Szombathely városa ősrégi város, melynek rögeihez több ezer esztendő emléke füződik. Előnyös fekvését, egészséges éghajlatát az őskorszak embere is ismerte és az emberöltők hosszu során keresztül lakta területét, emlékül hagyván hátra küzdelmes életének néma tanuit: az egyszerü kő- és csontszerszámokat, melyekkel izzasztó munkáját végezte. A kőkorszakra következett réz és bronzkori müveltség is meghóditotta földjét és több évszázadra terjedő uralmával megnyitotta a történelmi idők hajnalát, melynek gyér világossága mellett már különféle kelta törzsek nyomaira akadhatunk. Az aratok, oroviskok és bajok egymásután telepednek meg a vidéken és örökös harcaik között csak alighogy észrevették a veszélyt, mely a világhóditó római birodalom részéről földjüket fenyegette, Kr. e. 34-ben Octavianus légiói, kevéssel utóbb. Kr. u. 8-ban Tiberius és Germánicus caesárok hadai szállották meg Pannoniát és teljes leigázása után provinciává tették. A mai Szombathely területén, mint a dunamenti erőditésekhez vezető római utak találkozó pontján állomáshelyet - statiót - szerveztek, mely később Tib. Claudius caesar alatt colonia rangra emelkedvén, a letelepitett Claudius-nemzetség neve után Colonida Claudia Sabaria-nak neveztetett el. A colonia hatalmas arányokban emelkedett az egyre erősbödő római civilizáció hatása alatt. Középpontja lett egy nagy területnek, majd meg négy századon keresztül fővárosa volt Felső-Pannoniának. Falai között székeltek a tartományi helytartók, a különféle politikai és vallási tisztviselők, területén ismételve megfordultak a légiók, magukkal hozván és terjesztvén a jobb izlést, melynek számos ránk maradt emléke hirdeti az egykori Sabaria fényét és nagy jelentőségét.
Gyönyörü idők voltak azok, amikor még élt és virágzott büszke Sabaria. Négy évszázad dicsősége idecsillámlik ma is e fényes multból s bár a népvándorlási idők rettenetes vihara s egy állitólagos földrengés a föld alá süllyesztette a caesarok uralmának minden szépségét, a tudományszomjas utód felkaparta a földből a régi dicsőség emlékeit és olyva belőlük.
Kik járták a nagy caesarok közül városunk utjait?
Látta Sabaria földje Augustust, a felséges caesart, járt itt Marcus Antonius, Septimius Severust meg éppen itt kiáltották ki caesarrá, itt uralkodott Constantius Chlorus, sőt Nagy Constantin császár is tartózkodott a városban, amikor seregét győzelemre vezette a sarmaták ellen. Az apostata Julianus is szivta Sabaria levegőjét, Valentinianus meg egyenesen Pannoniabeli származásu volt. És más hires római vezérek fordultak meg itt, mint a colonia vezetői s müvelték a város kulturáját.
A föld gyomrából rengeteg római emlék került elő s ma is, ha épitkezéseknél mélyebben mennek a föld alá, lépten-nyomon akadnak római épitkezések nyomaira.
Sabaria történetét Schoenwiesner István tárta fel legelőször a ránkmaradt emlékek alapján, ő azonban nem állott meg a római kori történetnél,hanem folytatta az 1790-es évekig. Az ő munkája egy egész gárdát nevett, melynek tagjai közül Bittnicz Lajos c. püspök, Farkas, Petrédy, Lipp Vilmos, Burány Gergely, Kuncz Adolf, Kárpáti Kelemen, Neogrády Gilbert, Vörös Imre, Lakner Endre, Varsányi János, Fettich Nándor, Nagy Lajos neveit ragadjuk ki.
A magyar Nemzeti Muzeum régiségtára őrzi a régi Sabaria némán beszélő emlékeit, melyeket József nádor és herceg Batthiány Fülöp ajándékoztak a muzeumnak.
Nem lévén fény árnyék nélkül, a római dicsőséget sötét szinnel festik át a keresztényüldözések. Szent Quirinus, Szent Rutilus és több társa szenvedtek vértanuságot hitök miatt. A most csendesen folydogáló Gyöngyös patak lehetne néma tanuja, miként fullasztották vizébe a szent püspököket, akik a pogány isteneknek nem akartak áldozattétellel szolgálni.
A római világ ezenkivül még adott nekünk valamit, amire mindenkoron hiven fogadkozva emlékezünk: egy szent püspök csontjai pihennek e város falai között: Szent Mártont szülte e föld, kinek dicső alakja sötét századok fénytelen homályából idecsillámlik s apostoli utján vakitó sugárözön kiséri. Szombathely legnagyobb szülöttje ő, kinek hamvai Szily János templomában nyugosznak.
