A sárvári Sylvester János Könyvtár alapító könyvtárosa, vezetője 1922-ben született Sárváron. Néhány évig Kőszegen is élt, majd Szombathelyen érettségizett a premontreieknél 1940-ben. Ezt követően Budapesten a Központi Szemináriumban teológiát hallgatott, ahonnan betegség miatt 1944-ben hazajött Sárvárra, és hamarosan felmentését kérte az egyházi kötelék alól. 1946-ban megnősült, öt gyermeke született. 1946 januárjától a közigazgatásban dolgozott pénztárosként, városbíróként, majd terv és statisztikusi előadóként. 1947-49 között népi kollégiumi igazgató, de volt szabadművelődési felügyelő és szakszervezeti könyvtáros is. Munkabírását, a közösség, a szülőföld iránti elköteleződést családi örökségnek tekintette. Erről a Vas Népében vallott édesapja születésének 100. évfordulója alkalmából írt publicisztikájában. Nagyra becsülte, hogy „hagyatéki eljárásba vonható értékek helyett” élete példáját hagyta rá: „…a közösség érdekének feltétlen tisztelete, szolgálata: ez volt életének mindig előttem álló példája. Érzelmeinket, gondolatainkat alakította és bízott bennünk, hogy megtaláljuk a helyes utat. – ezzel mutat még ma is utat.” (Vas Népe, 1983. június 19. 4. p.)
Fiatalkora sok változását követően sorsa meghatározóan összeforrt a városi könyvtár és a sárvári járás községi könyvtáraival. A város szórványkönyvtáraiból egybegyúrt Járási Könyvtár vezetőjének 1953 januárjában nevezték ki. Egy régi boltíves épületben rakták polcokra az összegyűjtött kilenc ládányi könyvet. Korábban ott működött a vámház, később az urasági kocsma. Innen nézhették az ablakon át, átellenben a Nádasdy-várat, mint a könyvtár reménybeli otthonát. Munka mellett, Budapesten végezte el a három éves könyvtárosi főiskolát.
„Mélyvízbedobós” módszerrel lett könyvtáros. Így vall erről: „Az intézményt 1952. utolsó napjaiban ünnepélyesen megnyitottnak nyilvánították, s azt egy kézfogással jelképesen átvette a járási tanács elnöke a művelődési ház színpadán. Jómagam, mint kinevezett könyvtárvezető, ezt a terem ajtaja mellől néztem. Nekem nem adták át a könyvtárat. Viszont január másodikán, az első munkanapon úgy kellett dolgoznom, mint aki tudja, hogy mi a tennivalója.” (Értesítő, 1972. 3. sz. 19. p.) Ezt a szemléletes visszaemlékezését olvasva a 21. század embere átélheti azt a hőskort, amely közkönyvtár-alapító elődeinknek adatott, akik dolgozva tanulták mesterségüket, hittek nemes küldetésükben, miközben a politika korlátozó határokat, és propagandisztikus feladatokat jelölt ki az intézmények számára.
A vasi könyvtárosok „Laci bácsija” 1982 nyarán vonult nyugdíjba, abból a Nádasdy-várban működő 1300 négyzetméteres könyvtárból, amelyért 20 éven át harcolt. A könyvtár várba költöztetésének gondolata 1958-ban született meg, valóság 1978-ban lett belőle. Urbán, hat különböző terven dolgozva, végigküzdötte az előkészítést és a megvalósítást is. Az érdemet soha sem magának tulajdonította, úgy tartotta, az a városé, a kollégáké. Munkatársai szerint puritán életet élt, mindene volt a hivatása, és az abból kinőtt helytörténet-írás, honismereti szervező munka. Szenvedélyesen tanított a községi könyvtárosoknak szervezett alapfokú tanfolyamokon, szerette megmutatni olvasottságát, csillagászati érdeklődését. Fanyar humorával sajátos egyénisége volt a Vas megyei városi könyvtárigazgatói közösségének.
