Rózsa Béla (1936. 08. 16. – 1985. 08. 27.) könyvtáros, magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, filológus. 24 éven át volt a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár munkatársa. Dolgozott a nyilvános szolgálatban, a szétsugárzó tájékoztatásban, művelődéstörténeti forrásmunkák létrehozásában, olvasásnépszerűsítő kulturális rendezvények megvalósításában és a Vas megyei könyvtárhálózatok szakmai fórumának, A Vas Megyei Könyvtárközi Bizottság Értesítőjének (címváltozat 1976-tól: A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője) 1971-es indulásától kezdve aktív szerzőjeként, „arculatának kialakítójaként”, 1976-tól haláláig felelős szerkesztőjeként, melynek tartalmát szerzőként 19 írásával gazdagította. (Repertórium/Tilcsikné Pásztor, 1991.)
Petőmihályfán született 1936. augusztus 16-án, korán elhunyt kántor-tanító édesapjától és szeretve tisztelt édesanyjától kapott indíttatást az igényes életre. Szombathelyen, a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, de jeles eredménye ellenére nem vették fel az egyetem nappali tagozatára. 1955-ben a vasvári járási könyvtárban hálózatszervezést végző módszertani könyvtárosként kapott állást, 1961. október 26-tól felkéréssel került a megyei könyvtárba. Olvasószolgálati csoportvezetőként 1971. augusztus 31-ig tevékenykedett, majd az olvasószolgálattól független, tudományos munkatársi beosztást nyert, melyet 1978. július 31-ig töltött be. Ezt követően az 1969-ben folyóirattá alakult megyei szépirodalmi és kritikai orgánumhoz, az Életünkhöz hívták főszerkesztőhelyettesnek teljes állásba, ahol már könyvtári főfoglalkozása mellett is dolgozott szerkesztőként. Könyvtárunk iránti hűségét a Szombathelyen 1985. augusztus 27án bekövetkezett haláláig megtartotta, részfoglalkozású kollégaként szerkesztve könyvtár-szakmai folyóiratunkat. Az 1985-ös első szám még az ő nevét viseli.
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán levelező tagozaton 1963-ban szerzett diplomája átvételekor már könyvtáros volt. Életútjának ismeretében mégis azt mondhatjuk, hogy könyvtárosi pályafutásában mindkét tanult hivatását párhuzamosan gyakorolta összehasonlíthatatlanul széleskörű alkotói kompetenciával, filológiai igényességgel. Tevékenysége mély nyomot hagyott a megyei könyvtár szolgáltatási kultúrájában. Kutató, elemző munkát is végzett, rendszeresen publikált, bemutatta a megyébe érkező írókat, költőket, a vasi szépírók munkásságának feltárásával művelődéstörténeti forrásmunkák kerültek ki a keze alól. Konferenciákat, évfordulós megemlékezéseket szervezett, az olvasásnépszerűsítés változatos formáiban tevékenykedett, eminens szerepet játszott a könyves kultúra és a képzőművészet rokon területeinek közönség előtti bemutatásában. A megyei könyvtár új épületének átadását követően szervezett például csoportos ex libris kiállítást, bemutatta Kass János illusztrációit, Mészáros József és Hatos Csaba festőművészt, Dallos László fotóművészt, Németh Mihály szobrászművészt. Megismerhette a közönség Olcsai-Kiss Zoltán, Lesenyei Márta és Kiss Sándor kisplasztikáit. A meghívott írókról, képzőművészekről rendszeresen írt a Vas Népében, az Életünkben és az Értesítőben, ezek mellett számos könyvismertetése is gazdagította a helyi orgánumokat. Filológiai igényű irodalmár pályafutása az Életünk szerkesztőjeként, majd rovatvezetőjeként teljesedett ki. Az Országos Széchenyi Könyvtár Személyi Névtér adatbázisában a
„kritikus, szerkesztő, újságíró, könyvtáros” hivatás-megjelölést kapta. A forrásul hivatkozott életrajzi és irodalmi lexikonok számos, könyvtárosi munkakörben létrehozott önálló kötetét regisztrálják.
Biográfiájában könyvtári munkásságának sokszínűségét könyvtár-szakmai publikációi, valamint művelődés- és irodalomtörténeti alkotásainak szemléző bemutatásával tekintem át.
KÖNYVTÁRVILÁG
Könyvtárosként publikált a könyvtár második évkönyvében és két szakmai periodikumban, az Értesítőben és a Könyvtárosban. Témaválasztása a gyűjtemény, a szolgáltatásszervezés, a könyvtáros életutak, önálló kiadványok esetében pedig „vasi alkotók” kultuszának ápolása tárgyszavakkal jellemezhető.
GYŰJTEMÉNY
A korabeli megyei könyvtár Köztársaság téri épületében rendkívül szűkös körülmények között dolgoztak a munkatársak, a gyűjtemény raktárból való rendelkezésre bocsátása körülményesen zajlott. Az olvasói tájékozódást a szabadpolcos kölcsönzésre való áttérésig a kötetkatalógusok, a tematikus ajánló jegyzékek, a kiemelések és kiállítások segítették. Rózsa Béla ennek megfelelően csoportjának vezetése és a tájékoztatás mellett szerkesztett pl. diafilm katalógust, színműtári gyarapodási jegyzéket és számos ajánló bibliográfiát, úgymint barkácsolás, modellezés, rádiózás; vezetéstudomány iskolaigazgatóknak. Az irodalomkutatás módszereiről kutatóknak szánt segédletet adott közre. A városban zajló színházi előadásokhoz ill. a Savaria Napok ünnepi felvonulásához munkatársaival irodalmi kalauzokat készített. A fentiekkel a változatosságot igyekeztem érzékeltetni, részletesebb betekintést a nagyobb kutatást és szövegalkotást igénylő munkáiba szeretnék adni.
SZOLGÁLTATÁSSZERVEZÉS
Elemző tanulmányok
A felnőttek olvasószolgálatáról
Béla könyvtári tárgyú írásai közül kimagasló értéket képvisel terjedelmes tudományos nívójú publikációja az intézmény 1969-70-es évkönyvében. Kutató munkája eredményeként nem csupán látleletet kapunk a megyei könyvtár egy évtizednyi szolgáltatás-kultúrájáról, hanem annak társadalmi meghatározottságára is ráirányítja a figyelmet. Ma egyértelműen könyvtár- illetve tudásszociológiai szemléletmódnak tekinthetjük, hogy a könyvtárak működtetését és igénybevételét össztársadalmi folyamatok eredőjeként láttatta. Kiemelte, hogy a működési feltételek a mindenkori társadalmi-politikai gyakorlat függvényei, ugyanakkor „szolgáltatásaik eredményei a személyiség számára jórészt eszköz jellegűek, s ezen eszközök méltánylása, elismerése és értékelése kívül esik a könyvtárak lehetőségein… Az önművelésre való társadalmi indíttatás hiányát a könyvtárak erőfeszítései esetleg kényszerűen palástolhatják, de pótolni önerejükből nem tudják.” (Évkönyv ’69-70. 95-96. p.)
