SZOMBATHELY SZÍNHÁZTÖRTÉNETE A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG
Válogatott bibliográfia

Összeállította: Horváthné Kupi Ildikó
Elektronikus változat: Szőkéné Nagy Hilda


2007. szeptember 27-én a városi közgyűlés ellenszavazat nélkül megalapította a Weöres Sándor Színházat. Első, ideiglenes és meglehetősen mostoha feltételeket nyújtó játszóhelye a Helyőrségi Klub (Hemó) volt, majd rövid időn belül lehetőség nyílt arra, hogy Szombathely legfiatalabb kulturális/művészeti intézménye korszerű épületben folytassa küldetését. 2011. január 21-én a premier előadással megnyílik a városlakók számára a "Csodapalota", ahogy Jordán Tamás igazgató kezdettől fogva emlegeti. Sokak véleménye szerint végre megadatik a lehetőség, hogy saját, igazi színházunk legyen, s az átmeneti időszakban megszeretett társulat végleges helyén játszhasson.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár gyűjteményének és adatbázisának felhasználásával összeállított bibliográfia Szombathely színháztörténetéről megjelent írásokból válogat, az események időrendjét követve. Az elrendezés fő elve a tárgyév. A tételek többsége a napi sajtóban megjelent cikk, általuk nyomon követhető mind a XIX., mind a XX. század színház-alapítási kísérleteinek sora, a város színházi élete vándortársulatokkal, amatőr színházakkal, az itt megfordult neves művészekkel, valamint a Weöres Sándor Színház létrejötte Jordán Tamás 2007. áprilisi felkérésétől kezdve.
A sajtótermékek könyvtárunk olvasótermében hozzáférhetők, elolvashatók. Néhány érdekességet feltétlenül a színházszerető közönség figyelmébe ajánlunk. Szuper Károly színészeti naplója megemlékezik vándorszínészként eltöltött éveiről, Kóbor Tamás A csillagok felé c. regényében egy pályakezdő színésznő szemével láthatjuk az 1880-ban felavatott állandó színház épületét. A nyitóelőadáson Márkus Emília, Szombathely szülötte adta elő bátyja, Márkus Miklós ez alkalomra írt Prolog-ját. A Berzsenyi Dániel Könyvtár 2010 szeptemberében kiállítással tisztelgett a "szőke csoda" születésének 150. évfordulója előtt. A válogatásba bekerült néhány dokumentum a tárlat anyagából is. Gyűjteményünk különleges kincse egy, a művésznő tiszteletére írt kotta, - Guttmann Miklós Emília keringője. Polgár Istvánnak a szombathelyi színészet történetét összefoglaló írását Fehér Károly 1927-ben megjelent jubiláris emlékalbuma közli, mely különlenyomatként, reprint kiadványként is olvasható könyvtárunkban. A Weöres Sándor Színházról megjelent DVD, a nagysikerű 9700 című nyitó előadás műsorfüzete, képregény változata helyismereti gyűjteményünk értékes darabja. Az egykori színházban vendégszereplő színészek pályafutását külső linkek segítségével tekinthetik meg az érdeklődők.

A jegyzékbe felvett korabeli dokumentumok mindegyike nem található meg könyvtárunkban. A vasmegyei magyar színtársulat 1882-ben kiadott alapszabályait viszont a Vas Megyei Levéltár megőrizte, így fedőlapját beilleszthettük a bibliográfiába.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár elektronikus dokumentuma tisztelgésül készült a megújult épület átadása alkalmából. Kívánjuk, hogy az immár teljessé vált Weöres Sándor Színház minél előbb elnyerje méltó helyét Szombathely város és Vas megye lakosságának figyelmében, s az itt élők a szűkebb és tágabb helyi közösségeket gyarapító értékként becsüljék.

Horváthné Kupi Ildikó



* * * * * *



SIRATÓ Ildikó: Szombathely színháza. = WSSZ. Weöres Sándor Színház. Szerk. Barták Balázs. Szombathely, 2009. 7-21. p.



Színház az ókorban


FETTICH Nándor: Adalékok Savaria amphiteatrumához. = Fettich Nándor emlékezete. Szombathely, 2009. 63-69. p. Reprint kiad.
Az eredeti írás megjelent: Országos Magyar Régészeti Társulat évkönyve 1. évf. 1920-1922. Szerk. Gerevich Tibor. Bp. 1923. 58-64. p.,
220-221. p., III. tábla


HAITZMANN Ágnes: Színház a domboldalon. Eltemetett múlt a Kálvária-domb tövében. = SaFó, 2006. 8. sz. 10. p.


MAYER Judit: Az ókor. Savaria Theatruma. = SaFó, 1999. 15. sz. 8. p.



Színháztörténet a XVIII-XIX. században


BÁRDOSINÉ DORNER Mária - KERESZTURINÉ PINTÉR Mária: Szombathelyi színháztörténet 1-3. = VN, 1991. jún. 19. 5. p., jún. 20. 5. p.,
jún 21. 5. p.

