

Ezenközben pályája folytonosan emelkedőben. Miniszteri tárcával többször is megkínálják. 1875-ben végül elfogadja a pénzügyminiszterit. Állásában elévülhetetlen érdemeket szerez. Helyreállítja az ország megingott hitelét, megteremti 1878-ban Ausztriával a pénzügyi és gazdasági kiegyezést, a közös osztrák-magyar bankot, rendezi az államháztartást stb. Négy év mulya aztán, a boszniai okkupáció alkalmával lemond.

De azért nem pihen. 1881-ben a Magyar Jelzáloghitelbank elnöke lesz. Az 1802-96. évi országgyűlésen a pánzügyi bizottságban, majd 1886 ban a delegációban s az interparlamentáris konferencián tölti be derekasan az elnöki tisztet.

A pénzügyeken kívül különösen a mezőgazdaság foglalkoztatja. Ki ne hallott volna a világhírű rátót-héraházi tehenészetről ? Tisztavérű simmenthali teheneit akármerre viszi, mindenütt elsö díjat nyer. Messze külföldről jönnek tanulmányozni mintagazdaságát, tehenészetét, melynek láttára a németországi gazdák 1897-iki tanulmányútja -alkalmával az egyik e szavakra fakadt : "Ez az állattenyésztés tudományának a végletekig vitt, raffinált tökéletessége !"

Pénzügyünk és közgazdaságunk terén szerzett érdemeit Őfelsége is, vármegyéje is kellőleg méltatta. Őfelsége sohse intézett el fontosabb dolgot meghallgatása nélkül s előbb a Lipótrend nagykeresztjével tűntette ki, majd miniszterelnökké nevezte ki, Szombathely pedig a város legmodernebb utcáját az ő nevéről nevezte el.

De ne gondoljátok ám. hogy Széll Kálmánt tán az fűzi a magyar irodalomtörténethez, hogy legnagyobb költőnk leányát bírja feleségül. Nem. Sokkal erősebb kötelék. Az tudniillik, hogy ő mintegy Deák Ferenc politikájának, tanainak, szinmagyar nemzeti szellemének örököse és gyümölcsöztetője. Deák megteremtette a kiegyezést, Széll Kálmán pedig az, aki fentartotta.

E három testvér, valamint nővérük, Emilia ékesen bebizonyította, mire mehet az istenadta tehetség szorgalommal párosulva. Míly boldogok lehettek jó szüleik s viszont mennyire írigyelhette őket sok boldogtalan szombathelyi atya és anya !

István volt hármuk közt a legidősebb. Szombathelyen született 1847. aug. 14-én. Iskoláit Szombathelyen és a budapesti tudományegyetemen befejezvén, a miniszterelnökség sajtóosztályában kapott alkalmazást. Majd az igazságügyminisztériumban lett fogalmazó, utóbb titkár. Ebben az állásában érte az a kitüntetés, hogy a királyt dalmáciai utjában mint magyar levelező elkisérte.

Már fiatal korában ragyogtatta ügyes tollát. Hírlap-íróí tevékenységét Pálffy Esti lapjaiban kezdte, majd a Toldy István szerkesztette -1848 -ban, Rákosi Jenő Reformjában s a Nemzeti Hírlapban folytatta. Az utóbbi lapnak a török-szerb háboru alkalmával harctéri tudósítója volt. Szerbiában és Törökországban szerzett tapasztalatait nagyon vonzó módon írta össze Törökországi képek címen.

Visszatérve eleinte Csíkszeredát, majd Sárvárt képviselte az országgyűlésen s 1878-ban átvette Toldy Istvántól a Nemzeti Hírlap szerkesztését. Magas, de könnyed modorban írt cikkei s az országgyűlésen mondott beszédei országos figyelmet keltettek.

A boszniai hadjáratban mint Bienert altábornagy szárnysegéde vett részt. Szerencsésen vissza is tért főhadnagyi ranggal, a Ferenc-József-rend lovagkeresztjével s hadi éremmel, de betegen. Az őszi hűvös időben való táborozás nagyon megviselte, szívbaja támadt s élete delén, 1880. aug. 24-én Kismartonban sírba is vitte.