Nem csupán vezette a könyvtárat, hanem egy életen át kutatóhelyként is használta. Fáradhatatlanul írt. 1986-ban életműösszegzést készített, összeállította írásainak bibliográfiáját, 17 sűrűn gépelt oldalon. (A gépiratot a sárvári városi könyvtár őrzi.) Számvetése: „legalább 170 versem, 320-330 prózai munkám van. Ebből mintegy 60 darab kimondottan helytörténeti jellegű.” Hetvenedik születésnapja alkalmából, egy interjúban könyvtárigazgató-utódjának beszélt erről 1992-ben. (Értesítő. 1988. 3. sz. 36-37. p.) Lírai énje sokakat meglepett, hisz csak későn, 1988-an jelent meg verseskötete, ám korábban is publikált verseket, meséket, elbeszéléseket, riportokat, könyvismertetéseket, cikkeket. Kevesen tudták, hogy irodalmi próbálkozása gyermekkorában kezdődött. Bíráló és tanácsadó testvérbátyja, Urbán Ernő bíztatta alkotásra. A szombathelyi premontrei gimnáziumban az önképző kör lelkes tagja volt. Első verse itt jelent meg az iskola stencilezett lapjában. 1946-tól kezdve számos orgánum fogadta szívesen írásait: Vasi Szemle, Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, Életünk, Dunántúl, Nők Lapja, Falusi Vasárnap, Szabad Föld, a Vas Népe és más napilapok, a Sárvári Hírlap, a Honismereti Híradó, további könyvtári folyóiratok. Verseivel antológiákban szerepelt, főként az ötvenes években: Új termés (1952), Őrség (1954), Vasi élet és irodalom (1957), Ez történt (1961), Évek és sugarak (1970), Az idő hatalma (1986).
Könyvtárszervezési írásai közül mindenekelőtt a számára különös jelentőséggel bíró gyűjteményalakítási dolgozatát emelem ki. A Könyvtáros című folyóiratban publikálta a sárvári helyismereti gyűjtemény 1964-65-ös létrejöttének leírását, gondosan megindokolva a különgyűjtemény szükségességét. Sárvár Nádasdyak korában betöltött kulturális szerepével, a munkásmozgalom helyi hagyományaival való törődésnek, a városból elszármazott jeles szépírók művei megőrzési feladatának említése mellett fontosnak tartotta kiemelni, hogy az 1968-as várossá avatás előtt megélénkült helytörténeti kutatást igyekeztek minél jobban kiszolgálni. Az akkor megalakult honismereti szakkör híradójában sok forrásanyagot tártak fel. A helyi gimnázium által kiírt pályázatok ugyancsak ösztönzően hatottak a használatra, igazolva a különgyűjtemény létét, amelyet abban az időben az országos módszertani irányítás még nem tartott szükségesnek. Urbán ugyanakkor a megyei könyvtár hálózati központi, szolgáltató szerepét is kihangsúlyozta. Nevezetesen a könyvtárközi kölcsönzést, az 1964-től megjelent Vas megye irodalma kurrens bibliográfiát (alapító szerkesztője Takács Miklós (1933-2013) megyei könyvtárigazgató Bánó Zsuzsa közreműködésével), a Vasi Szemlében 1968-ban közölt Sárvár története bibliográfiát (összeállítói a megyei könyvtár munkatársai voltak: Bánó Zsuzsa (1940-1979), Dalmi Kálmánné (1928-1983, Krajevszky Gizella (1924-1983).
Publikációinak, főként tanulmányainak jelentős része könyv- és nyomdászattörténeti témájú. Szülővárosának művelődéstörténete kifogyhatatlan kincsesbányának bizonyult számára. A könyvtáros főiskolán folytatott tanulmányai idején egyik tanára hívta fel figyelmét Sylvester Jánosra, és ettől kezdve szenvedélyesen kutatta és népszerűsítette a könyvnyomtatás sárvári történetét, mint a magyarországi könyvnyomtatás ősforrását. Nógrádi Géza múzeumigazgatóval és Dr. Naszádos István tanárral létrehozták a városi helytörténeti bizottságot, amely 1970-ben a Honismeret Híradó indulásánál is bábáskodott. A könyvtár vezetése mellett folyamatosan írt, lektorált, szerkesztett. Előkészítette kiadásra Ernetz Ignác 1864-ben írt Sárvár történetét, melyhez bevezetőt is írt. (Honismereti Híradó, Sárvár. 1974. 2. sz.) Az 1978-ban megjelent Sárvár monográfiája című kötetben négyszáz év kulturális és egészségügyi változásait foglalta össze. Ebben idézi az iskolamester Sylvester Jánostól: „Sziget mezőváros, a Sárvárnak nevezett vár szomszéda, ahol először kezdtük művelni a nyomtatásnak ezt az isteni művészetét a mi Magyarországunkon,… arról kapta nevét, hogy két folyó, melyek közül az egyik neve Rába, a másiké Gyöngyös, veszi körül, mi Neanesosnak, Újszigetnek mondjuk, minthogy a főúr maga új formára alakította.” (Az idézet forrása: Grammatica-hungaro-latina. 1539.) A főúr pedig Nádasdy Tamás, akinek fordulatos élete további publikációk tárgya lett, különös tekintettel az iskolaügyre, az iskolamesterekre, a lelkészekre, az Új Testamentumra, Abádi Benedek munkásságára. Látókörébe került Tinódi, majd a környékről külföldi egyetemeken tanuló diákok sora. A tanulmány részletesen tárgyalja a Manlius-Farkas vándornyomda működését, a korabeli sárvári írók és hitvitázók kideríthető életútját, köztük a botanikus Beythe Istvánét, a „telhetetlenségből vagy mohón” óhajtott gazdagságot pellengérező, az „igazi vitézség” szükségességét hirdető prédikátor Magyari Istvánét. Bemutatja Nádasdy Ferenc országbíró irodalmi munkásságát, és a „várispita” híres gyógyítójának, Szegedi Kőrös Gáspárnak orvoslási gyakorlatát, továbbá a céhekbe tömörült városi polgárság kórházát, amely valójában szegényes „ispita” volt. Bepillanthatunk a fürdősök és a borbélyok tevékenységi körébe is.