Az 1800-as évektől


BÁRDOSINÉ DORNER Mária: Thalia vándorpapjai Szombathelyen. = SaFó, 1999. 15. sz. 8-9. p.
1929-ig.


HAITZMANN Ágnes: Kis színháztörténelem. Thalia foglyai a XIX. századi Szombathelyen. = SaFó, 2005. 16. sz. 9. p.


HORVÁTH Ferenc: Szombathely rendezett tanácsú város fejlődése a dualizmus korában. Szombathely, 1980. 188 lev. Kézirat.


HORVÁTH Ferenc: A szombathelyi színészet története az állandó színház megnyitásáig. 1730-1880. 1-2. = VSz, 1964. 2. sz. 204-213. p.,
3. sz. 402-408. p.


VENDE Ernő: Színház és zene Vasvármegyében. = Vasvármegye. Szerk. Borovszky Samu, Sziklay János. Bp. 1898.
(Magyarország vármegyéi és városai; 3.)
Reprint: Bp. 1989.


* * * * * *


LÁZÁR János: Magyar theatrumi almanak, melly T. Nemes Vass vármegyének Szombathely városába mulatozó nemzeti színjátszó
társaság által elő adatott játék darabok neveit foglallya magába. Szombathely, 1822. 14 p.
1842. 8 p.


ZOLTÁN Vilmos: Az első magyar szinikerület. = V, 1903. szept. 22. 1-2. p., 1909. jan. 27. 3-4. p.
1828-ban Vas megyében.


Szuper Károly színészeti naplója, 1830-1850. Sajtó alá rend. Váli Béla. Bp. 1889. 10-11. p. (Színháztörténeti Könyvtár; 2.)
Hasonmás kiad. Bp. 1975.



A szombathelyi állandó színház ügye. = VmL, 1869. febr. 21. [pótlap a 8. sz-hoz] 1-2. p., aug. 22. 1. p.
A színház építéséhez szükséges alapról.


Ismét színházunk ügye. = VmL, 1870. febr. 20. 1. p.
Az anyagi támogatásról.


TULOK Imre: A színházügyhöz. = VmL, 1871. ápr. 2. 2. p.
Az állandó színház terve.


BALOGH Gyula: A májusi megyei bizottmányi közgyűlés előtt.= VmL, 1871. ápr. 27. 1-2. p.
A színház ügyéről.


Hírek s különféle a megyéből. Az állandó színház ügye.=VmL, 1871. máj. 25. 2-3. p.
Színházi választmányi ülés.


BALOGH Gyula: Színházunk ügye szünetel. = VmL, 1871. dec. 3. 1. p.


BALOGH Gyula: Szombathely, 1872. aug. 22. = VmL, 1872. aug. 25. 1. p.
A városi színház létrehozásának sürgetése.


A szombathelyi állandó színház ügye. = VmL, 1872. dec. 15. 1. p.
Az építési költségekről.


BALOGH Gyula: Próbáljuk meg! = VmL, 1874. aug. 23. 1. p.
A színház építéséről.


ÉHEN Gyula: Ismét néhány szó a színház ügyében. = VmL, 1876. okt. 19. 1. p.


SEBESY Kálmán: Lesz-e színház Szombathelyen? = VmL, 1876. nov. 12. 1. p.


HOLCZHEIM Miklós: Az építendő állandó színház ügyéhez. = VmL, 1877. márc. 25. 1-2. p.


BALOGH Gyula - TAKÁCS Lajos: Színházunk ügye. = VmL, 1877. szept. 2. 3. p.


Egy lépéssel előbbre. = VmL, 1877. nov. 22. 1. p.
A Vasmegyei Nemzeti Magyar Színház létesítését megszavazta a megye törvényhatósága.


SIRATÓ Ildikó: Határmezsgyén térben és időben. Mai és holnapi gondolatok Széchenyi színházeszménye ürügyén.
= Életünk, 2008. 1. sz. 76-80. p.
A Szombathelyen 1877. ápr. 16-án kelt színház-részvény szövegének és képének közlésével.


A szombathelyi színház építése a befejezés előtt. Szombathely, 1879. márcz. 26. = VmL, 1879. márc. 30. 1. p., júl. 13. 1. p., szept. 7. 1. p.



Hírek s különféle a megyéből. A szombathelyi állandó színház megnyitására. = VmL, 1880. aug. 1. 2. p., aug. 22. 1. p.


Ld. még: VÚ, 1880. 34. sz. 562-563. p., 568. p.
A színházavatásról, Márkus Miklós Prolog-jával.




BALOGH Gyula: A szombathelyi állandó magyar színház. Sopron, 1880. 66 p.


KÓBOR Tamás: A csillagok felé. Bp. 1899. 1-2. köt.
A színházépületről, a vidéki színjátszásról.



HAITZMANN Ágnes: Hogy tüzek ne gyúljanak? Száz évvel ezelőtt volt itt egy színház. = SaFó, 2004. 24. sz. 6. p.
Az 1880. aug. 19-i megnyitóról.