Az 1960-1969 közötti olvasószolgálati tevékenységet két okból vizsgálata.
Egyrészt ettől kezdve álltak rendelkezésre egybevethető idősoros adatok, másrészt ez idő tájt történt szakítás egy „meghaladott könyvtárpolitikai koncepcióval”. Vagyis kimondatlanul arról van szó, hogy az erőltetett „nevelő” funkció helyét lassan átvette a jelentkező igényekre épülő, irodalomnépszerűsítő és szolgáltató általános nyilvános könyvtári funkció bevezetése. Kiteljesedése az új székházban válhatott valóra, kielégítőbb tárgyi és személyi feltételek mellett.
A tanulmány fejezetei:
1. Bevezetés
1.1 A dolgozat tárgya, célkitűzése és módszere
1.2 Helyünk és feladataink Vas megye és Szombathely város könyvtári rendszerében
2. A tájékoztató munka
2.1 Közösségi kapcsolataink (intézményekkel, közvéleménnyel, olvasóinkkal, rendezvények, „Művészpresszó”)
2.2 Kísérletünk az aktív és passzív tájékoztatás megalapozására (ajánló bibliográfiák, állományfeltáró kiadványok, adatfeltárás és irodalomkutatás)
3. Olvasótáborunk szerkezete és növekedése
3.1 Férfiak és nők aránya
3.2 Beiratkozottak életkor szerint
3.3 A munka-jelleg szerinti társadalmi rétegek képviselete
3.4 Az olvasótábor struktúrája a lakóhely alapján
3.5 Az olvasók lemorzsolódásáról
4. Az olvasmányanyag átrétegződése
4.1 A könyvállomány, az olvasók száma és a forgalom összefüggései
4.2 A kölcsönzött irodalom tartalmi átrétegződése
4.3 Helybenolvasás
4.4 A könyvtárközi kölcsönzés
4.5 Rétegsoros kölcsönzési nyilvántartásunk és a munka-jelleg szerinti olvasói rétegek könyvtárhasználati szokásainak és olvasási kultúrájának jellemzése
A dolgozat leírja az olvasószolgálat 1960-as évekbeli működését, a gyakorolt szolgáltatásokat, a public relations alkalmazását, részletes adatsorokkal bemutatja az olvasótábort és a szolgáltatások igénybevételét. A szerző a dolgozat fő feladatának a gyűjtött adatok közzétételét tekintette, amelyet bárki értelmezhet, értékelhet. Mai olvasója elismeréssel adózik a könyvtár azon törekvésének, hogy a rendkívül szűkös körülmények közötti működés ellenére milyen nagyívű irodalom- és képzőművészet szervező teljesítményről adhattak számot. A tanulmány, kritikai minősítéssel, oldalakon keresztül sorolja a belső tárlókban a „kirakatban”, a más intézményekben kihelyezetten megvalósított kiállításokat, megemlékezéseket. Az irodalmi estekre és szakirodalmi ankétokra meghívott szerzők névsora ugyancsak impozáns, az „olvasási kultúra elmélyítése” szándékával szinte kivétel nélkül míves alkotók. Igazolják továbbá azt is, hogy a megyei könyvtár már az új székház 1970-es birtokba vétele előtt is több volt, mint kölcsönkönyvtár, partnerekkel együttműködve, mintegy hálózati kultúra-központként szervezte szolgáltatásait.
A tanulmány megbízhatóan rávilágít arra a szolgáltatási kultúrára, amelyet a gyűjtemény népszerűsítés és a tájékoztató tevékenység számos formája jellemzett. Tematikus ajánló bibliográfiák sora készült, 1968-ban nyomtatott formában megkezdték az irodalomajánlást az OKTV pályatételeihez, a szolgáltatás ma is él. Ebben az évben megjelent Rózsa Béla Bevezetés a kutatómunkába című útmutatója. (Bevezetés, 1968.) Az olvasószolgálat közreműködésével kötetkatalógus készült az időszaki kiadványokról, a pedagógiai irodalomról, továbbá a megyében elérhető szakfolyóiratokról. Személyes kérések alapján 1969-ben felfoghatatlanul sok, azaz 200 irodalomjegyzéket készítettek olyan témákban, amelyhez bibliográfiákat és egyéb könyvtári apparátusokat vettek igénybe. (Ebből később országos hatókörű központi szétsugárzó szolgáltatást épített ki könyvtárunk.)
A szerző kinyilvánított szándéka szerint az adatsorokhoz fűzött kommentárjai azt segítik, hogy megtörténhessen a korszerű könyvtári gondolkodással való szembesítés. Ennek érdekében „párhuzamokat” is beillesztett az elemzésbe, székesfehérvári és tatabányai adatokkal. Rózsa Béla forrásértékű tanulmánya nélkül nem írható meg a Berzsenyi Dániel Könyvtár története.
Vas megye irodalma
Megyén kurrens helyismereti bibliográfia és repertóriumából a megyei könyvtár szerkesztésében a közlés első 10 évében negyvenöt közlemény jelent meg a Vasi Szemle folyóiratban. Összesen 10.180 tételt adott közre az intézmény a vonatkozó könyvekből, tanulmányokból, cikkekből. Rózsa Béla az évforduló alkalmából értékelte a munkaközösség bibliográfiai teljesítményét, összevetette hasonló szolgáltatásokkal, kijelölte helyét a nemzeti szakbibliográfiák rendszerében és összegezte a hasznosítási tapasztalatokat. (Áttekintés, 1977/1.)
A megyére vonatkozó irodalom számbavétele az 1950-es évek második felében honosodott meg a megyei könyvtárak feladatkörében. Az országos szakpolitika a szegedi és a debreceni egyetemi könyvtárak példáját ajánlotta követésre az előkészítő tanácskozásokon, Szombathely jelentős szerepvállalásával. A Könyvtártudományi és Módszertani Központ a könyvtár igazgatóját, Takács Miklóst kérte fel módszertani kiadvány megírására, 1968-ban megjelent az Útmutató a helyismereti gyűjtemények kezeléshez és a helyismereti bibliográfiai munkához c. kötet. A vasi bibliográfiai műhely koncepciózusan kezdett hozzá a megye 1945 előtti életére vonatkozó forrásértékű közlemények retrospektív feltárásához. 1964-ben közreadták Krajevszky Gizella és Takács Miklós szerkesztésében a Vas megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1777-1963. című kiadványt, amely megalapozta az 1964. jan. 1-től megkezdett kurrens repertorizálást, az előfizetett periodikumok figyelésével.
