Zala megye legjelentősebb és a középkori Magyarország egyik legtekintélyesebb főúri családja, a Bánffy, a német eredetű Hahót-Buzád nemzetségből származott. Felemelkedése az Anjouk idején kezdődött. A XV-XVII. század folyamán a család számos tagja magas tisztségeket töltött be. Egyebek mellett bánok – vezetéknevük is innen eredt (Bán-fi) –, örökös főispánok és fontos állami méltóságok (főpohárnok, ajtónállómester, tárnokmester, országbíró stb.) voltak, egy ízben még a nádori címet is viselték.
A XVI. században a Bánffyak a terület protestáns egyházának fontos támogatóivá váltak. Udvaruk meghatározó irodalmi és szellemi műhelynek számított, ahol jónevű, művelt tollforgatók, tanítók, prédikátorok fordultak meg, s innen – a Hoffhalter-féle nyomdából – 
kerültek ki a legkorábbi magyar nyelvű könyvek a mai Szlovénia területén.
A család történetének legfontosabb forrását, a híres Bánffy-naplót a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár őrzi. Paul Eber evangélikus teológus Calendarium historicuma számos kiadást ért meg Wittenbergben, és több fennmaradt példánya mutatja, hogy szívesen jegyezték bele – gyakran visszaemlékezve is – a családok életének jeles eseményeit. A Bánffy család kalendáriumát (VI.) István (1522-1568) Zala megye főispánja, királyi asztalnokmester, országbíró vásárolta meg és kezdte írni, majd fia, (IV.) Miklós (1547-1593) pohárnokmester, zalai főispán és unokája, a nemzetség utolsó férfitagja, Kristóf (1577-1644) főpohárnok, tárnokmester folytatta.
Ezután a napló számunkra ismeretlen okból Luttár Mihály valószínűleg szlovén nemzetiségű kisnemeshez került, aki a ma Horvátországhoz tartozó Légráddal szomszédos nagyattaki kúriában élt, és 1650-1651 táján maga is készített jegyzeteket a Bánffyakról és saját családjáról. A naplót az utókor számára az 1660-1680 körül élt Mogosich Mátyás légrádi katolikus plébános mentette meg, aki néhány figyelemre méltó bejegyzés mellett kritikus kommentárokat fűzött a protestáns vonatkozású eseményekhez.
Ezután 1840-ben hallunk ismét a naplóról, amikor Séllyei Elek Zala megyei földbirtokos, főszolgabíró, majd másod-alispán az akkori légrádi papnál felfigyelt rá, felismerte forrásértékét, és jelentős részét egy évvel később a Tudománytárban megjelentette. A későbbiekben Séllyei Teréz tófeji földbirtokostól a naplót kölcsönkérte Piplich János, a Séllyei-uradalom szombathelyi ügyvédje, akit 1951-ben letartóztattak, és a következő évben meghalt. A hányódó, porlepte kötetet ezután a Vas megyei könyvtár egykori igazgatója, Fodor Henrik mentette ki a szombathelyi városháza pincéjéből. Így került a Berzsenyi Dániel Könyvtárba az immár több mint 450 éves családi napló, melyet az OSZK-SOROS Könyvrestaurátor Műhely 2006-ban helyreállított.
Az 508 oldalas kalendáriumban az év minden napja külön oldalt foglal el, és az e napon történt nevezetes események nyomtatása után üres helyet hagytak a személyes bejegyzéseknek. A Bánffyak a naplót tintával, magyar és latin nyelven írták (mindösszesen 61 oldalon találunk kézírásos bejegyzéseket).
A családi krónika megemlít fontos történelmi eseményeket, így Kőszeg 1532. évi ostromát, Zrínyi, Nádasdy és Frangepán lefejezését, a szigetvári ostromot, de szól az 1571-es földrengésről is. Különösen érdekes, hogy Mogosich Mátyás Zrínyi Miklós gróf halálát feljegyezve egyértelműen kijelenti, hogy vadkan ölte meg.
A családi eseményekről (születésekről, halálozásokról, iskolázásokról, házasságkötésekről - például Bánffy Miklósnak és Zrínyi Orsolyának, a szigetvári hős leányának a lenti várban tartott esküvőjéről) készült bejegyzések a XVI-XVII. századra vonatkozó elsődleges helytörténeti, művelődéstörténeti, nyelvtörténeti forrásnak számítanak.
„… álmélkodtam a’ sors’ változandóságán …” írta Séllyei Elek a napló feltalálásáról. Mi, a kései utódok pedig hálával tartozunk mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy hányatott sorsa ellenére fennmaradjon ez a – Tóth Zsuzsanna szavaival – „valódi unikum”, „Szombathely kincse: a Bánffy-napló”.
A könyv adatai: Eber, Paul: Calendarivm historicvm conscriptvm. Witebergae, Georg Rhau, 1551. - [32], 432, [44] p.
(Szabó Márta)
Felhasznált irodalom:
Alsólindvai Bánffi nemzetség’ naplója. 1-2. közlés. Közli Séllyei Elek. In: Tudománytár, 9. köt. 1841. 252-260., 321-325. p.
Tantalics Béla: A Bánffy család szellemi hagyatéka. Lenti, Honismereti Egyesület, 2009. 89-168. p. (A kézírásos oldalak hasonmás közzétételével és a kézírásos bejegyzések publikálásával: a magyar nyelvű bejegyzések betűhíven és mai magyar nyelvű átiratban, a latin nyelvű bejegyzések pedig eredetiben és magyar fordításban)
Tantalics Béla: Lendva kulturális emlékei a 16. század második feléből. [Zalaegerszeg], Zala Megyei Levéltár, 1988. 26-29. p.
Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1. köt. Pest, 1857. 155-162. p.
Bilkei Irén: Az alsólendvai Bánffy család a XVI. században. In: Studije o zgodovini Lendave, Lendava 1192-1992. In: Tanulmányok Lendva történelméből, Lendva 1192-1992. Lendva, Győr, Hazánk Kvk., 1994. 70-75. p.
Tóth Zsuzsanna: A Bánffyak a magyar történelemben. Egy fontos könyv pontosítása és kiegészítése. In: Vasi szemle, 2010. 2. sz. 241-248. p.
Monok István: A Bánffy család alsólindvai udvara és könyves műveltsége. In: Kék vér, fekete tinta. Arisztokrata könyvgyűjtemények 1500-1700. Nemzetközi vándorkiállítás. [Budapest], Országos Széchényi Könyvtár, [2007]. 60-67. p.