MÓROTZ Eszter: A Vasmegyei Nemzeti Színház építésének története, 1863-1881. 1-2. = VHHK, 2009. 1. sz. 33-47. p.,
2. sz. 31-45. p.


MÓROTZ Eszter: A Vasmegyei Nemzeti Színház építésének története, 1863-1881. Veszprém, 2009.
A szakdolgozat CD-ROM változata.


A vasmegyei magyar szinháztársulat alapszabályai. Szombathely, 1882. 15 p.



BERTALANFFY József: Színészetpártoló egyesület. = VmL, 1884. okt. 26. 2. p., 1885. dec. 6. 1-2. p.
Az egyesület alapításának szükségessége.


BERTALANFFY József: A mostoha gyermek. = VmL, 1887. okt. 23. 1-2. p.
A színház elhanyagoltságáról.


KÁRPÁTI Kelemen: A szombathelyi színészet múltja. = V, 1893. dec. 24. 5-6. p.
Története 1813-tól.


KUNC Adolf - KÁRPÁTI Kelemen: Szombathely-Savaria rend. tanácsú város monographiája. 1-2. Szombathely, 1880-1894.
A szombathelyi színészet 435-443. p.


Vasvármegye anno. Színház. 1894. = V, 1994. máj. 15. 12. p.


SZEKERES Zsuzsanna: A szombathelyi színészet története. 1890-1894. Szombathely, 1987. 69 lev. Kézirat.



Színháztörténet a XX. század első felében


A színház átalakítási munkálatait megkezdték. = V, 1904. febr. 18. 3. p.


A szombathelyi új színház ügye. = V, 1905. jún. 22. 3. p.
A színpártoló egylet működéséről.


Színházat Szombathelynek! = SaFó, 2009. 12. sz. 5. p.
Az 1905-ös kőszínház-alapítási kezdeményezésről.


HERBST Géza: Az új színház ügye. = SzÚ, 1906. jún. 24. 3-4. p.
A színház építési költségeiről.


ÉHEN Gyula: Az új színház kérdéséhez. = V, 1907. máj. 12. 1-2. p.
A terem befogadóképességéről, a költségek felső határáról.


Az új színház tervei elkészültek. = V, 1907. nov. 17. 7. p.


KERESZTURINÉ PINTÉR Mária: A Szombathelyi Nemzeti Színház története.
Műsorainak repertóriuma bibliográfiával, 1880-1907. Szombathely, 2000. 226 p.


Az új színház terve. = V, 1908. febr. 21. 2. p.
Az építkezés anyagi fedezetéről, az épület terveiről.


ÉHEN Gyula: A színház kérdéséhez. = SzFÚ, 1908. nov. 24. 1. p.


Építik a színkört. = VmN, 1909. márc. 3. 2. p.
A faszínházról.


TOMPA Kálmán: Színházavatás. = V, 1909. máj. 30. 3-4. p.
Költemény a nyári színkör megnyitására.





Elégett az aréna. = V, 1911. aug. 1. 2-3. p.
A nyári színház teljesen elpusztult.


Épül a nyári színház. = SzÚ, 1914. máj. 5. 5. p.


Arénaavatás. = V, 1914. júl. 7. 5. p.
Az új nyári színház.


FÁBIÁN Gyula: Szombathely műkedvelői. = SzÚ, 1915. okt. 17. 3-4. p.


FODOR Oszkár: Állandó színházat Szombathelynek! = Testvériség, 1919. aug. 4. 3. p.


Bodonyi társulata Szombathelyen? = V, 1920. jan. 14. 2. p.
A színtársulat szerződésének tárgyalása.


Tompa Kálmán jubileuma. Harminc esztendő Szombathelytől Szombathelyig. = Hír, 1920. szept. 19. 3. p.
Színészi jubileumról.


80 000 koronás új színpad a Kultúrházban. állandó műkedvelő gárdát szerveznek. = Hír, 1922. ápr. 2. 7. p., ápr. 22. 3. p.
Bodonyi Béla társulata.


Műkedvelő színészet Szombathelyen. = V, 1924. dec. 21. 4. p.
A városban állandó jelleggel működő társaságokról.


NIESSNER Aladár: A városi színház. = V, 1924. dec. 25. 5. p.
A kőszínház tervének ismertetése.


POLGÁR István: A szombathelyi színészet története. = Szombathely, 1777-1927. Szerk. Fehér Károly. Szombathely, 1927. 172-178. p.
Klny. Szombathely, 1928. 10 p.
Reprint: Szombathely, 1997.



A szombathelyi színházak története. A kis körszínháztól a most lebontásra kerülő nyári arénáig. = Hír, 1929. ápr. 3. 1. p.


KLIEGL József: A mi vándorszínházunk. = V, 1929. ápr. 18. 1. p.
A színészet áldatlan helyzetéről.


POLGÁR István: Egy régi szombathelyi színész emlékezete. = Hír, 1934. okt. 28. 3. p.