A gondos előkészítő munkát követően, a valamennyi szervezeti egységre kiterjedő folyamatos sajtófigyeléssel kurrens helyismereti kartotékrendszer és fénylyukkártyás feltárás indult. Ebből a bibliográfiai halmazból válogatott kurrens bibliográfia és repertórium készült Vas megye irodalma címmel, Takács Miklós és Bánó Zsuzsa munkájaként. Az első összeállítás a Vasi Szemle 1965. 1. számában jelent meg, befogadása a folyóirat szerkesztőségének érdeme.
Kollégánk nagyívű tanulmányában Sopron elsőségének adózva, ám kritikai szemlélettel mutatta be a háborús évek veszteségeit csak részlegesen pótolni képes úttörő vállalkozást, amelynek „hátterében nem könyvtár állott.” Az 1937ben indult Sopron bibliográfiája című kurrens helyismereti könyvészetet a folyóirat munkatársai készítették a Soproni Szemle számára.
Rózsa Béla tanulmányának nagy érdeme, hogy a Vas megyei szolgáltatás fogadtatásának számbavételével betekintést nyújtott a szaksajtó és a célzott felhasználók véleményébe is. A recenzensek elismerő méltatásai mellett. (Berza László: „a kiadvány feltétlenül példa”; Péter László: „kitűnő példa”; Bényei
Miklós: „kimagasló érték”) eltörpül az a néhány észrevétel, amelyet a szerkesztés és a használhatóság tekintetében tömörítvényeiben megemlít. Az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központjának a kurrens nemzeti szakbibliográfiákról készített elemzésébe Fügedi Péterné a Vas megye irodalmát, a helyismereti műfaj „egyetlen teljes jogú képviselőjeként” vette fel. (Uo. 150. p.)
A használói fogadtatásról kismintás kérdőíves vizsgálattal gyűjtöttek adatokat. A bibliográfiai szolgáltatás ismertségét kutatóhelyek és magánszemélyek is meggyőzően visszaigazolták. A válaszadók fele rendszeresen használt munkaeszköznek minősítette. A szakmai felhasználás mellett a „böngésző” betekintést is többen gyakorolták, mintegy általános tájékozódási lehetőségként. A válogatásra és a szerkesztésre, mutatókra vonatkozó megjegyzésekre olyan érdemi válaszokat adott az elemzés, amelyek a történeti kutatást, illetve a kurrens tájékozódást szolgáló cél mentén egymással ütköző elvárásokra hívta fel a figyelmet. A tanulmány valamennyi esetben, ahogy a bővítésre vonatkozó javaslatoknál ugyancsak, bibliográfia-elméleti alapokon, a preferált használati módok és a rendelkezésre álló erőforrások mentén kimerítő válaszokat adott, az intézmény számára pedig ajánlásokat fogalmazott meg a jövőre vonatkozóan.
KÖNYVTÁROS ÉLETUTAK
BAKÓ JÓZSEF
A szombathelyi politikai fogházat is megjárt nemescsói születésű Bakó József
(1896-1962) „költő és néptanító” munkásságáról a Könyvtáros című országos szakmai lap Könyvtárosok és bibliográfusok rovatában írt munkatársunk. Életútját, amely az Országgyűlési Könyvtárig vezetett, példaadónak tekintette, mint írja, „a nép sorsán segíteni akaró tehetség küldetéstudata és a könyv valóságformáló szerepébe vetett hit” tette a könyvtároshivatás példaképévé. (Bakó, 1972/6. 346. p.) A közreadott portréból sugárzik az alkotóhoz fűződő szimpátia.
A félárva, gyenge testalkatú „csirízkeverő kisinas” a munkásszakszervezeteknél talált támogatásra, a zalaegerszegi szakegyleti könyvtár gondozásával sorsfordító feladatot kapott. Fáradhatatlanul olvasott, mecénásai támogatásával elvégezte a polgári iskolát, majd a tanítóképzőt. Életrajzi regényt, verseket írt és „a nép sorsán való emelés” szándékával agitált a munkásmozgalom mellett.
Szombathelyi pártfogói először 1927-ben szerepeltették irodalmi esteken. Pável Ágoston, a Kultúregyesület könyvtárigazgatója pálya- és költőtársának ismerte el. Portréírója gazdagon idézett irodalmi munkásságából (Följebb a kaptafánál,
1967), Árva kalász, 1927)) és levelezéséből, hangsúlyozva, hogy hősei a könyv és könyvtár szerepében bízva várták a szegények életének jobbra fordulását. A könyvtárügy fáradhatatlan munkásának könyvtárakhoz fűződő kapcsolatát az Értesítőben (1971), irodalmi indulását és kultúregyesületi kapcsolatait az Életünk (1972) folyóiratban hosszabb tanulmányban tekintette át Rózsa Béla.
PÁVEL ÁGOSTON
Kollégánk 1971-ben, egy tudományos emlékülés kapcsán publikált dr. Pável Ágostonról, a „diadalmas munka emberéről” az Értesítő hasábjain. Bizonyára mindkét alkotó szellem iránti tiszteletből emelte Weöres Sándor méltatását írásának címébe, a könyvtári emlékkiállítás alkalmából, Pável születésének 85. halálának 25. évfordulója ünnepi eseményeinek sorában. Az emlékülés arra kereste a választ, hogy hol van a polihisztor Pável Ágoston helye az általa művelt tudományokban és az irodalomtörténetben? Béla nem csupán az általamegtervezett és megalkotott kiállításról emlékezett meg, hanem annak lényegi tartalmát maradandóan is közreadta ebben a szövegkorpuszban. A tablók tematikáját leírva kalauzolta végig az olvasót az életművön. Úgy látta, hogy a vashidegkuti/cankovai szülői ház és az édesanya szlovének által is tisztelt Mátyásmeséi alapozták meg a két nép „rokon-közeliség”-ének felismerését. „ez az élmény intonálta tudományos tevékenységének fő témáját, s ebben az odafigyelésben kereshetjük költői érzékenységének első jeleit is.” (A diadalmas, 1971/2. 33. p.)