József öccse volt Istvánnak, de tehetség dolgában semmit se maradt el mögötte. Ugyancsak Szombathelyen született 1852. aug. i6-án. Iskoláit ő is városunkban és Budapesten végezte. Bátyjához hasonlóan jogi tanulmányai mellett ő is a Reformnak és a Nemzeti Hírlapnak lett dolgozótársa. Az utóbbiban a fővárosi ügyek rovatát vezette.

1875-ben folgalmazógyakornoknak állott be a fővároshoz. Utána szinte villámgyorsasággal emelkedik a hivatalok létráján : tanácjegyző, főjegyző, tanácsos, alpolgármester, majd 1897-ben főpolgármester lesz. És ezt a rohamos emelkedését tehetségén és szorgalmán kívül főleg írói tollának és tapintatos, megnyerő modorának köszönhette. Már mint főjegyző ő szerkesztette a főváros számtalan emlékiratát, fölterjesztését, üdvözletét stb. és pedig oly ügyesen, hogy a közvélemény Budapest aranytollú főjegyzőjének nevezte el.

Kossúth apánk temetése alkalmával 1894-ben ő vezette Turinba a székesfőváros küldöttségét. Fővárosunk sokat köszönhet en nek az atlétatermetű embernek. Az egyes részeiben még német nyelvű Budapestnek magyarrá tételében, továbbá a nagyvárosnak világvárossá való fejlesztésében az övé az oroszlánrész.

Hátra van még Miklós, a harmadik testvér. Ő volt nagynevű nagybátyjuknak, Horvát Boldizsárnak kedvence. Miklósban látta a legnagyobb talentumot, tőle várta tehát a legfényesebb jövőt. S mily keservesen kellett csalódnia!

Miklós 1849-ben született Szombathelyen. Ő is abban a neveltetésben részesült, amelyben előbbi két testvére. Az írodalomhoz tán neki volt legnagyobb hívatása. Rákosi Jenő védőszárnyai alatt kezdte meg ő is a Reform hasábjain írói pályafutását. Eleinte országgyűlési tudósító volt. Emellett rendkivül hatásos melancholikus hangu költeményeket írt, melyekben mintegy megjósolta korai halálát. Novellái is nagy tetszést arattak. Dolgozott a Borsszem Jankóba, fordított regényeket, részt vett a híres Buckle Anglia művelődéstörténetének fordításában, lefordította a Kisfaludy társaság számára Moliére egyik vígjátékát s még annyi, de annyi szépet, nagyot akart művelni ! . . .

De ember tervez, Isten végez. Alig 32 éves, midőn mint a Földhitelrészvénytársaság vezértitkárát 1882. ápr. 1-én sírba dönti gyógyíthatatlan betegsége.

Ez a csupa tehetségekből álló Márkus-család testvértriászának fényes, de tragikus pályafutása.

A színészet, mint minden más művészet, valóságos fokmérője a nemzet műveltségének. Amennyiben pedig a nemzeti szellem ápolására törekszik, elmaradhatatlan kiegészítő része az írodalomtörténetnek. Nem hagyhatom tehát szó nélkül, hogy vármegyénk adott életet két igazán klasszikus művésznőnek. Az egyik drámai színésznő, Márkus Emilia, a másik operaénekesnő, Szilágyi Arabella.

Márkus Emilia Szombathelyen született 1860. szept. 10-én. Ő is annak a régi nemesi családnak volt sarja, melynek úgyszólván valamennyi tagja tehetségével és szorgalmával valóságos büszkesége lett Szombathelynek.

Ismert aranyos modorával maga beszéli el, hogyan lett színésznővé.^[23] Heten voltak testvérek : öt fiu, két leány. Körülük ő a legfiatalabb. Elek nevű testvére, kihez Emilia rendkívül hasonlított, nagy gyönyörűségét lelte a szavalásban. Amikor csak tehette, bezárkózott szobájába, a tükör elé állt s úgy játszott, szónokolt önmagának. Emilia, a pajkos kisleány észrevette bátyjának ezt a szokását s gyakorta előre elbujt az asztal alá. Amikor aztán Elek a leghevesebben deklamált és gesztikulált, szép csendesen kidugta fejét az asztalterítő alól. Eleinte némán, merőn nézte bátyját, de midőn az észrevette, édes kacagásban törtek ki mind a ketten. Hát még hogy elállt Eleknek a szeme-szája s hogy össze-vissza csókolta nővérét, mikor a verseket ép oly hanglejtéssel s ugyanazokkal a mozdulatokkal szavalta el, ahogy tőle hallotta és látta.