POLGÁR István: Állandó jellegű kőszínházat Szombathelynek. = Hír, 1939. jún. 11. 3. p.
A város színházépítési kérdéséről.


SZAKÁLY Éva: Egy kis színháztörténet 1-6. = VN, 1991. júl. 13. 5. p., júl. 24. 5. p., júl. 25. 5. p., júl. 26. 5. p., júl. 27. 5. p., júl. 29. 5. p.
Színházi törekvések 1945-1948.


SZAKÁLY Éva: Színházi élet Szombathelyen. 1945-48. Szombathely, 1968. 83 lev. Kézirat.


SZAKÁLY Éva: Szinielőadás a romok fölött. = VN, 1974. ápr. 4. 7. p.
A Zelenay-társulat 1945. utáni szombathelyi működéséről.


Szombathely nem nyugszik bele, hogy szinikultúráját lesüllyesszék.
A Kultuszminisztérium a második osztályba sorolta a várost. = Vasmegye, 1948. ápr. 17. 3. p.


Megváltoztatták a sérelmes határozatot: Szombathely újra elsőosztályú színházi város.
= Vasmegye, 1948. ápr. 25. 4. p.


Megnyílt a szombathelyi szabadtéri színpad. = Vasmegye, 1955. jún. 12. 4. p.


HORVÁTH Ferenc: Színház- és zenekultúra Vas megyében. = Vas megye. Helytörténeti tanulmányok. Szerk. H. F.
Szombathely, 1958. 306-318. p.



Neves művészek vendégszereplése



Blaha Lujza vendégszereplése. = V, 1904. márc. 13. 6. p., márc. 27. 3-4. p.
Ld. még: SzFÚ,1904. márc. 27. 5. p.




Déryné és a papok. Kilényi társulatával Szombathelyen, Kőszegen. = VN, 1998. okt. 17. 16. p.
Részlet Déryné Naplójából, melyben szombathelyi vendégjátékáról ír.


FODOR Henrik: Emléktáblával jelölhetnék. Déryné Szombathelyen és Kőszegen. = VN, 1983. ápr. 10. 5. p.




"Szombathely színházkultúrája egyenlő Budapestével" mondja Fedák Sári. = Hír, 1926. okt. 30. 2. p.




Színház. = SzÚ, 1918. jún. 11. 2. p., aug. 25. 4-5. p.
Polgár Károly társulatával Honthy Hanna vendégszerepléséről.




ZOLTÁN László: A szombathelyi színészet aranykora. 1888-ban előadták Éhen Gyula egy színjátékát. = V, 1942. szept. 6. 21-22. p.
Jászai Mari, Márkus Emília, Ujváry Ede szereplésével.


PALETTY: A hétről. = V, 1891. jún. 28. 5-6. p.
Ld. még: VmL, 1891. jún. 28. 3-4. p.
V, 1897. máj. 6. 5. p.
Jászai Mari vendégszerepléséről.




Pethes Imre és Jászai Mari Szombathelyen. = V, 1923. jún. 10. 3. p., jún. 17. 4. p.




Színház. Szerdahelyiné Prielle Kornélia vendégszereplés e Szombathelyen. = VmL, 1879. jún. 22. 2. p.




HEGEDÜS Ferenc: Őszi szerelem. Az első Somlay-est Szombathelyen. = V, 1925. júl. 15. 2. p.
Ld. még: V, 1925. júl. 16. 2. p., júl. 17. 2. p., júl. 21. 2. p.,


Somlay Artur Szombathelyről. = V, 1925. aug. 5. 3. p.
A helyi közönségről, a színház világáról.


Somlay Artur és művésztársulata Szombathelyen. = V, 1931. máj. 29. 3. p., jún. 7. 4. p.


KUNTÁR Lajos: A folyosón osztozkodtak a gázsin. Somlay Artur és Szombathely. = VN, 1991. márc. 1. 8. p.
Az 1925-ös vendégjátékról.




Kóbor István: Színház. = VmL, 1881. szept. 29. 2-3. p.
Ujházy Ede szombathelyi vendégelőadásairól.
Ld. még: VmL, 1894. ápr. 26. 3. p, 4-5. p., ápr. 29. 4. p, 5. p.
V, 1896. máj. 14. 4. p., máj. 21. 3. p.
V, 1902. nov. 26. 2-3. p.
V, 1905. nov. 9. 4. p., nov. 10. 2. p., nov. 11. 3. p., nov. 14. 4. p.
V, 1906. márc. 29. 2. p., márc. 30. 2. p.




Balogh Gyula: Színészek. / Szigeti, Ujházy, Vizvári. = Pesti Hírlap, 1911. jan. 29. 35-36. p.
Ua.: V, 1911. febr. 19. 4-6. p.





* * Márkus Emília és Szombathely * *

(www.bajorgizi.hu)


(www.szineszkonyvtar.hu)


Márkus Emília vendégszereplése. = V, 1901. júl. 3. 4. p.
Ld. még: SzÚ, 1901. júl. 7. 7. p.
V, 1911. jún. 20. 4. p., jún. 21. 4. p., jún. 22. 4. p.
V, 1922. jún. 3. 4. p.