Felidézte a nehéz pályakezdést, a rokkantsági segédszolgálatot, az 1919-es magatartása miatti mellőzéseket, majd 1920 tavaszától a Szombathelyen elnyert középiskolai tanársággal megélt önmagára találást és kiteljesedést. Óravázlataival, tankönyvbírálataival, szaktanulmányaival indította ezt az időszakot, melynek koronája lett a Kultúregyesület múzeuma és könyvtára élén végzett tevékenysége, a Vasi Szemle (1940-től Dunántúli Szemle) létrehozása. Bemutatta szlovén nyelvészeti alapvetését és a délszláv irodalom megismertetésében kifejtett hagyatékának reprezentáns darabjait, Ivan Cankar
(1876-1918) szlovén író, költő és France Preseren (1800-1849) szlovén költő műveinek fordításait, továbbá néprajztudományi eredményeit.
Költői és műfordítói tevékenységét, kapcsolatait Illyés Gyula, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond nevével fémjelezte. Ugyanakkor a szellemi köréből indult alkotók is helyet kaptak: Bakó József, Bárdosi Németh János, Gazdag Erzsi, Weöres Sándor. Írását az emlékülés előadásainak tartalmi ismertetésével és címadására reflektálva zárta: „Pável Ágoston alakja a provincializmusba taszított, de onnan önerejével kiemelkedő alkotó példájaként áll előttünk. Sokat kell még tanulnunk tőle, nehogy hívei és utódai, mi: a közvetlen örökösök rekesszük őt vissza oda, ahonnan a „diadalmas munka embere” felmagasodott.”
(Uo. 39. p)
1976-ban Pável születésének 90. és halál 30. évfordulója alkalmából ismét emlékülésről tudósított Rózsa Béla. Az elhangzott előadások tartalmi ismertetése mellett lajstromba szedte mindazokat a történéseket, amelyeket a páveli örökség folytatói – Vasi Szemle, Tanárképző Főiskola, Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár – Szlovénia bevonásával 1949 óta megcselekedtek. Munkásságának teljeskörű bemutatására, emlékének ápolására törekedtek és egyúttal tisztelegtek az értékes, sokoldalú szellemi örökség előtt. Nyilvánosságot kapott azt is, hogy Vas Megye Tanácsa az ünnepelt „válogatott tanulmányai és cikkei gyűjteményének közzétételével szolgálja azt a célt, hogy Pável Ágoston példás és rangos életműve, annak eszmeisége a mát és a jövőt is gazdagítsa.” (Emlékezés, 1976/1-2. 62. p.) A kötet bemutatására a portré későbbi fejezetében visszatérek.
KUNTÁR LAJOS
Béla 1980-ban jelentkezett újra egy vasi könyvtáros életútjának bemutatásával a Könyvtárosban. A Könyvtáros sorsok – könyvtáros pályák sorozatban a bölcsészdoktor Kuntár Lajost (1914-2005), mint „érdemdús könyvtárost” kérdezi. Interjúját olvasva feltűnik az adatgazdagságra és pontosságra való törekvés, kérdései alapos felkészülésről, pályaismeretről és szimpátiáról tanúskodnak. Hosszú időn át ismerték egymást, a könyvtáron kívül az Életünk kapcsán is munkatársak voltak. Úgy vélem, Kuntár Lajost 1978-as nyugdíjba vonulása alkalmából tisztelte meg Rózsa Béla a Vas megye könyvtárügyében, közművelődésében és művelődéstörténetében egész életén át, több intézményben dolgozó, köztiszteletnek örvendő alkotóként, a forrásértékű beszélgetés közreadásával. A messzi múltból felidézett emlékekkel, a sokoldalú pályaívet és a személyiséget is élethűen megmutató interjú izgalmas olvasmány. (A közéletiség, 1980/12.)
IRODALMI, FILOLÓGIA MUNKÁSSÁGA A KÖNYVTÁRBAN
ÖNÁLLÓ KÖTETEK SZERKESZTŐJE
Béla kiváló elméleti felkészültségével, esztétikai érzékenységével, igényes szerkesztői munkájával könyvtári munkaköreiben is meghatározó szereplője volt a Vas megyei irodalomtörténeti kultusz- és értékteremtésnek, a könyvtár és Szombathely város, valamint Vas Megye Tanácsa könyvkiadói tevékenységének.
Berzsenyi Dániel költő (1776-1836), 1956 óta könyvtárunk névadója, irodalmi hagyatékának ápolása generációkon átívelő tradíció könyvtárunkban.
Nyilvánvaló intézményvezetői támogatással ezek megalapozásában fundamentális szerepet játszott Rózsa Béla. Emléknap, tudományos konferencia, a Berzsenyi-kutatás eredményeit közlő tanulmánykötet, költők tisztelgő verses emlékezésének közreadása az ő hozzáértését dicséri.
A költő születésének 195. évfordulója alkalmából Szombathelyen és Egyházashetyén is ünnepi megemlékezések zajlottak a megyei könyvtár közreműködésével, az igényes események Rózsa Béla körültekintő tájékozottságát és szervező munkáját igazolják. 1970-ben a Celldömölki Járási Tanács, az Egyházashetyei Községi Tanács, és a Berzsenyi nevét viselő mezőgazdasági termelőszövetkezettel együttműködve valósult meg a tudományos emlékülés és szoboravató ünnepség. A Berzsenyi-kutatás elismert tudósai tartottak előadásokat, majd Rózsa Béla szerkesztésében konferencia-kötet jelent meg Berzsenyi a Kemenesalján címmel, Merényi Oszkár, Vargha Balázs és Novák József kutatásairól, értelmezéseiről. (1971) Szombathelyen a TIT és a Zeneiskola partnerségével jött létre az emlékülés. Irodalomtörténeti előadások méltatták Berzsenyi költészetét és Vas megyei kultuszát. Megkoszorúzták szobrát, este Keresztury Dezső előadását követően irodalmi és zenei műsor tisztelgett a költő munkássága előtt. Meghívott előadóművészek léptek fel: Csernus Mariann, Bodor Tibor és Kovács P. József. (Berzsenyi emléknap, 1971.)
