Pável Ágoston 75

2021. január 2-án 75 éve, hogy elhunyt Pável Ágoston. 2021-ben születésének 135. évfordulóját is ünnepeljük. Pável Ágoston Szombathely kulturális életének meghatározó személyisége volt: tanár, muzeológus - néprajzkutató, lapalapító és -szerkesztő, a helyi irodalmi élet szervezője, szlovén nyelvész és fordító. Mindegyik tevékenységében maradandót alkotott. Rá emlékezve osztjuk meg a Vasi Digitális Könyvtár róla szóló írásait (https://bit.ly/2WWSI48) és a Berzsenyi Dániel Könyvtár helyismereti gyűjteményének fotóit, Vas megyei kultuszának lenyomatait.

pavel1

Életéről, munkásságáról számtalan publikáció látott napvilágot, tanulmányok és kötetek születtek tevékenységéről. Az évforduló kapcsán most azokat a Vas megyei helyszíneket, intézményeket, szervezeteket, díjakat vettük sorra, amelyek a nevét viselik vagy emlékét őrzik.

A felsőszölnöki Pável Ágoston Vegyeskar 1938-ban alakult. Kezdetben egyházi énekkarként, majd női kórusként működött, az 1960-as években alakult vegyes karrá. Fennállásának 80. évfordulója alkalmából az együttes a Rába-vidéki szlovén dalkultúra megőrzése, ápolása és bemutatása terén végzett tevékenységéért Vas Megye Közgyűlése Elismerő Oklevele kitüntetésben (http://bit.ly/3ryVJ8R) részesült.

pavel2

pavel4

pavel3

 

 

 

 

 

 

 

 

Pável Ágoston halálának 10. évfordulóján, 1956. március 10-én avatták fel emléktábláját az Úttörő (ma Szent László király) utca 5. sz. ház – amelyben élt – falán. A leleplezési ünnepség délután 16 órakor kezdődött, amelyen a tudós érdemeit dr. Vilko Novak jugoszláv egyetemi tanár és dr. Fodor Henrik kandidátus méltatta. Az eseményen részt vett Dalibor Soldatič jugoszláv nagykövet is.

1956. március 11-től a felsőszölnöki Kultúrház is nevét viseli.

1966-ban épült az egykori főiskola (ma egyetem) Magyar u. 1. sz. alatti kollégiuma, amely 1972-ben vette fel Pável Ágoston nevét.

1983. április 29-én nyílt meg Szentgotthárdon a Helytörténeti és Nemzetiségi Múzeum az egykori „Stájer házban”. Az apropót a város alapításának 800. évfordulója és a városi rang elérése szolgáltatta. Pável Ágoston nevét az intézmény a tudós születésének centenáriumi évében vette fel, az ünnepi eseményre 1986. június 8-án került sor.

pavel7

pavel5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Születésének 100. évfordulóján, 1986. október 9-10-én tudományos ülésre került sor a szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban, amelynek végén első ízben adták át a honismereti kutatók elismerésére szolgáló Pável Ágoston Emlékplakettet. A kitüntetést Vas Megye Tanácsa V.B. Művelődési Osztálya és a Hazafias Népfront Vas Megyei Bizottsága alapította azzal a céllal, hogy elismerje azok tevékenységét, akik több évtizedes szolgálatukkal méltó folytatói a páveli örökségnek. Első ízben tíz elkötelezett honismereti aktivistának adták át, köztük dr. Kuntár Lajos és Pethő Gyula könyvtárosoknak, illetve dr. Simonné Pável Juditnak, Pável Ágoston lányának a hagyaték gondos ápolásáért. Vas Megye Közgyűlése 1993 óta adja ki hivatalos kitüntető díjként az emlékplakettet (https://bit.ly/380cEt4) évente legfeljebb öt személynek március 15-én.

pavel8

pavel9

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kitüntettek (https://bit.ly/3puk7q4) névsora a Vasi Digitális Könyvtárban megtalálható elektronikus dokumentumokban olvasható.

1986. október 10-én, emléktáblájának megkoszorúzása után a résztvevők emlékfákat ültetettek a Vasi Múzeumfaluban Pável Ágoston, Tóth János és Bárdosi János néprajzosok tiszteletére, majd a róla elnevezett sétányon (1956 óta viseli a polihisztor nevét) felavatták mellszobrát.

pavel6

Az Ács József szobrászművész által készített alkotás avatóünnepségén Czinzek Miklós, Szombathely Város Tanácsa elnöke mondott beszédet. Érdekesség, hogy a szobor két példányban készült el. Az első változatot Szombathely városa Pável Ágoston szülőfalujának, Cankovának (Vashidegkút) ajándékozta.

pavel10

1999. január 25-én huszonöt taggal megalakult a Szlovén Kulturális Egyesület, amely szintén a tudós nevét vette fel. A szervezet „fő tevékenysége a szlovén kultúra és anyanyelv (helyi nyelvjárás) ápolása, kulturális kapcsolatok fejlesztése a Rába-vidéken és a Magyarországon szétszórtan élő szlovénekkel, illetve az anyaországgal, Szlovéniával, valamint közvetítés a szlovén és a magyar kultúra között.”

2006. december 13-tól a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ Szlovén Nyelv és Irodalom Tanszékén Pável Emlékszoba mutatta be a tudós filológiai tevékenységét. Az ELTE D épületének kiürítése miatt 2019-ben az emlékszobát (http://bit.ly/2L9YQ6b) az idegen nyelvi könyvtárral együtt a C épületben levő egyetemi könyvtár második emeletén helyezték el. Itt található a Kühár Ferenc (https://bit.ly/2MndgAR) által 1943-ban készített Pável-mellszobor is.

A 2006-os Pável-emlékév kapcsán a Savaria Múzeum emléktúrát szervezett az Őrségbe Pável Ágoston 1936-ban megjelent Őrségi képek című tanulmánya nyomán. A túra hagyományosan minden évben megszervezésre kerül virágvasárnap a Vasi Múzeumbarát Egylet jóvoltából.

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007. március 21-én tartott soros ülésén 26/2007. számú határozatával Pável Ágoston szalézi templomban található kriptáját a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

2017. október 13-án Felsőszölnökön avattak mellszobrot a tudós tiszteletére. Az Országos Szlovén Önkormányzat székháza előtt felállított emlékmű avatásán dr. Simonné Pável Judit elevenítette fel édesapja Rába-vidéken folytatott gyűjtőmunkáját.

A Vas megyei értéktár bizottság 2018. október 10-i ülésén elfogadta azt a javaslatot, miszerint a polihisztor életműve (http://bit.ly/3pBcQFe) szerepeljen a megyei értékek között.

2020 áprilisa óta Pável Ágoston öröksége (https://bit.ly/2KPYq5b) a szentgotthárdi értéktárnak is része.

Összeállította: Szalainé Bodor Edit