HORVÁTH László: Vasmegye az én hazám. = Nym, 1928. 6. sz. 4. p.
Interjú M. E.-val.


Márkus Emília üdvözlete Szombathely közönségéhez. = V, 1943. máj. 26. 4. p.


GUTTMANN Miklós: Emilia keringő. Bp. é. n. 11 p.



CENNER Mihály: Márkus Emília. Bp. 1961. 131 p.


CENNER Mihály: A szombathelyi színház és Márkus Emília. = VN, 1980. 193. sz. 8. p.



Amatőr társulatok a XX. század második felétől


Gál József: Adalékok a szombathelyi Radnóti Miklós Irodalmi Színpad történetéhez. 1961-1965. = VSz, 1970. 2. sz. 239-249. p.


KISS Ildikó: Mérleg a Márkus Emília Irodalmi Színpad munkájáról. = Jelentkezünk, 1976. 27. köt. 47-49. p.


BUDAI Rózsa: Akiktől elvettek húsz évet? Régi színjátszók az új siker fényében. = VN, 1984. febr. 2. 5. p.
Az Ifjúsági Színházról.


BUDAI Rózsa: Tízéves a Ferrum Színpad. = VN, 1986. okt. 18. 5. p.


GERGELY GRÁF Ernő: Hol vagytok ti régi játszótársak? 1-3. = VN, 1992. ápr. 24. 5. p., ápr. 25. 5. p., ápr. 27. 5. p.
A 30 évvel ezelőtti színházi helyzetről, a 60-as évek műkedvelő színjátszóiról.


ÖLBEI Lívia: A Ferrum 20. születésnapján. = VN, 1996. szept. 9. 7. p., okt. 26. 7. p.


MÓROTZ Eszter: Harminc éves a Ferrum Színházi Társulás.= Absolute Szombathely, 2006. 6. sz. 10-11. p.



Színházalapítási kísérletek 1989-től


KOZMA Gábor: Legyen színházunk! = VN, 1989. jan. 7. 5. p., jan. 9. 8. p., febr. 4. 5. p.
A jan. 5-én tartott estről, melyen dokumentumot fogadtak el egy színház alapításáról.


KOZMA Gábor: Kezdeményez a Színházalapítók Társasága. = VN, 1989. ápr. 8. 1. p.
Ld. még: HALMÁGYI Miklós: Tér-Kép,1989. 4. sz. 28. p.
Egy önálló színházi társulat létrehozásának tervéről.


TERSZTYÁNSZKY Krisztina: Illúzió vagy realitás? Színházalapítók évadnyitása. = VN, 1989. aug. 24. 4. p.
Ld. még: szept. 28. 5. p., szept. 29. 8. p., szept. 30. 5. p.
Az aug. 22-i gyűlésről; Szombathely színészetének történetéről.


KOZMA Gábor: Színházalapítók mozgalmas közgyűlése. = VN, 1989. okt. 2. 1. p.
Ld. még: okt. 10. 1. p, nov. 6. 5. p.
A Színházalapító Társaság szept. 30-i közgyűléséről.


KISS Sándor József: A Szombathelyi Színházalapító Társaság naplója. = VSz, 1990. 2. sz. 297-298. p.
Az események időrendi felsorolása 1989. máj. 4-dec. 16.


A Szombathelyi Színházszervezők Egyesületének alapszabálya. Szombathely, 1989. 11 p.


Éljen a színész avagy kortárs képzőművészeti alkotásokból rendezett kiállítás és aukció. Szombathely, 1989. 76 p.



POTHÁRN Miklós: Márkus Emília alapítvány. = V, 1990. máj. 23. 5. p.
A Szombathelyi Színházalapító Társaság által a szombathelyi színház működésének támogatására létrehozott alapítványról.


BARKI Andrea: Mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van? = V, 1990. jún. 11. 1. p.
A Színházalapító Társaság 1989-ben megrendezett kiállításának és aukciójának eredménytelenségéről.


BUDAI Rózsa: Befogadó színház Szombathelyen. Festményben, szoborban 1,3 millió forint van. = VN, 1990. okt. 19. 5. p.


BARKI Andrea: Lesz Szombathelyen színház? = V, 1990. dec. 30. 1. p.
Az 1991. jan. 1-jétől a Városházán működő színházszervező irodáról.


DUGMANITS Csaba: Hit és színház. = VN, 1991. jan. 14. 5. p.
A Színházalapító Társaság közgyűléséről.


ANGYAL László: Fantomszínház Szombathelyen. = Mai Reggel, 1991. febr. 20. 17. p.


DRAGOMÁN Pál: A kor lázmérője. Miért szeretnék színházat Szombathelyen? = VN, 1991. márc. 13. 8. p.


ÖLBEI Lívia: Lesz színház, nem lesz színház, lesz? Macskajáték. = VN, 1991. márc. 14. 5. p.
Beszélgetés Kiss Józseffel, a színházszervező iroda vezetőjével.