Majd, midőn Emilia nővérével a pesti angolkisasszonyokhoz került iskolába, sok volt rá a panasz, mert némelykor az egész osztály nevetni kezdett, oly híven utánozta tanítói arckifejezését és taglejtését. Amikor pedig emiatt büntetésül a sarokba állították, oly szívrehatóan zokogott, hogy gyakran inkább eltűrték pajkosságát, semhogy megbüntessék.

Pista bátyja vetette fel legelőször az eszmét, hogy a színi pályára adják. Nagybátyjuk, Horvát Boldizsár is pártolta. Dobogó szívvel jelent meg a színi képző küszöbén, hova édesanyja, Pista bátyja s családjuk jó barátja, Kaas Ivor báró kisérte el. Amint Paulay Ede, a színiképző igazgatója a vézna, térdig érő szoknyáju leánykát megpillantotta, szinte nevetve kérdezte: ?Mit akar itt ez a gyerek ? Hisz ez csupán egy nagy fej, két nagy láb és semmi egyéb !? Kaas Ivor azonban kérte az igazgatót szavaltasson vele valamit s majd meglátja, mi lakik benne. És elszavalta Vörösmartynak A merengőhöz című költeményét, majd William Wordsworth Heten vagyunk uram, heten költeményét. Paulay mitse szólt, csak beírta. Mindez 1874-ben történt s a szőke, sápadt arcú, vézna leányka csakhamar általános feltűnést keltett társnői között, pedig oly fiatal volt, hogy a szabályszerű kort el nem érvén csak számfelettinek írták be.

A tanfolyam elvégeztével Paulay tüstént a Nemzeti Szinházhoz szerződtette, hol hamarosan az első erők közé küzdötte fel magát. Legelső sikereit Schakespeare Júliájaként aratta. Kitünő alkotásai ma is Ophelia, Thurán Anna, Margit a Faustban, Claire a Vasgyárosban, Francillon, Gauithier Margit, Nóra stb. Különösen mint a középfajú dráma és a divatos polgári hősnők szereplője nagyszerü. Az epedést, a szenvedést, egy szóval a lelki harcot oly sikerülten tudja ábrázolni és alakítani, mint senki más. Mint szalonhősnő is a legelső európai szinésznőkkel megállja a versenyt.

Szilágyi Arabella operaénekesnő, ki 1863-ban Sárvárott született. Színi tanulmányait a budapesti színiképzőben végezte két évig Kovaltsik énektanár vezetésével. Budapestről Wienbe ment, ahol Csillag Róza énekművésznő iskolájában képezte tovább hangját. Lelkes tanárnője tekintélyes ösztöndíjat is eszközölt ki számára. Tanulmányait befejezve fővárosunkba tért vissza, hol a nyolcvanas évek közepén az Oparaház akkori hírneves intendánsa Podmaniczky Frigyes báró tüstént szerződtette.

A Traviátában aratta legelső babérait. A közönséget tiszta, tömör, érces csengésű mezzoszoprán hangjával valósággal elbűvölte. Hangjához járult még feltünően szép megjelenése, megnyerő modora és kitűnő drámai alakító ereje.

Midőn Zichy Géza gróf lett intendánssá, különösen Wagner operáinak primadonnai szerepeit juttatta neki. Fő diadalait mint Brunhilda aratta. De azért sok más szerepben is nyujtott klasszikus alakítást. A navarrai leány,- Donna Anna, Vivian Merlinben, Hunyady Erzsébet és Sába királynője beszélhetnek művészetéről. Ez utóbbbi szerepben magát a mű szerzőjét is teljesen magával ragadta.

A 90-es években azonban súlyos idegbaj vett rajta erőt. Orvosai azt tanácsolták, kímélje magát s lehetőleg maradjon távol a színpadtól. Erre ki is lépett az Opera kötelékéből.