Berzsenyi Dániel születésének 200. évfordulójára reprezentatív programokkal készült a könyvtár. Közülük a kultuszápolás ritka-unikális produktumát szeretném kiemelni. Erre az alkalomra jelent meg 1976-ben 100 példányban a Tiszteletadás Berzsenyi Dánielnek című mappa, Rózsa Béla előkészítésében és szerkesztésében. Könyvtárunk írói levelezés gyűjteménye néhány felkért író válaszában felvillantja az ügyintéző és bizonyosan spiritusz rektor kollégánk tiszteletteljes kapcsolódását az ünnepelthez és az emlékezésre felkért költőtársakhoz. (Regiszter, Merklin, 2009.) Az emlékező, tisztelgő költők kézírásával, sajátosan kalligrafált betűikkel lejegyzett, Berzsenyi szellemiségét megidéző verssorokhoz az alábbi ajánlást olvashatjuk: „A költő születésének 200. évfordulóján nyújtja át – Bárdosi Németh János, Fodor András, Hajnal Anna,
Hajnal Gábor, Jánosy István, Kalász Márton, Káldi János, Keresztury Dezső,
Kutas Kálmán, Mátyás Ferenc, Nagy István, Cs., Nagy László, Rónay György, Takáts Gyula, Vas István, Veress Miklós, Weöres Sándor lekötelező előzékenységéből – a névadójáról írott versek hasonmásait a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár.”
A könyvtári emlékezet őrzi továbbá, hogy Bélára, közreadói képviselőként, sok feladat hárult az évforduló alkalmából Somogy és Vas megye közös kiadásában 1976-ban Merényi Oszkár szerkesztésében megjelent, Martyn Ferenc által illusztrált Berzsenyi emlékkönyv létrejöttében is.
Bárdosi Németh János (1902-1981) Szombathely és Pécs irodalmi életének meghatározó alkotója volt. Szülővárosa 1975-ben adta ki Utak és útitársak című, 1923-1973 közötti publikációiból személyesen válogatott gyűjteményes kötetét. A Berzsenyi Könyvtárban tartott könyvpremieren Paku Imre (1910-1975) irodalomtörténész lírai hevülettel méltatta a szerző életútját, és a kötet küldetését. (Vö. Életünk, 1975/3.) Rámutatva az Irott Kő folyóirat és a Faludi Ferenc Irodalmi
Társaság által teremtett pezsgő irodalmi életre, az „alsóbb néprétegek” iránti érzékenységére, és lelkiismeretet ébresztő szándékára, melynek eredményeként a meghívott irodalmi nagyságokat „tágra nyílt szemekkel hallgatta” a közönség. Bizonyságul annak, hogy „Pável és Bárdosi Németh szívós akarata, következetes ténykedése, áttekintő szervező munkája egyszerre bizonyult helyi és országos eseménynek, elmemozdító, eszméltető példázatnak.” (Paku, 1975. 272. p.)
A kötet bemutatása azonban Rózsa Béla értéknövelő hozzájárulásának méltatása nélkül nem lenne teljes. Jegyzetapparátusa a könyvtárosi és irodalmári pontosság mintapéldája. A szövegkorpusz fő- és alfejezeteit követve közli a gyűjteménybe beválogatott írások első megjelenésének bibliográfiai adatait. Ezt követően a Bárdosi által tárgyul választott szerzőkre és hivatkozott műveikre, életeseményeikre vonatkozó források, továbbá a róluk szóló irodalom bőséges kínálatát tárja az olvasók elé. Kollégánk műfajteremtéssel írt és szerkesztett egy biográfiai és bibliográfiai fejezetet:Adatok a visszaemlékezésekben és a tanulmányokban megemlített azon vasi szerzőkről, akik a magyar irodalmi lexikonban nem szerepelnek címmel. Ebből 17 szerző rövid portréját ismerhetjük meg, megjelent műveik, publikációs orgánumuk felsorolásával és vonatkozó irodalommal. A BDK gyűjteményben található unikális kéziratok esetében a lelőhelyet is közli. Hatalmas gyűjtőmunkával, izgalmas vasi irodalmi lexikon született. Érdekes rálátást adva az Irott Kő és a Dunántúli Szemle/Vasi Szemle, továbbá az Életünk sokszínű tartalmaira is. Paku Imre megfogalmazásában egykori munkatársunk „keze nyomán, ezekkel a jegyzetekkel vált a kötet filológiai jellegűvé. Rózsa Béla szinte e kötet belső munkatársának tekintendő.” (Uo. 276. p.)
Rózsa Béla Paku Imre váratlan, a szombathelyi könyvbemutató után nyolc nappal bekövetkezett halálakor tiszteletteljes méltatást adott közre az Életünk folyóiratban. A lapban is publikáló, egyetemi tanszéken nem dolgozó irodalomtörténész munkássága példaadó volt számára. Dicsérte kitűnő ítélőképességre valló kritikáit, világos logikájú tanulmányait, és azt, hogy „az eleven irodalmi élet posztjain állott mindig. Nemzedékeket tanított az emberi és filológiai igényesség és tisztelet példájával.” (Paku, 1975/3. 226. p.) Filológiai teljesítménye nagy írók, költők, leginkább Juhász Gyula műveinek szerkesztésén mérhető. A tudós elme érdeme, hogy meleg szívű nevelő, munkatárs, jó barát volt, kinek szellemi gazdagságából sok ifjabb pályatársnak jutott. „Az emberek értékét nem az adja, amit megkapni, megszerezni tudtak, hanem az, amit ők adtak másoknak.” (Uo. 227. p.) Béla eszerint élt, akik ismerték őt, bizonyosan egyetértenek velem ebben!
Feltétlenül szólnunk kell Rózsa Béla szerkesztői munkásságának másik hatalmas teljesítményéről. 1976-ban volt a polihisztor Pável Ágoston (1886-1946) születésének 90. és halálának 30. évfordulója. Szerteágazó kultúraszervező és tudományos tevékenységének intézményi utódai, a Vasi Szemle, a Szombathelyi Tanárképző Főiskola, a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár tudományos emlékülést rendeztek a könyvtárban. Erre az alkalomra jelent meg Vas Megye Tanácsa VB. kiadásában a Pável Ágoston válogatott tanulmányai és cikkei című kötet, Simonné Pável Judit és Rózsa Béla szerkesztésében. (1976) Hatalmas vállalás volt a szerző mintegy 18,5 ívet kitevő publikált és kéziratos szakirodalmi munkásságának összegyűjtése és közreadása, amelynek előzményeként a könyvtárban Krajevszky Gizella készített egy Pável Ágoston élete és munkássága bibliográfiát.
A szerkesztők három fejezetben, tárgykör szerint csoportosították a nehezen hozzáférhető tudományos folyóiratokban, vidéki lapokban és kéziratban maradt tanulmányokat és cikkeket.