RÉKAI Zoltán, E.: Szombathelyi Színház. Egy álom szertefoszlott. = ÚM, 1991. jún. 25. 9. p.


HAJBA Ferenc: Szombathelyen színházat játszanak. = Népszab, 1991. júl. 4. 9. p.


Legyen színház! Az Éhen Gyula Kör állásfoglalása. = VN, 1991. okt. 17. 9. p.


HORVÁTH Szilárd: A vitákat jelentő deszkák. = SaFó, 1991. 2. sz. 2. p.
Rövidített változat a városi televízió kerekasztal beszélgetéséről.


ARTNER Katalin: Színház és élet. = V, 1992. jan. 19. 4. p., jan. 26. 4. p.
Beszélgetés Bartók Lászlóval, a Színházalapító Társaság egyik képviselőjével és Feiszt Györggyel,
az önkormányzat Kulturális Bizottságának elnökével.


KOZMA Gábor: Színházalapítás Szombathelyen. Újabb forduló. = VN, 1993. nov. 10. 1. p.
A Színházalapító Társaság kuratóriumának üléséről.
Ld. még: PAJOR András = V, 1993. nov. 21. 5. p.
VÁRHELYI József = V, 1993. nov. 28. 3. p.


BUDAI Rózsa: Hiányzott egy nagy név. Emlékezik a Színházalapító Társaság elnöke, dr. Cholnoky Péter.
= VN, 1997. márc. 27. 7. p.


KISS Tamás: Színház: egyszerre két helyen? A veszprémi társulat igazgatója ajánlatot tett Szombathelynek és a megyének
= VN, 1997. júl. 12. 6. p.
Ld. még: ROZNÁR Gyöngyi = SaFó, 1997. 29. sz. 14. p.
Vándorfi László ajánlata a színházuk közös üzemeltetésére.


MAYER Judit: Az első regionális színház. Veszprém mellett Szombathelyé is a társulat. = MH, 1997. okt. 14. mell. III. p.


PAIS Szilvia: Napirenden a városi színház. = SaFó, 1998. 50. sz. 7. p.
Ld. még: VN, 1999. febr. 27. 1. p.
Az önkormányzat felbontja a szerződést a veszprémi Petőfi Színház társulatával.


PAIS Szilvia: Thalia szombathelyi kálváriája. = Népszab, 2000. jan. 19. 26. p.
Színházalapítási tervek az 1990-es évektől.


BARTÓK László: Kell egy színház Szombathely komédiakedvelő népének. = Vas megyei Vasárnap, 2000. 3. sz. 3. p.
Bartók László, a Színházalapító Társaság alelnöke nyilatkozik a színházalapítás lehetőségeiről.


BOGÁCSI Erzsébet: Van is színház, nincs is. Szombathelyen várnak az alapításra. = Népszab, 2001. okt. 12.
Dr. Németh Györgyi tanácsnok tájékoztatója.


ÖLBEI Lívia: A provinciában már megvolt. Civil fórum az állandó színházról. = VN, 2002. jún. 10. 7. p.
A Szövetség Szombathelyért jún. 7-én színházi fórumot rendezett.


ÖLBEI Lívia: Vigyázz, kész, színház? = VN, 2003. jan. 25. 6. p.
A Szombathelyi Színházbarátok Egyesületéről, a Pinceszínházról.


ÖLBEI Lívia: A kamaraszínpad mint közös nevező. = VN, 2003. márc. 25. 7. p.
Ld. még: HAITZMANN Ágnes = SaFó, 2003. 10. sz. 9. p.
Kamaraszínpadot alakítanak ki a közgyűlés döntése értelmében.


ÖLBEI Lívia: A színház él és élni akar: Dürrenmatt bemutató az átalakításra váró Kisfaludy utca 1-ben. = VN, 2004. febr. 20. 7. p.
A Pinceszínház tervezett kialakításáról.


PAIS Szilvia: Merjünk-e színházat álmodni? = Népszab, 2004. márc. 16. Nyugat-Dunántúl mell. II. p.
A város színházalapítási törekvéseiről.


ÖLBEI Lívia: Indul a színház? Háromszázmilliós központi támogatásra van szükség. = VN, 2004. szept. 21. 7. p.
A HEMO épületének tervezett hasznosításáról.


Szándéknyilatkozat a kamaraszínházról. = VN, 2005. okt. 28. 7. p.
Okt. 27-én elfogadta az önkormányzat a kamaraszínház megalapításáról szóló szándéknyilatkozatot.


ÖLBEI Lívia: Jövőre indulhat a kamaraszínház. A közgyűlés egyetértésben döntött. = VN, 2005. dec. 23. 5. p.
A Szombathelyi Színházbarátok Egyesületének rendelkezésére bocsátják a HEMO épületének egy részét.