1895-ben ő tette lehetővé, hogy Erkel Ferenc Hunyady László című operája Prágában színre kerülhetett. Maga a művésznő is közreműködött s Erzsébet szerepében tomboló tapsban, hálás elismerésben részesült.

Nemcsak a multban mutathatunk föl kíváló vasvármegyei írókat. Impozáns gárda kerül ki a közelmult, sőt a jelen íróiból is. Nem eggyel, se kettővel találkozunk úgyszólván naponkint. Ki tudja, meddig !

Beödi Balogh Gyula , vármegyénk főlevéltárosa, töméntelen költeményt, novellát, történeti értekezést közölt a helybeli és fővárosi lapokban. Szerkesztette a Vasmegyei Lapokat. Önálló művei közül megemlítem a Vasvármegye nemes családjai és Vasvármegye honvédsége címűeket.

Dr. Bernstein Béla főrabbi mint bibliafordító és szépirodalmi író érdemel említést. Egyházi beszédei is feltűnést keltettek.

Dr. Bezerédj István főispán kiváló jogtudományi író. Szépirodalmi lapjaink is több eredeti és fordított munkáját hozták.

Dr. Burány Gergely , a csorna-premontrei kanonokrend prelátus-prépostja szombathelyi tanár korában a Vasvármegyei Kultúregyesület évkönyvét szerkesztette s több vármegyénkre vonatkozó régiségtani cikket közölt lapjainkban.

Chernel Kálmán , volt 48-as honvéd, mint kiváló történettudós tünt ki s megírta Kőszeg szabad kir. város monografiáját.

Chernel István földbirtokos mint természetbúvár külföldön is feltünést keltett. Különösen mint orníthologus, vagyis madárismerő számos hazai és külföldi szaklapba dolgozott és dolgozik ma is a madarak hasznosságáról és kártékonyságáról. Gyönyörű madárgyűjteménye van Kőszegen.

Dr. Császár József theologiai tanár, a Szombathelyi Újság volt szerkesztője, hittudományi és egyházjogi dolgozataival szerzett érdemeket.

Dr. Dallos József , a csorna-premontrei kanonokrend perjele, volt szombathelyi tanár, nagy hittudományi és szépirodalmi munkásságot fejtett ki. Gyönyörüek irodalmi emlékbeszédei, pl. a Berzsenyiről és Csokonairól szólók.

Éhen Gyula , Szombathely volt polgármestere és volt országgyűlési képviselője, a modern Szombathely megteremtője, rendkívül sokoldalú író. Irt költeményeket (Régi dalaimból, Elfeledt dalok), színműveket (Gróf Lipót, Örvény felé), közérdekű könyvet (Modern város) stb. Alig mulik el nap, hogy napilapjainkban egy-egy sikerült versében, vagy cikkében ne gyönyörködhetnénk. Leánya, Margit is szép reményekre jogosít, amint nemrég megjelent eredeti és fordított költeményei mutatják.

Ernuszt Kelemen és fia Dr. Ernuszt József , kik mindketten Vasvármegye főispánjai voltak, különösen jogi és nemzetgazdasági téren fejtettek ki nagyfoku munkásságot. Előbbi országszerte feltűnést keltett mint politikai szónok, utóbbi pedig a természettudományok és szociologia művelője.

Dr. Erőss József a nagytudású theologiai tanár hittudományi és filozofiai írodalommal foglalkozik.

Ifju Dr. Feldmann Bódog , mint orvos és pszychologus országos szaktekintély. Munkái természettudományi szaklapjainkban látnak napvilágot.

Fodor Árpád , a szentgotthárdi áll. főgimnázium tanára költeményeket és alkalmi cikkeket ír különböző vasvármegyei lapokba. Újabban különösen az antialkoholizmussal és madárvédelemmel foglalkozik.

Fülöp József , körmendi ev. ref. lelkész mint költő, cikkíró, lapszerkesztő és tüzes szónok válik ki. Egyházi beszédei mintaszerüek.

Dr. Giay Frigyes törvényszéki biró mint Vadnay Fővárosi Lapjainak munkatársa költeményeivel országszerte feltűnést keltett.