- Nyelv- és irodalomtudományi tanulmányok (pl. a hazai szlovén nyelv, vend nyelvtan, Hunyadiak a délszláv népköltészetben)
- Néprajzi értekezések és jegyzetek (pl. az Őrség leírása, hazai szlovén népszokások, népi foglalkozások)
- „Két nép hűséges fia” – Illyés Gyulától kölcsönözték a szerkesztők. Alfejezetek: Magyar – délszláv kulturális kapcsolatok, Vasi Gránicon. Ez utóbbiban könyvtári, múzeumi, művészeti tárgyú írások, könyvismertetések olvashatók.
A filológiai igényességet példázza, hogy figyelembe vették a szerző saját példányain végzett javításait. A negyedik fejezet élén életrajzi tájékoztató áll, melyet lelőhelyjegyzék és szerkesztői jegyzetek, továbbá szlovén és német nyelvű összefoglaló követ.
IRODALMI HITELESSÉG IGAZOLÁSOK
Toldi feltámadása
A 70-es években Váci Mihály (1924-1970) gyakori vendége volt a Vas megyének. Egykori kollégánk több alkalommal kísérte a költőt rendezvényekre. Vallomásos, népmesei élményeket ébresztő történetmesélésére az a közös nevező indította, amely vélekedése szerint összekapcsolta őt Váci Mihállyal: az irodalmi hagyomány szerepének fontossága a nemzettudat alakításában. Utolsó találkozásukon megkérdezte a költő, hogy miért lett könyvtáros? Válaszában egy eltemetett Toldi kötetről szólt. Két hét múlva a Népszabadságban meglátta Váci Mihály tárcanovelláját. A Toldi feltámadása cím után ez állt: „Megyei könyvtáros mesélte”. Béla írása ennek a novellának a keletkezéstörténetét mondja el abból az időből, amikor Vasváron érettségi után munkát kezdett. Választékos mondatai bölcs mesélő stílusában szólnak hozzám, áradó, érzelemteli vallomás választott hivatásairól, megvallott küldetéséről. Hiteles rezümét írni róla lehetetlen, olvasni kell! (Vö. Értesítő, 1974/2. 38-41. p.) Savarius – nem Babits
Egy izgalmas filológiai nyomozás történetét ismerhetjük meg. Kollégánk egy antikváriumi aukciós katalógusban találkozott a SAVARIUS név alatt meghirdetett A bujaság himnuszai és más erotikus költemények. Ill. Ágoston Ernő. Paris, La-Fayette, 92, 2 p. 6 t. kötettel. Helyi szerzőséget sejtve, a rendelkezésre álló források segítségével a szerző kilétének felderítésén kezdett dolgozni. Rátalált Markovits Györgyi 1964-ben megjelent Üldözött költészet című kötetére, amely egy 1933-as postai szállításból kitiltott, lefoglalt sajtótermék-index alapján, az Erato okán tévesen, a fenti kötetet is Babits Mihálynak tulajdonította. Rózsa Béla a cáfolat érdekében körültekintő forráskutatást végzett. Lépésről lépésre számba vette a téves nevesítés előfordulásait a Babits-irodalomban. A városi irodalomtörténetben korábban is fel-felbukkanó Savarius/Hoffmann Imre azonosságot az 1933-ban fiatalon elhunyt szombathelyi jogász barátai, Brandl
József és dr. Németh Ferenc igazolták hitelt érdemlően. Barátjuk szerzőségét a Magyar Nemzetben 1964. jún. 28-án megjelent publikációjuk tette az országos irodalmi emlékezet részéve. Amit ehhez Béla hozzátett, az irodalomelméleti szempontból is kiemelést érdemel. A Nyugatmagyarország című lapban megjelent Hoffmann versek esztétikájával igazolta a szerzőséget, és a lap nekrológját is közölte. (Vö. Értesítő, 1974/1. 30-39. p.) A Bujaság himnuszai könyvtárunk gyűjteményében is megtalálható, a kortárs dr. Smidt Lajosnak dedikált példányát pedig a Smidt Múzeum őrzi. A szerző kéziratban maradt verseinek gyűjteményét húga a Berzsenyi Dániel Könyvtár Savariensia tárának ajándékozta.
A Körmendi-kódex
Rózsa Béla könyvtörténeti kutatása nem csupán helyi jelentőséggel bíró irodalmi- és nyelvtörténeti eredmény. A Magyar Tudományos Akadémia kézirattárának becses darabjáról van szó, amely gyűjtött és saját szerzeményű verseket tartalmaz. „Összeírója” azonos a „tudós-tudálékos oktatóvers, a históriás ének és a jeremiád sajátos ötvözeteként ható Magyar Cronica szerzőjével, Baksai T. Györggyel.” (A Körmendi-kódex, 1974. 39. p.) A kódex egyértelműen megadja keletkezésének idejét (1684), és Baxai T. Györgyként jegyzett szerzőjének nevét. A szakirodalom azonban Béla kutatásig adós maradt az összeíró kilétének felmutatásával. A kézirat, a könyvtári és levéltári források alapján kollégánknak sikerült igazolnia, hogy a gyűjtemény összeírója a 17. század 90-es éveiben lelkészi szolgálatban állt, továbbá első possessorát, Thaba Jánost is bemutatja.
Fontosnak tartja megjegyezni, hogy a protestáns szellemiségre épülő kötet a világi tárgyú irodalom iránti érdeklődésre is rávilágít. A kódex polgári személy számára készült, „középosztályok irodalmi közműveltségének leghitelesebb dokumentuma… erősen popularizálódott, az iskolai verscsinálás szintjén mozgó irodalmi hagyományt” mutat meg. „Érdeme az irodalmi műveltség terjesztése, megkedveltetése és népszerűsítése.” (Uo. 40. p.) A nevezetes nyelvemlék hasonmás teljes szövegét, Vörös Ottó nyelvész, főiskolai tanár betűhű átírásával 1996-ban kiadta a körmendi Csaba József Honismereti Egyesület.