ÖLBEI Lívia: A virág átnyújtása. Szombaton este megnyílt az Akacs Mihály utca 7-ben. = VN, 2006. ápr. 10. 7. p.
Ld. még: Haitzmann Ágnes = SaFó, 2006. 13. sz. 3. p.
Ápr. 8-án megnyílt a HEMO-ban.


ÖLBEI Lívia: Kiszolgálja a közönséget. = VN, 2006. szept. 8. 13. p.
Ld. még: SzM, 2006. 37. sz. 8. p.
Megalakult a Berzsenyi Színház.


ÖLBEI Lívia: Fölkerülni a Kamara Savaria dicsőségtáblájára. = VN, 2006. nov. 18. 5. p.
A kamaraszínház létrejöttének előzményeiről, az egyesület és a színház eddigi működésének fontosabb állomásairól.


Berzsenyi Színház a Hemóban. = SzM, 2007. 8. sz. 1. p.
Tervek, repertoár.


ÖLBEI Lívia: Ennél tisztább ügy nincs is. = VN, 2008. ápr. 5. 15. p.
Riport Endrődy Krisztiánnal, a Szombathelyi Színházbarátok Egyesületének egyik alapító tagjával az egyesület megalakulásáról,
a Kamara Savaria létrejöttéről.




és a



ÖLBEI Lívia: Ha egy színház beindul. = VN, 2007. ápr. 27. 1., 3. p.
Ld. még: SaFó, 2007. 16. sz. 6-7. p.
A szombathelyi önkormányzat üléséről, melyen Jordán Tamás felhatalmazást kapott a színház koncepciójának kidolgozására.


ÖLBEI Lívia: Bérletkampány csinnadrattával. Színházi beavatáson a kulturális élet szereplői. = VN, 2007. ápr. 28. 7. p.
Jordán Tamás elképzeléseiről.


GYÖRE Zoltán: Szombathelyi színházalapítók. = Népszab, 2007. máj. 29. 6. p.


SÁNDOR Zsuzsa: Színházcsinálók. Összefogás és kockázat. = 168 óra, 2007. 26. sz. 38-40. p.


Színházak a városban. = SaFó, 2007. 19. sz. 6. p.
A jelenleg működő színtársulatok számbavétele.


SZEMERE Katalin: Szombathelyre-igazítás. = Népszab, 2007. jún. 2. 10. p.


Egyhangúlag támogatta a közgyűlés a színház alapítását. = SzM, 2007. 23. sz. 3. p.


ÖLBEI Lívia: Vigyázz, színház! Dömötör Tamás nem csak rendezésre kapott felkérést. = VN, 2007. jún. 19. 7. p.
A Kamara Savaria történetéről is.


ERŐS D. Zoltán: Nem lesz közös a városi színház.= VN, 2007. júl. 14. 4. p.
A Vas Megyei Közgyűlés nem kíván alapítóként részt venni.


ÖLBEI Lívia: Megalapították. Nonprofit kft. formájában, egyelőre a HEMO épületében. = VN, 2007. szept. 28. 7. p.
Ld. még: TULOK Gabriella = SaFó, 2007. 33. [!32.] sz. 9. p.
SzM, 2007. 40. sz. 3. p.

GYÖRE Zoltán = Népszab, 2007. okt. 1. 6. p.
A szept. 27-i városi közgyűlésről, melyen megalapították a Weöres Sándor Színházat.


TAKÁCS Zoltán: Jordán Tamás csodára készül. = VVN, 2007. 39. sz. 13. p.
Interjú.


JORDÁN Tamás: Köszönöm, Szombathely! = VN, 2007. okt. 1. 7. p.


BÓTA Gábor: Hihetetlen hátszél. = MH, 2007. okt. 27. 24-25. p.
Interjú Jordán Tamással.


Elindulhat a színházépület felújítása. = SzM, 2007. 44. sz. 1. p.
A Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt. fennhatósága alá került a Helyőrségi Klub épülete.


GYÖRE Zoltán: Egymilliárd a kőszínháznak. = Népszab, 2008. jan. 10. 6. p.
Ld. még: SaFó, 2008. 1. sz. 4. p.
A kormány támogatásáról a kőszínház építésének előkészítésére.


KRILOV István - TÓTH Tímea: Térre épül a teátrum. = SaFó, 2008. 3. sz. 3. p.
A kőszínház lehetséges helyéről.


BÓTA Gábor: "Kitaposom a felújítást" = MH, 2008. márc. 22. 10. p.
Interjú Jordán Tamással.


ANGYAL László: A beruházás végső összege. 642 milliót költenek az ideiglenes játszóhelyre. = VN, 2008. máj. 21. 4. p.


ÖLBEI Lívia: Körbeölel és megváltoztat. = VN, 2008. jún. 21. 15. p.
Riport Jordán Tamással a HEMO tervezett átalakításáról.


ÖLBEI Lívia: A HEMO-ba most. A színház mégis beköltözik, átépítés 2009-ben. = VN, 2008. júl. 31. 7. p.


ÁBRAHÁM Ferenc: Színházépítés Szombathelyen. = Vasi Építész és Mérnök, 2008. 4-5. sz. 10-11. p.