Egykoru irók szerint:
"Nagy Constantinus uralkodása idejében született Sabáriában az apostoli buzgalma által világhirüvé vált Szent Márton toursi püspök, 316-ban született Márton Savaria városában, ahol atyja mint veterán telepedett le. Gyermekéveit itt töltötte s minthogy már ekkor nagy hajlamot mutatott a keresztény hit felvételére, atyja az áttérést megakadályozandó, Páviába küldte őt, hol tizenhat éves koráig nevelkedett.
Nagy Constantinus rendelete szerint a veteránok fiai 16 éves korukban a katonasághoz állittattak, igy lett Szent Márton is kedve ellenére, de atyjától is erőltetve katonává és szolgált huszonnégy éven át, vagyis 356-ig, amikor elbocsáttatott. Katonáskodása után egyideig Hilárius poitiersi püspöknél volt, csakhamar azonban elhagyta Galliát és Savariába jött, hogy ittlévő szülőit a keresztény hitre téritse. Anyját sikerült is megtériteni, de atyja megmaradt a pogány vallásban.
Szent Márton hazaérkezésekor Savaria összes papsága az arianusi tévhitet követte, Márton a papoktól a legdurvább üldöztetéseket szenvedte, sőt ki is utasittatott a városból. Itáliába, majd Galliába ment, ahol Poitiers közelében zárdába vonult s tizenhárom évet szent életben és jótékonyságban töltött. 374-ben az összes keresztény hivek lelkesedéssel hivták meg a toursi püspökségre s mint ilyen tágasabb körre terjeszté ki áldásos tevékenységét, melyet 401-ben bekövetkezett halála szüntetett meg".
És ott temették el Savaria nagy fiát a toursi idegenben s ott aludta békességes álmát másfélezer éven keresztül, mignem a hálás utókor el nem zarándokolt porlandó csontjaihoz s haza nem hozta a szülői földre.
1913-tól kezdve itt pihennek Szent Márton püspök hamvai a székesegyházban, Szent Márton oltárán, diszes ereklyetartóban. Fölötte oltárkép: a szent püspök halottat támaszt fel.
És a föld, melyen született, Szent Márton nevét viseli s a kut, melynek vizében anyját megkeresztelte, itt áll még ma is a régesrég letünt idők élő emlékeképen.
*
Sabaria napjai azonban meg vannak számlálva. A keletről előretörő népvándorlási hordák nagy erővel döngetik Róma kapuit s Pannónia, mely a nagy birodalom szélső provinciája volt, csakhamar a barbár népek birtoka lőn. Itt járt Attila, az Isten ostora, vitéz hunjaival maga előtt hajtvan a quádokat és szármátákat, nyomukban a keleti góthok és longobardok. Az érzéketlen barbárhordák vadsága nem ismer kiméletet, a virágzása csucspontján álló Sabária hatalmas épületei rombadőlnek, müvelt lakóit szétriasztja a rémület s az egykor virágzó város kietlen pusztává változik. Sabaria egykori képe szomoru sivárság. Megrengett a föld fölötte is, alatta is és a római szép dicsőséges világ egycsapásra eltünt. A vándor avarok és frankok már sivár világot találtak itt és a salzburgi érsek is egy elpusztult birtokot kapott "Stein am Anger" képében Arnulf frank királytól.
A 900-s esztendőkben már a szilaj magyarok lovainak patkója járja a pannon földeket és Sabária is magyar várossá - Szombathellyé lesz. Felépül a kis magyar falu a Gyöngyös és Perént vizek között, hullámos sikságon, mellyet éjszaknyugat felé a kőszegi és rohonci hegyek, nyugat és dél felé kisebb dombsorok határolnak. A város nyugati oldalán alacsony dombhát huzódik el, mely szőllőkkel van beültetve.