EMLÉKEZETE
„Rózsa Béla megyénk könyvtárügyének legkülönlegesebb személyisége volt. „Pályaelhagyóként” is hűséges a legteljesebb értelmű humán szolgálathoz, párhuzamos pályát teljesített. Ahogy könyvtárosként, úgy szerkesztőként is értéket közvetített, alkotókedvre motivált.” A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Vas Megyei Szervezete megalakulásának fél évszázados évfordulóján a fentiekkel kezdtem egykori kollégánk bemutatását az egyesület alapító tagjait méltató kiadványban. (P. Toldi – Bozzai. 2017.) Életéből 17 éven át szolgált főfoglalkozású könyvtárosként a megyei könyvtárban, majd ezen túl haláláig felelős szerkesztője volt az Értesítőnek. Munkásságának értékét mégsem az évek száma, hanem ritkán tapasztalható kreativitással és felkészültséggel művelt sokrétű alkotó tevékenysége, ragyogó írásbeli, valamint a kaján humort, iróniát sem nélkülöző szóbeli kifejezőkészsége, érzékeny figyelme, a kollégái és az olvasók iránti segítőkészsége, a képzőművészeti kiállítások szolgáltatási rendbe állítása emeli magasra. Hálás vagyok sorsomnak, hogy munkatársként ismerhettem, tapintatos „szépírásra” vezérlő patronálását élvezhettem. Láthattam, hallhattam őt munkaértekezleteken, közösségi ünnepi alkalmakon, nyilvános rendezvények szónokaként. Ha megszólalt, mágnesként vonta magára a figyelmet, és amikor szemüvegét ujjával megemelő mozdulta indította jellegzetes raccsoló beszédét, akkor előre tudható volt, hogy mondanivalója nem hagyható figyelmen kívül.
Hirtelen halála városszerte megdöbbentette munkatársait, barátait, ismerőseit. Valószínűleg csak szeretett felesége és az Életünk-holdudvar érzékelte, hogy az alkalmanként szívére szorított kéz, Tábori Ottó emlékező szonettjéből idézve, „a manók királya” szervezetének kimerülését jelezhette. (A csodás manó, Életünk, 2014. 51. p.) Temetésén Pete György (az Életünk főszerkesztője 1977-1999 között) búcsúzott tőle. Pável Ágoston és Bárdosi Németh János teremtette hagyomány értő folytatóját, a nyugat-magyarországi régió irodalmának, művelődéstörténetének tudós kutatóját méltatta, a folyóirat felkészült kollégájától, a „biztos ítéletű szerkesztőtől” és baráttól köszönt el. A veszteség fájdalmával áradó beszéde „tüneményes, varázslatos embert” idézett, aki a hatvanas években felsejlő irodalmi szabadság-kezdeményekben, a „részesség eufóriái” sodrásában „szellemi svédasztal” terítésében vállalt részt a „vasi gránicon”. Bélának a korlátokkal határolt szolgálat fegyelmét nehezen tűrő személyisége utalva Pete úgy fogalmazott, hogy „…ellentmondásaiból épült kisugárzó erejű egyéniséggé”. „Hűsége, vasi kötődése szellemének korlátlan, csaknem szabadkőműves egyetemessége ismeretében hiteles.” (Pete, 2010. 209. p.)
Béla halálakor az általa hosszú ideig szerkesztett Értesítőben, szerzőségi jelölés nélkül, rövid nekrológ jelent meg. Hangvétele keserű, búsongó a korán eltávozott, az intézményben markáns „jelet” hagyó alkotó könyvtáros hiányán. Munkásságából az általa összeállított Berzsenyi- és Pável-tanulmánykötetek, a könyvtáralapítás százéves évfordulójára készített „Kis mustra” fakszimile mappa, a hálózati híradó, és az irodalmi, képzőművészeti publikációi egyediségét hangsúlyozza. Alakját pedig így idézi: „Nem megy végig többé a Megyei
Könyvtár folyosóján. Nem beszélget az olvasószolgálati térben és a szobákban irodalmi közéletünkről, szakmánk feladatairól, az Értesítő szerkesztéséről. Nem látjuk, amint szokott mozdulatával megigazítja a szemüvegét, emeli a kávéspoharát. Nem megy ki a vidéki könyvtárakba – kéziratgyűjtő körútját összekötve egy kis eszmecserével.” (Értesítő, 1985/2. 3. p.)
A Rózsa Béla-nekrológok mindegyike, majd a róla szóló későbbi megemlékezések ugyancsak a korán eltávozott alkotó hatalmas tudását, igényes munkavégzését, sokoldalú tehetségét méltatták. Ugyanakkor lírai ihlettel és tömörséggel személyiségét is élethűen megjelenítették. Pósfai János a megyei napilapban Béla pátriáján kívüli elismertségére irányította a figyelmet. Soraiba hívta az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága, majd a Magyar
Irodalomtörténeti Társaság. A TIT megyei szervezetében az irodalmi szakosztály titkári posztját töltötte be. „Derűs, humoros, néha fanyar arcáról ellobbant a pír” – idézte fel felejthetetlen alakját. (Pósfai, 1985. 5. p.)
Ambrus Lajos a Vasi Honismereti Közleményekben „univerzális embert vesztettünk” sóhajtással indította nekrológját. Hosszú felsorolással csokorba rendezte hiánypótló irodalomtörténeti alkotásait, megyei lapokban megosztott tudását, írásaival és szerkesztett köteteivel bemutatva a tájhaza induló költőit, és a múlt homályából előhíva a vasi irodalmi élet gyökereit. (Irott Kő, Faludi
Társaság) „És Mikszáth tollára való ember volt. Azokból a kevesekből, akiknek a társaságában érezhetővé válik a belső szabadság derűje és békéje; (ön)ironikus anekdotái a világban való jelenlétét – számomra – mindennél erősebben jelezték.” (Ambrus. 1985. 59. p.)
Kuntár Lajos az Életünk alapító munkatársai közé tartozott, a technikai szerkesztés feladatát látta el. 1993-ban közölt emlékezést egykori kollégájáról, akinek mindkét hivatásában munkatársa lehetett. Béla levelezéséből nála maradt töredékeket is közreadott, Weöres Sándorral, Károlyi Amyval, Nagy Lászlóval folytatott kapcsolatából. Méltatta a könyvtárban kifejtett irodalomszervező tevékenységét, amelyet az Életünk szerkesztőjeként teljesíthetett ki. Gyakori együttléteik során örömmel fogadta a lapszerkesztés technikája és a nyomtatás iránti érdeklődését, igényességét. Felidézte Béla társasági életét, a „Vaosz”-ban összegyűlt barátai körben elmondott, városszerte adomává lett „édes” eseteit, szárnyaló történetmesélő kedvét. Körülírás mentesen megfogalmazta, hogy életvitele aggódásra adott okot. „Féltő szeretettel intettük a mérsékeltebb életvitelre. Nem hallgatott ránk, még az orvosok tiltására sem.” A rövid életű barát szellemi hagyatékát nagyra értékelve buzdított életműve és emlékezete életben tartására. (Kuntár,1993. 25. p.)
Pete György 22 évvel Rózsa Béla halálát követően újra felidézte alkotótársa alakját, emlékét. Kinyilvánította: „Tevékenységének ismerete nélkül, írott hagyatékának feldolgozása nélkül nem írható megy Vas megye kultúrtörténetének néhány fejezete. A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtáré, vagy az Életünk című irodalmi folyóiraté.” (Pete, 2010. 206. p.)