Itt vannak, harcra készek! Bemutatkozott a Weöres Sándor Színház társulata. = SaFó, 2008. 32. sz. 9. p.
Ld. még: PAPP Cecília = SzM, 2008. 34. sz. 2. p.
Az aug. 24-i évadnyitó társulati ülésről a Megyeháza udvarán.


JORDÁN Tamás: A Weöres Sándor Színház bemutatkozik. = VN, 2008. okt. 25. 13-14. p.


A szombathelyi színtársulat. = VN, 2008. okt. 25. 17. p.
Fotók.


TULOK Gabriella: Tervek a színházhoz. = SaFó, 2008. 21. sz. 8. p.
A színházépület tervpályázatának kiírásáról.


Kőszínház. Szabadtéri agorával és zöld híddal. Kalmár Lászlóé a nyertes ötletpályázat.
= SaFó, 2008. 46. sz. 3. p.


SZEMERE Katalin: Álmodozások kora. = Népszab, 2008. dec. 3. 11. p.
A Weöres Sándor Színház működéséről, terveiről, repertoárjáról.


Startra kész a színház. = SaFó, 2008. 47. sz. 4. p.
Jordán Tamás sajtótájékoztatója a 2009. januárjában induló előadásokról.


Szombathelyi Weöres Sándor Színház új épülete. Összefoglaló tervpályázati felhívás.
= Vasi Építész és Mérnök, 2008. 6-7. sz. 2. p.


Mozgalmas évkezdés. Kiállítás, koncertek, beszélgetések a színházban. = SaFó, 2009. 1. sz. 7. p.
A Thea-tér létrejöttéről, programjáról.


SERF András: "Föltúrom a pályát, hogy jól érezzem magam". = HVG, 2009. 1.=1544. sz. 76-77. p.
Interjú Jordán Tamással.


GYÖRE Zoltán: Csúszik a szombathelyi színház építése. = Népszab, 2009. ápr. 7. 5. p.
A gazdasági válság miatt akár 10 évet is késhet a szombathelyi színház felépítése.


Költözik a színház. = Sa-Fó, 2009. 17. sz. 4. p.
Ld. még: SzM, 2010. 6. sz. 8. p.
A sajtótájékoztatóról.


ÖLBEI Lívia: Boldog és nehéz. A HEMO-ban kezdődik, az MMIK-ban ér véget. = VN, 2009. aug. 25. 3. p.
Évadnyitó társulati ülés.


TERSZTYÁNSZKY Krisztina: Ilyen lett volna? Megvan a nyertes pályázat az új színházépületre. = VN, 2009. nov. 25. 3. p.
Az új épületre kiírt kétfordulós építészeti és környezetrendezési tervpályázatról.


EGRESSY Zoltán-DÖMÖTÖR Tamás: 9700. Zenés időutazás két részben. Szombathely, 2009. 14 p.


NÉMETH Győző: 9700. Egressy Zoltán és Dömötör Tamás 9700 c. darabját átd. Barták Balázs, Kálmánchelyi Zoltán.
Szombathely, 2009. 27 p. Képregény.



WSSZ. Weöres Sándor Színház. Szerk. Barták Balázs. Szombathely, 2009. 48, [7] p.



Színház születik. A Weöres Sándor Színház első éve. A filmet kész. Czetin Gábor et al. Szombathely, 2009. DVD.



ANGYAL László: Egy agónia vége. = VN, 2010. jan. 30. 3. p.
Ld. még: TÓTH Katalin Lilla = SaFó, 2010. 3. sz. 7. p.
Eredményes a HEMO felújítására kiírt pályázat.


ÖLBEI Lívia: Győztes színház. Molnárra Miller, Anconára Berlin, Függöny...-re Naftalin. = VN, 2010. jún. 1. 7. p.
A 2009/2010-es évadról, a 2010/2011-es tervekről.


ÖLBEI Lívia: Madáchot Európának. Akacs Mihály utca: most már tényleg nem Hemo, hanem színház. = VN, 2010. okt. 22. 4. p.
A tervezett nyitóelőadásról.


Új korszakot nyit a színház. Összeáll. Ölbei Lívia. =VN, 2010. dec. 4. 11-12. p.



Az anyaggyűjtés lezárva: 2010. dec. 4-én


Rövidítések jegyzéke

MH = Magyar Hírlap
MN = Magyar Nemzet
Népszab = Népszabadság
Nym = Nyugatmagyarország
SaFó = Savaria Fórum
SzFÚ = Szombathelyi Friss Újság
SzM = Szombathelyi Maraton
SzÚ = Szombathelyi Újság
ÚM = Új Magyarország
V = Vasvármegye
VHHK = Vasi Honismereti és Helyrörténeti Közlemények
VmL = Vasmegyei Lapok
VmN = Vasmegyei Napló
VSz = Vasi Szemle
VÚ = Vasárnapi Újság
VVN = Vasárnapi Vas Népe