Herényi Gothárd Jenő földbirtokos kiváló csillagász. Mint az üstökösök specialistája külföldön is feltűnést keltett. Számos magyar, német, angol, olasz és amerikai szaklapnak dolgozótársa s a Royal Astronomial Society és a M. Tud. Akad. tagja. Herényben observatóriuma van.

Herényi Gothárd Sándor , országgyülési képviselő eleinte szintén csillagászattal foglalkozott, de később a gazdasággal. Jeles mezőgazdasági és politikai író.

Győrffi Endre, premontrei tanár utazásainak gazdag tapasztalatait közölte csinos tárcákban s apróbb történeti cikkeket írt.

Istóczy Győző , Josephus Flavius hírneves fordítója, antiszemita irányu író.

Dr. Jánossy Gábor , árvaszéki ülnök, politikai és társadalmi irányu vezércikkeivel, továbbá szépirodalmi tárcáival vonta magára fővárosi és helybeli lapjainkban a figyelmet. Van több önálló munkája is.

Kőváry Kaffehr Béla, a Vasvármegye napilap megteremtője (1889.) hirlapírói munkássága mellett mint török műfordító és versíró szerepelt. 1896-ban Vasvármegye Berzsenyinek címen emlékkönyvet adott ki. Törökországi, szerbisi és a görög szigeteken való utazását külön könyvalakban adta ki s összegyűjtötte a göcseji népdalokat.

Kapi Béla , körmendi ág. ev. lelkész, magával ragadó szónok és ragyogó tollu író.

Kárpáti Kelemen , a szombathelyi főgimnázium igazgatója mint archeologus, etnografus és tankönyvíró tett nagy szolgálatokat. Megírta a szombathelyi főgimnázium történetét és Kunc Adolffal együtt Szombathely monografiáját.

Kincs István , Kőszeg sz. kir. város jónevü plebánosa, országos népszerüségnek örvend mint jóízű novella és ifjusági író.

Kolányi Ferenc , jaáki apátur, a Nemzeti Muzeum könyvtárának igazgatóőre, a M. Tud. Akadémia tagja, történeti és művelődéstörténeti irodalommal foglalkozik.

Könczöl Antal vasvörösvári segédlelkész apróbb írodalmi dolgozatokat és elbeszéléseket közölt lapjainkban.

Dr. Kane Adolf ; a csornapremontrei kanonokrend boldogult tudós prelátus-prépostja, kiváló fizikus és mathematikus volt. Önálló munkája Szombathely monografiája.

Báró Miske Kálmán földbirtokos, tudós archeologus, ki nemrég a külföldön feltűnést keltett velemszentvidi ásatásai eredményéről beszámoló hatalmas művével.

Dr. Novak Béla premontrei főgimnáziumi tanár megírta Melius Juhász Péter és Káldy György életét.

Pálffy Boldizsár , polgári leányiskolai igazgató, ki régebbi lapjainkba több történelmi és közérdekü cikket írt.

Ráday Gyula , felsőkereskedelmi iskolai tanár több előkelő fővárosi szépírodalmi lap munkatársa.

Radó Antal , az országosan ismert elsőrangu műfordító, ki Európa úgyszólván valamennyi művelt nyelvéből fordított klasszikus költeményeket.

Seemann Gábor , felső kereskedelmi iskolai igazgató, ki különösen útleírásaival és ifjusági elbeszéléseivel tűnt ki.

Somogyvári Somogyi József , árvaszéki ülnök, Vasvármegyének valóságos Thaly Kálmánja. Történeti dolgozatai, elbeszélései, cikkei fővárosi és vidéki lapjainkban láttak napvilágot. Számos önálló munkája is megjelent, különösen a jog köréből. Legújabban Vasvármegye kuruckori történetének megírásával bízta meg a vármegye.

Dr. Stamborszky Lajos hangulatos költeményeket írt. Csinos Tempi passati című kötete.

Dr. Tauber Sándor , theologiai tanár, hazánk egyik elsőrangu egyházjogásza.

Tóth Dezső ügyes ujságíró, kinek számos sikerült népdala van, melyek közül néhány átment a nép ajkára. Igy a Valahonnan levél ment a kaszárnyába ... kezdetű is.

