Megint elment a Vas megyei könyvtárügy egyik emblematikus alakja. Vizi László ahhoz az alapító nemzedékhez tartozott, akik a Népkönyvtári Központ könyvcsomagjainak felhasználásával az ötvenes években könyvtárakat varázsoltak. A tett jellemzésére teljesen helyénvaló e mesékbe illő kifejezés, hisz a járási könyvtárak létrehozásához nem adatott gazdag feltételrendszer, és a mesterségbeli tudást is időközben kellett megszerezni.
Vizi Lászlót a véletlen, no meg ahogy sokszor elmondta, a könyvek, az olvasás szeretete sodorta a könyvtáros pályára. Mások gondolták úgy, hogy a betűk iránti szenvedélye a lakatosműhelyen kívüli szolgálatra predesztinálja. Az ifjú embert 1952. október 1-én küldték Körmendre, járási könyvtárat alapítani. Munkája közben hamar rájött, hogy a megismert feladathoz való vonzódás nem elég. Hivatássá éréséhez szakmai tudást és műveltséget kell szereznie. Tette ezt azután céltudatosan, kitartóan, a képesítés megszerzését követően is. Rendhagyó rekrutációja azonban egy „vizis” jellegzetességgel is felruházta: mindig úttörő érdeklődést mutatott a műszaki dolgok iránt. A korszerűsödő könyvári technológiára olyannyira fogékony volt, hogy nem csupán azok alkalmazásában járt élen, hanem maga is alkotott olyan eszközt, amely megkönnyítette a könyvtári munkát. A „vizigráf” néven közismertté lett cédulasokszorosítója Vas megyén kívül is népszerűsítette nevét.
Pályafutását az újdonságok iránti érdeklődés ugyancsak jellemezte. Ha valamely, itthon addig nem ismert tevékenység kezdett meghonosodni a magyar könyvtárügyben, akkor az Körmenden is hamarosan bevezetésre került. Így történt ez a fényképek helyismereti gyűjteménybe építésével, sőt az alapozó, állapotrögzítő fotódokumentáció elkészíttetésével. De sorolhatnánk tovább a másolatszolgáltatás megindítását, a hanglemezek gyűjtését, a video könyvtári alkalmazását, az „alig számítógépek” helyismereti feltárásban való alkalmazását, vagy a központi szolgáltatások (Pedagógiai Információ, Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia) nyomán elterjedő, helyben szükségesnek ítélt szétsugárzó szakirodalmi tájékoztatást. 1993. december 31-én történt nyugdíjba vonulása kapcsán talán leginkább azt fájlalta, hogy nem adatott meg már neki a valóban ütőképes számítástechnika üzemszerű működtetése.
Ma már elképzelhetetlenül nehéz küzdelmet folytatott a térség könyvtárügyének megszervezésében is. Pénzügyi gondok, kezdetleges járművek ill. azok hiánya, központi, közigazgatást követő akaratra történt átszervezések (tanácsosítás, körzetesítés, ellátórendszer), a könyvtári kultúra falvakbeli hiánya nehezítette a hatalmas térségben való tevékenységet. (Csaknem nyolcvan szolgáltató hely, 51 letéti könyvtár alkotta legnagyobb kiterjedésében a járást, később a városkörnyéket.) Emlékszem, pályakezdő koromban rácsodálkoztam, amikor igazgató kollégái „körmendi megyei könyvtárat” emlegetve évődtek vele. Például akkor, amikor a Szombathelyen szervezett alapfokú tanfolyam mellett, körmendi kihelyezett kurzusokat és vizsgákat sürgetett, hogy tiszteletdíjas segítőtársai előnyösebb utazási feltételekkel szerezhessenek alapvető jártasságot a községi könyvtárak kezelésében.
Jelentős szerepet játszott az Informatikai és Könyvtári Szövetség Vas Megyei Tagozata létrejöttében, melynek első tagozati képviselője volt. Ebben a szerepében is sokat tett az együttműködés erősítéséért, a megyei könyvtárhálózat funkcionalitásának megőrzéséért, megújításáért, a Vas Megyei Könyvtári Alap létrejöttéért. Igazgatói értekezleteken, szakmai vitákon keveset beszélt, de rövid, lényegre törő mondataival mindenről határozott véleményt formált. Joviális alakja, meghallgatásra kész, nyitott tekintete hiányozni fog generációs találkozóinkról, de a megyei könyvtár Savariensia olvasóterméből is, melynek rendszeres látogatója volt még a 21. század első fél évtizedében is. Előadásokra, publikációkra készült. A Körmendi helytörténeti lexikon című várostörténeti munkája 2005-ben jelent meg, mellyel, mondhatni, haláláig megtartotta saját maga által szabott feladatkörét, a honismeret, helytörténet alkotó művelését. Ezen a területen legbüszkébb talán az Iványi Béla 1940-es években élt Körmendi füzetek sorozatának újraindítására volt. Ennek 12 füzete fölött bábáskodott.
Türelemmel és kitartással viselt súlyos betegsége az utóbbi időben már megakadályozta Lacit abban, hogy közös programjainkon részt vegyen. Nem tudott eljönni az ő korosztályát követő nemzedékből nyugdíjba vonulók köszöntésére, és a már nem aktív kollégák kitüntető figyelmével zajló megyei szakmai napokra, intézményavatásokra sem. De lélekben mindig velünk volt! Számon tartotta a történéseket, és főleg alkotott: írt, szerkesztett, konzultált. Élete végéig könyvtáros maradt azzal, ahogy folyamatos helytörténeti kutatásaival szolgáltatott és segített, mindenekelőtt a szeretett városa történelmében eligazodni vágyóknak, és az őt követő könyvtáros nemzedékeknek, a tájékoztatás forrásául szolgáló művek létrehozásával.
Emlékét méltó tisztelettel őrizzük.
Pallósiné Toldi Márta