Kevés könyvtáros mondhatja el magáról, hogy aktív életéről lírai számvetést készíthet. Urbán László szeretett könyvtárától, városától és könyvtárigazgató utódjától megkapta ezt a lehetőséget egy versválogatással. Sárvár várossá avatásának 20. évfordulója alkalmából Sárvár Város Tanácsa és a Sylvester János Könyvtár kiadásában 1988-ban egy igényes, a Kner Nyomdában készült verseskötet jelent meg. A kötetet szerkesztő V. Molnár Zoltán neves lektorokat kért fel, így Lator László és Papp János segítették a szerző világlátását megjelenítő válogatás könyvvé formálását. Az Építsd a hidat! a 66 éves alkotó ember poétai hitvallása. Aki fellapozza a kötetet, megismerheti az urbáni ars poétikát, választott példaképeit, a Pannon táj iránti szerelmét, az ősz színeit ajándékként látó „betelhetetlen szem” sóhaját a bekövetkezhető „jeltelen est”, a „fénytelen árnyék” okán, az egyre gyorsuló időben.
Sárvár, Urbán László városa és szellemi kincsekre fogékony lakossága, sokat kapott alkotó könyvtárosától, de a kapcsolat kölcsönös is volt. A „könyvtáros-költő” portréját közlő V. Molnár Zoltán szerint Urbán László „megszenvedett nyugalmát ebben az ősi városban meglelte”. (VHHK. 1996. 1. sz. 75. p.) A Vas megyei könyvtári kultúra és a helytörténetírás pedig karakteres személyiségét, hivatástudattal végzett tevékenységét, szenvedéllyel művelt ismeretterjesztő munkásságát méltán őrizheti emlékezetében. Két évvel halála előtt, 1994-ben honismereti munkájáért megkapta Vas Megye Közgyűlés Pável Ágoston Emlékérmét, amelyet otthonában vett át.
Válogatás publikációiból:
Mély vízbe dobva…In: A Vas Megyei Könyvtárközi Bizottság Értesítője, 1972. 3. sz. 19-23. p.
Munkásolvasók a Sylvester János Könyvtárban. In: A Vas Megyei Könyvtárközi Bizottság Értesítője, 1975. 1. sz. 9-14. p.
Kultúra és egészségügy (1530-1849). In: Sárvár monográfiája. szerk. Horváth Ferenc. Kiad. Sárvár Város Tanácsa. Szombathely, 1978. 419-457. p.
A középvárosi könyvtárak helyismereti munkája: A sárvári gyűjtemény. In: Könyvtáros, 1978. 5. sz. 267-268. p.
Egykori sárvári könyvtárak. In: A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 1988. 3. sz. 18-19. p.
Apai örökség. In: Vas Népe, 1983. június 19. 4. p.
Felhasznált irodalom:
Urbán László jó dühe / Simányi József. In: Könyvtáros, 1976. 11. sz. 665-666.p.
Urbán László hatvan éves / Pósfai János In: Vas Népe, 1982. május 22. 9. p.
Urbán László / V. Molnár Zoltán. In: A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 1988. 3. sz. 36-37. p.
Urbán László hetvenéves / Riporter V. Molnár Zoltán. In: Vasi Honismeret Közlemények, 1992. 2. sz. 24-27. p.
„A szülőföld kicsi és végtelen…” – Urbán László (1922-1996) halálára. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1996. 1. sz. 74-75. p.
http://nadasdymuzeum.hu/urban-laszlo-2016-01-15 (Letöltve: 2019. 05. 22.)
(P. Toldi Márta Dr. PhD)