Dr. Tóth József , kanonok és felsőbb leányiskolai igazgató ügyes prózai dolgozatain kivül sok vallásos és hazafias költeményt közölt.

Törzsök Vilmos , zalaegerszegi káplán vonzó tárcákat írogat, melyekben különösen az ingoványos, zsombékos vidéket szereti.

Dr. Waisbecker Antal , Vasvármegye tiszteletbeli főorvosa, jeles botanikus és flórista. Különösen Kőszeg vidékének flóráját kutatta fel s számos, eddig még nem ismert növényalakot talált, melyeket róla neveztek el.

Nőköltőknek sem vagyunk híjával. A régebbiek közül Gyöngyösy Izabella, Kölesvölgyiné Szabó Adolfíne, Kompné Pálffy Fanny és Tattay Irén nevét említem meg. Ujabban Jakóbyné Farkas Mariska a legismertebb és legügyesebb, ki részben saját nevének aláírásával, részben pedig Gyöngyös álnéven helybeli és fővárosi lapokba finom izlésü, nagy tudásra valló írodalomtörténeti, művészeti, társadalmi és ismeretterjesztő cikkeket ír.

Még valamiről meg kell emlékeznem : az olvasóközönség hangyaszorgalmú napszámosairól, hírlapíróinkról. Csak a központi gárdát említem meg, melynek tagjai : dr. Geszner Imre, Gombás József, Halász József, Horváth István, Lingauer Albin, dr. Mozsolics István, Nagy József, Pintér József és Szalai Lipót.

De mindezeknek életéről és munkásságáról tüzetesen beszámolni már nem az én kötelességem. Más tanár fogja azt egykor megtenni - más ifju nemzedéknek. Akkor, amikor a mi csontjaink már porladoznak ! . . .

Véghez vittem immár szerény kis munkámat. Elmondtam, elmeséltem, amit vármegyénkről a magyar irodalommal kapcsolatban tudtam s elmondani szükségesnek tartottam. Nem törekedtem írói babérokra, csak meg akartam veletek szerettetni ezt a földet, melyen annyiszor apáink vére folyt s melyhez minden szent nevet egy ezredév csatolt. S mindezt e néhány szeretettel megírt lappal akartam elérni, mely a vakáció idején szórakoztatva oktasson és oktatva szórakoztasson benneteket.

Elzarándokoltunk lélekben azon helyekre, hol nagyjaink bölcsője ringott, ahol felnőttek, ahol írtak, daloltak, amelyeket jelenlétükkel megszenteltek, ahová éltető szellemük vissza-visszajár s ahol sírjaik domborulnak, hogy a hantjukon viruló örökzöldből bíztató reményt merítsetek a jövőre. Elmentünk őseink porához s új szövétneket gyújtottunk sírjuknál. Fölidéztem emlékezetüket, hogy életükön okuljatok, nemes tetteiken buzduljatok.

Mert jegyezzétek meg jól, tanulni mindenkitől lehet. Okos embertől azt, mit kell cselekednünk, az oktalantól pedig, mit nem szabad tennünk. Láttatok az elsorolt írók és költők közt olyanokat, kik szintén szegény sorsból, szinte a porból küzdötték fel magukat a halhatatlanságig. De viszont láttatok olyanokat is, kiket a legmagasabb állásból a porba, a semmiségbe sujtott le Isten keze. Tehát ne csüggedjetek, de viszont el se bízakodjatok. Isten ugyanis mindenkinek adott kötelességei teljesítésére annyi tehetséget, hogy kétségbe ne essék, de annyit senkinek se adott, hogy vakmerően elbízakodjék.

A mult és jelen az elsorolt íróké és hazafiaké, a jövő a tiétek ! Őseink megszerezték és megvédték a hazát, ti mutassátok meg, hogy fel is tudjátok virágoztatni. Ők megvetették a ház alapját, fölépítették falait, a betetőzés munkája reátok vár.