Ebből az adósságból igyekeztem egy morzsányit törleszteni portréjának könyvtárosság-fókuszú megírásával.
Válogatás publikációiból
Bevezetés a kutatómunkába. Kiad. a Vas megyei Népművelési Tan. 1968. 39 p.
A felnőttek olvasószolgálatának 10 éve. In: A Berzsenyi Dániel Könyvtár évkönyve ’69-70. szerk. Takács Miklós. 1970. 95-133. p.
Berzsenyi a Kemenesalján: az 1970. évi szept. hó 26-án és 27-én Egyházashetyén rendezett tudományos emlékülés és szoboravató ünnepély előadásai. Szerk. Rózsa Béla. 1971. 80 p. + Berzsenyi emléknap Szombathelyen. In: A Vas Megyei Könyvtárközi Bizottság Értesítője, 1971. 1. sz. 38-39. p.
A diadalmas munka embere. Pável Ágoston emléknap 1971. dec. 3-án. In: A Vas Megyei Könyvtárközi Bizottság Értesítője, 1971. 2. sz. 31-39. p. + Emlékezés dr. Pável Ágostonra. In. A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 1976. 1-2. sz. 57-62. p.
Bakó József (1896-1962). In: Könyvtáros, 1972. 6. sz. 344-346. p. + Bakó József és a könyvtárak. In: Értesítő, 1971. 1. sz., 31-37. p. + Bakó József indulása. In: Életünk, 1972. 1. sz. 41-52. p.
Hajnal Gabriella és Kass János kiállítása, In: Életünk, 1972. 4. sz. 364-368. p.
Beszélgetés Reismann Marian fotóművésszel. In. Vas Népe, 1973. okt. 7. 9. p.
A létezés lírikusa. A 60 éves Weöres Sándor köszöntése. In. Vas Népe, 1973. jún. 24. 8. p.
A Körmendi-kódex összeírója és első possessora. In. A Vas Megyei Könyvtárközi Bizottság Értesítője, 1974. 3. sz. 36-42. p.
Savarius – nem Babits. In. A Vas Megyei Könyvtárközi Bizottság Értesítője, 1974. 1. sz. 30-39. p. + Életünk, 1976. 5-6. sz. 479-482. p.
Toldi feltámadása. In. A Vas Megyei Könyvtárközi Bizottság Értesítője, 1974. 2. sz. 38-41. p.
Bárdosi Németh János: Utak és útitársak. Szerk. és jegyzetekkel ell. Rózsa Béla. 1975. 464 p.
A BDMK ex libris kiállítása 1975. máj. 29-jún. 15. Kiállítási katalógus. A kisgrafikai műfaj ismertetése és története. 1975. 17 p. + Kisgrafikai vándorkiállításunk elé : megnyitó beszéd. In. A Vas Megyei Könyvtárközi Bizottság Értesítője, 1975. 3. sz. 29-33. p.
Paku Imre. In. Életünk, 1975. 3. sz. 226-227. p.
Pável Ágoston válogatott tanulmányai és cikkei./ Simonné Pável Judit – Rózsa Béla. Kiad. Vas megye Tanácsa V. B. 1976. 295 p. ill.
Áttekintés a „Vas megye irodalma” 10 évéről. In: Vasi Szemle, 1977. 1. sz. 146-157. p.
A közéletiség alapkövetelmény a könyvtáros tevékenységében. Beszélgetés dr. Kuntár Lajossal. In: Könyvtáros, 1980. 12. sz. 724-728. p.
Régi vasi könyvek kis mustrája : amelyet barátai számára nyomtatott 1980-ban Szombathely város százéves közkönyvtára. Fakszimile lapok a BDMK RMNy gyűjteményének köteteiből. Vál. Rózsa Béla. 1980. 10 lap.
A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője közread. a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, a Szakszervezetek Vas megyei Tanácsa Központi Könyvtára és a Pedagógus Továbbképző Kabinet; fel. szerk. Rózsa Béla; szerk. biz. Kuntár Lajos, Labriczné Berkovits Katalin,
Sövegjártó Lászlóné, Takács Miklós, Zelles Ilona. 6. évf. 1/2. (1976)-; (…);
Előzmény: A Vas Megyei Könyvtárközi Bizottság Értesítője: 1. évf. 1. sz. (1971) – 5. évf. 3. sz. (1975) Rózsa Béla szerkesztésében: 1985/1. számig
Felhasznált irodalom
Bárdosi Németh János: Utak és útitársak / Paku Imre. In: Életünk, 1975. 3. sz. 271-276. p.
Rózsa Béla halálára / Pósfai János. In: Vas Népe, 1985. aug. 31. 5. p.
Rózsa Béla (1936 – 1985) Nekrológ / Nn. In: Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 1985. 2. sz. 3. p.
Rózsa Béla 1936-1985 / Ambrus Lajos. In: Vasi Honismereti Közlemények, 1985. 1-2. sz. 58-59. p.
A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője: Repertórium 1971-1990. Összeáll. Tilcsikné Pásztor Ágnes 1991. 51 p. Bevezető 3-4 p.
Emlékezés Rózsa Bélára. (1936-1985) / Kuntár Lajos. In: A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 1993. 1. sz. 2427. p. Halála napját 08. 30-ra teszi, a lexikonok szerint 08. 27.!
Regiszter a BDMK írói levelezés-gyűjteményéhez. Készítette Merklin Tímea, gépirat a Savariensia gyűjteményben + elektronikus változat Szőkéné Nagy Hilda. 2009. In:
https://vdk.bdmk.hu/vdkweb/iroi_levelezes/cimlap.html
Egyszer volt: 22 éve nincs köztünk Rózsa Béla / Pete György. In: P. Gy. Talpig Vasban. Vasszilvágy, 2010. Magyar Nyugat Kvk. 205-207. p. A temetésen elhangzott gyászbeszéd: 207-210. p. A visszaemlékezés első megjelenése: Vas Népe, 2007. okt. 27. 14. p.
A csodálatos manó: Rózsa Béla emlékének / Tábori Ottó. In: Életünk, 2014. 5. sz. 31.p.
Tisztelgő emlékezés. Ötven éves az MKE Vas Megyei Szervezete 1967-2017. Írta P. Toldi Márta. Szerk. Bozzai Judit. 2017. 4 p.
Kortárs magyar írók 1945-1997. Szerk. F. Almási Éva. 2. köt. K – Z. 2000. 282. p.
P. Toldi Márta Dr. (PhD)