A salzburgi érsekség joghatósága már első királyunk, Szent István alatt megszünt és a város a győri püspöki megyébe osztva, a győri püspökök kegyurasága alá került, akik második székvárosuknak tekintették Szombathelyt, gyakran megfordultak szombathelyi várukban és szabadalmi leveleikkel ismételten megerősitették a polgárság jogait és kiváltságait. A város fejlődésének a századok folyamán ismételt csapások állták utját. Érzékeny károkat szenvedett az Aba Samu és Henrik között folyt harcok idejében, 1241-ben a pusztitó tatárok majdnem földig lerombolták, szintere volt a Cilleyek és I. Ulászló, az osztrák Miksa és II. Ulászló között vivott harcoknak, átszenvedte a Bocskay-felkelést, látta és szomoruan emlegette az át-átvonuló török csapatokat és nyolc éven türte a kurucok és labancok sanyargatásait. És mintha ennyi baj sem lett volna elég, a telhetetlen végzet 1710-ben a városra még az irtózatos fekete halált is ráküldte, mely féléven keresztül végzett öldökléseivel s a várost majdnem teljesen néptelenné tette. A gazdátlanná lett javak a szomszéd németségből bevándorolt idegenek kezeibe kerültek, akik számuknál, vagyoni tulsulyuknál fogva a benszülöttek fölé kerekedtek és az eredetileg tősgyökeres magyar várost szinte egészen elnémetesitették. - Ennyi és ily sokféle csapással sujtva Szombathely nem haladhatott előre a fejlődés utján és még a mult század végén alig mutat városi jelleget. Öt silány és rendetlen uccájával, ötkapus bástyafalával és alig kétezerre rugó népességével inkább csak faluszámba vehető. Középpontján emelkedett a bástyával védett püspöki vár, keleti oldalán; a mai Széchenyi-téren; és a főtéren; az akkor még fennállt fogadalmi kápolna körül, iszapos tavak büzölögtek. A cseréppel fedett és kéményes házak igazi ritkaságok voltak. Lakói legnagyobbrészben földmivelők voltak, kereskedelemről alig lehet szó, az ipar még a helyi szükséglet fedezésére sem volt elég erős.
E vészes-viharos idők közepette fordult meg Szombathelyen Némethy Gergely, a vitéz Bocskay-generális, Ocskay László, a hires brigadéros, Vak Bottyán, Forgách Simon, Károlyi Sándor, a nótaismerte Balogh Ádám, Bezerédj és más nemes urak, ám ősapáinknak szerencséje volt Rabutint, Pálffyt és Heisztert, a gyülölt labancvezéreket is látni. S bár a lakosság sokat szenvedett ezen kor nagy harcaiban, bölcs vezetői mindenkor megmentették a várost az elpusztulástól. És dicséretére legyen mondva apáinknak: a magyar szabadságért vivott szent tusakodásokban mindig a hazafias állásponton voltak.
A nehéz idők istenfélő életre intik a népet: a város tanácsa ünnepet rendel, a henyeséget, dologtalanságot, iszákosságot, dorbézolást büntetik, az utcán pipázók pipáit eltörik, az árdrágitókat, hamispénzgyártókat felelősségre vonják, mind oly intézkedések, melyek amellett tanuskodnak, hogy Szombathely város vezetése jó kezekben volt.
1578-ban a vármegye Vasvárról Szombathelyre költözött a káptalannal együtt. A nép lelki ügyeit - mint fentebb irva vagyon - a győri püspökök gondozták, amelyért tized és dézsma járt. Századokon keresztül tartott ez a gondoskodás, sokszor némi viszály keletkezett a győri püspök és a város között holmi jogok megsértése miatt, ám a viszályok mindig elsimultak. A 18-ik század vége felé azonban mindjobban sulyosodni kezdének a győri püspök adói s Szombathely város polgárságának szivében mindjobban erősödött az óhaj, vajha saját püspököt kaphatna e nemes város.
Igy következett el az 1770-ik esztendő április 27-ének nevezetes napja amikor előkelő vendég érkezett Szombathely városába.
A császár ...
Nagy Mária Terézia és Lothringeni Ferenc fia, ki apja halála után német császár, később anyja halála után Magyarország koronázatlan királya lett. Nagy táborozás volt Szombathely kerül s ez hozta a császárt Szombathelyre. A mostani püspöki vendéglő volt a szállása, hol másnap, az étkezés alkalmával a város birája Petrédy András, továbbá Kerkápoly József, Hajgató László, Eberl Mátyás, Holosovszky Ferenc tanácsosok és Szaniszló Ferenc városi jegyző teljesitettek szolgálatot.
Hogy mi történt az ebéd alkalmával, azt pontosan tudni nem, inkább csak sejteni lehet az egykori jegyzőkönyvi adatokból, melyek szerint a város hatósága a püspöki uriszéken szenvedett sérelmek hosszas és kegyelmes beszélgetés alkalmával szóval adta elő, majd később irásban terjesztette be a császárhoz. Mik lehettek ezek a sérelmek? A Győrbe szállitandó nagy adók; a város azon joga, hogy plébánosát maga választhassa meg, nem respektáltatik s egyéb kérdések, mik a város és a győri püspök között viszálykodásra adtak alkalmat.
A császár kegyelmes volt, meghallgatta a panaszokat s megigérte azoknak orvoslását. Még aznap tovább utazott s mihelyt Bécsbe érkezett, nem feledkezett meg az ő "szegén Sabaria városának" sérelmekről, hanem hiven előadta azokat felséges anyjának. S a császári protektor szavának meg is lett a foganatja, Mária Terézia királynő lelkében megfogamzott a dicséretes elhatározás: - Elküldöm az én püspökömet az én szegény Sabariabeli népemnek!