S ha reátok tekintek, hazám jövendő oszlopai, nem esem kétségbe, nem félek. Egészséges testetek, pirospozsgás arcotok, Istenbe vetett rendíthetetlen hitetek, izzó hazaszeretetetek, tudástok, nemes ambiciótok láttára hiszem, sőt tudom és büszkén hírdetem, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. Előre hát !

"Előtted a küzdés, előtted a pálya !
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod az erő micsoda? - Akarat,
Mely előbb, vagy utóbb, de borostyánt arat ! ..."

Kunc-Kárpáti : Szombathely (Savaria) monographiája. Szombathely, 1880 és 1894.

[1] *) L. Szűcs László : A senyeházi ev. ref. egyház évkönyve 1896-ró1. Pápa, 1897. [vissza]

[2] *) L. Horváth Cyrill A magyar irodalom története I. 1899. 400. lap. [vissza]

[3] *) L. Századok, 1908. Ill. füzet, 273. I. [vissza]

[4] *) Kuruc és labanc. Kuruc-császár vagy német ellen felkelő és támadó magyar vitéz. Bél Mátyás szerint legelőször azokat a kereszt (crux) jelvénnyel ellátott parasztokat nevezték igy, akik 1514-ken Dózsa György vezetése alatt fellázadtak. -- Labanc, labonc, vagy lobonc-császárpárti, német, a kuruc testi-lelki ellensége. Sokan a német Lauf Hansból származtatják. Eszerint annyi a jelentése, mint : inalj János ! A németeknél ugyanis nagyon dívik a Johann, Hans keresztnév s régi erényük a retirálás.*) [vissza]

[5] *) L. kortársának, Beniczky Gáspárnak naplóját. [vissza]

[6] **) L. Kolinovics Nemz. Múz. kézirattár Lat. in folio 389. [vissza]

[7] Versfőiből, vagyis a versszakok kezdőbetüiből a szerző neve : Bezerédj Imre olvasható ki. Lásd : Thaly : Adalékok a Thököly és Rákóczi kor irodalomtörténetéhez, Pest, 1872. II. kötet. [vissza]

[8] *) L. Hajdu János : Valudi. A szombathelyi kath. főgimn. Értesitője 1886. [vissza]

[9] * L Zágoni Mikes Kelemen Törökországi levelei. A m. kir. kormány támogatásával II. Rákócy Ferenc hamvainak hazaszállítása alkalmából készült emlékkiadás. Budapest, 1906. [vissza]

[10] *) L. Beödi Balogh Gyula emlékkönyvét, melyet 1876-ban, a költő születésének századik évfordulóján és Kővári Kaffehr Béla emléklapjait, melyeket 1896-ban, Szombathelyen felállított szobra leleplezése alkalmával adott ki kegyelete jeléül a vármegye. [vissza]

[11] *)Poncichter a soproni németek csufneve = Bohnenzichter, babtermelő.*) [vissza]

[12] *) L. Berzsenyinek 1817. febr. 27-én Nikláról Kazinczyhoz irt levelét. [vissza]

[13] *) Lásd bővebben : A szombathelyi kath. főgimnázium Értesítője, 1905-906. [vissza]

[14] **) L. Faylné : Magyar irónőkről. Budapest, 1889 [vissza]

[15] *) L. Szeberényi Lajos : Néhány év Petőfi életéből. 42. 1. [vissza]

[16] **) L. Uti jegyzeteit. [vissza]

[17] *)L. Orlai adatait Fischer : Petőfi élete és művei. 56. 1. [vissza]

[18] *) L. ugyanott. [vissza]

[19] *) Összes költeményei két kötetben 1856-ban láttak napvilágot. Utána Huszárok könyve. Pest, 1858 , majd Pásztorórák Pest, 1859. [vissza]

[20] *) L. Szász Károly: Vasárnapi Ujság 1875. évf. 28. sz. és Récsei Viktor: Figyelő 23. [vissza]

[21] *) L. bővebben : Szinnyei : Magyar írók élete és munkái. [vissza]

[22] *) L. Szombathely monografiája. II. rész 370. lap. [vissza]

[23] *) L. Igmándi Mihály : Magyar szellemi élet Elbeszélések és rajzok a magyar írók és művészek életéből dr. Váradi Antal előszavával. III. kiadás. Budapest, 1896. 160. lap. [vissza]