Szomoru időkben Szombathelyen tartotta székhelyét IV. Károly király, kit a trianoni békeszerződés bujdoklásra itélt. Népe utáni vágyódása hozta ide 1921 március 26-án a feltámadás ünnepének éjszakáján, Mikes János gróf adott neki szállást s másnap a fővárosba ment átvenni a főhatalmat. A felettünk gyámkodó nagyhatalmak tiltó közbelépése folytán azonban kénytelen volt 1921 április 5-én ujra visszatérni a bujdosás utjára.

Ám Szombathely város történelmében örökemlékezetüek leszek e napok:

Másik nevezetes dátum, melynek kapcsán szeretett városunk belekerül hazánk történelmébe. 1925 julius 28-án váratlanul egy antant ellenőrző bizottság érkezett Szombathelyre, egyenesen a vármegyeházára ment és minden utmutatás, kérdezősködés és jelentkezés nélkül rohamszerüen betört a Vármegyei Népgondozó és Hadisir felügyelőség második emeleti helyiségébe, hogy ott bizonyos vélt titkos természetü katonai iratok után kutasson.

Az alispán távollétében Vidos Árpád főjegyző tiltakozott ezen önkényes eljárás ellen. A missió tagjai ennek ellenére kutatni óhajtottak, mely kérelmüknek a főjegyző helyt nem adott, mert az illetékes hatóság engedélye nélkül ily indokolatlan házkutatásnak helye nem lehet. A bizottság nem tágitott, a főjegyző nem engedett, eközben eltelt a délután s beállt az éj, melyet a bizottság a vármegyeházán töltött, ugyanigy a vármegye főjegyzője és központi tisztikara. Az éjszaka folyamán váratlan esemény történt. A bizottsággal jött egyik altiszt erőszakkal behatolt a vármegyeházán levő magánlakások padlására, mely eseményt az ott szolgálatot teljesitő rendőr nyomban jelentette a főjegyzőnek. Ez a legerélyesebben tiltakozott ezen ujbóli sérelmes fellépés ellen és elégtételt követelt. Minthogy azonban azt nem kapta meg, kijelentette, hogy ily körülmények között a missió tagjaival nem tárgyalhat, helyettesét meg fogja nevezni. Ez Jánossy Gábor vármegyei árvaszékei elnök volt. Jánossy ugyanoly eréllyel védte a vármegye önkormányzati jogát mint Vidos. A házkutatás foganatositásához ő sem járult hozzá.

Szerdán dél felé még mindig tartott a vármegyeházának mondhatni megszállása, mikor a városban hire ment a dolognak. Percek alatt általános felháborodás rázta fel az emberek lelkét. A legnagyobb izgatottsággal ujságolták egymásnak az antant-missió indokolatlan eljárását és jogtalan fellépését. Izgatott emberek szaladtak felindultan, magukból kikelve az ősi vármegyeháza felé és pillanatok alatt ezrekre menő elkeseredett és izgalomtól fütött embertömeg verődött össze a megyeháza előtt. A tömeg először csendesen viselkedett, később azonban nyugtalankodni kezdett s a porig alázott nemzeti önérzet elkeseredett felkiáltásokban tört ki.

A rendőrség csititani, majd oszlatni kezdte a tömeget, azonban mind hiába. Egyszerre csak elhangzott a kiáltás: "gyerünk, nézzünk szemközt velük!" - és mint a zugó áradat törte át a felizgatott nép a hatalmas rendőrkordont, felnyomult az emeletekre s hatalmas erővel döngetni kezdte az ajtókat, melyeket a megriadt bizottság hirtelen magára zárt. A folyosók és az udvar tele emberrel, kint az utca tarkállott a tüntető férfiak, nők, gyermekek seregétől, akik elkeseredve kiáltották:

- Mindenünket elvették, az önérzetünket, a becsületünket nem hagyjuk!

A helyzet egyre veszélyesebb lett, a zaj fülsiketitő, mignem az egyik rendőrtiszt egy pillanatra csendet teremtett és megkérdezte:

- Mit akarnak a bizottságtól?

- Azt, hogy menjenek el innen - zugta ezer torok!

A rendőrtiszt pár perc mulva visszatért és kihirdette:

- A missió megfontolási időt kér - és csititotta, rendre intette a tömeget.

Szombathely népe tüntet a titkos Iratok után kutató antantmisszió ellen - Az erkélyen Vidos Árpád várm. főjegyző beszél

Akadtak megfontoltabbak, akik kiadták a jelszót:

- Gyerünk le tiz percre az udvarra, hadd vonuljanak el nyugodtan! Igy is lett.

Ám odafenn a bizottság tagjai késlekedtek, a tömeg türelmet vesztve ujabb rohamot intézett az emeletek ellen, mignem arra a megnyugtató kijelentésre, hogy a missió tiz perc mulva elvonul, a tömeg levonult s a vármegyeház előtt foglalt helyet.

Ekkor megjelentek az erkélyen a vármegye jelenvolt vezetői s előbb Vidos Árpád, majd Jánossy Gábor beszélt a néphez, tájékoztatták a helyzetről, jelezvén, hogy kötelességeik tudatában vannak s kérték, hogy rendben oszoljon széjjel.

A tömeg megcsendesedett, de mintha őrt állana, egy lélek sem mozdult. A 6-7000-re felszaporodott tömegben képviselve volt minden osztály: tisztviselők, magasrangu előkelő uriemberek, uriasszonyok, egyszerü gyári munkások, aratásból hazaszaladt gazdasági munkások, vasutasok, postások, iparosok, mig odafenn az elbujtatott bizottság szorongott halálos félelmek között. A karhatalom megerősitésére katonaság érkezett. De még mielőtt oda érkezett és akcióba léphetett volna, a tömeg egy elszánt töredéke még egyszer behatolt a megyeházára, honnan a megerősitett karhatalom - ujból érkezett katonaság - kiszoritotta.

A 30 óra óta nehéz körülmények között volt bizottság végre rászánta magját, hogy a katonaság sorfala közt elvonul. Kinyiltak a megyeház kapui, a rendőrök és katonák sorfalai közt kilépő missió megdöbbenten áll egy pár pillanatig, majd a feltörő népharagtól halottraváltan ismét visszavonul. Autót kértek. Nem akadt se kocsi, se autó, amely kivigye őket. Végre három bérkocsit keritettek s ezek szállitották ki őket a Kovács-szállóig, majd este a vasutig, ahol sikerült nekik este 11 órakor elutazni. A tüntető nép végig kisérte őket az uton, az állomás előtt is kitartott mindaddig, mig a vonat el nem indult s pillanatra sem hagyta nyugodni a missió tagjait.

Ezek megemlegetik a Magyarok Istenét!

Szombathely népe megmutatta, hogy mi a magyar becsület, az ország és a becsületes világ szimpátiája felénk fordult.

A harcnak komolyabb sebesültje is volt, az egyik kődarab, melyet a missió tagjainak szántak, bezuzta Tallián János rendőrfelügyelő fejét, akit elboritott a vér.

Az esetnek diplomáciai következménye nem lett, mert hiszen nyilvánvaló volt, hogy a bizottság nem a törvényes keretek közt gyakorolta jogát. Az összekötő tiszt nehéz szerepét Sibrik Miklós vitte, aki nehéz körülmények közt hiven teljesitette kötelességét.